Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
A következő a problémám.
Írnék pár sort az előzményekről.
Év elején festettünk ki a lakásunkban, azóta húzódik a jelenlegi probléma.
A felettünk lévő lakás új , túlbuzgó mindent felújító tulajdonosa teljes felújítást végzett, mindent kicserélt a festésünk előtt néhány hónappal és a végső munkálatokkal akkor végzett mikor nálunk is a festő.
A mi lakásunkban lévő távhőhöz tartozó csöveket is el akarta vágni, mert az Ő szintjén ez a cső derékszögben elfordulva közelítette meg a radiátort, ami a számára megfelelő esztétikummal rendelkező burkolást némileg megakadályozta , és az volt a terve hogy a mi lakásunkban levő csöveket elvágatná szakemberrel, hogy hozzá is egyenesen fussanak fel a távhő csövei.
Nekünk támadt némi ellenérzésünk ezzel, hiszen egy a mi lakásunkban elvágott cső a későbbiekben okozhat problémát ( szivárgás stb) valamint lehet hogy egyéb rombolást is jelentett volna mindez a fürdőszobánkban.
Végül nem mentünk bele ebbe, ami természetesen a felső szomszéd teljes felháborodását váltotta ki, mert milyen jogon próbáljuk mi megakadályozni hogy Ő szebbé tegye a lakását , es Ő egy rendes ember mit képzelünk mi hogy azt hisszük majd kárt okoz nekünk.
Normálisan közöltem vele, hogy amennyiben aláír egy nyilatkozatot amiben vállalja hogy ezzel a bizonyos csővel ha probléma adódik annak elvágása miatt a mi lakásunkban akkor ennek költségeit neki kell állnia, akkor részünkről mehet végülis ez a csőelvágási projekt amit a fejébe vett.
A nyilatkozat sosem érkezett meg, a felújítást másként kivitelezte.
A jelenlegi problémára rátérve , miután bérbe kiadta az úriember a lakását , a nagy felújítási munkák végeztével, az általunk frissen kifestetett wc mennyezeten , ugyan nem nagy, de kb 3 tenyérnyi vízfolt jelent meg, ami mostanra kiszáradt hiszen hónapok teltek el.
A biztosító által kiküldött kárszakértő kijött, felmérte a helyzetet és egy kb 23e Ft-os kárt állapított meg, valamint hogy felülről érkezett a víz.
Azonban ezt az összeget a mai napig nem fizették ki részünkre , mert a biztosítótársaság kéri a felelősség elismerő nyilatkozatot a felső szomszédtól.
Gondolom az előzmények miatt, vagy csak mivel szimplán rosszindulatú , neki esze ágában sincs ezt aláírni , közölte velem hogy Ő mindent fotózott és nála csont száraz minden, biztosan ez csak egy párakicsapódás ami miattunk keletkezett , és mivel kiszáradt már a folt így nem egy állandó probléma , Ő biztosan nem ismeri el hogy Ő okozta.
Nekem ez egy újdonság a biztosító részéről is hogy felelősség elismerő nyilatkozatot kér.
Ez most az új bevett szokás a biztosítótársaságoknál ? Vagy csak a Groupama biztosító jár el ilyen módon ?
Én patt helyzetbe kerültem mert a biztosító követeli a papírt amit nem írt alá a felső szomszéd hogy elismerte a felelősségét, a felső szomszéd pedig fotózgat hogy nála minden száraz, de nem ismeri el hogy tőle érkezett.
Mellesleg közölte hogy Ő egy falusi gyerek és konrétan szerinte 2 ecsetvonással eltüntethettem volna már a foltot, nem is kellett volna kárszakértőt hívni , valamint forduljak a fogyasztóvédelemhez, mert milyen alapon kellene az Ő nyilatkozata a biztosítónak ahhoz hogy nekem fizessen.
Fogalmam sincs mit tegyek, ugyan ez egy kis kár de mégis mire számíthatok így a jövőben ?
Ha nagyobb kár érne , hiába van lakásbiztosításom, mert ha adott esetben van egy ilyen felső szomszéd aki nem partner akkor oldjam meg magam ?
Valóban megteheti ezt egy biztosító hogy csak akkor fizet ha alá van írva a felelősség elismerő nyilatkozat ?
Így úgy érzem teljesen felesleges a biztosítás.
Mit tudok tenni ebben a helyzetben ?
Előre is köszönöm a választ és a segítséget !
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A leírtak alapján a kár a felső lakó hibájából keletkezett, így az ő lakásbiztosítására, mint felelősségi kár rendezi a biztosító. Ilyen károk esetén mindig szükséges a felelős általi nyilatkozat.
Lehetősége van a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)fordulni az ügy rendezésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1981 - 2000 / 2959Tisztelt Kérdező!
Az életbiztosítások biztosítási összegei a szolgáltatáskor összeadódnak, ilyen esetben mindkét biztosítás kifizetésére jogosultak a kedvezményezettek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kártérítés mértéke nincs befolyással biztosítási díjára, az a kár okozása miatt növekedett, ha balesetmentesen vezet biztosítási időszakonként (évente) B10 fokozatig évről évre kedvezőbb díja lehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk illetékes kollégáink felé, akik hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kalkulátorunkban szereplő utasbiztosítások között megjelöljük mely biztosítók termékei köthetők Brazíliába /"Egyéb" kategória/ történő utazáshoz és csak azoknál adunk díjat. Ezek a biztosítók a feltételekben szereplő teljes körű szolgáltatást nyújtják Brazíliában is, de figyelembe kell venni a szolgáltatási limitet (összegeket), hogy a célországban mekkorák az orvosi költségek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az eladott gépjármű biztosítójánál kell kérnie bónuszának helyre állítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A K&H Biztosítótól kell kérnie, hogy törvényi kötelezettségének eleget tegyen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító rendezi a kárt, azonban az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését visszakövetelheti a vezetőtől, ha a a gépjármű vezetésére jogosító engedéllyel nem rendelkezett.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kalkulátorunkban szereplő utasbiztosítások között megjelöljük, mely biztosítók termékei köthetők az USA-ba történő utazáshoz, és csak azoknál adunk díjat.
