Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Aziránt szeretnék érdeklődni, mely biztosítótársaságok, melyik konkrét (vagyon)lakásbiztosítási terméke tartalmaz - akár kiegészítőként kérve - olyan kárfelelősségbiztosítást is, amely kiterjed az alábbiakra?
Társasházi földszinti ingatlan, amelyhez - a társasház alapító okiratának rendelkezése alapján - tartozik egy kizárólagos használatú kertrész is (a telek, így ez a földterület is természetesen társasházi közös tulajdon, de az okirat szerint az az adott ingatlan kizárólagos használatában van), a kertrész kerítéssel elkerített, illetve abban egyéb felépítmények (pl. tároló, kerti bútorok, fa, stb.) is találhatók. A kertrész közvetlenül egy a társasház által közösen használt parkoló mellett található. Olyan biztosítást keresek, amely kiterjed arra, ha időjárási körülmények - leginkább szélvihar - miatt a kertrészből kikerülő tárgyak, beleértve pl. a kertrészt elkerítő kerítést - ha az megdől stb. a szélterhelés hatására - kárt tesz más vagyontárgyában (pl. ott parkoló gépjárművekben), és kártérítési kötelezettségem keletkezik.
Tudnának segíteni, hogy mely termékek terjednek ki teljes bizonyossággal erre az esetre? Pontos információt nem tudok fellelni ezzel kapcsolatosan, jelenlegi biztosító (CIG Pannónia) pl. nem tekintette biztosítási eseménynek az említett dolgot (kerítésről leszakadt elem okozta sérülés más tulajdonú gépjárműben), annak ellenére, hogy a módozat tartalmaz kárfelelősségi biztosítást.
Olyan terméket szeretnék, amelynél egészen bizonyos, hogy a kárfelelősségi elem erre is kiterjed.
Segítségüket előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításokban a felelősségi kár vagy egy esetleges viharkár az alábbi esetekben térít:
Vihar biztosítási eseménynek minősül, ha a 15 m/s (54 km/h) küszöbértéket elérő, vagy azt meghaladó sebességű, időjárás miatti légmozgások (vihar), vagy e légmozgások által elsodort tárgyak a biztosított vagyontárgyakban kárt okoznak a kockázatviselés helyén.
Viszont az építésügyi szabványok be nem tartása, nem megfelelő anyagok alkalmazása, vagy az előírt szakszerű technológia elmulasztása miatt keletkezett károk kizárásra kerülnek. Például, ha a kerítés nem megfelelően van elkészítve, rögzítve, természetesen az ez által okozott károk kizárásra kerülnek.
A felelősségi károk abban az esetben térülnek, ha az Ön felelőssége felmerül a keletkezett kár bekövetkeztében. Amennyiben Ön mindent megtett /jól rögzített kerítés, jól rögzített tárgyak, stb/ a kár elkerülése érdekében, akkor Ön nem felelős az esetleges kár miatt.
Olyan felelősségi fedezetet a lakásbiztosítás nem tartalmaz, amelyik az Ön által felsorolt valamennyi elvárásnak megfeleljen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2201 - 2220 / 2916Tisztelt Kérdező!
A biztosítók kárrendezése minden esetben az adott biztosítás feltételében leírtak alapján történik.
