Kategória:
- Gépjármű biztosítás
- Általános
Kérdés:
A kérdéseim:
1) Milyen lépések sorozatát kell meglépnem, ha az eladás mellett döntök, és ennek milyen költségei lehetnek?
2) Eladás helyett kivonatni a forgalomból és eladni papírnehezéknek, milyen lépésekkel járna?
Köszönöm elörre is a választ. V. Tamás
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki eljárás lezárultával mindenképpen át kell íratnia az autót a saját nevére, csak ezután rendelkezhet annak további sorsáról. Az átírás egyenesági öröklés esetén illetékmentes. Amennyiben úgy dönt, hogy véglegesen kivonatja a forgalomból az autót, ezt az okmányirodában teheti meg az eljárás költségének befizetésével együtt. Ha eladná az autót, azt is az átírás után teheti meg adásvételi szerződés kitöltésével és aláírásával, ezután pedig 8 napon belül be kell jelenteni az okmányirodában az autó eladását.
Fontos tudni, hogy az édesapja nevén lévő kötelező biztosítás a hagyatéki eljárás lezárultáig érvényes, a hagyatéki végzés kiállításának napjától Önnek kell rendelkeznie kötelező biztosítással az autóra. Amennyiben ezt nem köti meg, az előző biztosítás megszűnésének napjától az eladás vagy forgalomból való kivonás napjáig minden napra fedezetlenségi díj lesz felszámolva.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 181 - 200 / 2759Tisztelt Kérdező!
Weboldalunkon a Kötelező biztosítás kalkulátorra >> kattintva, az adatok kitöltése után meg tudja tekinteni a biztosítók ajánlatait és ha talált Önnek kedvezőt, akkor egyből meg is tudja kötni online.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási kötvényen szerepel az évforduló dátuma, arra tud hivatkozni a biztosítónál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szkennelve küldje el az adásvételi szerződést a biztosítójának. Az eladást jelentse be a kormányablakban is.
Amint megszűnik a biztosítása, átvihető az új járműre a bónusz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen erre megvan a lehetősége.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Természetesen elérhető nálunk utasbiztosítás Brazíliába is, egyéb opciót kiválasztva. Az adott biztosítás termékismertetőjében ellenőrizheti, hogy mely országokban lesz érvényes a biztosítása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítás kalkulátoraink segítenek ennek megvalósításában: rajtunk keresztül egyszerűen megkötheti a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást és/vagy casco biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ugyanazon kárra nem fizet több biztosítás is, így el kell dönteni, melyik biztosítás hatálya alatt szeretné kártalanítani magát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha Ön megkérte a károsult biztosítóját, akkor a cég köteles Önnek a kártérítés alapjául szolgáló dokumentumokat – például a javítási számlák másolatát vagy a kárszakértői jelentést – megküldeni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítási szerződésekben a szerződő fél halála esetén a biztosító általában a hagyatéki eljárás lezárásáig nem fizet kártérítést az örökösöknek. Ennek oka, hogy a biztosító számára szükséges a jogerős hagyatékátadó végzés vagy öröklési bizonyítvány, amely igazolja az örökös(ök) jogosultságát a kártérítésre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, lehetősége van biztosítót váltani a kötelező biztosítás évfordulóján, még akkor is, ha folyamatban lévő káreseménye van. Az új biztosítónál a szerződéskötéskor jeleznie kell a folyamatban lévő ügyet, de ez nem akadályozza a váltást, bár a díjadat befolyásolhatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító kifizeti a közút kezelőjének az okozott kárt, de ha a balesetben szerepet játszott a jármű nem megfelelő műszaki állapota, a biztosító visszakövetelheti Öntől a kifizetett összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Dear Sir/Madam!
The 3x8-digit GIRO account number has a longer IBAN version, which is usually written by the account issuers on their accounts.
For specific contract-related questions, please contact our customer support team via the chat interface on our website or via the contact/message us menu.
Best regards,
the CLB.hu team
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CASCO biztosítás a gépjárműhöz kötődik, így ha eladja jelenlegi autóját és újat vásárol, a meglévő CASCO szerződést nem viheti át az új járműre. Ilyen esetben a régi autó CASCO biztosítását fel kell mondania, és az új autóra új CASCO szerződést kell kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kártérítéshez a károkozónak is el kell ismernie, hogy kárt okozott. A biztosítótól próbálja meg kérni, hogy betekinthessen a dokumentumokba.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön által leírt helyzet alapján a biztosító által hivatkozott „20 cm-es szabály” valószínűleg a biztosítási feltételekben szerepel. Ezek a szabályok gyakran rögzítik, hogy alacsonyabban elhelyezett tárgyakra nem vállalnak fedezetet, mivel azokat nagyobb veszély fenyegeti árvíz vagy elöntés esetén. Próbáljon meg fellebbezni a biztosítónál és újbóli kárszemlét kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A leírtak alapján a feltett kérdés nem biztosítással kapcsolatos, így nem vagyunk illetékesek a felelősség eldöntésében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A roncsértéket a biztosító általában nem fizeti ki közvetlenül, mivel a sérült jármű a tulajdonosnál marad, és annak az értékét vonják le a kártérítésből. Vagy a roncsbörzén kerül értékesítésre vagy a tulajdonos maga adja el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító ebben a formában szabályosan járt el. Amit Ön benyújtott a biztosítóhoz, az nem számla, azt nem fogadhatja el a biztosító (A káresemény függvényében történhet számla nélküli kárrendezés is, de ezt előzetesen kell kérni és ebben az esetben a kár ismeretében / pl. fotókkal alátámasztva/ felajánl a biztosító egy kártérítési összeget és ennek ügyfél által történt elfogadása után rendezi a kárügyet).
Próbálja meg jelen esetben méltányossági alapon kérni a biztosítónál az utólagos kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A társasházban okozott kárt téríti a biztosító, a KGFB törvény alapján a kár rendezését követő biztosítási évben, ha nem volt más okozott kára, elért bónusza két fokozattal csökken.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A roncsbörzén történő licitálás Magyarországon jellemzően nem központosított, és nincs minden biztosító által használt, egységes online felület. Használtautó értékesítő oldalakon érdemes ilyeneket keresni.