Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Jelen pillanatban az AEGON biztosítónál rendelkezem KGFB-vel, illetve az Önök közvetítésével ugyancsak az AEGON-nál kezdeményeztem CASCO biztosítás megkötését. A folyamat jelenlegi státuszában a kötelező biztosítás bónusz fokozatáról kell, hogy feltöltsem az igazolást. A CLB honlapján olvasható információk szerint a bónusszal kapcsolatos adatokat a biztosító a Központi Kárnyilvántartási Rendszerből ki tudja nyerni. Emiatt kérdezem, hogy az igazolás beszerzésére kell-e bármit lépnem, szükséges-e beszereznem azt az igazolást? Amennyiben igen, kérdezem, hogy ez miként tehető meg? A biztosítóhoz szükséges fordulnom? Ez esetben, tekintettel arra, hogy KGFB-vel is ugyanannál a biztosítónál rendelkezem, önmaguk számára állítanának ki igazolást?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Tisztelettel:
K. Péter
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Casco szerződés esetén több biztosító díjkedvezményt ad a KGFB-n megszerzett bónusz besorolás alapján. Ehhez a casco szerződéshez előírjuk pótlásra váró dokumentumként a "Kötelező biztosítás bónusz fokozatáról igazolást", melyet a biztosító felé továbbítanunk szükséges. Ez az igazolás a casco szerződés tárgyát képező gépjárműre kötött jelenleg hatályos KGFB szerződés bónuszfokozattal ellátott létigazolása (pl: kötvény, az ajánlatot nem fogadja el a biztosító, mert az azon szereplő adatok nincsenek véglegesítve).
A dokumentumot, mint alkusznak kötelességünk előírni ahhoz, hogy szerződése az ajánlat tételkor megadott adatokkal és díjon kerülhessen kötvényesítésre. Még abban az esetben is, ha a kötelező biztosítás is ugyanazon biztosítónál van megkötve. Ennek oka, hogy sok esetben pl. új autó vásárlás esetén vagy évfordulós váltásnál a biztosítóknál az ügyintézés több napot is igénybe vehet. Ha új járművet veszünk és az előző járműről szeretnénk érvényesíttetni a bónuszfokozatot, akkor az adás-vételi szerződéssel le kell záratni az arra kötött kötelező biztosítási szerződést, a biztosítónak fel kell ezt követően töltenie a központi nyilvántartóba, ahonnan az új szerződés biztosítója le tudja kérni és érvényesíteni a szerződésen. Majd ezt követően kell a casco biztosító felé is igazolni, ha ez egy másik biztosító akkor mindenképp a dokumentummal. Sajnos itt az ügyintézés ideje alatt előfordulhat, hogy a biztosítás díját átmenetileg megemeli a biztosító, mert a kedvezményre való jogosultság nem igazolt, de a dokumentum megküldése után természetesen felvezetik és a díjat visszaállítják.
Évfordulós váltás esetén a megadott kármentes casco előzményt igazolni csak a szerződés törlését követően papír alapon lehet, de a hiánypótlást itt is elő kell írnunk, hisz ez a szerződés ajánlati díjon való rögzítésének feltétele.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1821 - 1840 / 2936Tisztelt Kérdező!
A kötelező felelősségbiztosításnál az elévülési idő nem a károkozás időpontjától, jelen esetben a MABISZ pénzügyi teljesítésével a kárügy lezárásának időpontjától indul.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújtanak fedezetet, a szerkezeti hibákból vagy természetes elhasználódásból eredőkre nem.

A GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS SZABÁLYAI I. Fejezet A GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
A biztosítási kötelezettség
4. § (1) * Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles - a külön jogszabály alapján mentesített gépjárművek kivételével - az e törvény szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötelezettség).
Tehát kötelező felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötnie, a bónusz-málusz fokozat is az üzembentartóhoz kötődik, a korábbi szerződések alapján elért bónusz fokozat az azonos kategóriájú új gépjármű biztosításában is érvényesíthető, ha nem telt el két év a régi és az új gépjármű üzembe helyezése közt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bónusz-málusz besorolás biztosítóktól független, a Központi Kártörténeti Nyilvántartó rendszer adatai alapján évfordulóval két osztállyal csökkenni fog bónusz besorolása, ha nem téríti meg az okozott kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco biztosítás a gépkocsi mindennemű töréskára, sérülése esetén fedezi az önrésszel csökkentett kár értékét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A sztornó biztosítás a megkötést követő nap 0 órájától kockázatba lép, így annak díja nem igényelhető vissza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A sztornó biztosítás fedezete az utazó családján belüli halálesetre, balesetre, betegségre, lakásába történő betörésre, rablás eseményekre terjed ki. Az egyéb okokból történő visszamondást csak az utazási irodával tudja egyeztetni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az előzetesen cascora rendezett KGFB károk esetében, amint rendeződik a jogalap az okozó biztosítójánál, az rendezi a casco biztosítónál a kártérítést, így az elért bónusz megmarad, illetve utalja a károsultnak az önrészt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A jelenlegi járványhelyzetben javasoljuk, érdeklődjön közvetlenül a biztosítónál, mivel társaságonként eltérhetnek a lemondási feltételek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos, ha ismeretlen az okozó a kárt csak casco biztosításra, vagy saját költségre lehet rendezni. Önrészt érintő kártérítések esetén visszaesik a casco bónusz besorolása, így értelem szerűen a díj is változik. Javaslom a kár mértékének a megállapítása végett vetesse fel casco biztosítójával a kárt, maga a kárfelvétel még nem módosítja bónusz besorolását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Cascos kárnál a biztosító levonja a biztosítási szerződésben rögzített önrészt a kártérítési összegből.

Biztosítási tartam alatt (év közben) jogszabály szerint a kötelező felelősségbiztosítási díja nem változhat, javaslom az évfordulója előtt kérjen időpontot a fehér rendszám vizsgáztatására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító szolgáltatásával, lehetősége van megfellebbezni és indoklást kérni, miért a számlánál alacsonyabb összeg került utalásra. Amennyiben így nem kap kellő indoklást, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, e-mail: pbt@mnb.hu Honlap: http://www.penzugyibekeltetotestulet.hu/
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A jelenlegi bírói gyakorlat szerint a már nem kellően rögzített gépjárművek által okozott károkat is rendeznie kell a biztosítóknak. Személyiségi jogokat nem sértve korlátozott lehetősége van betekinteni a károsult káraktájába az, hogy a kárügy mikor kerül lezárásra, független a kárbejelentés időpontjától. Vélhetően maga a kárbejelentés a törvényben, illetve a casco biztosítási feltételekben meghatározott határidőn belül történt, egyébként nem lenne kárügy.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók az ügyfeleikről nem adnak ilyen jellegű felvilágosítást. A leírtak szerint a beázás oka egy szerkezeti hibából eredhet, az pedig nem számít biztosítási eseménynek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen köthető, gépjárműveket forgalomba helyezni csak érvényes kötelező felelősségbiztosítással lehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújtanak fedezetet, a szerkezeti hibákból vagy természetes elhasználódásból eredőkre nem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben évfordulós váltás miatt a CLB-n keresztül mondja fel meglévő biztosítását, és még határidőn belül van, úgy az évfordulós kötésével együtt a felmondást is intézzük. Ha érdekmúlás miatt mondja fel, akkor az érdekmúlást igazoló dokumentumot (pl. adásvételi szerződés) kell feltöltenie a CLB ügyfélkapujába, vagy eljuttatnia a biztosítójához.