2017 december 18.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Cím!

A megelőző 23 évben több személygépkocsi volt a nevemen, melyekre különböző biztosító társaságoknál kötöttem kgf biztosítást.
Kérdésem az lenne, hogy létezik e olyan igényelhető dokumentum, amely arra vonatkozóan tartalmaz összefoglaló adatot, hogy ebben az időszakban közúti balesetet nem okoztam-bármely gépjárművel, bármely biztositó társaságnál sem?
(Nem rendszámokhoz és biztositasi kötvényekhez, hanem konkrétan személyemhez köthetően, summázva, a jogosítványom megszerzésének napjától a mai napig.)
Megtisztelő válaszát várva, tisztelettel:
Juhász Tamás

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Kármentességét az elért bónuszával tudja igazolni, ha kezdettől nem okozott kárt és megszakítások nélkül volt érvényes kötelező felelősségbiztosítása, a B10-es osztályt elérve, bonusz osztálya nem változhatott.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1121 - 1140 / 1267
kötelező biztosítás váltás
2016 november 23.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
570029 ügyfélazonosítóm szeretnék maradni a K&H Biztosítónál, csak féléves átutalásos fizetéssel a díj 13 116.-+ baleseti adó. Mi a teendőm? Köszönöm Seres Imréné
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

astra dij visszafizetés
2016 november 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szeretném megkérdezni, hogy a jogos visszaigénylésemet mikor kapom vissza az Astra BiztosÍtótól, 2015. július végén befizettem előre egy éves díjat, 2015 szeptember végén újat kellet kötni, a biztositó csődje miatt. Azóta még mindig nem kaptam vissza egyetlen forintot sem, pedig beadtam az igényemet. Van egyáltalán esély arra, hogy visszakapot a pénzemet? Netán bírósághoz forduljak?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Astra biztosítóval kapcsolatos kérdésekben az MNB honlapján >> tud tájékozódni. Amennyiben a CLB kezeli a nevezett szerződését, kérjük, vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot az alábbi telefonszámon, vagy az üzenjen nekünk menüpontban.

Astra biztosító,visszatérítés
2016 november 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
T. Cím! Astra biztosítótól,hogy lehet vissza igényelni a biztosításidíjat? Kötvényszám:0000672614 Éves díjat fizettem be,2015.augusztusban,és szeretném visszaigényelni a pénzemet! Köszönettel: Szőke Károlyné
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Astra biztosítóval kapcsolatos kérdésekben az MNB honlapján >> tud tájékozódni. Amennyiben a CLB kezeli a nevezett szerződését, kérjük, vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot az alábbi telefonszámon, vagy az üzenjen nekünk menüpontban.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

