2017 december 18.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Cím!

A megelőző 23 évben több személygépkocsi volt a nevemen, melyekre különböző biztosító társaságoknál kötöttem kgf biztosítást.
Kérdésem az lenne, hogy létezik e olyan igényelhető dokumentum, amely arra vonatkozóan tartalmaz összefoglaló adatot, hogy ebben az időszakban közúti balesetet nem okoztam-bármely gépjárművel, bármely biztositó társaságnál sem?
(Nem rendszámokhoz és biztositasi kötvényekhez, hanem konkrétan személyemhez köthetően, summázva, a jogosítványom megszerzésének napjától a mai napig.)
Megtisztelő válaszát várva, tisztelettel:
Juhász Tamás

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Kármentességét az elért bónuszával tudja igazolni, ha kezdettől nem okozott kárt és megszakítások nélkül volt érvényes kötelező felelősségbiztosítása, a B10-es osztályt elérve, bonusz osztálya nem változhatott.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 461 - 480 / 1280
díjemelés
2021 szeptember 21.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB, Az lenne a kérdésem, hogy el kell e fogadjam a már meglévő CASCO biztosításom díjemelését? Indoklás csak az volt, hogy jogukban áll. Semmilyen káresemény nem történt az érvényben lévő biztosítás alatt, nem módosult a díjfizetési ciklus sem, és a díj is ki lett fizetve időben. Ezután megnéztem a biztosító oldalát és ugyanazon feltételekkel próbáltam biztosítást kezdeményezni a kiszámított díj alacsonyabb lett mint az általuk most módosított változat. Ezt megteheti a biztostító? Válthatok-e biztosítót, ha igen akkor mikor?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lehetősége van felmondani a biztosítást az évfordulót megelőző 60. és 30. nap között.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás
2021 szeptember 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
----- Jónapot ! Egy olyan problémám lenne hogy az autómra kötött biztosítást szeretném felmondani. Hiszen az autó már üzemben tartónál van és így már 07.27. - e előtt üzemben tartónál volt új biztosítással az autó mielőtt az előző biztosítás lejárt volna. Ennek automatikusan látszania kellett volna! Szeretném kérni a fennálló tartozás törlését. Képek a linkben. Előre is Köszönöm. Viszlát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A gépjármű eladása vagy üzembentartó váltása esetén a kötelező biztosítás felmondását a biztosítónál érdekmúlásra való hivatkozással kell kezdeményeznie. Amennyiben a CLB-n keresztül kötött szerződésével kapcsolatban ebben segítségre lenne szüksége, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco díj visszatérítés
2021 szeptember 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Gazdasági totálkár miatt a biztosító felmondta a CASCO biztosításom. Éves díjfizetéses volt a biztosítás, melynek fordulónapjáig még 6 hónap van hátra. Kérdésem, hogy az erre az időszakra eső biztosítási díj vissza jár? Köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító a felmondás időpontjával elszámol és visszautalja a kockázati időn túl befizetett díjakat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szálloda zárt fizetős parkolójában törték meg az autómat.Kamera felvétel készült. A szálloda rendőrséhet irányított mert nem adhat ki adatokat. A rendőrség megvizsgálta és mivel nem közterület ezért nem foglalkozik az üggyel. Casco biztosítás terhére most
2021 szeptember 08.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Kín lehet behajtani a károm? Szálloda fizetős zárt parkolójában törték össze. Rendőrségi feljelentést tettem mivel kamera felvétel készült de nekem nem adja ki a szálloda.Rendőrség megnézte de mivel nem közterület így nem foglalkozik vele. Cascora megcsináltatni de ki terhel a felelősség? Szállodától én megvásárolták ezt a szolgáltatást. Köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A szálloda, ha külön nem szabályozta a területén a forgalmi rendet, akkor a KRESZ szabályai az irányadók. A rendőrségnek foglalkoznia kell az üggyel, ha a casco kárbejelentésében szerepel a szálloda neve címe és, hogy kamera felvétel készült az balesetről, casco biztosítójának be kell kérnie az okozó gépjármű adatait és rendeznie a kárt az okozó felelősség biztosítójával. Tájékoztatnia kell casco biztosítóját a fentiekről, ha ezt nem tette meg, ki kell egészítenie kárbejelentését. Amint casco biztosítója behajtja az okozó kötelező felelősségbiztosítójától a cascora kifizetett kártérítést az önrésze is megtérül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