Ahhoz, hogy kérdésére pontos választ tudjunk adni, több információra lenne szükségünk. Kérjük, regisztráljon "Kárrendezési segítség" oldalunkon, hogy a CLB kárügyintézési szakértői megválaszolhassák konkrét kérdését: Kárügyintézés >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kárrendezésével kapcsolatban segítséget kaphat a CLB kárügyintézési szakértőitől, amennyiben adataival regisztrál a következő oldalon: Kárügyintézés >>

A biztosítók kockázatelbírálási szabályai alapján a betegségeknek megfelelően alkalmazhatnak elfogadást, díjemelést vagy elutasítást. Problémák esetén bekérnek kórházi leleteket, laboreredményeket, zárójelentéseket, illetve előírhatnak orvosi vizsgálatot, ami alapján azután elbírálják a leendő biztosított egészségi állapotát. Mivel ez az elbírálás egy összetett folyamat, javasoljuk, kérjen konkrét ajánlatot a biztosítótól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező felelősségbiztosításnál minél előbb, ha lehet, azonnal újra kell kötnie biztosítását ugyanannál a biztosítónál, ahol megszűnt a biztosítása és a biztosítással nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat is fizetnie kell. Casconál évfordulóig biztosítója behajthatja az elmaradt díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárrendezés szempontjából nem követett el hibát, mert a kárbejelentés mindegy, hogy melyik biztosító felé történt. Feltételezhető, hogy nem csak az Ön lakása sérült, ezért valószínűleg társasház biztosítás fogja rendezni. A kár rendezése csak az egyik biztosítás alapján történhet. A kár rendezése a szükséges iratok beérkezésétől számított 15 nap elteltével aktuális.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük milyen biztosítással rendelkezik, így nem tudjuk kérdését megválaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük milyen biztosítással rendelkezik, így sajnos nem tudjuk kérdését megválaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Aki felelős a gondozottakért, az felelős a gondozottak által okozott károkért. Javasoljuk, vegye fel a kórházzal a kapcsolatot, hiszen amennyiben az intézménynek van felelősségbiztosítása, arra rendezhető a kár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kárrendezésével kapcsolatban segítséget kaphat a CLB kárügyintézési szakértőitől, amennyiben adataival regisztrál a következő oldalon: Kárügyintézés >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felújítási munkák idején a keletkezett károkra csak akkor áll kockázatban a biztosító, ha a szerződés tartalmaz építés-szerelés kiegészítő biztosítást. Mivel ez felelősségi kár, ezért Önnek, az Ön biztosítójának vagy az iparosnak kell fedezni a keletkezett kárt. Ha a vállalkozónak van felelősségbiztosítása, a kárt bejelenthetik arra, mert tulajdonképpen az ő hibájából történt a csőtörés. A szomszéd biztosítója viszont csak abban az esetben fizeti ki a kárt, ha ismert a károkozó, mert ebben az esetben - ha a károkozónak nincs biztosítása- a károkozó felé tud regresszel élni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás fedezete az ilyen jellegű károkra nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Forgalomba helyezni gépjárműveket csak érvényes kötelező felelősségbiztosítással lehet, fizetési kötelezettsége az adásvételi szerződésben meghatározott tulajdonba vétel időpontjától lehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Be kell jelenteni az okozó biztosítójánál a kárt, a biztosító majd dönteni fog a jogalapról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elért bónuszfokozat egy másik gépjárműre csak érdekmúlás (eladás, végleges forgalomból való kivonás stb.) esetén vihető át, az ideiglenes forgalomból való kivonás nem minősül annak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A másik gépjárművén elért bónusza, besorolása nem változik, ha a balesetet okozó gépjárművét eladja és két éven belül párhuzamos üzemeltetőként új gépjárműre biztosítást köt, akkor ott az új szerződésén érvényesül a málusza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelentse be casco biztosítójánál a káreseményt, a kárfelvételt követően a kárszekértő tud felvilágosítást adni a kár mértékéről és a várható kártérítésről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az újonnan kiállított szerződéseknél a szerződőnek ellenőrizni szükséges, hogy a kötvény a helyes adatokat tartalmazza. Az esetleges téves adatok pontosítására természetesen van lehetőség. Amennyiben nem történt jelzés a biztosító felé, a szerződés a benne lévő adatokkal életbe lépett.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a lakásbiztosításában szerepelt a baleseti halás fedezete, akkor most kell bejelenteni az esetet és a szükséges dokumentumokat be kell nyújtani a biztosító felé. Mivel a lakásbiztosításokban nincs jelölve kedvezményezett az ilyen esetekre, a kifizetésre csak a hagyatéki eljárás után kerülhet sor.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítási időszakon (évfordulótól a következő évfordulóig, egy éves időszak) belül egy károkozás két bónusz osztály visszasorolást eredményez, tehát a következő biztososítási időszakban, ha nem okoz több kárt B10-ről B8-ra módosul a besorolása.