2015 február 22.

Kategória: 

  • Kárrendezés

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!A kötelező gépjármű biztosításomat évfordulóval egy új biztosító társasággal kötöttem meg, melyhez a szükséges adataimat megadtam és nyilatkoztam arról, hogy balesetmentesen közlekedtem,hibámból kárfizetés nem történt.Az ajánlott díjat elfogadtam, majd közel 1 hónap múlva a biztosító jelezte, hogy A00 besorolásom van és ezért a díjam majdnem duplájára emelkedett.A Kárnyilvántartó Rendszer szerint az előző biztosítom 260 ezer Ft értékű kárt fizetett ki az én hibámból. Én erről mit sem tudtam, ezért írtam a volt biztosítóm számára egy levelet, hogy írják le pontosan számomra mi történt. Szerintük 2013.04.18-n egy Toyota Yaris gépjárműben kárt okoztam és állítólag levélben értesítettek arról, hogy a kár megtérítése esetén a díjbesorolásomat nem érinti. Semmilyen balesetről nem tudok, a gépjárművem teljesen újszerű állapotban van (akkor 2,5 éves volt)sérülésnek nyoma sincs a kocsimon. Nem ismerem el a balesetet, hiszen nem történt semmi az én közreműködésemmel (a kocsit én használom). Kértem, hogy küldjék el számomra a baleseti kárbejelentő lapot, ahol én aláírásommal igazolom a baleset tényét és elismerem a felelőségemet, valamint annak a levélnek az átvételét igazoló tértivevényét, ahol igazolják számomra hogy a megtérítési lehetőségről értesítést küldtek számomra.Felajánlottam, hogy hajlandó vagyok a kocsimat olyan vizsgálat alá vetni, ahol meg tudják állapítani, hogy minden eleme eredeti, illetve törés, újra fényezés nem történt.Kértem, hogy 2014.-ben az emelt díj és a normál díj közötti összeget térítsék meg számomra. Kérdésként még feltettem számukra, hogy szerintük, hogy lehet az, hogy ugyanannál a biztosítónál CASCO biztosításom is van és még sem javítattam volna meg az autómat és a CASCO-nál a B0315% díjkedvezményes besorolásom van. Nem véletlenül kötöttem csaco biztosítást is, mert féltem az autómat és vigyázok rá, nem mindegy hogy néz ki.Mindezt 2015.01.19.-én írtam meg a biztosítónak, melyre 2015. 02.03.-án a következő választ kaptam:"Tájékoztatjuk, hogy szakosztályunk a szerződés módosítást visszamenőleg engedélyezte. Az engedélyt továbbítottuk a feldolgozási csoportunk részére. Az ügyintézés folyamatban van, kérjük szíves türelmét. Az okozott kellemetlenség miatt elnézését kérjük!" Semmi konkrétum nem volt a levélben, még aznap kértem válaszlevélben (online, hogy hitelesen igazolják számomra mi történt, valamint azt hogy adataimmal történt e visszaélés.Ismételten kértem térítsék meg számomra a díjkülönbözetet, kárbejelentő lapot, amin a felelőségem elismerése és az aláírásom szerepel. A kárnyilvántartó Rendszerből töröljék a nevemhez és a rendszámomhoz kapcsolódó káreseményt és a tényleges vétkeshez kapcsolják. A helyes bonus fokozat megállapítását és erről soron kívüli igazolást biztosítsanak számomra. Aznapi válaszukban jelezték, hogy továbbították levelemet a panaszirodának és majd 30 napon belül válaszolnak. Az új biztosítónak elküldtem a február 3.-án írt levelüket, melyben jelezték, hogy módosítani fogják visszamenőleg a szerződést és az ügyintézés folyamatban van. Az új biztosító 2015.02.20.-án levélben jelezte felém, hogy felvette a kapcsolatot a volt biztosítómmal és számukra azt mondták, hogy szerintük a kár valós, tehát az emelt díjat kell fizetnem és A00 besorolásom marad.
Nem tudom mi tévő legyek, semmilyen dokumentumot nem adtak ki számomra, ami alapján a kárfizetés történt. Jogom lenne tudni mi történt. Tudom, hogy nem karamboloztam, ezt az ember nem felejti el. Félek, hogy esetleg az adataimmal máskor is visszaélhetnek, de fogalmam sincs arról, hogy ezt hogy tették.Kérem a tanácsát mit tegyek.
Köszönettel

