2018 január 03.

Kategória: 

  • Kötelező biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Cím! 2017. november 22-én az interneten megnéztem a kötelező biztosítási ajánlatokat. Az előző évben a Signal biztosítónál volt a biztosításunk. Előnyösebb ajánlatot találtunk az Allianznál, úgyhogy megkötöttük az új biztosítást. Erről a tényről 2017. november 23-án tájékoztattam a régi biztosítónkat is. /Az előző években is interneten kötöttem a kgfb-ket, ugyanígy jelentettem be, hogy megszüntetjük azt. Eddig semmi problémánk nem volt ebből./ A Signal egy válasz e-mailban közölte velünk, hogy hamarabb értesítettem Őket, mint 30 nap, ezért küldjük el a férjem aláírásával ellátott felmondó levelet e-mailban. Ezt mi meg is tettük, csak december 5-én, amit a volt biztosító nem fogadott el, mert kifutottunk a 30 napos értesítési időből! Mi közben be is fizettük a következő évi biztosítási díjat egy összegben az Allianznak, amiről értesítettem a Signal biztosítót! Ők azonban közölték, hogy részükről a szerződésünk nem szünt meg! Kérdésem, köteles vagyok-e velük kapcsolatba lépni? Hiszen nekem van élő kötelező biztosításom, melyet már egész évre ki is fizettem! Nem vagyok hajlandó a Signal biztosítóval további kapcsolatba maradni! Válaszukat előre is megköszönve, tisztelettel: Zvolenszki Györgyné

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a lenti telefonszámon vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel általános biztosítással, vagy egyéni biztosítási szerződésével kapcsolatos kérdését és szakértőnk megválaszolja

Amennyiben oldalunkon kérdésére nem találja meg a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amelyre nem tudja, kihez forduljon, kérdezze biztosítási-szakértőnket online! Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk. Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 81 - 100 / 244
Károkozási teendő
2017 február 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Tavaly ősszel volt a kötelezőbiztosítási fordulópontom, egy biztosítónál és a kedvezményesebb díj érdekében váltottam, átmentem egy másik társasághoz. Sajnos miután megkötettem az új biztosítóval a szerződést, de még az előző bizosító fordulópontja nem járt az újnál még nem kezdődött el, akkor kárt okoztam. A papírok kitöltésénél a régi biztosító adatait kellett megadnom, az új társaság (akivel a szerzdősét megkötöttem, de még nem álltam velük szerződéseben) nem került rá. Ma kaptam egy papírt a régi biztosítótól, hogy jogom van befizetni a kár költségét 45 napon belül, úgy nem veszik kifizetési kötelezettségnek a kárt. Sajnos nem áll módomban kifizetni a kár összegét. Kérdésem a következő: Van e kötelességem értesíteni erről az új biztosítót? Amennyiben nem fizetem be (nem tudom befizetni) a kár összegét, akkor mi történik a malusz besorolásommal, ki fogja megváltoztatni és hogyan? A biztosítók lerendezik egymás között? Figyelembe véve az előbb leírtakat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Korábbi biztosítójának a Központi Nyilvántartó rendszerben kell rögzítenie a káreseményt, melyről az új biztosítója értesítést kap. Amint kárügye lezárul, új biztosítója tájékoztatni fogja a változásokról.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

éves / negyedéves fizetési gyakoriság
2017 február 20.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB ! Szerződésemen a "FIZETÉSI GYAKORISÁG" éves fizetésként lett feltüntetve. Ez félreértelmezésen/elíráson/tévedésen alapul. Szeretném, ha az éves fizetési gyakoriságot negyedévesre javítanák. Köszönettel: Donát János tel.: 1-3686-358 ügyfélazonosító: 681966 biztosító: Signal Iduna a szerződés száma: 2017001708-JJ | bejelentő: 681966
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot megadott elérhetőségeinek egyikén.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

