Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
2023.11.17 -én koccanásos balesetem volt, balra lekanyarodó sávba soroltam át amint lehetett, amikor is a mögöttem lévő autó a záróvonalon és forgalomtól elzárt területen keresztül előzést kezdett. Rendőrt hívtam, helyszíni birság vagy szabálysértési eljárás. Nem fogadtam el a helyszíni bírságot. Szabálysértési eljárás indult elsöbbség és előzés szabályainak megsértése miatt. Ezt a bíróság megváltoztatta közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt. Bár a sértetti közrehatást, miszerint forgalomtól elzárt területen történt megálapították, mégis én lettem a hibás( ezt továbbra sem értem)
A sértett a rendőri eljárás során kijelentette, hogy autóját nem javítatta meg. Májusban amikor a bíróságon is lezárult az ügy , beszéltem a biztosítóval Ők azt mondták, hogy nem jelentett kárt a másik fél. Ennek ellenére a biztósító 2025. február 7-én jelentkezett nálam ,hogy 2024 október 10-én kifizetett 194320Ft-ot a károsultnak. Ezt fizethetem vagy a bónus 10-ből visszasorolnak.
Kérdésem, hogyha a károsult nem jelenti a kárt , csak 10 hónap múlva, akkor nem számít, hogy kötelessége lett volna 30 napon belül bejelenteni? Ez esetben is érvényes az 5 év elévülési idő?
Valaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel!
Sz. Adorján
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A vagyoni károknál az általános kártérítési igények elévülési ideje öt év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 901 - 920 / 2919Tisztelt Kérdező!
Rendeletben van szabályozva, hogy a biztosítónak az első kárkifizetés napját kell figyelembe vennie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha évfordulóval nem lett felmondva a lakásbiztosítás, a biztosító jogosan várja a következő időszakra vonatkozó díj befizetését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lakásbiztosítások esetében a biztosítási szolgáltatás kifizetése a biztosított részére történik. Ez a személy lakásbiztosítások esetén általában azonos a szerződővel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, az előre befizetett biztosítási díj a hátralévő időszakra arányosan visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bank egy olyan alapfedezetekre szóló biztosítást kötött, amely a felveendő hitel fedezetéhez megfelelt. Ön ezt az ajánlatot akkor aláírta, azaz igazolta, hogy ezt biztosítást elfogadta, a biztosítási ajánlatot átvette, így sajnos nem tehető felelősség a bank.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szomszédja és a saját lakásbiztosítása terhére is rendezheti a kárt, azonban mivel felújítás következtében történt, ezért a biztosító nem köteles kifizetni. Amennyiben a biztosítás a felújítás alatt történt károkra is tartalmaz kiegészítőt, akkor megtéríti a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás erre a további kárigényre nem nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Villámcsapás okozta túlfeszültségre fedezetet nyújt a lakásbiztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Megfelelő indoklás mellett jelezze a biztosító felé, hogy az átutalt összeget nem fogadja el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a kártérítési összeg meghatározásához nem a jármű vételi árát, hanem a kárkori értékét veszik alapul (az Eurotax rendszer alapján).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ismeretlen károkozó esetén sajnos gyakori, hogy a rendőrség segítségével sem sikerül megtalálni az elkövetőt. Ilyenkor csak a casco biztosítás jöhet szóba a kár rendezésére, hiszen a károkozó kötelező biztosítása nem ismert.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Évfordulóval a biztosító emelhet a kötelező biztosítás díján akkor is, ha a bónusz besorolás nem változik (pl. az inflációs hatások, szerviz- és alkatrészdíjak drágulása miatt). A biztosításváltási időszakban, vagyis az évforduló napját megelőző 30. napig érdemes újrakalkulálni a biztosítók díjait, mert előfordulhat, hogy egy másik biztosító kedvezőbb díjat ajánl.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Párhuzamos üzemeltetésnél az új autó A00-ból indul, visszalépés akkor lesz, ha balesetet okoz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az életbiztosítások megkötésekor kérdéseket tesznek fel a biztosítandó személy egészségi állapotával kapcsolatban.
Itt a valós adatokat kell közölni és a végén a biztosított ezt a nyilatkozatot aláírásával igazolja.
A közlési kötelezettség megsértése miatt a biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítésétől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Új biztosítást kell kötni, ahol Ön az üzembentartó, majd a Kormányablaknál bejegyeztetni a változást és a régi biztosító felé jelezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a korábban keletkezett sérüléseket nem köteles megtéríteni. A most keletkezett sérülésekkel kapcsolatban kérhet fellebbezést és újbóli kárszemlét a biztosítótól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Legfeljebb 2 éven belül át kell vinni a bónuszt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha megváltozik a gépjármű üzembentartója, akkor új szerződést kell kötni. Kiskorú üzembentartó esetén a kötelező díja jóval magasabb, ezért lehet érdemes más személyt megjelölni. A lánya ettől még lehet az autó tulajdonosa, hiszen a biztosítást az üzembentartónak kell megkötni.