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Először is kérjen betekintést biztosítójánál a káraktába, kérjen másolatot azokról a dokumentumokról ahol szerepel az aláírása és, ha úgy ítéli meg tegyen feljelentést a biztosító székhelye szerinti rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1821 - 1840 / 2923
taxiból fehér rendszám esetén biztosítás alakulása
2020 április 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Kérdésem arra irányul, hogy jelenleg taxi üzemmódban van az autóm. Betegségem miatt szüneteltetem a vállalkozásomat, vagyis munkát nem végzek, és már nem is fogok. Ez év május végén lejár a vizsga a taxi üzemű gépjárműről. A vizsgáztatás során már fehér rendszámú lesz a gépjármű. A biztosításom április 22-én forduló naphoz érkezik. Ebben az esetben a taxira vonatkozó igen borsos éves összeget kell kifzessem, vagy május hónapi vizsgáztatás, és fehér rendszámmá nyilvánítás után a normál díjszabást kell kifizetnem? Nagyon nem mindegy. Köszönöm a válaszát. S. Tímea
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Biztosítási tartam alatt (év közben) jogszabály szerint a kötelező felelősségbiztosítási díja nem változhat, javaslom az évfordulója előtt kérjen időpontot a fehér rendszám vizsgáztatására.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nem fizeti ki a biztosító a teljes számlát
2020 április 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Nemrégiben hétvégén eltört a fagyzáró a kerti csapnál, megtelt az akna vízzel. Hétvége lévén kihívtam egy 0-24-es szakembert, aki kicserélte, számlát is adott (6000,- fagycsap + 50000 munkadíj) Bejelentettem a biztosítónál, kijött a kárszakértő, felvette a jegyzőkönyvet, látta a kicserélt alkatrészt. Viszont a biztosító csak 18.350,- Ft-ot utalt. Mit lehet ilyenkor tenni? Érdemes továbbvinni az ügyet? Kihez lehet fordulni? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel Tátrai Gergely
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a biztosító szolgáltatásával, lehetősége van megfellebbezni és indoklást kérni, miért a számlánál alacsonyabb összeg került utalásra. Amennyiben így nem kap kellő indoklást, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, e-mail: pbt@mnb.hu Honlap: http://www.penzugyibekeltetotestulet.hu/

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco kárrendezés
2020 április 17.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Van egy komoly problémám. 2019.03.23-án "baleseteztem", én voltam a károkozó. Előző este leparkoltam az autót, közben elkezdtem beszélgetni egy arra járó ismerőssel, és sajnos úgy zártam le az autót hogy nem rögzítettem. Se kézifék, se sebességben hagyás. Nagyon enyhén lejtős helyen álltam, egészen másnapig bírta. Amikor elindult, sajnos belement egy másik parkoló autóba, amin behorpadt a bal első sárvédő és az első ajtó. Volt helyszínelés, rendőrség, fotók, és egy 10 ezres bírság. Sokáig nem történ semmi, már majdnem el is felejtettük az egészet. Több mint 7 hónap múlva, egy 2019.11.05-én kelt levélben kért a károsult biztosítója (Groupama) adategyeztetésre, aminek eleget tettem. A következő levelet 2020.03.18-án kaptam, fizetési felszólítást, Mivel az én biztosítóm (Union) szerint erre a felelősségbiztosítás nem nyújt fedezetet. A károsult biztosítója casco biztosítási szerződés alapján megtérítette a kárt, Ezt követeli most rajtam a biztosító. Az önrész levonása után majdnem 800 ezer forintot. Már az összeg is felháborító. Elég valószínűtlen, hogy egy horpadt sárvédő és ajtó önrésszel együtt majdnem 1 millió forint lenne egy 11 éves Audi A4-en. És egyébként is, mi történt több mint 7 hónapig? Ha jól tudom, a casco kár bejelentése max. 2 nap, a KGFB max. 30 nap. Kettő kérdésem lenne. A biztosítóm (UNION) jogosan tagadta meg a kifizetést? A másik pedig, hogy Groupama követelheti rajtam a kifizetett casco kárrendezést, úgy, hogy valószínűleg a bejelentési határidő sem volt betartva? És egyébként sem vagyok hajlandó bemondásra kifizetni 800 ezer forintot. Én max. 2-300 ezer forintra gondolnám a kárt,de abba már belefér a teljesen új alkatrész (sárvédő, ajtó) + fényezés is. Hogyan tudnám megállapíttani a valós kárt?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A jelenlegi bírói gyakorlat szerint a már nem kellően rögzített gépjárművek által okozott károkat is rendeznie kell a biztosítóknak. Személyiségi jogokat nem sértve korlátozott lehetősége van betekinteni a károsult káraktájába az, hogy a kárügy mikor kerül lezárásra, független a kárbejelentés időpontjától. Vélhetően maga a kárbejelentés a törvényben, illetve a casco biztosítási feltételekben meghatározott határidőn belül történt, egyébként nem lenne kárügy.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

