Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Ez év február 28-án keringető szivattyú meghibásodás következtében felforrt a víz vegyes tüzelésű kazánunkban. A kioldó szelep is meghibásodott, mert nem oldott ki. Időben hazaérkeztünk a lakásba és el tudtuk hárítani a nagy bajt, a szelep kézzel történő felemelésével, így nem robbant szét a kazán, de meghibásodott. A tűztérbe csöpögött a víz, amit csak kazán cserével lehetett kiküszöbölni. Az Allianz biztosító kárszakértője felvette a kárt, robbanásnak minősítette a történteket. A Kárrendezési Osztály nem biztosítási eseménynek minősítette a történteket, így nem akar fizetni. Fellebbeztünk, de ismét indoklás nélkül nem biztosítási eseménynek minősítik a a kárszakértő által leírt robbanást.
Szakember véleményét kérik tőlünk, amit mi rövid időn belül el fogunk küldeni a biztosítónak.
Abban kérem az Önök segítségét, hogy ez miért nem biztosítási esemény, és mennyi az esélyem arra, hogy jogos kárigényemet teljesítse az Allianz. Egyébként 20 éve náluk van a biztosításunk, éves lehívással fizetünk, és eddig mindig korrektül rendezték az előforduló kisebb kárainkat.
Segítségüket köszönöm.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások kockázati körei a biztosítás feltételekben vannak pontosítva.
Az Ön által leírtak szerint a robbanás ténye nem valósult meg, mert:
- robbanásnak tekintendő a gőzök, gázok, porok terjeszkedési hajlandóságán alapuló, hirtelen bekövetkező erő-megnyilvánulás.
Zárt rendszerű tartályok (kazán, csővezeték stb.) esetében a robbanás csak akkor tekintendő biztosítási eseménynek, ha annak falazata olyan mértékben reped szét, hogy a tartályon belüli és kívüli nyomáskülönbség hirtelen tud kiegyenlítődni.
A lakásbiztosítás alapján a biztosítók nem tekintik biztosítási eseménynek, és nem térítik meg azokat a károkat, amelyek:
- a tartályban/készülékben keletkeznek, ha a robbanás ténye a tartály/készülék műszaki hibájára vagy karbantartási hiányosságokra vezethetők vissza;
- a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények és készülékek (pl.: csaptelepek, vízmérők, víztartályok, kazánok, fűtőtestek, bojlerek, háztartási gépek, WC csésze, mosdókagyló, kád, stb.) javításának, pótlásának költségeit még akkor sem, ha azok a feltárás vagy a helyreállítás során keletkeztek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 2883Tisztelt Kérdező!
Ilyen esetben sajnos muszáj, hogy megtalálják a kötvényt. A kötvényszám nélkül egyik biztosító sem ad tájékoztatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítást díját nem csak a megszerzett bónusz szint és a kártörténet befolyásolja, hanem a biztosítók egyéni üzletpolitikai döntései is. Emiatt előfordulhat, hogy károkozás nélkül is emelkedik. Évforduló előtt javasolt megnézni a többi biztosító ajánlatát, mert lehet hogy lesz olyan, ahol kedvezőbb díjat talál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CSÉB biztosítással kapcsolatos kérdésekkel és ügyintézéssel kérjük, forduljon az Alfa Biztosító ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító alapvetően csak akkor térít KGFB alapján, ha a káresemény körülményei egyértelműen igazoltak. Ez történhet a rendőrségi helyszínelést követő határozattal, amiben rögzítve vannak a baleset pontos körülményei.
Amennyiben nincs kitöltött baleseti bejelentő, sem rendőrségi helyszínelés, úgy a biztosító saját mérlegelése alapján mondhatja azt, hogy tisztázatlanok a baleset körülményei.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az új üzembentartónak új biztosítást kell kötnie vagy a régit érdekmúlással megszüntetni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben 15 napon belül nem kerül bejelentésre, úgy továbbra is a régi üzembentartó felel mindenért.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A díjemelés mértéke biztosítónként eltérő, általában a kockázat növekedésével arányos, de pontos összeget előre nehéz mondani. Az emelés lehet pár százalékos, de súlyosabb kárstatisztika esetén ennél nagyobb is lehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ilyen típusú vagyontárgyakat (például rollerek, kerékpárok, egyéb közlekedési eszközök) sok lakásbiztosítási feltétel vagy kizárja, vagy külön kiegészítő biztosításhoz köti a fedezetet. Érdemes megnézni a biztosítási feltételeket, hogy szerepel-e ilyen jellegű kizárás az adott csomagban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az üzembentartó váltás nem jelenti a fedezetlenségi díj elengedését. Az új szerződést nem fogja érinteni a fedezetlenségi díj, de attól még a biztosító 5 éven belül behajthatja azt az előző üzembentartón.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco bonus igazolást az előző biztosítójától tudja lekérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók nem kötnek lakásbiztosítási szerződést engedéllyel nem rendelkező ingatlanra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KKNYR azonosítót a biztosító által küldött évfordulós értesítőn, vagy már felmondott biztosítás esetén a törlési értesítőn találja meg. A kalkuláció során egyébként üresen is hagyhatja a mezőt, ha nem tudja az azonosítóját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjárművet olyan személy vezette, aki nem rendelkezett megfelelő vezetői engedéllyel, akkor a biztosító a kár megtérítése után élhet visszkereseti jogával a károkozóval szemben. A visszkereset összege a múltbeli kár megtérítését szolgálja olyan esetben, amikor a biztosító helyett nem kellett volna fizetnie, ha a károkozó jogszerűen járt volna el. A magasabb biztosítási díj a károkozás ténye miatt van. Kérhet méltányosságot a biztosítótól például részletfizetésre.