Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Azt szeretnénk kérdezni, hogy a feleségem édesapjának van egy Opel Corsa B típusú kb. 100 ezer forint értékű autója érvényes KGFB-vel, viszont a feleségem édesapja (A gépjármű tulajdonosa és üzembentartója) 2018 augusztusában meghalt. A biztosítást befizettük december 31-ig, de januártól a biztosító valamilyen káreseményre hivatkozva megemelte a díjat majdnem 90 ezer forintra és ezt már nem szeretnénk befizetni, mivel a tulajdonos és üzembentartó meghalt. A gépjárművet az okmányiroda nem engedte idejglenesen kivonatni a forgalomból a halotti bizonyítvány ellenére sem. A biztosítást nem mondhattuk fel, mivel még nincs jogerőre emelkedett hagyatéki végzés, de még hagyatéki tárgyalás sem volt. Az okmányirodában azt mondták, hogy nem kell befizetni a biztosítást, mert majd a hagyatéki tárgyalás után aki megörökli, annak kell kötni rá biztosítást.
A kérdésünk az, hogy tényleg nem kell befizetni a biztosítást ilyenkor?
Köszönjük a válaszát és a segítségét előre is!
Üdvözlettel:
Szabó Tamás
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról az alábbiak szerint rendelkezik a szüneteltetésről:
Szünetelés
26. § (1) A biztosító kockázatviselése a járműnyilvántartásban szereplő gépjárművek esetében szünetel, ha az üzemben tartó kérelmére vagy hivatalból történő eljárás következtében a gépjármű a forgalomból ideiglenes kivonásra került.
(2) A biztosítót az (1) bekezdésben meghatározott ideiglenes kivonás tényéről, valamint annak kezdő és záró időpontjáról a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti.
(3) * A szünetelés a (2) bekezdésben meghatározott időpontoknak megfelelően a kivonás napjától a szünetelés lejártának napjáig vagy a gépjármű ismételt forgalomba helyezésének napjáig, de legfeljebb egy évig tart.
(4) * Ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg, a szerződés az egyéves időszak utolsó napját követő napon megszűnik.
(5) A szünetelést követő díjrészlet fizetésének esedékessége - a felek eltérő megállapodásának hiányában - a szünetelés megszűnésének a napja.
(6) A hivatalból történő ideiglenes kivonás következtében fennálló szünetelés esetén a biztosító a (2) bekezdésben meghatározott értesüléstől számított 15 napon belül tájékoztatja az üzemben tartót a kockázatviselés szünetelésének tényéről és az esetlegesen bekövetkező károkozás következményeiről.
(7) A szünetelés időtartama alatt az üzemben tartó kötelezettsége a szerződés folyamatos díjfizetéssel történő hatályban tartására nem áll fenn.
(8) A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművek esetében a szünetelésnek nincs helye.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 2786Tisztelt Kérdező!
Őszinte részvétünk a férje elvesztése miatt. Kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Különböző biztosítók más-más eljárásrendet, automatizáltságot és rugalmasságot alkalmaznak és a szerződési feltételek különbözhetnek (pl. milyen dokumentumokat kérnek, van-e gyorsított kárkifizetés). Kár típusa és dokumentáltsága: lehet, hogy az egyik esetben a képek alapján egyértelmű volt a károsodás, míg a másiknál a biztosító nem tudta eldönteni a felelősség kérdését. A biztosító kárrendezés esetén pedig kérhet számlát, hogy tisztában legyen a károsult dolog értékével.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Alapvetően a kárfelmérés a biztosító feladata. A biztosító kötelessége, hogy a bejelentett kárt felmérje, és megállapítsa, hogy a biztosítási esemény megtörtént-e, és milyen mértékű kártérítésre jogosult az ügyfél.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Átvonuló vihar után keletkezett károk esetén a kár bejelentése az ügyfél feladata, a kárfelmérés lebonyolítása viszont a biztosító kötelezettsége – ő rendeli meg a szakértőt vagy saját kárszakértőt küld ki a helyszínre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az „alap utasbiztosítás” tartalma biztosítónként és termékenként eltérhet, általában hirtelen baleset és betegség miatti orvosi ellátást, jogvédelmet, repülős utaknál poggyászbiztosítást tartalmaznak. A csomagoknál nem mindegy az egyes fedezetek limit összege, erre érdemes figyelni. Kalkulátorunkban össze tudja hasonlítani az ajánlatokat a nyújtott fedezetek szerint is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kalkulátorunkban könnyedén megtalálhatja az önnek megfelelő lakásbiztosítási és életbiztosítási ajánlatot, vagy felveheti a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben Ön CLB-s ügyfél, lépjen be az ügyfélkapujába és az online ügyfélszolgálat fülön válassza a zöldkártya idénylés menüpontot. Ha további kérdés merül fel ezzel kapcsolatban, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A legtöbb biztosító honlapjáról letölthető a baleseti bejelentő.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes), akik segítenek tisztázni az ügyet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos csak az utazás megkezdése előtt megkötött utasbiztosítás érvényes, így az egy napos észak-ciprusi kitérőre nem tud biztosítást kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Írásban kérje a biztosítótól a kárfelmérés felülvizsgálatát! Mellékeljen szakvéleményt (pl. építész, statikus, penészszakértő) arról, hogy a penészesedés tartós, és csak vakolatcserével orvosolható.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A taxis a kiesett bevétel kompenzálását kéri – ez „elmaradt haszon” kategória, amely külön igény, és nem térül automatikusan a kárbiztosítás keretében. Ugyanakkor ha a vétlen károsult bizonyítani tudja, hogy mekkora keresetkiesése keletkezett, akkor a kieső időre kérhet kártérítést a vétkes sofőr biztosítójától. Javasoljuk, próbáljanak meg peren kívül kompromisszumosan megállapodni (pl. felezés, részösszeg), amely gyors és költségkímélő mindkettőjüknek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a károsult dönthet úgy, hogy Casco biztosítása alapján szeretné rendezni a kárt, különösen ha gyorsabb kárrendezést szeretne elérni. Casco biztosítási szerződés alapján gazdasági totálkár esetén is téríthető a javítás, de csak akkor, ha a biztosított kifejezetten a javítást kéri és vállalja a különbözetet, azaz a biztosító által kalkulált maradványérték és a javítás tényleges költsége közötti részt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bérelt autóknál általában önrészt kell fizetnie a sofőrnek balesetokozás esetén. Érdemes megnézni a bérleti szerződést, abban benne kell lennie, hogy baleset esetén mekkora önrészt kell vállalni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás alapfedezete jellemzően nem téríti meg az LCD televízióban keletkezett töréskárokat, ha azt például egy létra döntötte fel – tehát saját hibából vagy háztartási balesetből keletkezett mechanikai sérülésről van szó.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mindig az a biztosító illetékes, amelynél a baleset napján hatályban volt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB). Így a baleset időpontjában érvényes biztosítót kell feltüntetni a kárbejelentőn – nem a jelenlegit, ha az időközben változott.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az üzembentartó váltás nem jelenti a fedezetlenségi díj elengedését. Az új szerződést nem fogja érinteni a fedezetlenségi díj, de attól még a biztosító 5 éven belül behajthatja azt az előző üzembentartón.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

A már fennálló egészségügyi problémára nem térít a biztosító, de alapesetben a baleset- és az egészségbiztosítás az, ami kórházi ellátást téríthet.