Ezek a biztosítók a feltételekben szereplő teljeskörű szolgáltatást nyújtják az Egyesült Államokban is. A biztosító kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy az USA-ban magasak az orvosi ellátási költségek.
Szükség esetén a Biztosító, a 24 órában hívható magyar nyelvű telefonos központján keresztül segítséget nyújt és szükség szerint megszervezi, hogy a legközelebbi ellátó intézmény a Biztosítottat fogadja. Ebben az esetben a beavatkozás díját a biztosító közvetlenül rendezi.
Amennyiben a Biztosított nem a telefonos központ által megjelölt egészségügyi ellátót veszi igénybe, a Biztosító az egészségügyi ellátás indokolt és számlával igazolt költségeit utólag téríti meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mostanra már meg kellett kapnia postai úton a biztosító által előállított számlát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bónusz-málusz rendszer személyhez kötődik, csak abban az esetben vihető át a megszerzett bónusz, ha az új, vagy a párhuzamosan üzemeltetett gépjármű üzembentartója azonos a korábban értékesített gépjármű üzembentartójával, illetve a megszerzett bónusz fokozat kizárólag azonos kategóriában vihető át, azaz nem használható fel a személygépjárműre szerzett bónusz fokozat tehergépjárműre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújtanak fedezetet, a szerkezeti hibákból, gondatlanságból vagy természetes elhasználódásból eredőkre nem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az utasbiztosítás Magyarországon, még az elindulás előtt, Magyarországon köthető meg.
Alább a K&H utasbiztosítási feltétel ide vonatkozó része:
"Egy külföldi tartózkodás idejére, egymást követő kockázatviselési tartammal több kötvényen kiállított K&H biztostárs utasbiztosítás –az első kivételével –érvénytelen.
Az a biztosítás, amelyet a Biztosított külföldi tartózkodása alatt kötöttek úgy, hogy ő a biztosítás megkötésekor nem tartózkodott Magyarország területén, érvénytelen.
Az így kötött biztosítás alapján semmilyen kártérítés nem jár, a Biztosító kockázatban nem áll. Az így kötött biztosítás díja visszajár."
Tudomásunk szerint Utasbiztosítás megkötésére az Ön esetében, valamelyik Kanadában működő biztosítótársaságnál van lehetősége.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön biztosításának az érvényességét a kötvénye tartalmazza, melyet kötvényéről kimásoltuk:
Biztosítás érvényessége:
2019.12.15 - 2020.02.14
Európán kívül - egyéb Európán kívüli ország: nem
Európán kívül - USA, Kanada, Ausztrália, Izrael, Brazília: igen
Tájékoztatjuk, hogy az Ön által megkötött utasbiztosítás fedezete Mexikóra nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az említett szerkezeti hibákért a tervező, vagy kivitelező tartozik felelősséggel, így, amennyiben ők rendelkeznek felelősségbiztosítással, az ő biztosítójukhoz kell fordulni. Ha nincs ilyen biztosításuk, úgy peres úton nyújthatja be feléjük kárigényét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a baleset időpontjában volt érvényes casco biztosítása, arra tudja bejelenteni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, CLB Ügyfélkapuján keresztül az online ügyintézés menüpontban adja meg a régi autóra kötött szerződés adatait (rendszám, kötvényszám, biztosító), illetve küldje el az adás-vételi másolatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (pl. tűz, elemi károk, viharkárok, vízkárok) nyújt fedezetet. A szerkezeti vagy természetes elhasználódásból eredő hibákra a lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozás személyhez kötött, említett esetben apósához, mert ő az autó üzembentartója/tulajdonosa. Ha az ő nevére vásárolnak új autót és kötnek kötelező biztosítást, akkor ez a kár számítani fog a díjkalkulációnál, de a bonus malus besorolás ugyanúgy A0-ból indul. Ha az Ön nevére kötik a kötelező biztosítást, a károkozói szorzóval természetesen nem kell számolni, azonban friss jogosítvánnyal valószínűsíthetően nem lesz olyan kedvező a díja - de ez nem törvényszerű, mindig az épp hatályos tarifától függ. Kalkulátorunkban összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait mindkét esetre: KGFB Kalkulátor >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a kár kifizetése után levélben tájékoztatja a károkozót a kifizetés tényéről és az összegről. Ebben felajánlja neki, hogy ha kifizeti a biztosítónak egy összegben a kárt akkor a bónusza nem változik. Ez nem kötelező, hanem választható opció. A szerződőnek/a gépjármű tulajdonosának ekkor nem változik a bónusza, viszont a károkozói pótdíj még évekig elkíséri őt, akár 5 évet is vizsgálnak egyes biztosítók. A kárt minden további szerződéskötéskor jelölnie kell, ettől függetlenül természetesen válthat biztosítót, sőt ajánlott is megnéznie, hogy van-e kedvezőbb díj.