Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Teljeskörű Suzuki CASCO+-val (Allianz) rendelkező féléves, sérülésmentes autóval amiben csak 4500km volt, vétlen félként részese voltam egy közúti balesetnek. A baleseti bejelentőn feltüntettük, hogy a kocsi rendelkezett CASCO-val is, de a Suzuki kereskedés által javasolt javítóműhely tanácsára első körben nem a CASCO (Allianz) biztosítómhoz, hanem a károkozó kgfb (K&H) biztosítójához lett bejelentve a kár. Annak ellenére, hogy az autóban nem nyílt légzsák, csak az egyik oldali első-hátsó ajtók, sárvédők, lökhárítók és jobb első futómű valamint kerék sérült, az autót gazdasági totálkárosra vették. Kérdésem, hogy utólag bejelenthető e a kár a CASCO biztosítómnak is (annak ellenére, hogy a 2 nap bejelentési határidőből már kicsúsztunk), mivel ott 100% javíthatóságot és avultatás mentességet ígértek? Mert így akkor a CASCO feltételeim alapján nem minősülne gazdasági totálkárosnak az autó és így nem kerülne nekem sok pénzembe a javítás (ha mégis az autó megtartása mellett döntenék) és még az autót is meg lehetne javítani, nem kellene roncsként megválnom tőle. Így ha jól tudom, még a CASCO önrészt sem nekem kellene fizetnem, mivel a vétkes fél biztosítójától, azt köteles lenne behajtani az én CASCO biztosítóm. A károkozó biztosítója a mai napon átutalt nekem 1.226.000,-Ft-ot, de nem küldött semmilyen tájékoztatót. Azt is csak a javítással megbízott műhelytől tudtam meg, hogy gazdasági totálkárra vették az autót. Én azt szeretném, ha megjavítanák nekem úgy az autómat, hogy az nekem ne kerüljön plusz költségbe, hiszen rendelkezem teljeskörű CASCO+ szerződéssel, és ne gazdasági totálkárra fizessenek nekem ki tudja mennyit a roncsértékkel együtt, aminek mértékéről még csak nem is tájékoztattak.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Jogában áll cascora rendeznie kárát, jelentenie kell az Allianznál előzetes cascora a kárt és kérnie kell a KH Biztosítót, hogy tegye át a teljes káranyagot az Allianz cascojára, egyben vissza kell utalnia a kártérítési összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 21 - 40 / 2957Tisztelt Kérdező!
Igen, előfordulhat, hogy kérik akkor is, ha ugyanaz a biztosító, de érdemes rákérdezni: sokszor házon belül látják az előzményt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók rendszeresen módosítanak az árazási stratégiájukon, ez az ő belső döntésük. Érdemes körbenézni, hogy más biztosítónál talál-e kedvezőbbet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a lakásbiztosítás felelősségbiztosítási része alapvetően az ilyen jellegű károkra nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk az ügyfélszolgálatunk felé, mivel ez a felület egy általános, mindenki által elérhető platform, így itt nem tudunk választ adni kérdésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Insura ügyfélszolgálatát keresse meg, hogy tisztázzák az esetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Simson blokk önmagában nem teszi segédmotorrá. A legtöbb házi építésű rotakapa közúton hivatalosan nem vehet részt forgalomban rendszám és műszaki nélkül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk az ügyfélszolgálatunk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerkezeti problémákból eredő károkat alapvetően nem térítik a biztosítók. Viszont, ha van a feltárásról írásos szakvéleményük, akkor ezzel érdemes lehet fellebbezni a biztosítónál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben aláírta az alkuszi megbízást, úgy a CLB intézi.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítás legkésőbb a hagyatéki eljárás jogerőre emelkedésétől számított 30. napig tartható hatályban a díjfizetéssel; ha éltek ezzel a lehetőséggel, akkor az örökösnek ennyi idő áll rendelkezésére, hogy megkösse az új kgfb-t. Amennyiben ezen a határidőn belül maradtak és az elhunyt nevén lévő biztosítás díjrendezett volt, akkor nem indokolt a fedezetlenségi díj.
Ebben az esetben tájékoztatni kell a biztosítót, melyik nappal kérik a régi biztosítás törlését. A régi biztosításból időarányosan vissza kell járnia a már előre befizetett díjnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk az ügyfélszolgálat felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szomszéd felelősségbiztosítása terhére lehet rendezni az ilyen jellegű károkat, így a biztosítónak vizsgálnia kellene az esetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozó kötelező biztosításának terhére érdemes rendezni a kárt, mert ebben az esetben nincs önrész. A casco terhére történt kárrendezést utólag vissza lehet igényelni a károkozótól, beleértve az önrészt is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a koccanások dátumát kérik a biztosítók az ajánlatadáshoz. Mivel nincs elég adatunk a kalkulációhoz, ezért kérjük, keresse fel ügyfélszolgálatunkat chaten vagy telefonon keresztül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az évforduló előtti felmondást általában akkor fogadja el a biztosító, ha tulajdonosváltás történt. Ilyen esetben a biztosítás felmondását érdekmúlás indokkal tudja kezdeményezni CLB ügyfélkapujában, az online ügyintézés fülön. Amennyiben segítségre van szüksége, keresse bizalommal ügyfélszolgálatunkat a weboldalunk jobb alsó sarkában található chat ikonra kattintva vagy telefonon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A saját TV-ben okozott kárt nem téríti meg a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A társasházbiztosítás a közös tulajdonban keletkezett károkat fizeti. A födém közös tulajdon, azonban a burkolat nem, így az a kérdés, hogy mi okozta az ázást. A társasházbiztosítás, illetve a felső lakó saját lakásbiztosítása is szóba jöhet, mindenképp érdemes benyújtani a kárigényt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az M2 besorolás megmarad legfeljebb 2 évig (új szerződésig felhasználható). Ha ezen belül köt új KGFB-t, akkor ezt a (kedvezőtlen) M2-t fogja kapni.
Ha 2 éven túl nem köt új szerződést, akkor a besorolás elévül, és újra A0-ról indul.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk ügyfélszolgálatunk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Csak a biztosító felé kell jeleznie a felmondást, amennyiben évfordulóval köti át.