Kategória:
- Kötelező biztosítás
- Kárrendezés
Kérdés:
Az alábbi eset kapcsán kérném szíves állásfoglalását:
2022. májusában(!) a károkozó gépjárművével mellékútról a főútra történő kihajtás helyett a mögötte kihajtásra várakozó gépjárművemnek tolatott. Indoklása szerint az út széléhez akart állni, áru kirakodási célzattal. A károkozó biztosítójával történt többszöri levélváltás alapján a biztosító a keletkezett károm megtérítését - többek között - arra való hivatkozással tagadja meg, hogy
„A biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a szerződő fél, illetve a biztosított a biztosítási esemény bekövetkezését a szerződésben megállapított határidőben a biztosítónak nem jelenti be, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik.”
„Az okozót többször is megkerestük a kért iratok és nyilatkozatok benyújtása érdekében, azonban válasz még nem érkezett. Az okozó fenti magatartása a hivatkozott jogszabályhelyek alapján társaságunk kártérítési kötelezettségének be nem állását vonja maga után. Ez természetesen nem érinti Önnek azt a jogát, hogy kárigényét a károkozóval szemben is érvényesítheti.”
Mivel nyilvánvalóan nem akar a biztosító fizetni, így két választásom van: beperlem a biztosítót vagy megjavíttatom saját költségemre az autómat, majd fizetési meghagyás keretében végrehajtást kérek a károkozóval szemben.
Ön melyiket javasolja? Van-e más, gyors és hatékony megoldás? MNB, PBT, mind teljesen felesleges körök, kizárva (eredményt akarok, nem békéltetést).
Köszönöm előre is a válaszát.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Vélhetően nincs elég információja a jogalap elbírásához a biztosítónak, ezért kéri az okozói nyilatkozatot. Mielőtt közvetlenül érvényesítené kárigényét, javaslom ügyvéd közreműködésével még egy lehetőséget adni a károkozónak a nyilatkozatok megtételére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 901 - 920 / 2919Tisztelt Kérdező!
Rendeletben van szabályozva, hogy a biztosítónak az első kárkifizetés napját kell figyelembe vennie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha évfordulóval nem lett felmondva a lakásbiztosítás, a biztosító jogosan várja a következő időszakra vonatkozó díj befizetését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lakásbiztosítások esetében a biztosítási szolgáltatás kifizetése a biztosított részére történik. Ez a személy lakásbiztosítások esetén általában azonos a szerződővel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, az előre befizetett biztosítási díj a hátralévő időszakra arányosan visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bank egy olyan alapfedezetekre szóló biztosítást kötött, amely a felveendő hitel fedezetéhez megfelelt. Ön ezt az ajánlatot akkor aláírta, azaz igazolta, hogy ezt biztosítást elfogadta, a biztosítási ajánlatot átvette, így sajnos nem tehető felelősség a bank.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szomszédja és a saját lakásbiztosítása terhére is rendezheti a kárt, azonban mivel felújítás következtében történt, ezért a biztosító nem köteles kifizetni. Amennyiben a biztosítás a felújítás alatt történt károkra is tartalmaz kiegészítőt, akkor megtéríti a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás erre a további kárigényre nem nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Villámcsapás okozta túlfeszültségre fedezetet nyújt a lakásbiztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Megfelelő indoklás mellett jelezze a biztosító felé, hogy az átutalt összeget nem fogadja el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a kártérítési összeg meghatározásához nem a jármű vételi árát, hanem a kárkori értékét veszik alapul (az Eurotax rendszer alapján).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ismeretlen károkozó esetén sajnos gyakori, hogy a rendőrség segítségével sem sikerül megtalálni az elkövetőt. Ilyenkor csak a casco biztosítás jöhet szóba a kár rendezésére, hiszen a károkozó kötelező biztosítása nem ismert.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Évfordulóval a biztosító emelhet a kötelező biztosítás díján akkor is, ha a bónusz besorolás nem változik (pl. az inflációs hatások, szerviz- és alkatrészdíjak drágulása miatt). A biztosításváltási időszakban, vagyis az évforduló napját megelőző 30. napig érdemes újrakalkulálni a biztosítók díjait, mert előfordulhat, hogy egy másik biztosító kedvezőbb díjat ajánl.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Párhuzamos üzemeltetésnél az új autó A00-ból indul, visszalépés akkor lesz, ha balesetet okoz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az életbiztosítások megkötésekor kérdéseket tesznek fel a biztosítandó személy egészségi állapotával kapcsolatban.
Itt a valós adatokat kell közölni és a végén a biztosított ezt a nyilatkozatot aláírásával igazolja.
A közlési kötelezettség megsértése miatt a biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítésétől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Új biztosítást kell kötni, ahol Ön az üzembentartó, majd a Kormányablaknál bejegyeztetni a változást és a régi biztosító felé jelezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a korábban keletkezett sérüléseket nem köteles megtéríteni. A most keletkezett sérülésekkel kapcsolatban kérhet fellebbezést és újbóli kárszemlét a biztosítótól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Legfeljebb 2 éven belül át kell vinni a bónuszt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha megváltozik a gépjármű üzembentartója, akkor új szerződést kell kötni. Kiskorú üzembentartó esetén a kötelező díja jóval magasabb, ezért lehet érdemes más személyt megjelölni. A lánya ettől még lehet az autó tulajdonosa, hiszen a biztosítást az üzembentartónak kell megkötni.