a jelenlegi és a régi biztosító egymásra mutogatnak
2017 február 08.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tiszteletem! Évfordulóra felmondtam a kötelezőmet, melyre az előző biztosítóm meg is küldte a kártörténetit, melyet meg is küldtem az új biztosító részére. 2 hónap elteltével az újtól kapok egy módosító kötvényt (minden előzmény felszólítás nélkül) miszerint visszasorolnak A00-ba. Telefon miért, hívjam az előzőt, mert a Központi rendszerben nincs lezárva az előző szerződés, majd nem jók a személyi adatok, majd más nevén van az autó (törzskönyv a kezemben). Telefon ide, oda, az új biztosító fenyegetőzik, hogy díj nemfizetés miatt megszüntetik (holott a rendes besolrolás szerint negyed évre rendezve van) a kötelezőm. Kérdésem hova fordulhatok panasszal, mert azon kívül, hogy 3 hete még mindig nincs megoldás, a telefonszámlám a csillagos ég. Köszönöm. Tisztelettel: Birgés Ildikó
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, hogy személyesen keresse fel régi biztosítójának központi ügyfélszolgálatát, csak ott tudja tisztázni, javíttatni az esetleges téves rögzítéseket. Új biztosítója csak a Központi Nyilvántartó Rendszerben található adatok alapján kötvényesíthet és állapíthatja meg biztosításának díját.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco kár hatása a további díjakra
2017 január 16.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő, 2016 őszén volt egy önhibámból bekövetkezett káreseményem, ahol csak a saját gépjárművem károsodott. A kár casco terhére lett megjavítattva. A kötelezőm és a cascom hamarosan lejár, így elkezdtem kalkulálni az új díjakat. Kérdésem az lenne, hogy a kalkulációk során, az adatbekérőkőn szereplő kármentességi időszakokra miket kell válaszolnom? Rákérdez, hogy volt-e károm, de részleteket nem lehet megadni (pl. hogy okoztam kárt, de csak magamnak...). Szóval kármentesnek mondhatom-e magam KGFB és CASCO szempontjából, hogy ha csak magamnak okoztam kárt, de a CASCO fedezte a javítást? Üdv.: Szűcs Balázs
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kötelező felelősségbiztosításnál a kérdés az, hogy okozott-e kárt az elmúlt 5 évben és ha igen, pontosan mikor, tehát nem az a kérdés, hogy volt kára vagy sem, hanem hogy okozott-e. Ha a cascos káreseményével kapcsolatban nem történt kötelező felelősségbiztosítására kárkifizetés, akkor kötelező szempontjából új díjának tarifálásnál nincs miről nyilatkoznia. Casconál kérhet az új biztosító bónuszigazolást, amennyiben a cascora elért bónuszát kívánja érvényesíteni új szerződésénél.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

hasznalt auto eloelete
2017 január 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, júliusban vásároltam egy autót, amiről később kiderült ( voltetorve.hu ), hogy 4 alkalommal szenvedett korábban közúti balesetet, de nem férek hozzá a baleseti körülményekhez, amit tudni akarok. Jogom van tudni, hiszen én használom az autót, a biztosító mégis azt mondja, nincs jogom tudni. ez nem létezik. Milyen módon tudom kiperelni az adatokat? Mit kell tennem, hogy az autóm teljes biztosítási előéletét megkapjam? Ez egy kereskedő volt. Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Csak az előző tulajdonostól, vagy tulajdonosoktól kérhet információt gépjárműve előéletéről, a biztosító nem adhat ki információt erről.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

évforduló
2017 január 10.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás
Kérdés:
marcius 4-en lejár a kgfb-om. Mikor kell kapnom új ajánlatot a jelenlegi biztositómtól?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító az évforduló utolsó napját megelőző 50. napig elküldött értesítőben köteles tájékoztatni a szerződő felet a biztosítási évfordulóról, és a következő biztosítási időszakra a díjtarifa szerint várható díjról.
Érdemes arra figyelni, hogy megállapodás szerint email-ben is történhet az értesítés.

Kötelező biztósítás
2017 január 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A tulajdonomban lévő gépjárművet eladtam, biztósítás egész éves díját befizetem,kötvényszámomat nem fogadja el a rendszerük.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárkifizetés visszafizetése
2017 január 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram! A Signal biztosító tavaly november elején közölte velem a 2017-re vonatkozó kötelező biztosítási díjat, amely 23.006 ft, ill. B10-es besorolás volt, amelyek ismeretében nem kezdeményeztem átkötést. Sajnos novemberben történt egy saját hibás balesetem, ami miatt a fenti díj 50.194 Ft-ra és B8-ra változott. A biztosító december végén felajánlotta az általa a károsultnak kifizetett 57.101 Ft visszafizetésének lehetőségét és ezzel az eredeti díj és bonus-malus besorolás változatlanul hagyását. Kérdésem: újabb saját hibás baleset bekövetkezését nem feltételezve és továbbra is a B10 besorolásban maradva, az elkövetkezendő 2-3 év kedvezőbb díjai kompenzálhatják-e az említett kárkifizetés megtérítésének többlet költségeit? Tudom, hogy a jövőbe Önök sem látnak, de az elmúlt évek tendenciáinak ismeretében jobban meg tudják becsülni a várható helyzetet, mint egy laikus. Várom szíves válaszukat. Üdvözlettel: Konczné Joó Gabriella a KLY632 Suzuki Swift tulajdonosa
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által említett példában, a feltételezéseket is figyelembe véve, igen, 2-3 év kedvezőbb kgfb díjából származó "megtakarítás" matematikailag nagy valószínűséggel kompenzálja a mostani egyszeri kiadást, hiszen már az első évben nagyjából 30.000 Ft-ot biztosan "megtakarít" a kgfb díjon (a baleseti adóval együtt még ennél is jelentősebb összeget). A következő években pedig a B8-as és B10-es besorolás díjának különbsége kis valószínűséggel csökken jelentős mértékben a mostani több, mint kétszeres arányról, illetve kis valószínűséggel csökkenek a kgfb díjak nagy mértékben, így már akár a második évben megvalósulhat a "kompenzáció". Természetesen extrém esetek előfordulhatnak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

