Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
2014.04.09-én történt a baleset a balesetet okozó elismerte vétkességét.
Az Allianz biztosító " befogadta " a kárbejelentést a kárszakértő totálkárt állapított meg. A felkínált összeget elfogadtuk.
2014.06.13-án a biztósító "meleghangú" levélben közölte, hogy kárügyemet
átküldték a Mabiszhoz forduljak hozzájuk bizalommal az átküldés okát a levélben nem jelölték meg.Kiderítettem, hogy a beleset időpontjában az okozónak nem volt élő biztosítása. Tehát az Allianz biztosítónak volt-e
joga 2.5 hónapig " ülni " az ügyön hiszen a kárbejelentés időpontjában
tudta, hogy nics élő szerződése a balesetet okozónak.
Ez az első kérdés. Vállalkozó vagyok az autó munkaeszköz számomra.
Időközben 04.13-tól 05.14-ig bérelt autóval oldottam meg partnereim megrendeléseinek a teljesítését. További bérlésre anyagi helyzetem miatt lehetőségem nem volt.
A Mabisz 06.26-án a totálkárra megállapított összeget kifizette.
A Mabisznak benyujtottam / tekintettel az eltelt hosszú időre /
ÁRBEVÉTEL KIESÉSBŐL SZÁRMAZÓ KÁRIGÉNYT az összeget korrekt módon az 1 év
1 hónapra eső átlagából számítottam ki.AZ elbíráláshoz szükséges dokumentumokat /adóbevallás,ez évi könyvelési adatok,számlák, útnyilvántartás stb. / rendelkezésre bocsátottam.
Hosszú levelezés kezdődött közöttünk.
A kárigényt 05.14-től 06.26-ig a totál kár kifizetés napjáig bezárólag
kértem.
ELUTASÍTOTTÁK az indoklás érthetetlen módon a következő:
2014.01-05 hó. között nem volt árbevétel kiesés.
Nem erre az időpontra vonatkozik a benyujtott kárigény.
Többszöri kérdésemre érdemi választ nem kaptam.08.06-án kelt levelükben
tájékoztatnak, hogy kárigényemre kifizetést eszközölni nem tudnak az ügyet lezárják!!
Második kérdésem: köteles-e válaszolni a Mabisz a 08. 07-én /lezárás után/
küldött levelemre melyben hivatalos /törvényre hivatkozva /kérek indoklást az elutasítás okáról.
Hol és hogyan tudom tovább vinni a jogos kárigényemet.
Tisztelettel: Sinkó Ottó
ottomaterial@gmail.com
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon a http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1561 - 1580 / 2957Tisztelt Kérdező!
Ha száz forintos érme lefedi a sérülést, javítható a szélvédő, ami a cascoban önrész mentes. A casco biztosításoknál az önrészt érintő káresemények esetén változik a bónusz besorolás, ha a szélvédőt cserélni kell, akkor a következő biztosítási időszakra a díja változni fog.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a központi kár nyilvántartó rendszerből kérik ki minden új biztosítási szerződés esetén a szerződő üzembentartó előéletét. A biztosítók az ott rögzített kármentességi időszak alapján állíthatják be az új szerződések bónusz-málusz fokozatát. Csak az a biztosító állíthatja helyre bónusz fokozatát, ahol mulasztás történt, így reklamálni csak az előző biztosítójánál lehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A helyreállítás költségét, illetve az arra nyújtott fedezetet a kárszemle után határozza meg a biztosító. Felhívjuk figyelmét, hogy a lakásbiztosítások csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújtanak fedezetet, a szerkezeti hibákból, vagy természetes elhasználódásból eredőkre nem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos körülményeket nem ismerjük, így kérdésére nem tudunk választ adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók több szempont alapján határozzák meg a balesetet szenvedett gépjárművek kárkori értékét. Figyelembe kell venniük, hogy mikor és hol helyezték forgalomba a sérült gépjárművet, ha külföldön, az útviszonyok miatt a származási országban futott kilométerek számát is. Fontos szempont még, hogy a baleset időpontjáig hány kilométert futott a motorkerékpár, milyen volt a gumik állapota, hanyadik tulajdonosa a károsult üzembentartó és az utolsó műszaki vizsga időpontja is. A kárkori érték számításánál a biztosítók 5-10%-os vételi ár kompenzációval a piaci, kínálati árakat is figyelembe veszik. Minden balesettel kapcsolatos kiadást, így a sérült ruházatot és a kereset kiesést is megbízási szerződéssel, forgalmi adatok bizonylatolásával térítik.
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértőnk segítséget tud adni az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra nem nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a betöréses lopás káresemény időpontjában, a meglévő és működő védelmi szintek együttes figyelembevételével, az alacsonyabb betörésvédelmi besorolásnak a feltételben meghatározott értékhatáráig vállalja a kockázatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A társasház falában okozott viharkárt a lakásbiztosítás nem fedezi!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szolgáltatás igénybevételéhez biztosítónként eltérhetnek a szükséges dokumentumok. Javasoljuk, érdeklődjön biztosítójának a web oldalán, vagy ügyfélszolgálatánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általában az életbiztosítások esetében a biztosítási igények, a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított 2 év után elévülnek. Javasoljuk, minél előbb vegye fel a kapcsolatot az adott biztosító ügyfélszolgálatával.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a felelősségbiztosítás fedezi az ilyen jellegű károkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos körülményeket nem ismerjük, de mindenképp javasoljuk, a keletkezett káreseményt a társasház biztosítójához jelentsék be.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ezt a kárt a casco biztosítás tudja fedezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását abban az esetben mondhatja le, ha eladta a járművét vagy kivonatta a forgalomból. Amennyiben kötelező biztosítást szeretne váltani, azt az évfordulója (Önnek március 15-e) előtti 30 és 60 napon belül teheti meg. Kalkulátorunk lépéseit követve ki tudja választani és megkötni az új biztosítást. Ha elakadna a folyamatban, javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal telefonon vagy chaten keresztül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felújítási munkálatok során keletkezett, a felújítási munkálatok által okozott károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bonus-malus az üzembentartóhoz kötődik. Amennyiben jelenleg is mindkét autónak a férje az üzembentartója (párhuzamos üzemeltetés), úgy nem tudja átvinni a bónuszt. Ha később megszűnne az egyik autóra a biztosítás, a megmaradt autóra kérheti a kedvezőbb besorolást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kezdeményezheti biztosítójánál szerződésének közös megegyezéssel való megszüntetését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minden újonnan kötött kötelező felelősségbiztosítás, ha nincs megszerzett jog a bónusz-málusz rendszerben, amit érvényesíthet, A0-val indul. Természetes személyek esetében csak az okozó gépjármű bónusz besorolását érinti hátrányosan egy baleset, a többi üzemeltetett gépjármű besorolására az nincs hatással.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy vonassa ki a totálkáros autót a forgalomból és mondja fel a kötelező biztosítását.