Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy tíz emeletes panel társasházban lakom a 3. emeleten, ahol egy ágban a 10 emelet lakásainak szennyvize egy közös gyűjtőágban csatlakozik be. Ezen a közös ágon az 5. emeleten dugulás keletkezett, ami beáztatta az én lakásom több helységének a falait is. A társasház kezelője a Miskolc Holding Zrt. azonban nem hajlandó elismerni a károkózói nyilatkozatban a felelősséget, arra hivatkoza, hogy szerintük a nem rendeltetésszerű használatból keletkezett a dugulás valamelyik lakásban, ám ezt igazolni ők sem tudják, hiszen volt már számtalan példa vízkő által keletkezett dugulásra, amely szerintem a társasházkezelő felelősségi körébe tartozna, hogy a megfelelő felülvizsgálatokat és időszerű karbantartásokat elvégezze az ilyen esetek elkerülésére. A társasház továbbá nem rendelkezik biztosítással, így arra sem tudom kérni a kár bejelntését, a biztosításról a közös képviselő minden gyűlésen lebeszéli a lakókat. A kárt a saját lakásbiztosításom terhére jelentettem be, de a kár okozása nem az én lakásomban történt, hanem a társasház közös tulajdonban lévő vízaknájában. Milyen lépéseket tudnék még annak érdekében tenni, hogy a kárt ne az én biztosításom terhére fizesse meg a biztosító? Számíthatok ilyenkor biztosítási díj emelkedésre?
Válaszát köszönöm előre is!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Mivel a társasház nem rendelkezik biztosítással, a társasház kezelővel pedig nem értenek egyet, így polgári peres úton tudná érvényesíteni a kártérítési igényét.
Ha a saját biztosítására történik kárrendezés, akkor a biztosítási díj valószínűleg emelkedni fog a következő időszakra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1061 - 1080 / 2957Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítás esetén az elmaradt és a fedezetlenségi díjak befizetésére is 5 év az elévülési idő. Mivel az ügy bíróságon van, a lefolyása már jogi kérdés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A munkáltató a munkaszerződésben rögzített feltételek szerint szankcionálhat. Általános gyakorlat, hogy az első károkozást követő károknál a casco önrészt fizetteti meg a munkáltató az okozó-munkavállalóval. A casco általában egyszeri indokolt szállítást fizet, jó esetben az önrészen kívül más fizetni valója nem lesz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Üzembentartó-váltástól független a biztosító behajthatja a fedezetlenségi díjat. Esetleg megpróbálhat méltányosságot kérni az adott biztosítótól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, szükség lehet lemondó nyilatkozatra a testvérei részéről. Erről az okmányirodában kérhet felvilágosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények, például kazánok javításának, pótlásának költségeire, ezek sérülése kockázatból kizárt eseménynek minősül. Mindenesetre javasoljuk, hogy jelentse be a biztosítójához a kárt, a kiérkező kárszakértő felméri a helyszínt és megvizsgálja, hogy milyen kárt fedezhet a biztosítása.

A biztosító akkor is csak az általa megajánlott összeget fizeti ki. Ilyenkor érdemes fellebbezni a biztosítónál és újbóli ajánlatot kérni a kárrendezésre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kiskorú is lehet tulajdonos, azonban érdemes átgondolni, mert kérhetik a gyámügy engedélyét is, valamint ha az ő nevére lesz megkötve a kötelező biztosítás, akkor jóval drágább lehet. Illetve limitált azon biztosítók száma, akiknél meg tudja kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a fennmaradó összeg visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Üzembentartó váltásnál új biztosítást kell kötni, tehát nem fogják figyelembe venni az Ön által okozott kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A műszaki érvényessége nem befolyásolja a biztosítást baleset esetén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Befizetheti más is a biztosítás díját, nem csak a szerződő. A megjegyzés rovatban tüntessék fel a kötvényszámot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Először is érdemes megnézni a társasház által kötött biztosítás feltételeit. A terasz az épület része, tehát az ingóságbiztosítás nem fedezi. Az ingatlanbiztosítások nem kimondottan a teraszra vállalnak fedezetet, hanem olyan káreseményekre, mint az üvegtörés, a szabadban tárolt tárgyak megrongálódása, a beázás stb.
A biztosítóknál általában beleszámít a hasznos területbe a terasz is, de online kalkulátorunkban megnézheti az egyes csomagokhoz tartozó feltételeket, illetve összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozónak minden esetben el kell ismernie a felelősségét ahhoz, hogy a biztosító megtérítse a kárt. Amennyiben ezt nem teszi, akkor polgári peres úton lehet követelni tőle a kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minél előbb kösse meg az új szerződést, mert minden biztosítási napra számlálódik fedezetlenségi díj, ebben az esetben az üzembentartó változás napjától. Online is megteheti a szerződéskötést, viszont ellenőrizze, hogy érdekmúlással le lett-e mondva az előző biztosítás (a biztosító ügyfélszolgálatán is meg tudja kérdezni a kötvényszám ellenében).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérdésére a Groupama Biztosító tud választ adni.