Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Társasházunkban a szomszéd lakás kiégett, ebből kifolyólag az én lakásomban is keletkezett kár. A bejárati ajtóm elvetemedett, a lakásban az ingóságok és a falak kormosak lettek, minden füstszagú. A kárt bejelentettem a biztosítómhoz, árajánlatokat beküldtem. A biztosító által megbízott takarító cég elvitte a tisztításra szoruló ruhaneműket, szőnyegeket. A biztosítóm most arra szólított fel, hogy jelentsem be a kárt a károkozó biztosítójához is, mert a közös tulajdonú lépcsőházi károk tekintetében majd az lesz a mérvadó, amit a másik biztosító megállapít. Közben kiderült, hogy az én lakásbiztosításom nem terjed ki az ingóságokra, csak az épületre, így a takarító cég, akit a biztosítóm kirendelt nem tudja elvégezni a tisztítást az ingóságok tekintetében, vagy ha elvégzi, ki kell fizetnem.
Az egyik kérdésem az, hogy a károkozó biztosítója köteles-e kifizetni a teljes káromat? Vagy az is lehetséges, hogy az én biztosítóm fizeti a károk egy részét (bejárati ajtó cseréje, festés), a másik pedig az ingóságok tisztítását? Várjam ki mindkettő ajánlatát?
Másik kérdésem, hogy miért nem fogadja el a biztosítóm a közös tulajdonú lépcsőházra benyújtott árajánlatokat? Miért kell a károkozó biztosítójához benyújtani az igényt, újra beküldeni minden dokumentumot, újra várni egy kárszakértőre? Már 40 napja várok, még nem kaptam semmit.
Köszönöm és várom a választ!
Üdvözlettel: M. László
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Mindenképp érdemes a károkozó biztosítójánál is bejelenteni a kárt, az ő felelősségbiztosítása kell, hogy fedezze a szomszédoknak és az közös tulajdonú területeknek okozott károkat is.
A saját biztosítójától az ingatlanra, a szomszéd biztosítójától pedig az ingóságokra és az ingatlanra is kérhet ajánlatot. A kárrendezést az Önnek kedvezőbb ajánlat alapján kezdheti meg, azonban ugyanarra a kárra nem fogadhat el két ajánlatot (pl.: nem rendezheti az ingatlan károkat mindkét biztosításra).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2221 - 2240 / 2899Tisztelt Kérdező!
Az épület gázszerelése, a mérőóra, gáztűzhely, gázkazán, gázbojler, gázkonvektorok épülettartozéknak számítanak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben feltételezhető, hogy valami kivitelezési hiba történt az építkezésnél, ekkor a kivitelező felé érvényesíthető a kárigény.
Ha nem, akkor jelentsék be a ház biztosítójánál, bár nem ismerjük, milyen biztosítással rendelkezik a társasház.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Adott kérdést a biztosítók nem egyformán kezelik. Kalkulátorunkban az ehhez a kérdéshez kapcsolódó oldal alján található a biztosítók listája, ahol pontosan elolvasható, milyen feltétellel vehető igénybe adott biztosítónál a nevezett kedvezmény (a help ikonra „?” kattintva).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

Kérdésével kapcsolatban csak az érintett biztosító tud intézkedni, illetve felvilágosítást adni.
Javasoljuk, forduljon a biztosító ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérdés hiányában nem tudunk válaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, átvihető az elért bónusz, ha nem telt el két év a szüneteltetés kezdete és az új biztosítás megkötésének időpontja között.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A mai napon e-mailt küldtünk Önnek az intézkedésünkről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amint biztosítója lekérte a központi kárnyilvántartóból bónuszbesorolását és annak megfelelően kötvényesítette szerződését, túlfizetés esetén el kell, hogy számoljon, nem szedhet be több díjat, mint ami a besorolás és a díjfizetési gyakoriság szerint jár neki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az utasbiztosítás esetében is van lehetőség adatmódosításra a biztosítónál, amennyiben a megkötés és a kiutazás közötti időszakban bármilyen személyes adatunk megváltozik. A Magyarországon megkötött utasbiztosítás nem érvényes, nincs fedezetben Magyarországon, a biztosított állampolgársága szerinti országban, illetve a biztosított állandó lakhelyéül szolgáló országban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az évforduló miatt nem kell új biztosítást kötnie az újra forgalomba helyezés előtt, mivel a szüneteltetés az évforduló időpontjában is érvényben volt, választhat új biztosítót.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelenleg nem tud KGFB-t kötni e-bikera, felelősségbiztosítást kerékpárra sporteszköz használóként lakásbiztosításban lehet kötni, de ott is kizárás a motoros meghajtású jármű.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az új kgfb-szerződés megkötésekor a biztosító a szerződés megkötése utáni 15-30. napon belül egy központi adatbázisból, a kártörténeti nyilvántartásból kérdezi le az adatokat. Ide tölti fel minden biztosító a biztosításokkal kapcsolatos összes adatot és eseményt. Akinek nincs semmilyen káreseménye, annak adatait a szerződés megszűnése után 7 évig őrzi a kárnyilvántartás. Kérésére csak a jelenlegi biztosítását kezelő biztosítója tud kártörténeti igazolást kiadni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A forgalomba visszahelyezés előtt kell új biztosítást kötnie, a megszerzett bonus-malus jogosultsága két évig nem vész el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem viheti át.
A 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet szerint (...) Az érintett szerződés vonatkozásában a bonus-malus rendszerrel járó előnyök és hátrányok a szerződő üzemben tartó személyéhez fűződnek (...)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ide kattintva >> elérhetőségeink egyikén jelzi a szándékát és válaszolni fogunk az intézkedésünkről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A párhuzamosan futó szerződését nem minősíthetik vissza, párhuzamos üzemeltetésnél, ha egy biztosított gépjármű marad, a kedvezőbb besorolású biztosítást kérheti az élő szerződésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki a természetes elhasználódásból eredő károkra valamint olyan meghibásodásokra, melyeket, a terméket folyamatosan, vagy időszakosan érő külső hatás, időjárás okozott (kivétel viharkár).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Csak a korábbi és az új biztosítójánál tudja rendezni fizetési bizonylatok bemutatásával problémáját.