felelősség bizt.
2016 november 10.
Kategória:
Motor biztosítás
Kérdés:
Segégmotor felelőségbiztositás kiszámolásnál a rendszer RENDSZÁMOT KÉR a segégmotornál viszont rendszám nincs, kérdés hogyan lehet továbblépni? Üdv. Gy S
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Kötelező Biztosítás kalkulátorunkban a "Biztosítani kívánt gépjármű fajtája:" kérdésnél a "Segédmotoros kerékpár (L1e, L2e)" választása után a második kérdésnél, miszerint "A gépjármű rendelkezik rendszámmal:" a "nem" lehetőséget választva a rendszer nem kér rendszámot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Golf Mk2
2016 november 06.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó napot. Érdeklődni szeretnék. Olvastam a válaszok közt bizonyos elévülési időről. Vásároltam egy személyautót 2005.11.15-én. Mivel az autó igen rossz állapotban volt, így a garázsban darabokra bontódva várta a felújítást. Épp ezért nem fizettem a biztosítást rá, csupán az akkori súlyadót. 2006 februárjában ezért a "KÖBE" felbontotta velem a szerződését és 2011.Szeptember 22-én kaptam egy papírt,miszerint kivonták forgalomból az autómat ideiglenesen, míg a tartozásomat nem rendezem. Most hogy az autó végre elkészült, gondoltam visszaíratom a forgalomba, erre kiderült hogy nem csupán egy snassz 30-40.000Ft-os bírságot kell befizetnem, hanem a MABISZ átállt egy napidíjas rendszerre, miszerint az autómra az 5 év alatt felgyülemlett hátralékom napi 620Ft+Baleseti pótlék. Ez laza kalkulációk során is jócskán meghaladja a milliós tételt és egy 300.000Ft-os taxárú autóról lévén szó, gondolhatták volna hogy ennyit a tulajdonos nem fog tudni törleszteni. Írtam egy levelet, melyre egy sablon válasz érkezett a MABISZ-tól: "A törvény nem nyújt lehetőséget a fedezetlenségi díj méltányosságból történő elengedésére." Bár fura hogy a MABISZ ekkora összeget követel, hiszen semmiféle szolgáltatást nem nyújtott cserébe azért a napi 700Ft-ért. Ha bármi baja esett volna a kocsinak, vagy bármi kárt okozott volna, a biztosító felmondta a biztosítást, így semmiféle segítséget nem kaptam volna a károk rendezésére. Szóval érdeklődnék hogy ez az 5 éves elévülési periódus nálam is fennáll-e? Köszönöm a levelem olvasására és a válasz megírására szánt idejüket.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (Gfb tv.) nem nyújt lehetőséget a fedezetlenségi díj méltányosságból történő elengedésére. A biztosító azonban, ha a fedezetlenséggel érintett időszak meghaladja a 120 napot, részletfizetési lehetőséget nyújthat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kötelező biztosítás módosítás
2016 november 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó napot Kívánok Van egy adott autó ami a hugom nevén van viszont ezt én használom vett egy újat de hogy én legyek az üzemben tartó új biztosítást kell kötnöm vagy maradhat a meglévő és csak az adatokat kell át írni ? Válaszát előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Üzembentartó változás esetén új kötelező biztosítást szükséges kötni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco biztosítás kiterjedése
2016 november 03.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Teljes körű casco biztosításnál kiterjed e a casco biztosítás a gyújtáskapcsoló meghibásodására, (nem lehet elindítani az autót) valamint ezzel összefüggésben az autó elszállítására, amennyiben assistance szolgáltatás is jár a casco biztosításhoz? Köszönettel: Rózsa Szabolcs
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben biztosítási esemény következtében (lopás, rablás, rongálás) hibásodott meg a gyújtáskapcsolója, úgy casco biztosításra rendezhető a kár, térít a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Éves díjemelés
2016 október 28.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Mi indokolja az éves CASCO közel 10%-os díjemelését, amikor az elmúlt évben semmilyen káresetem sem volt. A díjjakat rendszeresen határidőre fizettem és az éves infláció sem érte el az 1%-ot. Biztosításom a WABERER Biztosítónál van. Szerződés azonosító: 10613780 Forgalmi rendszám: KOF830 Biztosítás közvetítő: Clb Függ. Bizt.Alkusz Kft. Várom válaszukat: Köszönettel Pátrovics István
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

pótlás az előző kéréshez
2016 október 26.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Előző levelemben elfelejtettem írni, hogy a casco-t és a hitelt édesapám halála óta folyamatosan fizettük az ő nevén. A kötelező is rendezve van 2016. dec.31-ig.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítások átírására a jogerős hagyatéki végzés időpontjától számított 30 napig van lehetőség. Jelentse be cascos kárát és ha díjjal rendezett volt a biztosítás, akkor a biztosítónak térítenie kell, nem utasíthatja el a kár rendezését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tulajdonos halála
2016 október 26.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! 2016.májusában édesapám elhunyt. Hitellel terhelt autóját rám hagyta. A hagyatéki tárgyalás 2016.szept. 15-én volt. A jogerős végzésről 2016.október 22-én kaptam levelet. A Casco és a felelősségbiztosítás ill. az átíratás feladata 2016. október 24-ére volt betervezve (a jogerős végzéssel a kezemben). 24-én reggel sikerült összetörni az autó elejét (vadbaleset). Fizet-e ez esetben a casco? A kötelező (úgy tudom), a jogerős végzést követő 30 napig él. Előre is köszönöm válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítások átírására a jogerős hagyatéki végzés időpontjától számított 30 napig van lehetőség. Jelentse be cascos kárát és ha díjjal rendezett volt a biztosítás, akkor a biztosítónak térítenie kell, nem utasíthatja el a kár rendezését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Átírás
2016 október 20.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! A következő lenne a kèrdèsem: vettem egy gèpjárművet ès a tulaj nem fizetett biztosítást rá, ezèrt tartozása van a biztosító felè. Átlehet így írni a kocsit? A biztosító rajtam kővetelhet valamit? Bármelyik biztositónál köthetek biztositást? Köszönöm a válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen átírhatja újonnan vásárolt gépjárművét, a korábbi tulajdonos biztosítási díj hátralékaiért nem felel, bármelyik biztosítónál köthet biztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Díjnemfizetéssel megszűnt KGFB
2016 október 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Figyelmetlenségem okán a kötelező biztosításom díjnemfizetéssel megszűnt. Szeretném újra kötni, de a biztosító horror összeget szeretne egy összegben a szerződés újbóli megkötéséhez, amit jelen pillanatban nem tudok kifizetni. Másik biztosítóhoz sem mehetek, mert azt csak évfordulókor lehet. Mit tanácsol? Válaszát előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kösse meg újra minél gyorsabban biztosítását. A díjat és a fedezetlenségi díjat a GFB törvény alapján azonnal fizetnie kell, ebben a biztosítóknak nincs mozgástere.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Elmaradt casco
2016 szeptember 26.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Budapest Autótól lizingelem az autóm egy évet fizettem cascot, nem mondtam fel de nem küldtek új csekkeket így nem lett fizetve. Most a bank mit fog tenni, követeli egyben a hitelt vissza? Kell foglalkoznom ezzel vagy nem létszükség a casco? Köszönettel:
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Casco biztosításával kapcsolatos kérdéseket a lízing szerződése szabályozza, javaslom olvassa el az erre vonatkozó tételeket. A lízing szerződésétől függetlenül javaslom casco szerződésének fenntartását, illetve törlés esetén újra kötését, mivel az autó, annak üzemeltetése, fenntartása az egyik legnagyobb kockázatot jelentő tevékenység.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lombard Lizing integrált casco - Flotta Casco Teljeskörű
2016 szeptember 19.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Uram! Olyan ügyben érdeklődnék, hogy Lombard Lizing hitelszerződés keretében kötött integrált casco - Flotta Casco Teljeskörű biztosítással rendelkezem és a gépjármüvemben olyan felhőszakadásból eredő kár keletkezett, amely a teljes motor tönkremenetelét okozta - konkrétan a hirtelen rövid idő latatt lezúduló nagy mennyiségű eső hatására a lejtős útszakaszon szemben lezúdúló nagy mennyiségű esőviz a motor elején levő légbevezető nyílásokon és légszűrőn kereszül a motortérbe jutott mely azonnali motorleállást és megszorulást eredményezett. Ilyen esetben milyen lehetőségeim vannak a káresemény enyhítésére illetve a javíttatást illetően? Mi a további teendő? ( Kárszakértői jegyzőkönyv felvétele megtörtént, amelyben a motor megbontása szükséges a károk megállapításához) Be kell-e jelentenem az eseményt a hitelező bank felé? Mivel kb. 10 éves az autó, új alkatrészekből az előzetes szervízes kalkulációk alapján nem kfizetődő a javíttatás, azaz javasolt a teljes motor csere bontott motorra. Ez megoldható-e illetve elfogadja-e a biztosító javíttatásként? HA igen milyen feltételekkel? Minek a megléte, stb... szükséges? Mi lenne a további teendő? Köszönettel: Nagy András
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket. Kérem regisztráljon kárügyintézési oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