fal átázása
2020 április 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Azt szeretném tudni,hogy mit tehetek,ha a szomszéd nem ismeri el a fal átázását.Pedig tőle származik, és a képek is bizonyítsák.A kamráról a esővíz a falunkat áztatja.Nem lehet velük beszélni.Honnan tudhatom meg,hogy van-e felelősségbiztosításuk,hogy a kárt kifizesse?Lehet-e utána nézni a biztosítók közt,hogy van-e neki lakásbiztosítás?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók az ügyfeleikről nem adnak ilyen jellegű felvilágosítást. A leírtak szerint a beázás oka egy szerkezeti hibából eredhet, az pedig nem számít biztosítási eseménynek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KGFB-forgalomból kivonás
2020 április 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Már hosszabb ideje forgalomból kivont személygépkocsira köthető-e KGFB?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen köthető, gépjárműveket forgalomba helyezni csak érvényes kötelező felelősségbiztosítással lehet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

nemlakott haz beomlasa
2020 április 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakerto! Közös tulajdonu, nem gondozott, regi csaldihaz ha beomlik, vagy eletveszlyesse valik es bontani kell, fizeti-e a biztosito a kar összeget, es a bontasi költsegeket. Köszönöm valaszat
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújtanak fedezetet, a szerkezeti hibákból vagy természetes elhasználódásból eredőkre nem.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező biztosítás felmondása
2020 április 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Címzett! Mi a pontos folyamat a jelenlegi bizosításom felmondásának? Sajnos konkrét választ sehol nem találok a folyamatra. Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben évfordulós váltás miatt a CLB-n keresztül mondja fel meglévő biztosítását, és még határidőn belül van, úgy az évfordulós kötésével együtt a felmondást is intézzük. Ha érdekmúlás miatt mondja fel, akkor az érdekmúlást igazoló dokumentumot (pl. adásvételi szerződés) kell feltöltenie a CLB ügyfélkapujába, vagy eljuttatnia a biztosítójához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Èpület biztosítás
2020 április 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Kérdèsem a következő: állandóan használt családi házkènt funkciónáló gazdasági épületre hogyan tudnèk biztosítást kötni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítást ilyen esetben a használatnak megfelelően kell megkötni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco biztosítás
2020 április 09.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
A tavalyi év során a gépkocsink casco biztosítására biztosítót váltottam, ez 2019.augusztusában történt egy alkuszok keresztül. A bónuszom az előző biztosítómnál C9 volt, balesetem azóta sem volt. Kb. 2 hete kaptam egy levelet a jelenlegi biztosítótól, hogy fizessek be 67.000 forintot, mert én nem igazoltam a bónuszom ezért ezzel az összeggel tartozom. Próbáltam összeszedni a régebbi casco biztosítása imát de nem sok sikerrel, mivel 2003 óta van cascom, de már az ötödik autón. Egyszerűen képtelen vagyok a casco bónuszt igazolni. Egy biztosítós ismerősünk pedig úgy informált, hogy ezt a biztosító is megteheti, nem az én feladatom. Egyébként sem értem, hogy 8 hónap elteltével, hogyan követelheti rajtam ezt az összeget és miért nem az alkusszal egyezkednek. Kérem ügyekben szíves segítségét! Tisztelettel: P.-L. Zsuzsanna
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Elég, ha csak az utolsó, a jelenlegi biztosítását megelőző casco biztosításának bónuszigazolását, kötvényét küldi el biztosítójának.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Konyhabútor számlája hiányzik
2020 április 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Érdemes-e belevenni a lakásbiztosítás (ingóságok) összegébe az egyedileg gyártatott nagyértékű (3 millió Ft.) konyhabútort, ha nincs meg a számlája? (A konyhagépek számlája megvan, a kérdés a bútorra, vasalatokra, kiegészítőkre és a gyártásra vonatkozik) Azaz, kár (pl. beázás, tűz) esetén, ha a konyhabútort helyre kell állítani, vagy ne adja Isten, teljesen újra kell gyártani, a biztosító az eredeti számlát kérni fogja? Vagy elegendő a helyreállítási ajánlat, vagy a helyreállítás/gyártás számlája és azt az összeget kifizeti biztosító? Köszönettel, Gergely
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosításokhoz köthető ingóságbiztosításnál nincs lehetőség az ingóságoknak csak egy részére kötni, ott a megkötés esetén valamennyi ingóságot szerepeltetni kell. Amennyiben a konyhabútorról nincs meg a számlája, készítsen részletes fotókat a bútorról, vasalatokról, stb., mert egy esetleges kárrendezésnél ez nagy segítséget nyújt a kárszakértőnek a tényleges kárérték megállapításához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelezö
2020 április 07.
Kategória:
Assistance, Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdv!! Köszönöm a vàlaszàt! Még annyi kérdésem lenne hogy ha kivonom a roncsot a forgalombol, meg tudom szüntetni úgy a biztositàst rà hogy a biztositòm fizetett a kàrosultnak? Magyarul behakthatjàk rajtam a Hatszàzezer forint kàrt?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító az általa kifizetett kártérítést nem hajthatja be, ha a káresemény időpontjában érvényes, díjjal fedezett biztosítása volt és nem állt fenn olyan, a törvényben meghatározott cselekmény ami miatt a biztosító visszakövetelési jogával élhetne.

