Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Jelen pillanatban az AEGON biztosítónál rendelkezem KGFB-vel, illetve az Önök közvetítésével ugyancsak az AEGON-nál kezdeményeztem CASCO biztosítás megkötését. A folyamat jelenlegi státuszában a kötelező biztosítás bónusz fokozatáról kell, hogy feltöltsem az igazolást. A CLB honlapján olvasható információk szerint a bónusszal kapcsolatos adatokat a biztosító a Központi Kárnyilvántartási Rendszerből ki tudja nyerni. Emiatt kérdezem, hogy az igazolás beszerzésére kell-e bármit lépnem, szükséges-e beszereznem azt az igazolást? Amennyiben igen, kérdezem, hogy ez miként tehető meg? A biztosítóhoz szükséges fordulnom? Ez esetben, tekintettel arra, hogy KGFB-vel is ugyanannál a biztosítónál rendelkezem, önmaguk számára állítanának ki igazolást?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Tisztelettel:
K. Péter
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Casco szerződés esetén több biztosító díjkedvezményt ad a KGFB-n megszerzett bónusz besorolás alapján. Ehhez a casco szerződéshez előírjuk pótlásra váró dokumentumként a "Kötelező biztosítás bónusz fokozatáról igazolást", melyet a biztosító felé továbbítanunk szükséges. Ez az igazolás a casco szerződés tárgyát képező gépjárműre kötött jelenleg hatályos KGFB szerződés bónuszfokozattal ellátott létigazolása (pl: kötvény, az ajánlatot nem fogadja el a biztosító, mert az azon szereplő adatok nincsenek véglegesítve).
A dokumentumot, mint alkusznak kötelességünk előírni ahhoz, hogy szerződése az ajánlat tételkor megadott adatokkal és díjon kerülhessen kötvényesítésre. Még abban az esetben is, ha a kötelező biztosítás is ugyanazon biztosítónál van megkötve. Ennek oka, hogy sok esetben pl. új autó vásárlás esetén vagy évfordulós váltásnál a biztosítóknál az ügyintézés több napot is igénybe vehet. Ha új járművet veszünk és az előző járműről szeretnénk érvényesíttetni a bónuszfokozatot, akkor az adás-vételi szerződéssel le kell záratni az arra kötött kötelező biztosítási szerződést, a biztosítónak fel kell ezt követően töltenie a központi nyilvántartóba, ahonnan az új szerződés biztosítója le tudja kérni és érvényesíteni a szerződésen. Majd ezt követően kell a casco biztosító felé is igazolni, ha ez egy másik biztosító akkor mindenképp a dokumentummal. Sajnos itt az ügyintézés ideje alatt előfordulhat, hogy a biztosítás díját átmenetileg megemeli a biztosító, mert a kedvezményre való jogosultság nem igazolt, de a dokumentum megküldése után természetesen felvezetik és a díjat visszaállítják.
Évfordulós váltás esetén a megadott kármentes casco előzményt igazolni csak a szerződés törlését követően papír alapon lehet, de a hiánypótlást itt is elő kell írnunk, hisz ez a szerződés ajánlati díjon való rögzítésének feltétele.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1601 - 1620 / 2936Tisztelt Kérdező!
Díj nem fizetéses törlés esetén a kötelező felelősségbiztosítást újra kell kötni. A biztosítási évfordulóig nincs lehetőség a váltásra, és a díjat egy összegben a fedezetlenségi díjjal együtt ki kell fizetni. Üzembentartó váltás esetén az új üzembentartónak a biztosítás kezdetétől vannak csak kötelezettségei, a korábbi üzembentartótól a biztosító az elmaradt díjat behajthatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A díjak késve történő befizetésének a következményeiről az adott biztosítás feltétele ad tájékoztatást. A Kompakt életbiztosítás ( Union Biztosító) esetében, ha a szerződő az esedékes biztosítási díjat nem fizeti meg időben, a biztosító a szerződőt írásban felszólítja. A felszólítás elküldésétől számított 30 napos póthatáridő kitűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik.
Amennyiben a szerződés a díj meg nem fizetése miatt szűnt meg, a szerződő a megszűnés napjától számított 60 – amennyiben a szerződő fogyasztó 120 – napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. Amennyiben a szerződő a teljes díjhátralékát megfizeti, a biztosítás eredeti tartalommal és összeggel lép újra hatályba.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük a pontos részleteket, így nem áll módunkban kérdésének érdemi megválaszolása. Amennyiben nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van megfellebbezni és új szemlét kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos körülményeket sajnos nem ismerjük.
