Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Érdeklődnék, hogy ha ingóságbiztosítást kötök a biztosító által ajánlott biztosítási összegen, akkor kár esetén (pl. tűzkár) ezt az összeget automatikusan kifizetik? Másképpen fogalmazva, nekem kell utólag bizonyítanom a lakásban megsemmisült tárgyak értékét (pl. fényképpel, számlával, tételes listával) vagy elfogadja a biztosító, hogy ténylegesen volt annyi értékű ingóság a lakásban, mint a szerződéses összeg?
Az segíti a későbbi esetleges kárrendezést, ha a szerződéskötéskor a lakás berendezettségéről fényképeket küldök a biztosítónak?
Üdvözlettel,
H. Gergő
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Az ajánlott összeg egy segítség az ingóságérték megadásához. Ettől eltérhet az ügyfél felfelé illetve bizonyos mértékben lefelé is (a biztosítók megadják a lakás m2-nek elvárt minimum ingóság értéket).
Kár esetén minden esetben a tényleges kárérték kerül kifizetésre, ennek maximuma a kötvényben szereplő biztosítási összeg.
A tényleges kár megállapításánál a biztosító figyelembe veszi a kárszemle eredményét, a tűzvédelmi hatóság illetve a rendőrség által felvett jegyzőkönyvet, illetve az Ön által bejelentett károkat (természetesen ez utóbbi eset előny, ha valamilyen formában ez bizonyítható, pl. fénykép, számla, stb.)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 701 - 720 / 2957Tisztelt Kérdező!
Az évforduló napjáig és az új biztosítás kockázatkezdetéig a jelenleg érvényben lévő biztosító fedezi a károkat. A kötelező felelősségbiztosítás díja a kárrendezés lezártát követő időszakban változhat, ha az új biztosítás kötvényesítésének pillanatában nem szerepelt a károkozás a Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerben, akkor a díjat sem befolyásolja egyelőre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a melléképület biztosítása elsősorban az elemi károkat fedezi, mint a tűz, viharkár vagy rádőlt fa, ezért a tetőszerkezetét ért ilyen károkat megtéríti. Természetesen mindig javasoljuk, hogy a biztosítás megkötése előtt tanulmányozza a biztosítók biztosítási feltételeit is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bojler meghibásodása csak abban az esetben számít biztosítási eseménynek, ha az valamilyen természeti kár, külső tényező hatására történt. Ezért kéri a biztosító a kár pontos leírását.
A lakásbiztosítási feltételek részletesen tartalmazzák a kockázatból kizárt eseményeket, ide tartoznak általában a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények (pl. csaptelepek, fűtőtestek, mosdókagyló, kád, víztartályok, kazánok, bojlerek, stb.) javításának, pótlásának költségei.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A haláleset bejelentéséhez a halotti anyakönyvi kivonatot és a kórházi zárójelentést, valamint a biztosítási kötvény bemutatását kérik a biztosítók. A biztosítónak ezen felül jogában áll további dokumentumok bekérése is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a megállapított kártérítési összeggel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést. Jelezze a biztosító felé, hogy a javítási számlák alapján szeretné rendezni a kártérítést.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségbiztosítás megtéríti a másik lakónak okozott kárt a felsorolt esetekben is, a szerződésben meghatározott limit erejéig. Ha a kár ennél magasabb lenne, akkor peres úton van lehetőség a fennmaradó összeget követelni a károkozótól.
Ha a társasháznak és a lakóknak is van saját-saját biztosítása, akkor akár mindháromra megtehető a kárbejelentés, a kártérítés azonban csak az egyik biztosításra vehető fel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a megállapított kártérítési összeggel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést. Jelezze a biztosító felé, hogy a javítási számlák alapján szeretné rendezni a kártérítést. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérhet és kérnie is kell a biztosítójától pótszemlét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kivitelezési és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nincs meg a számla, a biztosítóval egyeztessenek arról, mit fogadhat el még a tulajdonjog igazolásaként.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Személyi sérülés esetén a biztosító (ebben az esetben a MABISZ Kártalanítási Számlája) minden, a sérüléssel összefüggő kiadást megtérít: a kórházi kezelést, a gyógyszerek árát, a lábadozás/munkaképtelenség idejére a kieső munkabért stb.
A kgfb-törvény (2009. évi LXII. törvény) szerint, ha az okozó gépjárműn nem volt érvényes kötelező biztosítás, akkor a MABISZ a teljes kifizetett kártérítési összeget visszakövetelheti az üzembentartótól és a kárt okozó vezetőtől:
(8) A 34. §-ban meghatározottaktól függetlenül a Kártalanítási Számla kezelője a károsult követelésének kielégítésével kapcsolatban felmerült összes ráfordítása és – átalányösszegben is megállapítható – költsége megtérítését követelheti:
a) egyetemlegesen a biztosítási fedezettel nem rendelkező üzemben tartótól és attól a vezetőtől, aki a gépjárművet az üzemben tartó engedélye nélkül vagy a biztosítási fedezet hiányának tudatában vezette;
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bonus besorolás akkor emelkedik egy osztályt a következő biztosítási évben, ha a gépjármű az adott évben legalább 270 napig folyamatos biztosítási fedezettel rendelkezett (és ez idő alatt nem okozott kárt).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító kárképet a sérült és, ha szükséges, az okozó gépjármű sérülései, illetve a kár leírása alapján lát, és adott esetben a baleset helyszínét is vizsgálva határozza meg a jogalapot. Az, hogy mely elemek sérültek, sérülhettek a baleset során, nem az okozó dönti el, az a biztosító szakértőjének a feladata. Az okozó nem minősíthet, vélhetően a gépjárművén található sérülések alapján a biztosító tőle is kért kárleírást és ez alapján dönthetett a pótszemléről, a kártérítési összeg egy részének visszautalásáról. Bírósági eljárás során kérhet, illetve a bíró is kirendelhet független műszaki igazságügyi szakértői vizsgálatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Csak az eljáró alkusza tud pontos adatokkal választ adni kérdésre, a leírtak alapján neki van hatásköre rákérdezni, hogy korábbi biztosítója miért nem hajtotta végre időben a törlést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, a kárfelvétellel, illetve a biztosító szolgáltatásával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárfelvételt kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt ).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a biztosító kárszakértője kint volt a helyszínen és felmérte a károkat, nyugodtan elkezdhetik a helyreállítást.
Ha biztosra szeretnének menni, akkor a munkálatok előtt készítsenek képeket is a károkról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A cascot nem kötelező fizetni, a szerződést díjnemfizetéssel is meg lehet szüntetni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megkötött casco biztosítástól függ, hogy az tartalmaz-e csereautó szolgáltatást, ez sokszor választható kiegészítő szolgáltatás. Javasoljuk, hogy nézze meg a szerződését és a biztosítási feltételeit.
A csereautót jellemzően a javítás idejére téríti meg a biztosító.