Bitositas kulfoldi gk mozgatasa staciok kozott
2020 április 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Ceges biztositast szeretnek kotni kulfoldi rendszamos autok mozgatasara
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Keresse bizalommal vállalati biztosítás szakértőinket további információért, illetve a kötésben való teljes körű segítségért: a kitöltött űrlap elküldése után kollégánk rövid időn belül felveszi Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségei egyikén, kattintson a linkre a kitöltéshez: Vállalati biztosítás ajánlatkérés >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Segítség kérés
2020 április 06.
Kategória:
Általános
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram. Szeretnék érdeklődni hogy elfelejtettem a belépési azonosítóm és a jelszavam és nem tudok belépni de értesítést kapok erre az email címre . Tisztelettel kérem önöket ha tudnak segítsenek: Előre is köszönöm Tisztelettel B. Zsolt (a tel számom +363********)
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A levélben szereplő linkről lépjen az ügyfélkapuba, ott születési dátum megadása után be tud lépni és el tudja végezni a regisztrációt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosító váltás
2020 április 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdv!a felesègem beletolatott egy autóba,megírták a papírt,rendezte a biztosító...stb Az autó az èn nevemen van,a biztosítás is,de viszont a felesègem vezette,vagyis nem èn okoztam a kárt...lassan biztositási èvforduló lesz,amikor is válthatnák biztositót,kaptam is papírt róla ....ahol most vagyok biztosítónál,ott több mint a duplája lenne a biztosításom az ajánlat szerint.. Meg tudom e kötni más nevère,illetve milyen opciók vannak mèg,mivel amint mondtam ,nem èn okoztam a kárt,ezèrt nem èrzem jogosnak ezt a több mint duplájára emelte összeget..tisztelettel .:B A
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bónusz-málusz rendszer az üzembentartó személyéhez kötődik, érdemes az új besorolásával tájékozódnia más biztosítók díjait illetően a CLB.hu oldalán, biztosítónként változó a károkozói pótdíj mértéke, annak alkalmazása. Üzembentartó váltás esetén lehet más, az új üzembentartó személy nevére kötni a biztosítást. Oldalunkon itt tud kalkulálni: KGFB Kalkulátor >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárrendezés, kötelezö biztositás
2020 április 03.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Segítségét szeretném kérni! Márciusban volt egy balesetem, az én hibámból. Sajnos az autóm oly mértékben törött, hogy a javítása meghaladná az értékét. El tudom ilyen esetben adni az autót?? A károsultnak Hatszáz ezer forintot fizetett a biztosító. Közben vettem egy másik autót, másik biztosítónál vagyok. De a régi törött autóra is él a biztosítás. Mit tehetek?? Köszönöm!!!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lehet értékesíteni roncsként úgy is a gépjárművét, hogy nem vonatja ki a forgalomból, akkor a kötelező felelősségbiztosítását fenn kell tartania, illetve kivonathatja a gépjárművét még az értékesítése előtt a forgalomból, amivel a biztosítását is megszűnteheti.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kgfb üzembentartó változás
