Kategória:
- Életbiztosítás
Kérdés:
Édesanyámat 2016. decemberben rosszindulatú emlődaganat miatt operálták. A jobb emlője negyed részét távolították el (quadrectomia) illetve a sentinel nyirokcsomókat biopsziázták. A biztosítója ezt kis műtétként értékelte, mintha ez csak egy mintavétel lett volna. Ez helytálló? Amikor emiatt felhívta a biztosító társaság ügyfélszolgálatát és elmondta, hogy a rosszindulatú daganata miatt sugár- és kemoterápia vár rá, azt közölték vele, hogy emlődaganata miatt már további káresemény bejelentésére nem jogosult. 2016. májusban rosszindulatú pajzsmirigydaganat gyanújával teljes pajzsmirigyeltávolítást is végeztek nála; kárigényét akkor a biztosító azzal utasította el, hogy 1989-ben már végeztek a pajzsmirigyén műtétet (akkor hormontermelő göb miatt volt subtotalis resectio) illetve rendszeres endokrinológiai gondozás alatt áll, így ismert betegségnek számít, ezért nem jár számára biztosítási kártérítés. Nehezen tudom elhinni, hogy ez tényleg így korrekt és a biztosító nem csak megúszni akarja a fizetést ill. a kártérítés összegét minimalizálni. Ön mit gondol? Érdemes fellebezni a döntés ellen?
Előre is köszönöm válaszát.
Tisztelettel: Dr. Urszuly Tünde
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Ön konkrét kérdéseket tett fel, cégünk viszont nem ismeri a pontos körülményeket, hogy édesanyjának milyen biztosítása van, milyen kiegészítő fedezeteket tartalmaz, nem ismerjük a biztosításának a feltételrendszerét.
A biztosítók a feltételekben pontosítják, hogy mire terjed ki a szolgáltatásuk, illetve a feltételek részletesen tartalmazzák a különböző mütétek besorolását, valamint az un. retteget betegségek (pl. rosszindulazú daganat) esetében a szolgáltatások rendszerét. Amennyiben édesanyja biztosításának a feltételeit átolvasva továbbra sem ért egyet a biztosító döntésével, természetesen lehetősége van a döntés fellebbezésére.
Tapasztalatunk szerint egyébként az életbiztosítások kárrendezése során nagyon ritkán fordulnak elő panaszos esetek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2001 - 2020 / 2921Tisztelt Kérdező!
A társasház-biztosítás megkötéséhez szükséges a társasházi alapító okirat, illetve a használatbavételi engedély.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minden esetben vizsgálna kell a biztosítónak, hogy az érvényes jogszabályok, a KRESZ, a kárleírás, a helyszín, a látható sérülések alapján kit, vagy kiket terhel a felelősség a bekövetkezett balesetért.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tűz, elemi károk, viharkárok, árvíz, csőtörés, üvegkár - ezek azok az alapkockázatok, amire minden lakásbiztosítás fedezetet nyújt.
A lakásbiztosítások fedezete igény szerint tovább bővíthető a kiegészítő biztosításokkal pl.: - felelősség biztosítás, betöréses lopás, vandalizmus, besurranás, vízelfolyás, beázás, mezőgazdasági fedezetek, szabadban elhelyezett vagyontárgyak, garázsban tárolt gk biztosítása, stb. A kiegészítő biztosítások szolgáltatásait a biztosítási feltételek részletesen tartalmazzák.(pl: a szomszéd kiskorú gyermeke önnél véletlenül leveri a nem olcsó, üveg asztali lámpáját, azt a szomszédjának a lakásbiztosítása, mint felelősség kár fedezi.)
A lakásbiztosítás fedezete a felújítási munkákra valamint a hibásan kivitelezett szerelésekre - leszakadt konyhaszekrény - nem terjed ki. A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogszabály szerint biztosítási évfordulóval lehet biztosítót váltania úgy, hogy a meglévő biztosítását az évforduló előtt legalább 30 nappal fel kell mondania. Biztosítási időszakon belül kezdeményezheti a közös megegyezéses törlést, azonban az erre irányuló megállapodás csak akkor jön létre, ha a biztosítója elfogadja a megszüntetésre tett ajánlatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az útlemondás biztosítás fedezete az időjárási viszonyokra nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Adatok hiányában sajnos nem tudunk a biztosítási díjairól tájékoztatást adni, kérem keresse fel ügyfélszolgálatunkat!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Párhuzamos üzemeltetésnél nincs lehetőség a bónuszokat megcserélni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bejelentkezéshez születési dátumát vagy személyi igazolvány számát is használhatja. Miután belépett a születési dátumával, új személyi igazolvány számát is tudja majd rögzíteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Legközelebb az index, évfordulós értesítőjén kap tájékoztatást bónusz besorolásáról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általában a lakásbiztosítások tartalmazzák a csőtörés fedezetét, azaz fedezik a javítási költséget. A csőtörés esetén történő vízelfolyás térítése viszont a lakásbiztosításhoz kiegészítő biztosításként köthető, ha ezt a kiegészítőt tartalmazza a kötvényük, akkor az elfolyt víz értékét is téríti a biztosító a feltételben rögzített értékig.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A baleset bekövetkezésekor (2018. április) természetesen be kellett jelenteni a biztosítónak a baleseti eseményt illetve a kártérítési igényt. Ha ez megtörtént, akkor a biztosítási esemény időpontja a baleset időpontja, vagyis a biztosítás kockázati tartamán belül történt, így természetesen jár a biztosító szolgáltatása. A maradandó rokkantság megállapítási ideje általában két év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A 2005. évi XXV. törvény alapján a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésektől való elállásra 14 nap áll rendelkezésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károsultnak a kár időpontjától számított 30 napon belül kell jelentenie az okozó biztosítója felé a kárt, a kártérítési igény elévülési ideje 5 év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a társasház biztosítása tartalmazza a kiegészítő felelősségbiztosítást, abban az esetben be kell jelenteni a biztosítónak. (felelősségi kár)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felújításokkal kapcsolatos költségekre nem terjed ki sem a társasház biztosítás, sem pedig a lakásbiztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hiányzó dokumentumok a CLB Ügyfélkapu "hiánypótlás" fülön láthatóak, ott van lehetősége pótolni azokat, akár digitálisan aláírva, vagy kinyomtatva, aláírva és visszatöltve. A "dokumentumok" fülön a már beérkezett, vagy visszaküldést nem igénylő dokumentumok szerepelnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező felelősségbiztosítás esetén a korábbi gépjármű eladásától, annak biztosításának megszűnésétől számított két évig vihető át megszerzett bónusz fokozata azonos kategóriájú (személygépjárműről-személygépjárműre) új gépjárművére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben ügyfelünk, úgy Ügyfélkapujában kezdeményezheti szerződése lezárását. Szerződése, majd az online ügyintézés kiválasztásával, a lezárás, majd eladás lehetőségre kattintva teheti ezt meg, az adás-vételi szerződés feltöltésével együtt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Bárki lehet üzembentartó, a jogszabály nem köti a jogosítvány meglétéhez, a megszerzett jogokat tovább viheti a felesége, ha ő lesz az új gépjárművük üzembentartója.