CASCO bonus besorolás eltér a KGFB-től
2016 szeptember 10.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Új autót vettem ,kategóriában ugyan az mint az elöző. A KGFB bonus B09 igazolásom és a Casco kötésem ugyanazon biztosíton belül történt, amely kiadta az igazolást,mégis bonus kedvezmény nélkül (0-s besorolás) állapították meg a Casco díjamat. Mia teendőm?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

időszakos casco biztosítás
2016 augusztus 31.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Létezik-e és ha igen, akkor melyik biztosítónál időszakos casco biztosítás a nyaralás idejére külföldre. Megköthető-e ez a CLB-n keresztül?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, van, a Generali és az Allianz ad határozott idejű cascot, köthető rajtunk keresztül is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco elveszett kulcs
2016 augusztus 29.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Van Casco biztosításunk, a nyáron elvesztettük az autónk egyik kulcsát, mi ilyenkor a teendő? Be kell jelenteni a biztosítónál? Köszönettel,
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, be kell jelenteni a biztosítónál, (kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség - biztosítója válogatja), általában kisebb nagyobb önrésszel hozzájárulnak a zárcserékhez.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Megszûnt biztosítás
2016 augusztus 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jónapot kívánok olyan kérdéssel fordulnék Önökhöz hogy nem régiben vásároltam egy autót amit az elôzô tulajdonos hibájából nem birtam átiratni de a biztositást az autóra a vásárlás napján megkötöttem. Ma kaptam a biztosítótól egy levelet miszerint megszûnt az autóra a biztosításom. Ilyen helyzetben mit tudok tenni? Válaszát elôre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók addig nem kötvényesíthetik a kötelező felelősségbiztosítást, amíg a központi nyilvántartó rendszerben más személyt találnak az adott forgalmi rendszámhoz. Javaslom kösse újra szerződését és írassa át minél előbb gépjárművét!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Mennyi idő múlva köteles a biztosító rendezni a kárt?
2016 augusztus 16.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Elsőbbséget nem megadva, STOP táblánál összetörték az autónkat 07. 28-án. 29-én bejelentettük a kárt. 08. 03-án a kárszakértő megnézte és felmérte a kárt. Az autó totálkáros. Fiam három műszakba jár dolgozni, nélkülözhetetlen számára az autó. A mai napig semmiféle értesítést nem kapott, hogy hol tart a kárrendezést. Ha soká húzódig félő, hogy elveszíti a munkáját, mert nem megoldható a munkába járása! Mit tegyünk!??? Válaszát köszönöm: Üdv.

Oldalak