Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Szeretném megkérdezni öntől, hogy mi a meglátása egy olyan háztűz esetről amelynél kimutatható volt hogy vezetékzárlat okozta tehát a biztosító köteles fizetni ami 3hónap elteltével meg is történt, ám arra hivatkozván hogy az épület állapota korábban sem volt hibátlan így a teljes biztosítási összeg 10%-át kaptuk meg, ami nyílván semmire sem elég. És ami teljesen érthetetlen számomra hogy az ingoságokat illetőlen a padlás nem számított biztosított térnek, de az nyílván az első perctől az ingatlan része volt. És az sem teljesen világos számomra hogy a 15éve megkötött biztosításnál nyílván az évek alatt az ingatlan értéke papírforma suerint folyamatosan növekedett hisz a mai ingatlan árak az egekbe szöktek és nyílván a 100%-os biztosítási összeg is nagyobb volt most mint a megkötés pillanatában, de a kárre dező azt mondta hogy az ingatlan csak amortizodott az évek alatt. De kérdem én akkor miért nem jött ki soha senki ezt megtekinteni hogy akkor az ingatlan becsült értéke az ő általuk valósnak vélt összeg legyen. Nagyon remélem sikerűlt nagyjából összeszednem a gondolataimat írás formájában is. Köszönöm szépen ha válaszol!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások kárrendezésénél a kifizetés felső határa minden esetben a kötvényében illetve az aktuális évfordulós levelekben szereplő biztosítási érték. A 15 évvel ezelőtti kötéseknél az értékmegállapítás jóval alacsonyabb volt, mint napjainkban.
A melléképületekben az ingóságok csak akkor vannak biztosítva, ha arra külön ki van terjesztve az ingóság fedezete.
Ha nem tartja megfelelőnek a kárérték megállapítását, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával lehetősége van a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulnia. (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1661 - 1680 / 2895Tisztelt Kérdező!
A kérdéses eset ügyintézése jelenleg is folyamatban van, szíves türelmét kérjük!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha panasszal kíván élni a biztosító szolgáltatásával kapcsolatosan, panaszával a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat.
E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: http://www.penzugyibekeltetotestulet.hu/
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KKNYR ügyfélazonosító a törlésértesítőn, a titkosított dokumentumok jelszava pedig a biztosítók leveleiben pontosan leírva szerepel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Kár esetén a biztosító vizsgálja, hogy mi a kár bekövetkeztének az oka. Ha elhasználódásból, illetve szerkezeti hibából történt a beázás, akkor arra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.
Javasoljuk, nézze meg lakásbiztosításának kötvényét és feltételét, amely pontosan meghatározza, hogy az Ön biztosításának a fedezete kiterjed-e viharkárokra, felhőszakadás, illetve beázás károkra. Nem minden biztosítás tartalmazza alapesetben ezeket a fedezeteket, van ahol ezek valamelyikét kiegészítőként kell megkötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nemcsak a teljes önrész jár a károsultnak, hanem a káresettel kapcsolatos minden költség, amit az okozó biztosítója felé el tud számolni. Például sérülhetett a balesetet szenvedő ruházata, a gépjárműben szállított egyéb vagyontárgya, bérautóra is szüksége lehetett, vagy ha nem, akkor utazási hozzájárulás is járhat neki. A balesettel kapcsolatban keletkezhetett személyi sérülés, az ügyek intézése miatti keresetkiesés és a javított gépjármű értékcsökkenése is elszámolható a károkozó biztosítója felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, csőtörés esetén fedezetben van a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Véleményünk szerint a kár helyreállítási költségének a megállapításához érdemes szakember segítségét igénybe venni.
A javítás mértékétől függően - a kárszemle során - lehetősége van eldönteni, hogy elfogadja a biztosítótól felkínált javítási összeget, vagy a számla alapján történő kárrendezést választja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötni és a díjat is neki kell fizetni. Amíg nem rendezik az adott gépjárműhöz tartozó viszonyokat, addig a forgalmiban jegyzett üzembentartónak kötelező a biztosítási díjakat intézni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Díjmódosító tényező a futott kilométerek száma.
Kötelező biztosítás kalkulálásakor a valós értéket kell megadni, azonban kárrendezés kapcsán tapasztalataink szerint helytelenül megadott futásteljesítmény miatt a biztosítók nem szoktak szankcionálni és kifizetik a teljes kártérítést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

A "Hello" márkanév alatt elérhető szolgáltatásokat a Magyar Posta Biztosító Zrt. nyújtja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, ellenőrizze e-mail fiókjában a beérkezett üzeneteket és a spam mappát is, vagy töltse le bármikor utasbiztosítási kötvényét CLB Ügyfélkapujából..
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az élet és balesetbiztosítások esetén a több biztosítás szolgáltatásai egy biztosítási esemény kapcsán összeadódnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási szolgáltatás teljesítése legkésőbb az összes szükséges okmány beérkezését követő 30. napon esedékes.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mindig az a biztosító érvényesíti a bonus-malus besorolását, ahol éppen él a szerződése, így jelen esetben a K&H biztosítónál kell tisztáznia besorolását.
Ha az elmúlt biztosítási időszakban egy kára volt, kétszer nem büntethetik érte.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kárt bejelenteni a károsult tud, mivel csak ő rendelkezik a balesettel kapcsolatos információkkal, illetve a szükséges dokumentumokkal. Ha rendelkezésre állnak a balesetet okozó adatai elég, ha kitöltik és aláírják a baleseti bejelentőt, amiben az okozó elismeri a felelősségét. A rendőrség az igazolást a balesetről csak a károsult üzembentartónak adhatja ki, a kár bejelentéséhez és a jogalap elbírálásához a biztosítónak szüksége van ezekre a dokumentumokra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérésével, kérdésével kapcsolatban az Aegon ügyfélszolgálata tud segíteni.