Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A régi biztosítónál megtörtént a felmondás, az új biztosítónál pedig az új szerződéshez beérkeztek az adatok, mindez, egy erre a célra kialakított online, kalkulációval és több biztosító ajánlanának megjelenítésére alkalmas felületen.
A régi biztositó az AEgonvolt, az új a Signal.
A Signal kiküldte, a befizetendő összegről a postai csekket, amit fel is adtam 2020.05.12-én. Ezt követően a Signal megküldte az igazolást, a kockázatvállalás érvényességéről, amelyet a forgalmi engedély mellé el is helyeztem.
Majd postai úton levél érkezett a Signal-tól, 2020.06.02-án, hogy hatályon kívül helyezték a KGFB szerződést, azzal az indoklással, hogy „Előzmény biztosítása, a központi kárnyilvántartás adatai szerint, korábbi biztosítójánál továbbra is hatályos és érvényes.”
1 nappal később postai úton, küldte meg az Aegon levélben, hogy megszüntette a régi szerződésemet, és igazolta a kármentességemet, és a B10-es bónuszomat.
Telefonon, az Aegon ügyfélszolgálatán jeleztem, hogy elfelejtették az adatokat időben feltölteni, a központi nyilvántartásba, és emiatt az új biztosítóm, érvénytelenné tette a befizetett és visszaigazolt KGFB szerződésemet.
Ígéretet adtak arra, hogy ezt rendezik, sőt arra a kérdésemre, hogy lehet pár nap fedezetlenségi díj, az most kinek a sara lesz(?), is azt mondta az ügyintéző, hogy ilyenkor az évforduló dátuma szerint lesz az igazolás kiállítva, ezt ők rendezik az új biztosítóval.
Kár volt ezt elhinni, mert nem ez történt.
Utólagosan derült ki, hogy a Signal, az évforduló dátuma (2020.05.28) előtt, 2020.04.28-ra dátumozta a szerződést és a kockázatvállalás kezdetét.
Ezt, az általa kiküldött igazoláson nem is vettem észre, minden stimmelt, azt, hogy 05 helyett 04 volt a dátumban, jóhiszeműen elraktam az igazolást.
Tehát, egy hónapig „két” biztosításom is volt, amit nem is sejtettem.
Tehát, most összefoglalva, egyik biztosítónál sincs érvényes KGFB biztosításom, mert az egyik elszúrta az adatszolgáltatást, a másik erre hivatkozva megszüntette az újat, és közölte, közben kiderült, hogy korábban indította a kockázatvállalást is egy hónappal, mint kellett volna. A befizetett összeget még nem kaptam meg, amit a Signal állítólag már visszautalt, 8 nappal ezelőtt.
Ebben a helyzetben mi lenne a megoldás? A hibákért ki és milyen mértékben vonható felelősségre?
És 2020.05.28-óta az eddig eltelt időre kinek kell a fedezetlenségi díjat rendezni?
Egyáltalán, most melyik biztosítónál lehetséges újrakötni a KGFB szerződést?
Kérem, a segítségüket, amennyiben ez lehetséges. Tisztelettel: B.Péter +3630***0****
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Először is kössön minél előbb biztosítást, mert a jogszabály szerint kötelező felelősségbiztosítás nélkül nem vehet rész a forgalomba és, ha kárt okoz a teljes kártérítést önnek kell állnia. Tisztázni a félreértéseket korábbi és új biztosítójánál lehet, hogy ki téríti vissza a fedezetlenségi díjat az a vizsgálat során eldől, addig is annak összege jelentéktelen lehet egy okozott kár összegéhez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 61 - 80 / 2902Tisztelt Kérdező!
Ha az autót bontóba adja és kivonják a forgalomból , akkor a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) is megszűnik érdekmúlás miatt. Ilyenkor a biztosító a szerződést a megszűnés napjával lezárja, és ha a díj előre be volt fizetve, a fennmaradó időszakra eső díjat arányosan visszatéríti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön által leírtakban nem egyértelmű, hogy Ön a Groupama szerződésében milyen félként szerepel. A biztosítóval szemben a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes) tud fordulni, ők segítenek eldönteni, hogy a biztosító eljárása jogszerű volt-e.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, nincs akadálya.