Be kell jelenteni a káreseményt a biztosítójánál és a kárszemle alapján kerül kiszámításra a kárkifizetés mértéke.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogos a károsult casco biztosítójának követelése, mint érvényes felelősségbiztosítással nem rendelkező okozó, a teljes kártérítési összeget ki kell fizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Át tudja vinni elért bónuszát az előző gépjárműve biztosításának érdekmúlással való törlését követő nappal másik gépjárműve biztosítására. A bónusz átvezetéséhez szükséges a bónuszigazolást és a törlésértesítőt biztosítójához eljuttatnia.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gépjármű kötelező felelősségbiztosítást az üzembentartó nevére lehet kötni, külföldi rendszámra nem lehet itthon biztosítást kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
4. § (6) Az üzemben tartó halála esetén, ha a biztosítási kötelezettség címzettje nem állapítható meg, a szerződés legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napig tartható hatályban, amennyiben a gépjármű birtokosa a halál tényét a biztosítónak bejelentette, és a szerződést díjfizetéssel hatályban tartja.
A biztosítást szüneteltetni csak az ideiglenes forgalomból való kivonással lehet, hogy ezt a vélhető örökösök megtehetik-e, arra az Okmányirodákban kaphat választ.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lakásbiztosítást a bérbeadó és a bérlő egyaránt köthet. Ennek költségét bármelyik fél fizetheti, attól függően, hogy miben egyeztek meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást a biztosítási évfordulót megelőző 60. és 30. nap között lehet felmondani. Az évforduló napja minden esetben az index levélen vagy a kötvényen szereplő dátum.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ajánlott összeg egy segítség az ingóságérték megadásához. Ettől eltérhet az ügyfél felfelé illetve bizonyos mértékben lefelé is (a biztosítók megadják a lakás m2-nek elvárt minimum ingóság értéket).
Kár esetén minden esetben a tényleges kárérték kerül kifizetésre, ennek maximuma a kötvényben szereplő biztosítási összeg.
A tényleges kár megállapításánál a biztosító figyelembe veszi a kárszemle eredményét, a tűzvédelmi hatóság illetve a rendőrség által felvett jegyzőkönyvet, illetve az Ön által bejelentett károkat (természetesen ez utóbbi eset előny, ha valamilyen formában ez bizonyítható, pl. fénykép, számla, stb.)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű kötelező felelősségbiztosításoknál az elért bónuszt az üzembentartó másik szerződésére áttenni csak a korábban üzemeltetett gépjármű biztosításának érdekmúlással történő megszűntével lehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítások esetében a kárrendezés a biztosítási feltételekben leírt módon történik.
Az Union Kandalló Extra feltételében leírtak szerint határozott a biztosító:
"2.10.3 Nem téríti meg a biztosító a sérült tartozékok, szerelvények és a vezetékre kapcsolt kárt okozó háztartási gép javításának vagy pótlásának költségeit."
Ha nem ért egyet a biztosító jelenlegi döntésével, lehetősége van a biztosítónál írásban fellebbezni és ismételten szemlét, illetve kárfelvételt kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező felelősségbiztosításnál bónusz átvezetésre csak a korábbi biztosítás érdekmúlását követően kerülhet sor. A forgalomból való kivonás csak szüneteltei a biztosítást, a megszerzett jogokat korábbi biztosításának megszűntével érvényesítheti új biztosításában.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Akkor kell és kötelező forgalomból kivont gépjárműre felelősségbiztosítást kötnie, ha azt újra forgalomba kívánja helyezni. Díjtartozását a biztosító behajthatja, az a kivonás időpontjáig, illetve évfordulóig jár, ha biztosítási tartamon (kötéstől számított egy év) belül lejárt a forgalomból való kivonás hatálya. Ebben az esetben újra kell kötnie a biztosítását és egy összegben kell évfordulóig a díjat rendeznie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az élet- és baleset biztosítások halál esetén, amennyiben a biztosított több biztosítással rendelkezett, külön-külön teljesítenek szolgáltatást.
A biztosító kockázatviselése nem terjed ki a közlekedési balesetek alatt bekövetkező eseményre, ha több szabálytalanság együttes elkövetése okozta a biztosítási esemény bekövetkezését, pl:
- a biztosított érvényes jogosítvány vagy érvényes forgalmi nélkül vezetett gépjárművet és egyúttal egyéb közlekedési szabályt is megszegett, és a biztosítási esemény ezzel okozati összefüggésben következett be,
- a biztosított az esemény időpontjában alkoholos állapotban vezetett gépjárművet és egyúttal egyéb közlekedési szabályt is megszegett, és a biztosítási esemény ezzel okozati összefüggésben következett be.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A káresemény bekövetkezésének időpontjában a biztosított burkolattal megegyező tulajdonságú (ha azzal megegyező nincs Magyarországon forgalomban, akkor azonos árkategóriájú, minőségű) újonnan vásárolható burkoló anyag ára kerül kifizetésre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Parkolóból, álló helyzetből mindig körültekintően kell kihajtani, elindulni. Az, hogy más egyéb gépjárművek éppen korlátozták a szabad kilátásban, nem mentesíti a kihajtó gépjármű vezetőjét a felelősség alól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco biztosításoknál a kártörténeti, bónusz igazolást a biztosítás, illetve a kármentességi időszak kezdetétől kell kérni, új biztosítója csak az igazolt időszak alapján állíthatja be bónuszát.