2020 április 03.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Ha üzemben tartót váltunk, a megkötött gfb szerződés valóban csak akkor lép életbe, ha már a forgalmiban átírásra került az új üzemben tartó? Vagy érvényes az üzembentartói szerződésen feltüntetett dátumtól?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Minden KGFB szerződés az ajánlaton szereplő év, hónap, nap, óra perc kockázatviselési kezdettel indul, aminek célszerű megegyeznie az adásvételi szerződésben szereplő időponttal, ha a gépjármű forgalomba (nem tréleren szállítva) kerül átvételre. Ha nincs érvényes biztosítás, forgalomba helyezni, illetve átírni nem lehet az adott gépjárművet, tehát az átírás időpontjától függetlenül a biztosításnak előbb kell életbe lépnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Karrendezes
2020 április 03.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó Napot! Tegnapi napon vásáeoltam egy gépjárművet haza fele vezető úton ahogy álltam a zebránál ,hogy elengedjem a gyalogost egy ur fékezés nélkül belémjött hatulról. Az autóm valószínű gazdasági totálkár. :( nekem sajnos nem volt biztosításom mert akkor tartottam haza fele kötni (1 órával az adásvételi után történt a dolog). Neki volt biztosítása és el is ismerte ezt a dolgot! Irtunk betétlapot is. Ilyen esetben fizet a biztosító nekem ,hogy nem volt biztosításom? Vagy figyelembe se veszik ilyenkor? A balesetet okozo jáeműnek volt biztositása és el is ismerte.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Fizet az okozó biztosítója, ha egyértelműen azonosítani tudja a biztosító a károkozást, függetlenül attól, hogy a károsultnak nem volt biztosítása.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező biztositás
2020 április 01.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Kötelező biztosításom szeretném felmondani az Alians-nál,mert az idei biztosítás összege jelentősen emelkedett.Van e külön nyomtatvány? Ha igen honnan lehet beszerzni? És mi a módja?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vadkár biztosítás kiegészítő
2020 március 31.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Tavalyi évben a netrisk oldalon keresztül kötöttem egy casco-t kiegészítő vadkár biztosítást az egyik társaságnál. A gépjármű évjárata 1999. A biztosítás azonban nem köthető 15 évnél régebbi gépjárműre azonban a netrisk alkuszon ez simán keresztül ment sajnos. A probléma akkor tűnt fel mikor láttam a kötvényben, hogy átírták az évjáratot későbbire (2003). Mivel nem szeretnék ebből problémát felhívtam a biztosítót hogy töröljük e a biztosítást. Azt ajánlották hogy mivel nem én hibáztam a kötésnél, záradékba beírják a helyes évjáratot (meg is történt) és így kivételesen kockázatot vállalnak a régebbi autóra is. Szerencsére károm még nem volt de azt hallottam mástól, hogy ez így nem működhet, esetleges kártérítésnél ez számukra kiskapu lehet a kifizetésnél. Kérném a véleményét eme speciális esethez. Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérdésre választ a biztosítását közvetítő alkusza, illetve biztosítója tud adni, javaslom ezt írásban tegye meg és a válaszokat is írásban kérje.

Oldalak