CSÉB biztosítással kapcsolatos kérdésekkel és ügyintézéssel kérjük, forduljon az Alfa Biztosító ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felvázolt eset nem biztosítási esemény. A társasház és a lakók megállapodása határozza meg, hogy ki és mit fizet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szállítható személyek száma (pl. 6 vagy 7 fő) nem befolyásolja közvetlenül a kötelező biztosítás díját, viszont az üzemben tartó és a járműadatok pontos egyezése fontos a biztosítás érvényességéhez és a kárrendezéshez. Vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, <a href="https://www.clb.hu/uzenjen_nekunk">ide kattintva >></a>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általában a kisebb káreseményeket érdemes egy összegben kifizetni a biztosító felé. Amennyiben Önnek kisebb anyagi terhet jelent a megemelkedett biztosítási díj, akkor nem érdemes visszafizetni a biztosítónak
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco szerződésben szerepelhet, hogy totálkár esetén a jármű forgalmi értékéig térít, nem pedig a javítási határig. Ettől eltérhet a biztosító méltányossági alapon, de ezt külön kérvényezni kell írásban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a haláleset után még nem történt bejegyzett tulajdonosváltás, a biztosítás nem szűnik meg automatikusan, ezt a biztosító helyesen mondta. A biztosítást a hagyatéki eljárásig érvényben kell tartani, majd az új üzembentartónak új szerződést kell kötnie. Amennyiben van érvényes kötelező biztosítás és műszaki az autón, úgy lehet használni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a CASCO díjat a jármű aktuális biztosítási értéke alapján számítják, amely az autó életkorával fokozatosan csökken. Azonban a díj nem kizárólag az autó értékétől függ, hanem több más tényezőtől is. A díjat befolyásolja a bónusz fokozat, az önrész mértéke, a fedezetek köre, a kártörténet és a biztosító díjpolitikája is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nincs akadálya a biztosítóváltásnak lízingelt jármű esetén sem, ugyanúgy a rendes felmondási feltételek vonatkoznak rá. A casco szerződésnél arra kell figyelni, hogy a lízingcég is meg legyen jelölve mint társbiztosított és tudjanak a biztosítóváltásról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem Ön a biztosított fél a Groupama szerződésben, akkor nem áll módjában kártérítést kérni és a peres eljárás kezdeményezésének sincs alapja. Ha a szerződést Ön kötötte és Ön is biztosított fél, akkor a biztosítónál kell bejelentenie a káreseményt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az eredetiségvizsgálat általában megállapodás kérdése hogy ki fizeti, ha Ön fizette, akkor kérhet fellebbezést a biztosítónál, hogy térítse meg a eredetiségvizsgálat díját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító csak a költségviselést vállalja, a késedelemért a szerviz felelős. A szervíznek van egy vállalási határideje, amit előre fel kellett tüntetniük pl az árajánlaton, ha ezt a határidőt nem tartották, Ön panaszt tehet a szerviznél a késedelem miatt, kérheti a teljesítés új határidejét, illetve kártérítést követelhet (pl. ha emiatt csereautót kellett bérelnie vagy közlekedési költsége keletkezett)

A jelenlegi bónusz fokozatot az autó eladása után 2 évig van lehetőség az új autóra átvinni. Ezután automatikusan A0-ba fog kerülni. Új jármű vásárlásakor nem „tiszta lappal” indul, hanem az utolsó kártörténeti adat alapján.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A jogerős hagyatéki végzéssel kérhető végleges forgalomból kivonás, amit bármelyik örökös benyújthat. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB) is meg kell szüntetni ehhez át kell íratni az autót, majd a biztosító felé a halotti anyakönyvi kivonatot és a hagyatéki végzést kell benyújtani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Rendezvénybiztosítással nem foglalkozunk. Lakásbiztosítással kapcsolatban használja kalkulátorunkat ide kattintva >> ahol több biztosító ajánlatát is összehasonlíthatja.