Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A problémám, hogy személygépkocsinkra felmondták a tavaly a kötelezőt, ezt újra is kötöttük.Közben vátotunk biztosítót.Azonban a váltáskor még az a kötvényszám szerepelt a papíron,amit felmondtak. Nem tudtuk, hogy az újrakötött szerződés egy új számon szerepel majd. A Groupama volt az előző biztosító, tőlük kaptunk dokumentumot arról,hogy a váltásig minden rendezve van az újrakötéssel. Azonban a választott új biztosító a régi számot nézte és így fedezethiányra hivatkozva felmondta a szerződést,mondván, hogy a nekik utalt részletből ők a fedezethiányt rendezték. Küldtek egy levelet amelyben szerepel a nekik utalt összeg és kérik az általuk vélt korábbi fedezethiány rendezését. A Groupamánál visszahívást ígértek az ügyben de ez nem történt meg sajnos és közben egy anyagi káros baleset okzója lettünk,azonban az új biztosító nem akar fizetni,mivel felmondta a baleset előtt pár nappal a szerződést.Annak ellenére, hogy minden számla rendezve lett az előző és az új biztosító felé is, azonban egy félreértésre hivatkozva nem akarnak fizetni. Nem értjük,hogy miért nem szóltak arról, hogy új számot kaptunk, egyáltalán miért kellett új szám, a nyílvántartásban pedig miért nem jelezték,hogy egy másik számon él tovább az autó biztosítása,továbbá azt sem hogy az új biztosító miért nem jelezte a bajt azelőtt, hogy kiküldte volna a negyedévre szóló csekket,és miért csak hetekkel utána jelzett, azt sem értjük, hogy a miért nem nézték meg a rendszámot mielőtt felmondták a szerződést.Mit javasol ebben az esetben, hiszen bizonyítani tudjuk,hogy megtörténtek a befizetések,
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Csak a korábbi és az új biztosítójánál tudja rendezni fizetési bizonylatok bemutatásával problémáját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2221 - 2240 / 2924Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Be kell jelenteni az okozó biztosítójánál a kárt, a biztosító majd dönteni fog a jogalapról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elért bónuszfokozat egy másik gépjárműre csak érdekmúlás (eladás, végleges forgalomból való kivonás stb.) esetén vihető át, az ideiglenes forgalomból való kivonás nem minősül annak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A másik gépjárművén elért bónusza, besorolása nem változik, ha a balesetet okozó gépjárművét eladja és két éven belül párhuzamos üzemeltetőként új gépjárműre biztosítást köt, akkor ott az új szerződésén érvényesül a málusza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelentse be casco biztosítójánál a káreseményt, a kárfelvételt követően a kárszekértő tud felvilágosítást adni a kár mértékéről és a várható kártérítésről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az újonnan kiállított szerződéseknél a szerződőnek ellenőrizni szükséges, hogy a kötvény a helyes adatokat tartalmazza. Az esetleges téves adatok pontosítására természetesen van lehetőség. Amennyiben nem történt jelzés a biztosító felé, a szerződés a benne lévő adatokkal életbe lépett.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a lakásbiztosításában szerepelt a baleseti halás fedezete, akkor most kell bejelenteni az esetet és a szükséges dokumentumokat be kell nyújtani a biztosító felé. Mivel a lakásbiztosításokban nincs jelölve kedvezményezett az ilyen esetekre, a kifizetésre csak a hagyatéki eljárás után kerülhet sor.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítási időszakon (évfordulótól a következő évfordulóig, egy éves időszak) belül egy károkozás két bónusz osztály visszasorolást eredményez, tehát a következő biztososítási időszakban, ha nem okoz több kárt B10-ről B8-ra módosul a besorolása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gépjármű kötelező felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötnie. Ha az üzembentartói jogot a tulajdonos visszaveszi a korábbi biztosítás érdekmúlással megszűnik és az új üzembentartónak egy új biztosítást kell kötnie. A megszerzett bonus-malus jogokat mindig az üzembentartó viszi tovább, ha a megszűnés időpontja és az új biztosítás megkötésének időpontja között még nem telt el két év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, megállapíthat a biztosító roncsbörze nélkül is maradványértéket, viszont köteles ezen az értéken átvennie a roncsot, amennyiben önök írásban lemondanak róla.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárszakértő nem jelölhet ki javítót, javaslatot tehet, ha erre kimondottan a károsult kéri. Az elvégzett munka minőségével kapcsolatos kifogásait csak a javító felé intézheti, náluk kell reklamálnia. Ha a megállapított kártérítési összeg nem fedezi a az indokolt javítás költségeit, a biztosítónál kell számlákkal, javítói kalkulációvak kifogást emelnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Köszönjük érdeklődését, kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségi kárt csak akkor téríti meg a biztosító, ha a károkozó lenyilatkozza, hogy valóban ő a károkozó. Sajnos a szabály, hogy minden újabb kár esetében új felelősségvállalói nyilatkozat szükséges. Ön bejelentheti a károkozó biztosítójához az esetet, de valószínűleg ők sem lépnek addig, amíg ügyfelük el nem ismeri felelősségét. Megegyezés hiányában pedig csak a jogi út lehetséges a megoldásra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztonsági üvegek balesetszerűen bekövetkezett törés vagy repedés kárainak a fedezetét az Allianz Otthon Plusz lakásbiztosítás Komplex csomagja tartalmazza.
Az Allianz Otthon Plusz lakásbiztosítás Mix csomagjához viszont külön kellett megkötni az Üveg + kiegészítőt, hogy ezt a kárt is fedezze.
Az Ön kérdéséből nem derül ki, hogy milyet kötött, javasoljuk, hogy nézze meg kötvényén!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha elismerte a károkozást és a kárleírás is egyértelműen az Ön felelősségét erősíti meg, elkezdheti sérült gépjárművének javíttatását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco fizeti a saját hibás károkat, ha a biztosítása a kár időpontjában rendezett volt és feltételekben megfogalmazott kritériumoknak megfelelt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gépjárművének folyamatosan rendelkeznie kell kötelező gépjármű felelősségbiztosítással, tehát legkésőbb az évforduló napjától újabb kötelező biztosítást kell kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Évfordulós biztosító váltás esetén a meglévő biztosítást legalább 30 nappal az évforduló előtt fel kell mondani. Amennyiben határidőn belül a CLB Független Biztosítási Alkuszon keresztül intézi az új biztosításkötést, akkor az előzmény szerződés felmondásával sem lesz gondja, azt is elintézzük mi.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A falban történt csőtörésre kiterjed a lakásbiztosítás fedezete.