segítség kérés KGFB-vel kapcsolatban
2021 szeptember 06.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyintéző! Elég nagy problémával fordulok Önhöz! Volt egy díjnemfizetés miatt megszűnt KGFB biztosításom az Allianznál. Ennek a szerződésnek az évfordulója 09.27. Ugyan ennél a biztosítónál kellett megkötnöm az új biztosítást. Ezt meg is tettem. Az új szerződés évfordulója 12.02. A CLB emlékeztető e-mailjében a 09.27-ei évfordulót küldte ki. Én elfelejtettem, hogy változott az évforduló és kötöttem egy új biztosítást, az évforduló miatt, a KÖBÉ-nél. Ennek a biztosításnak a kockázatviselési kezdete 09.28. Az Allianz ezért küldött nekem egy levelet, hogy 2020.12.02-től visszamenőleg nem volt biztosítás az autón. Gondolom ez azért van, amiért az 1 éven belül felmondtam a szerződést. Viszont 101.000 Ft-ot elutaltunk az Allianznak a szerződéskötéskor. Nem tudom lehet e arra lehetőség, hogy a KÖBÉ-nél a biztosítást át tegyük 12.03-tól kezdődőnek, és az Allianzos maradjon addig. Nem szándékosan, szimplán figyelmetlenségből tértem el az 1 évtől. Ha Önök nem tudnak ebben segíteni, akkor kérem jelezzék, hogy kihez tudok fordulni ezügyben. Köszönöm szépen a segítséget.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Szerződésével kapcsolatban ügyfélszolgálatos kollégáink felvették önnel a kapcsolatot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gazdasági totalkar ok miatt a cascot a biztosító megszüntette
2021 szeptember 06.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Az Allianz-nál kötöttem a személygépkocsimra Casco-t. Jégkár miatt a gazdasági totalkár ok miatt a biztosító megszüntette a cascómat 2021.07.15-e napjával. A kérdésem: 2021-re kifizettem egy összegben a casco díjamat. Visszajár-e fenti ok miatt 2021.07.16-tól 2021.12.31-ig terjedő összeg vagy sem. Ha havonként fizettem volna a díjat, akkor is tovább kellene fizetnem?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító a törlés, biztosítása megszűnésének időpontjával elszámol és visszautalja a kockázati időn túl befizetett díjakat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Hiánypótlás státusz
2021 augusztus 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram! Ma reggel kötöttem önökön keresztül egy gépjármű biztosítást, és jelenleg a biztosítás státusza "hiánypótlás alatt". A biztosításnál nincsen hiánypótlás fül, és az alkuszi szerződésemet elektronikus aláírással látták el. Nem értem. Mit kellene pótolnom és hogyan? Köszönettel, V. Zoltán
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Örökölt autó átírása
2021 augusztus 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A hagyatéki végzésben hárman vagyunk az örökösök, átírás kor a kormányablakba mind a hármunknak be kell menni vagy elég csak nekem aki a nevére veszi az autót?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Egyedül az üzembentartónak kell a biztosítást megkötnie, mielőtt bemegy a kormányablakba intézni az átírást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bonus malus igazolás
2021 augusztus 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Érdeklődnék nagy tisztelettel hogy a külföldről kapott bonus-malusz igazolás hány napnál nem lehet öregebb? Az az érzésem hogy a megnövekedett várakozási idő miatt újat kéne kérnem. Válaszát köszönöm Üdv :T. Péter
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Magyar KGFB törvény szerint a megszerzett bónusz a korábbi biztosítás törlését követő két évig nem évül el.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nem lemondott kötelezőbiztosítás
2021 augusztus 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Kissé bonyolult kérdésem van. Körülbelül fél éve a párom eladta a kocsiját aminek az üzemben tartója nem ő volt és a kötelező se az ő nevén volt. Az illető akinek a nevén volt a biztosítás nem mondta le és az elmaradásról most nekünk jönnek a csekkek. Kérdésem, hogy valóban minket terhel-e a büntetés az üzembentartó mulasztása miatt???
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító csak a szerződött üzembentartótól követelheti a díjtartozást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező biztositas
2021 augusztus 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó napot.Èrdeklodnèk, hogy nem fizetett KGFB.ást le tudnak e vonni bankszámláról,ill.vègrehajthato e ez az összeg.Az autónak már új üzemben tartoja van.Koszönöm előre is.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Díjtartozására kezdeményezheti a biztosító a végrehajtást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tolatás kár
2021 augusztus 24.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Kedves Szakértő, A minap egyik ismerősöm véletlenül nekitolatott a céges autómnak, amin casco van. Szeretném valahogyan úgy megoldani, hogy neki ne kellje fizetnie és az ő kötelezőjét se kelljen bevonni, tehát jó lenne teljesen kihagyni az ügyből. Ha csak simán úgy találtam volna az autóra, hogy van rajta egy horpadás és nem tudom ki volt, akkor feltételezem a casco állja a javíttatást, persze önrész fizetés mellett. Járható út lehet? Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Cascos károknál, ha azok nem saját hibából eredtek vizsgálja és vizsgálnia is kell a biztosítónak az okozói felelősséget, ha ismertté válik az okozó személye, annak felelősségbiztosítója felé visszkeresetet nyújt be.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Káresemény, ütközés
2021 augusztus 23.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Baleset kapcsán kérném a tanácsát. Egy baleset kapcsán reggel 7 órakor oldalütközés történt egy BKV busszal, betétlap kitöltésére került sor, amelyben első látásra úgy tűnt, hogy én lennék a káresemény okozója. A személy gépkocsimba van kamera amely felvette az eseményt, amelyet a helyszínen nem tudtam megnézni csak otthon. A hátsó kamerán tisztán látszik hogy a BKV busz, hogy sávváltást akar végrehajtani, és manőver során bal oldalról nekem jön és végig húzza a járművem oldalát. Kérdésem, hogy betétlapon elismertem a kárt, de a kamara képéből kiderül, hogy nem én voltam a kár okozója, ilyenkor mit tudok tenni az ügyben. Válaszát és segítségét előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Visszavonhatja biztosítójánál károkozói nyilatkozatát, csatolva a kamera felvételeivel, egyúttal a busz felelősségbiztosítójánál bejelentheti, mint károsult a kárt.

