Kategória:
- Vállalkozói biztosítás
Kérdés:
A január 15.-vel induló kivitelezői biztosításról szeretnék néhány dolgot jobban érteni.
Az egyik dolog az, hogy ezt a biztosítást egy évre kell kötni vagy munkálatonként kell egyet-egyet?
A következő kérdésem, hogy akkor is meg kell kötnöm januárban ha még nem végzek kivitelezői munkát vagy csak akkor ha olyan munkát végzek ami bele tartozik a biztosítani szükséges kategóriába?
Láttam egy kalkulátorban , hogy van valami önrész.Ez mit jelent mire vonatkozik?
Köszönöm
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Önrésznek nevezzük a kár azon részét, amit a biztosított magára vállal. Ez az összeg a biztosítási szolgáltatás összegét csökkenti olyan mértékben és módon, ahogyan arról a szerződés rendelkezik. Az önrész alkalmazása minden esetben csökkenti a biztosító kockázatát, és ezáltal a szolgáltatás díját is. Egyben arra ösztönzi a biztosítottat, hogy – az egész veszélyközösség érdekében – lehetőleg tegyen meg mindent a káresemény megelőzésére.
Összegbiztosítások esetében az önrész a tényleges szolgáltatási kifizetés elhalasztásával függ össze. Például a kórházi napi térítés esetében csak a 3., kórházban töltött naptól nyújt szolgáltatást a biztosító, vagyis az első két nap a biztosított önrésze, melyre nem jár szolgáltatás.
Szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítások esetében az önrész megjelenhet az első szolgáltatás nyújtásánál vagy a felmerült költségek megosztásában, azaz a felmerült egészségügyi költségek egy részét (fix összeget vagy az összeg arányos részét) a biztosító nem téríti meg a szolgáltatónak, azt a biztosítottnak kell megfizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1741 - 1760 / 2922Tisztelt Kérdező!
A megkötött biztosításokról tudomásunk szerint nincs olyan országos nyilvántartás, ahol valamennyi Magyarországon működő biztosító állománya elérhető lenne. Az egyes biztosítók pedig az ügyfeleikről adatvédelmi okokból sem adnak felvilágosítást. Egyébként a káreseményt az észleléstől számítva 5 munkanapon belül be kell jelenteni a biztosítónak. Az, hogy a kár a bekövetkeztéhez képest közel öt hónappal később kerülne bejelentésre - tekintettel a szomorú eseményre - a biztosító döntése, hogy méltányosságból elfogadja-e, illetve a tanúvallomások alapján mennyire tartja lehetségesnek a kármegállapítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító függetlenül a műszaki vizsga meglététől, a káreseteknél azt is vizsgálja, hogy a balesetekre milyen hatással volt az érintett gépjárművek műszaki állapota. Ha nincs ok-okozati összefüggés a baleset és a műszaki állapot között és a jogalap is rendben, fizet a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Számla hiányában a biztosító egy becsült értéket állapít meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Vélhetően a biztosító által kifizetett kártérítési összeget az évfordulót követően rendezte a károkozó, ezért minősíthették vissza. Amennyiben a kárra kifizetett teljes összeg megtérül, úgy bónusz fokozatát vissza kell állítania a biztosítónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tekintse meg a lakásbiztosítása biztosítási feltételeit és kötvényét, hogy biztosításának a kockázata ilyen esetekre kiterjed-e. Az ilyen jellegű fedezetet minden esetben kiegészítő biztosításként kell kötni a lakásbiztosításhoz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a szerkezeti hibákból eredő károkra, az elhasználódásból eredő károkra, a karbantartás elmaradásából eredő károkra, valamint felújítási munkálatokra nem nyújt fedezetet. Annak megállapítása, hogy jelen esetben a csőtörés milyen mértékben okozta, befolyásolta a keletkezett kárt, csak a helyszíni szemle alapján tudják eldönteni.
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez( E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt ).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a szerkezeti hibákból eredő károkra, az elhasználódásból eredő károkra, a karbantartás elmaradásából eredő károkra, valamint felújítási munkálatokra nem nyújt fedezetet.
Annak megállapítása, hogy jelen esetben a csőtörés milyen mértékben okozta, befolyásolta a keletkezett kárt, csak a helyszíni szemle alapján tudják eldönteni.
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt )
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások némelyike tartalmazza az elektromos berendezések töréskárát, vagy kiegészítő biztosításként hozzáadható ez az extra szolgáltatás. Javasoljuk, tekintse meg a biztosítók terméktájékoztatóit, melyeket ide kattintva >> érhet el!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben díjfizetési időszakon belül történt az adásvétel és a biztosító érdekmúlással törölte biztosítását, a törlés időpontjától keletkezett többletdíj visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az önrészt érintő kárkifizetések a biztosítási feltételekben foglaltak szerint csökkentik a bónusz besorolást, az Union casconál biztosítási időszakon belül egy kár, évfordulót követően két osztállyal rontja bónuszát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön lakásában történt csőtörés okozta a beázást, ezért az Ön lakásbiztosítása, mint felelősségi kárt rendezi az üzletben keletkezett károkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az öröklés tárgyát képező gépkocsira is kell fizetni a kötelező biztosítást. A hagyatéki döntésig az Ön által befizetett díjak számlái alapján, kérheti majd az örököstől a biztosítási költségek megtérítését. Lehetséges megoldás lehet még, a forgalomból történő, ideiglenes kivonás, mert a forgalomból kivont gépjárműre nem kell fizetni a kötelező biztosítást. Ez utóbbi lehetőségről pontos információt az okmányirodák tudnak adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káresemények esetén (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés, üvegkár) van kockázatban. Az elhasználódásból eredő károkra, valamint felújítási munkálatokra nem nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Csak akkor tud itthon felelősségbiztosítást kötni, ha honosítja gépjárművét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Be kell jelenteni a kárt, a jelenlegi bírói gyakorlat szerint a biztosítóknak már térítenie kell az elguruló gépjárművek által okozott károkat is. A bónusz-málusz fokozat mindig csak a kárt okozó gépjármű biztosításában változhat, az üzembentartó többi biztosítási szerződésére az nincs hatással.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyibe a lakásbiztosítási szerződése tartalmazza a villámcsapás másodlagos hatása kiegészítő kockázatot, akkor jelentse be a káreseményt a biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez. (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt )

Kármentességi igazolást korábbi biztosítójától kérhet, azonban megszerzett jogával, bónusz fokozatának érvényesítésével csak akkor élhet, ha az itthoni biztosításának törlés időpontja és a kinti új biztosításának kezdete között nem telt el két év.