Kategória:
- Gépjármű biztosítás
- Általános
Kérdés:
A kérdéseim:
1) Milyen lépések sorozatát kell meglépnem, ha az eladás mellett döntök, és ennek milyen költségei lehetnek?
2) Eladás helyett kivonatni a forgalomból és eladni papírnehezéknek, milyen lépésekkel járna?
Köszönöm elörre is a választ. V. Tamás
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki eljárás lezárultával mindenképpen át kell íratnia az autót a saját nevére, csak ezután rendelkezhet annak további sorsáról. Az átírás egyenesági öröklés esetén illetékmentes. Amennyiben úgy dönt, hogy véglegesen kivonatja a forgalomból az autót, ezt az okmányirodában teheti meg az eljárás költségének befizetésével együtt. Ha eladná az autót, azt is az átírás után teheti meg adásvételi szerződés kitöltésével és aláírásával, ezután pedig 8 napon belül be kell jelenteni az okmányirodában az autó eladását.
Fontos tudni, hogy az édesapja nevén lévő kötelező biztosítás a hagyatéki eljárás lezárultáig érvényes, a hagyatéki végzés kiállításának napjától Önnek kell rendelkeznie kötelező biztosítással az autóra. Amennyiben ezt nem köti meg, az előző biztosítás megszűnésének napjától az eladás vagy forgalomból való kivonás napjáig minden napra fedezetlenségi díj lesz felszámolva.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1901 - 1920 / 2919Tisztelt Kérdező!
Az Ön által megadott információ nem elegendő a kérdés megválaszolásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megtakarítás jellegű életbiztosítások rendelkeznek visszavásárlási értékkel és a visszavásárlást csak a biztosítás szerződője kérheti. Amennyiben nem történik visszavásárlás, akkor lejáratkor pedig csak a kedvezményezettek részére történik meg a kifizetés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Joga van betekintenie a káraktába úgy, hogy a másik fél személyes adatai nem sérülnek. Vélhetően a kárbejelentés nem volt elég pontos, kérdés, hogy volt-e a biztosító részéről helyszíni szemle, és vagy okozói szemle, amire a szomszédja tud válaszolni, ha nem kérheti kárügyének felülvizsgálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fedezetlenségi díjat és az újra kötéstől számított biztosítási díjat a KGFB jogszabálynak megfelelően évfordulóig egy összegben be kell fizetnie. Ha évfordulóját megelőzően értékesíti gépjárművét a biztosító időarányosan elszámol, visszatéríti az így képződő túlfizetést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Változhat a díja, mivel az Allianz a szerződő személyéhez köti az engedményt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki a:
-a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények (pl. csaptelepek, fűtőtestek, WC csésze, mosdókagyló, kád, stb.) és kárt okozó készülékek (pl.: víztartályok, kazánok, bojlerek, háztartási gépek, stb.) javításának, pótlásának költségeire.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Csak akkor érvényesíthető elért bónusz fokozata új azonos kategóriájú gépjárművére, ha a korábbi gépjárművének biztosítását érdekmúlással törölték. Párhuzamosan működtetett gépjárművek esetén bónusza nem vihető át egyik szerződésről a másikra. Ha korábbi gépjárművén marad tulajdonosként, de üzembentartó váltás történik, akkor régi biztosítását érdekmúlással törlik, arra az új üzembentartónak új biztosítást kell kötnie. Ebben az esetben átviheti új gépjárművének biztosítására elért bónuszát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gazdasági totál törés kár esetén nem kötelező eladnia a roncsot, az újonnan vásárolt gépjármű forgalomba helyezési költségeinek igényléséhez elég, ha végérvényesen kivonatja sérült gépjárművét a forgalomból.

Az ilyen jellegű kockázatra nem terjed ki az útlemondás biztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A visszavásárláshoz szükséges dokumentumok hiánytalan beérkezését követően, a kifizetés általában 15 napon belül megtörténik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem kell elfogadnia a biztosító ajánlatát, ha gépjárművének életkora garancia időn belül van kérheti számlára a kártérítést, azon túl kérnie kell a szervizétől egy tételes javítási kalkulációt, amivel indokolhatja a biztosító által kínált összeg elégtelenségét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gépjármű kötelező felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötnie. Ha üzembentartó váltás történik és azt követően köt új biztosítást, átviheti új szerződésére bónusz fokozatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Várja meg a kárszakértő véleményét, ugyanis a szemle alapján dől el, hogy a leírtakra egyáltalán kiterjed-e a biztosítás fedezete. A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet, de ez a fedezet a több év alatt kialakult szerkezeti hibákra, szükséges felújítási munkálatokra nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön esetében már nem terjed ki az útlemondás biztosítás fedezete az Ön által megnevezett egészségi állapotra. A sztornóbiztosításból kizárt kockázatok:
- olyan egészségi állapot, amelyről a Biztosított a biztosítási szerződés megkötése előtt tudott, vagy tudnia kellett volna;
- terhesség és annak következtében fellépő komplikációk kapcsán felmerülő károkra;
- az útlemondás biztosítás alapján nem térülnek meg azok a károk, amelyek előre tervezhető kórházi kezelés miatt merülnek fel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nincs ilyen megkötés, az útlemondás biztosítás megköthető bármikor az utazást megelőző időszakban.
Az útlemondás biztosítást az utasbiztosítással együtt megkötheti a www.clb.hu honlapunkon is, ahol, ha a kalkuláció során bejelöli az útlemondást, akkor csak azon biztosítók ajánlata jelenik meg, melyek együttesen tartalmazzák az utasbiztosítás illetve az útlemondás fedezetét is. Ide kattintva kalkulálhat: Utasbiztosítás ajánlatok >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az útlemondás biztosítás megköthető az utazást megelőző 30 napon belül is. Pl. Union, Mapfre, Colonnade biztosítónál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bonus-malus rendszer személyhez kötődik, új gépjármű vásárlásánál az arra megkötött felelősségbiztosítás díjazásánál érvényesítheti a korábban eladott gépjármű biztosítására elért besorolását. Amennyiben a régi értékesítése és az új gépjármű vásárlása között nem telt el két év és, ha nem volt díj nem fizetés miatt megszűnt biztosítása, akkor elért bónusz fokozata megmarad függetlenül attól, hogy új gépjárművére hol köti biztosítását. A biztosítók tarifáló rendszere minden új gépjármű felelősségbiztosítás esetén rákérdez az előzményre és, ha volt korábban biztosítása, bekéri annak adatait. Korábbi biztosítóitól kell kérnie kártörténeti igazolást, hogy megszerzett jogait érvényesíthesse.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem, nincs. A biztosító az olyan adat változását, mely a díjat befolyásolja, csak évfordulóval veszi figyelembe.