Szélvédő törlésre kötnék biztosítást
2021 augusztus 20.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
SZÉLVÉDŐRE KÖTNÉK BIZTOSÍTÁST!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A casco biztosítások tartalmazhatnak ilyen fedezetet. Casco kalkulátorunkban >>.
összehasonlíthatja az egyes biztosítók ajánlatainak tartalmát és árát.

Erdeklodes
2021 augusztus 20.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Az első kérdésem az lenne ,ha 08.19- én kötötték meg a negyedéves biztosítások akkor mennyi időm van rá befizetni legkésőbb....???! És kettő fizetési összegek van melyiket kell kifizetni -14160 vagy 25600???? Nem értem... köszönöm segítségét
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

rendezés bizt. nélkül
2021 augusztus 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértők! Egy pár ezer forintnyi károkozásom miatt évekre közel a dupláját kellene fizetnem kötelezőre. Kérdésem, hogy miután a károsult már bejelentést tett a biztosítómnál, van -e utólag lehetőség arra, hogy neki közvetlenül kifizessem a kárát, ő pedig lemondana a biztosító általi kifizetésről, ami még nem történt meg? Előre is köszönettel, Sz. Géza
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben megtéríti az okozott kárt a károsultnak, vagy a biztosítójának, úgy bónusz besorolása nem változik, azonban az okozói pótdíj megfizetésétől nem mentesül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco
2021 augusztus 12.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Lízingelt autón júniusban jégkár keletkezett, a biztosító jóváhagyta a javítást. Az autót csak késő ősszel tudjuk javíttatni, de addigra külföldre költözés miatt szeretnénk kivásárolni a kocsit, ill. külföldön forgalomba helyezni. Vszg az itthoni Casco is megszűnik. Jogosultak vagyunk-e a támogatott javításra tulajdonos csere ill. külföldi forgalomba helyezés után? Köszönettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Egyeztethet a biztosítóval az általa kalkulált kártérítési összeg felvételéről, az utalást követően nincs határidőhöz kötve a javítás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kártérítés
2021 augusztus 09.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Kerítésembe rohant egy autós,jelentős kárt okozva.Kötelezője fizetve,a felelősségét elismerte.Rendőrségi jegyzőkönyv készült a helyszínen. Pár kérdésem lenne ezzel kapcsolatban: 1. Mi az én teendőm, a történtek után? Keres valaki?... 2: A házbiztosításomat is érvényesíthetem, a másik kárfizetés mellett? 3. Magánember vagy csak számlaképes vállalkozó építheti újra a kerítésemet?4. Az összeget előre utalják? Elnézését kérem a sok kérdésért!Sajnos nagy a káosz a jelenlegi helyzetben és törvénytelenséget sem szeretnék elkövetni! Sok okoskodó tanácsadó lett körülöttem ,de biztosat senki nem tudott mondani! Válaszát,előre is Köszönöm! Tisztelettel: G. 1.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Indíthatja a kár rendezését előzetesen a saját lakásbiztosítójánál, illetve (és ezt javasoljuk) az okozó biztosítójánál is. Ahhoz, hogy a biztosító kárszakértője megkeresse, be kell jelentenie a kárt. A szakértő a kárfelmérést követően meg fog állapítani egy összeget, amit nem kell azonnal elfogadnia. A felkínált kártérítési összeg nem biztos, hogy fedezi a tényleges javítási költségeket, ezért célszerű szakemberektől javítási kalkulációt kérnie. Amennyiben a biztosító által megállapított összeg kevesebb, mint a szakemberektől kapott árajánlatban szereplő összeg, kérnie kell a biztosító ajánlatának felülvizsgálatát. A javítási kalkuláció készülhet számlásan és számla nélkül, bárki elvégezheti a javítást, újjáépítést, a biztosító nem ellenőrzi a munkát végzők személyét.

Oldalak