elrontott biztosítási dátum
2017 január 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
tisztelt Uram/Hölgyem. Önöknél kérelmeztem a biztosítás megkötését.Forduló év váltása miatt. Valami véletlen folytán A biztosítás kezdete 15 nappal későbre tevődött.hol ott a törvényes idöpont bevolt tartva. ezért fedezetlenség miatt megszüntették a szerzödést.kaptam csekket ami egy negyed évre szolt amit befizettem.ennek ellenére m ivel a biztositásom oktober 1 éjevel kellet volna kezdödnie de a kockázat viselés kezdete oktober 17 lett. érthetetlen modon. igy folytonosság megszakatt meg kéthétre nem volt biztositásom hol ott én ezt már kezdeményesztem 8.ho 29 én. kérem mit tehetek hogy vissza állitsák és a féreértést kezeljék miröl nem tehetek.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

érdekmúlás miatt visszatérítés határideje
2017 január 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Érdekmúlás (eladás) miatt megszűnt KGBF biztosításomon 10 havi túlfizetés maradt, aminek visszatérítését a biztosító által kért módon kérvényeztem, azonban az összeg nem érkezett meg. Több alkalommal reklamáltam a biztosító ügyfélszolgálatán, ahol mindig készséggel elismerték a hibájukat (rossz számlaszámra utaltak), mielőbbi rendezést ígértek, azonban ez sose akar megtörténni. Kérdésem: milyen határidő köti a biztosítót a visszatérítésre? Milyen felügyeleti szervhez fordulhatok panasszal ennek elmulasztása esetén? Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Minden Magyarországon működő biztosítónak a tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank felügyeli fogyasztóvédelmi szempontokból is.
A megoldás keresése érdekében először érdemes lehet a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulnia panaszával. www.mnb.hu/bekeltetes

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco felmondása évfordulóra
2017 január 03.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! 2016 10.08.-án történ egy egy vadgázolásos balesetem.A biztosítótársaságot nem szeretném megnevezni ahol a jelenleg is élő casco biztosításom van. A kárszakértői szemle rendben megtörtént,illetve a gépjárművem javítása végre 2016 12 28.-án szakszervizben számlásan megtörtént. A gépjárművet 2016 12.29.-én szerettem volna átvenni a szervizben de ők nem adják ki mert a biztosító küldött ugyanezen a napon egy módosított hitellevelet amiben egy előzménykárra hivatkozva a fényezésre 10% avulást állapított meg,és jelentős összeget akar levonni a végleges javítási összegből.A gépjárművet a Weltauto-tól vásároltam garanciával használtan 4 évesen.A casco szerződés megkötése előtt a biztosító szakértője megvizsgálta és fényképekkel dokumentálta az autó állapotát.A szerződésemben semmilyen előzménykár nem szerepel,illetve a baleset utáni kárfelvételnél sem történt "más kár"-nak jelzett sérülés megjelölése.A kérdésem a következő:Megteheti e a biztosító a már egyszer elfogadott árajánlat módosítását a javítás elvégzése után? Ilyenkor ki a felelős? Kinek kell viselnie a felmerülő többletköltségeket? Én csak a szerződésben rögzített önrészt vagyok köteles kifizetni? Az ügyintézés hosszúsága és rugalmatlansága miatt a bizalmam jócskán megrendült a biztosító társaságban,ezért évfordulóra szeretném felmondani a casco biztosításomat náluk.Így,hogy nagyobb összegű kifizetést teljesítettek én ezt megtehetem e? Vagy esetleg a társaság élhet irányomban valamiféle szankcióval? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Kiss Péter
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító csak a casco biztosítási feltételeiben foglaltak szerint járhat el, fényezésnél általában avulást olyan előzménykárnál alkalmaznak a biztosítók, amit adott esetben a tulajdonos sem vett észre (karcolás, felületi sérülések), de a kárfelvétel során a szakértőnek rögzítenie kell. Kérheti kárügyének felülvizsgálatát, ahol a biztosítónak konkrétan nyilatkoznia kell, hogy melyik elemen, milyen mértékű sérülések miatt alkalmazta az avulást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ideiglenes kivonás 3 éve
2016 december 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Hobbi autónk ideiglenesen 3 éve ki lett vonva a forgalomból, a fél év letelte után automatikusan vissza helyezik? Semmiféle értesítést nem kaptam, most újra szeretném használni, mi a teendő?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ideiglenesen maximum hat hónapra lehet kivonatni a gépjárműveket a forgalomból, annak lejártával automatikusan megtörténik a forgalomba helyezés. A lehető leggyorsabban meg kell kötni a kötelező felelősségbiztosítást, hogy kockázatban legyen és, hogy minél kevesebb fedezetlenségi díjat kelljen fizetni!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

