Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
4 nap alatt 2 autó önhibánkon kívül.
Fiam felesége munkából tartott haza a védett úton, alárendelt, elsőbbségadás táblával ellátott útról kihajtottak és ütköztek. Mindkettő sofőrt mentő vitte el, menyemet eszméletlen állapotban. Rendőrségi jegyzőkönyv készült, amelyet 2 hét után sem kaptunk meg. Egyik kapitányságról küldték a másikra, azt mondták írjunk elektronikus kérvényt, amelyet 3 nap után sem iktattak. Így a balesettel kapcsolatba nem tudunk intézkedni! Másik érthetetlen tény, hogy fiamat senki nem értesítette hivatalosan. Felesége testvérének szóltak a tűzoltó kollégái, hogy "nem a Te testvéred balesetezett". Ő szólt a fiamnak, hogy "lehet a feleséged balesetet szenvedett". Számomra felfoghatatlan.
Másik: férjem, kisebb fiam és barátnője elmentek meglátogatni, abban a városban, hasonló módon, csak itt a hölgy a "STOP" táblánál nem állt meg, szerencsére komolyabb sérülés nem történt. Viszont a kocsink egy 3 éves, 32 km futott KIA gépkocsi volt, ami szinte újnak számít /megítélésem szerint/. Kár bejelentésénél jeleztük, hogy szeretnénk csere autót kérni, mivel a 2 kocsi kiesése érzékenyen érintette a családot, férjem hajnali 4-kor indul munkába, idős, beteg édesanyámat ápoljuk /tüdő, szív és veseelégtelenségben szenved/, 1,5 hete nem hívtak. Megkíméltük, vigyáztunk az autóra, mivel úgy gondoltuk mi már nem tudjuk majd lecserélni. Milyen javítást vagy mit vagyok köteles elfogadni? Nem nyerészkedni, hasznot húzni szeretnénk a balesetből, csak a pénzünknél maradni, hiszen komoly értékcsökkenést jelent a baleset.
Segítségét megköszönve.
Tisztelettel: Mária
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1301 - 1320 / 2921Tisztelt Kérdező!
Ennyi idős autóra a biztosítók többsége sajnos nem ad casco ajánlatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásfelújítás során keletkezett, okozott károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete, kivéve, ha a biztosításuk rendelkezik építés-szerelés kiegészítő fedezettel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kopásból, elhasználódásból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Sajnos ha ismeretlen az okozó, a kárt csak casco biztosításra vagy saját költségre lehet rendezni. Ha úgy ítéli meg, hogy nem éri meg cascora rendezni, elállhat a kárigényétől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosítási évfordulóig a díj rendezve van és a felmondás az évfordulót megelőző harminc napon túl beérkezett a biztosítóba, akkor a casco feltételek szerint, kármentesség esetén jár a bónusz visszatérítés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, él a cascoja. A beépített casco díjfizetője a finanszírozó, a díj fizetése független a törlesztő részletek rendezésétől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a fogadó ország határzárat rendel el az indulás megkezdése előtt, úgy az utasbiztosítások nem térítenek. Ebben az esetben a légitársasággal tud egyeztetni az esetleges kártérítésről.
Az utasbiztosítás akkor térít, ha az utazás megkezdése után zárják le a határokat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító kárügyintézésével, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Több biztosító nyújt (általános és koronavírussal kapcsolatos) fedezetet a kizárólag a COVID miatt I. kategóriás országokban is, ezt a kalkulátorunkban az egyes biztosítások mellett információs ikonra vagy a biztosítások összehasonlítására kattintva is meg tudja nézni. A biztosítók térítési területeit az alábbi oldalunkon >> is összegyűjtöttük.
Ha a megfelelő területi hatályú biztosítások közül olyat választ, amelyik útlemondás kiegészítést is tartalmaz (ehhez a kalkulátorban pipálja be az útlemondás biztosítást), az fedezetet nyújt a pozitív PCR teszt miatt meghiúsult útra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az évfordulós váltás nem befolyásolja a korábbi kár rendezését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben rajtunk keresztül kötötte biztosítását, úgy az ügyfélkapujába belépve tudja kezdeményezni a megszüntetést.
Ha más helyen kötötte, akkor az ottani ügyfélszolgálat tud a segítségére lenni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A visszavásárláshoz szükséges dokumentumok hiánytalan beérkezését követően, a kifizetés általában 15 napon belül megtörténik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A koronavírus miatti egészségügyi veszélyhelyzet lehetőséget biztosít arra, hogy a lejárt műszaki érvényességű jármű részt vehessen a közúti forgalomban. A vonatkozó kormányrendelet értelmében a mostani veszélyhelyzet ideje alatt lejáró okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak. Azonban egy okozott, vagy szenvedett balesetnél a biztosító vizsgálni fogja a műszaki vizsga meglétét, a gépjármű állapotát, ami kötelező felelősségbiztosításnál visszkeresetet, casco biztosításnál a kártérítés elutasítását is eredményezheti. Érdemes figyelembe venni még azt is, hogy a veszélyhelyzet lejártával mekkora sorok alakulhatnak ki a vizsgáztató helyeken. A vizsga állomások működnek, indokolatlanul a saját és mások biztonsága érdekében nem javasolt a halasztás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben van casco biztosítás, akkor annak terhére tudja elindítani a kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy kössenek útlemondás biztosítást, az ilyen biztosítási csomagok pozitív teszt miatt meghiúsult utazás esetén megtérítik a költségeket. Utasbiztosítás kalkulátorunkban az útlemondás biztosítást kiválasztva a termékösszehasonlító oldalon egyszerűen megnézhetik, melyik biztosítás térít koronavírus esetén, illetve milyen limitig.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A forgalomból ideiglenesen kivont gépjármű bonus fokozata nem vihető át az új autóra, egészen addig amíg eladásra nem kerül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Gépjármű Kötelező Felelősségbiztosítás a gépjárművek üzemeltetése során okozott károkat téríti. Az úthibából eredő károkért az utat fenntartó társaságok felelnek, kártérítést vagy a tevékenységükre kötött felelősség biztosítás útján, vagy peres, peren kívüli egyezséggel lehet igényelni.