Kategória:
- Vállalkozói biztosítás
Kérdés:
Családi házunk bővítése zajlik több fővállalkozóval enaplósan. Az egyik esetében a kivitelezés során derült ki, hogy felelősségbiztosítása már jó ideje (legalább 1 éve) lejárt, de a rendszer valahogy engedte feltölteni a kötvényszámot és átadni a munkaterületet. A munkálatok közepén vagyunk kb 1 hét lenne még neki és jelenleg másik szakembert találni nagyon nehéz, főleg átvenni a munkákat és mivel közben a házban benne lakunk nem opció, hogy 1 évig álljon a munka. A velünk aláírt szerződésben vállalta, hogy rendelkezik felelősségbiztosítással, tehát ilyen szempontból nála van a felelősség, de az építési hatóság minket szankcionálhat első körben.
Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben, ha van egy régen lejárt biztosítás, akkor lehetséges-e annak újrakötése vmiféle fedezetlenségi díjjal a köztes időre, így valahogy helyreállítva egyfajta folytonosságot, vagy csak arra van lehetőség, hogy most köt egy biztosítást és akkor csak a megkötés dátumától lesz biztosítás a teljes használatba vételig.
Köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Nem lehet újraéleszteni a díjnemfizetéssel megszűnt szerződéseket, csak új biztosítást lehet kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 2797Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosító a szemle során nem talált egyértelmű ok-okozati összefüggést a földrengés és a jelenlegi repedések között, valamint ha nem minősül hirtelen fellépő elemi kárnak, akkor elutasíthatja a kárigényt. A hajszálrepedések, illetve fokozatos állapotos romlás jellemzően nem tartoznak a biztosított események közé.
A biztosítótól írásban kérhet részletes indoklást az elutasításról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Önmaga a meghibásodás (pl. elhasználódás, anyagfáradás) nem biztosítási esemény, így az ilyen típusú javításokat a biztosító nem téríti meg. Ezekre a károkra csak akkor jár térítés, ha a meghibásodás valamilyen biztosított esemény következménye (pl. vízkár, fagy miatti csőtörés).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a vállalkozó elismeri a felelősségét, akkor az ő felelősségbiztosítására érdemes a kárt rendezni. A CASCO biztosítás esetén a biztosító ugyan megtérítheti a javítás költségét, de önrész levonása mellett, és a bonus-malus besorolás is módosulhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem ismerjük a biztosítása pontos részleteit. Amennyiben rajtunk keresztül kalkulálta az Union biztosítást, úgy kérjük, az ügyfélszolgálatunkat keresse.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco biztosítás jellemzően nem téríti meg az olyan meghibásodásokat, amelyek nem külső, véletlenszerű, balesetszerű eseményből erednek. A pontos elbírálás a biztosító feltételeitől függ.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Utasbiztosítási kalkulátorunkkal >> meg tudja nézni a biztosítók ajánlatait. 2003-as gyártású gépjárműre sajnos nem fognak tudni gépjármű asszisztancet kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a szomszéd elismeri a kárt, akkor a biztosító visszakövetelheti rajta a kifizetett összeget. A saját biztosítójánál azonban nem kellene feltételnek lennie a felelősség elismerésének, a biztosító által kirendelt kárszakértő feladata a káresemény meghatározása..
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a gépjármű hivatalosan ideiglenesen ki van vonva a forgalomból, akkor új biztosítást csak akkor kell kötni, mielőtt a járművet ismét forgalomba helyezi.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ellenőrizze a szerződés feltételit, rokkantság definícióját (teljes, részleges, milyen orvosi/hatósági igazolás szükséges), a kifizetési feltételeket (milyen dokumentumok, határidők stb.) és az elutasítás eseteit is. Ez után írhat hivatalos panaszt és kérjen az felülvizsgálatot. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Őszinte részvétünk a férje elvesztése miatt. Kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Különböző biztosítók más-más eljárásrendet, automatizáltságot és rugalmasságot alkalmaznak és a szerződési feltételek különbözhetnek (pl. milyen dokumentumokat kérnek, van-e gyorsított kárkifizetés). Kár típusa és dokumentáltsága: lehet, hogy az egyik esetben a képek alapján egyértelmű volt a károsodás, míg a másiknál a biztosító nem tudta eldönteni a felelősség kérdését. A biztosító kárrendezés esetén pedig kérhet számlát, hogy tisztában legyen a károsult dolog értékével.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Alapvetően a kárfelmérés a biztosító feladata. A biztosító kötelessége, hogy a bejelentett kárt felmérje, és megállapítsa, hogy a biztosítási esemény megtörtént-e, és milyen mértékű kártérítésre jogosult az ügyfél.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Átvonuló vihar után keletkezett károk esetén a kár bejelentése az ügyfél feladata, a kárfelmérés lebonyolítása viszont a biztosító kötelezettsége – ő rendeli meg a szakértőt vagy saját kárszakértőt küld ki a helyszínre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az „alap utasbiztosítás” tartalma biztosítónként és termékenként eltérhet, általában hirtelen baleset és betegség miatti orvosi ellátást, jogvédelmet, repülős utaknál poggyászbiztosítást tartalmaznak. A csomagoknál nem mindegy az egyes fedezetek limit összege, erre érdemes figyelni. Kalkulátorunkban össze tudja hasonlítani az ajánlatokat a nyújtott fedezetek szerint is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kalkulátorunkban könnyedén megtalálhatja az önnek megfelelő lakásbiztosítási és életbiztosítási ajánlatot, vagy felveheti a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben Ön CLB-s ügyfél, lépjen be az ügyfélkapujába és az online ügyfélszolgálat fülön válassza a zöldkártya idénylés menüpontot. Ha további kérdés merül fel ezzel kapcsolatban, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A legtöbb biztosító honlapjáról letölthető a baleseti bejelentő.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes), akik segítenek tisztázni az ügyet.