fedezetlenségi díj-ideiglenes kivont autó
2016 december 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Testvérem nevén van egy autó,amin kb.200.000 ft-nyi fedezetlenségi díj van, az autó 2012 decembere óta ideiglenesen ki van vonva a forgalomból. Elévül ez a díj 5éven belül? Sajnos anyagi okok miatt vonatták ki a forgalomból, és nem tudják ezt a sok MABISZ díjat kifizetni, valahogy megoldható, hogy ne kelljen nekik?(Üzembentartó bejegyzése, stb?)
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ideiglenesen maximum fél évre lehet kivonni a forgalomból a gépjárműveket. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (Gfb tv.) nem nyújt lehetőséget a fedezetlenségi díj méltányosságból történő elengedésére. A biztosító azonban, ha a fedezetlenséggel érintett időszak meghaladja a 120 napot, részletfizetési lehetőséget nyújthat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

baleset
2016 december 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Azt szeretném kérdezni, hogy mennyire vizsgálják felül a baleseti kifizetéseket. Saját történet. Elindult az autó és az utasnak még kint volt a lába és eltört , vagy megrepedt bokába. Az én biztosítóm már kifizetett a sértettnek 1763515-ft-ot. Az eset 2016.július 25-én történt. Lehet-e ennek a kifizetésnek a felülvizsgálatát kérni? Erre szeretnék választ kapni, mert ez biztosítási csalás. Ahogy mi ismerjük őket, tuti. Előre is köszönöm a mielőbbi válaszát. Köszönettel: Győrfiné Szalai Éva
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérhet részletes tájékoztatást a biztosítójától és ha az abban foglaltakkal nem ért egyet, kérheti a kár összegének felülvizsgálatát is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bonus-Malussal kapcsolatos
2016 november 24.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
A szerződést mikor kitöltöttem akkor nem jól írtambe a Bonus-malus besorolást ,lehet -e javítani.B10-ről B04-remert ez a jó besorolás. Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kötelező biztosítás váltás
2016 november 23.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
570029 ügyfélazonosítóm szeretnék maradni a K&H Biztosítónál, csak féléves átutalásos fizetéssel a díj 13 116.-+ baleseti adó. Mi a teendőm? Köszönöm Seres Imréné
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

astra dij visszafizetés
2016 november 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szeretném megkérdezni, hogy a jogos visszaigénylésemet mikor kapom vissza az Astra BiztosÍtótól, 2015. július végén befizettem előre egy éves díjat, 2015 szeptember végén újat kellet kötni, a biztositó csődje miatt. Azóta még mindig nem kaptam vissza egyetlen forintot sem, pedig beadtam az igényemet. Van egyáltalán esély arra, hogy visszakapot a pénzemet? Netán bírósághoz forduljak?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Astra biztosítóval kapcsolatos kérdésekben az MNB honlapján >> tud tájékozódni. Amennyiben a CLB kezeli a nevezett szerződését, kérjük, vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot az alábbi telefonszámon, vagy az üzenjen nekünk menüpontban.

Astra biztosító,visszatérítés
2016 november 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
T. Cím! Astra biztosítótól,hogy lehet vissza igényelni a biztosításidíjat? Kötvényszám:0000672614 Éves díjat fizettem be,2015.augusztusban,és szeretném visszaigényelni a pénzemet! Köszönettel: Szőke Károlyné

Oldalak