Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Társasházunkban a szomszéd lakás kiégett, ebből kifolyólag az én lakásomban is keletkezett kár. A bejárati ajtóm elvetemedett, a lakásban az ingóságok és a falak kormosak lettek, minden füstszagú. A kárt bejelentettem a biztosítómhoz, árajánlatokat beküldtem. A biztosító által megbízott takarító cég elvitte a tisztításra szoruló ruhaneműket, szőnyegeket. A biztosítóm most arra szólított fel, hogy jelentsem be a kárt a károkozó biztosítójához is, mert a közös tulajdonú lépcsőházi károk tekintetében majd az lesz a mérvadó, amit a másik biztosító megállapít. Közben kiderült, hogy az én lakásbiztosításom nem terjed ki az ingóságokra, csak az épületre, így a takarító cég, akit a biztosítóm kirendelt nem tudja elvégezni a tisztítást az ingóságok tekintetében, vagy ha elvégzi, ki kell fizetnem.
Az egyik kérdésem az, hogy a károkozó biztosítója köteles-e kifizetni a teljes káromat? Vagy az is lehetséges, hogy az én biztosítóm fizeti a károk egy részét (bejárati ajtó cseréje, festés), a másik pedig az ingóságok tisztítását? Várjam ki mindkettő ajánlatát?
Másik kérdésem, hogy miért nem fogadja el a biztosítóm a közös tulajdonú lépcsőházra benyújtott árajánlatokat? Miért kell a károkozó biztosítójához benyújtani az igényt, újra beküldeni minden dokumentumot, újra várni egy kárszakértőre? Már 40 napja várok, még nem kaptam semmit.
Köszönöm és várom a választ!
Üdvözlettel: M. László
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Mindenképp érdemes a károkozó biztosítójánál is bejelenteni a kárt, az ő felelősségbiztosítása kell, hogy fedezze a szomszédoknak és az közös tulajdonú területeknek okozott károkat is.
A saját biztosítójától az ingatlanra, a szomszéd biztosítójától pedig az ingóságokra és az ingatlanra is kérhet ajánlatot. A kárrendezést az Önnek kedvezőbb ajánlat alapján kezdheti meg, azonban ugyanarra a kárra nem fogadhat el két ajánlatot (pl.: nem rendezheti az ingatlan károkat mindkét biztosításra).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 461 - 480 / 2895Tisztelt Kérdező!
Kérhet betekintést a káraktába, amit a biztosítónak az Általános adatvédelmi rendelet (GDPR) adta szabályok betartásával korlátozott jogosultsággal biztosítania kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Önök vagy a társasház lakásbiztosítójához kell bejelenteni a kárt, hogyha a felső szomszéd nem együttműködő. Utólag a biztosító követelheti rajta a kártérítés összegét. Amennyiben a kár megismétlődik a biztosító elutasíthatja az újabb kárkifizetést. A következő évi biztosítási díj a kár kifizetését követően emelkedhet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Ez önmagában nem biztosítási esemény.

Nincs jogszabályba foglalva, hogy hány napon belül kell a kárszakértőnek kiérkeznie, általában ez 5 nap szokott lenni. Mindenképpen készítsenek fotókat a vihar utáni állapotról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítást minden esetben a felhasználásnak megfelelően kell megkötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szomszédok lakásbiztosítójánál jelezni kell, hogy Önök nem rendelkeznek lakásbiztosítással. A felelősség elismerésével a biztosító később visszakövetelheti a kifizetett összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító általi kárrendezéshez szükség lett volna a javítás számlájára is. A páraelszívót jelentse be a biztosítóhoz és a kárszakértő is meg fogja majd nézni a készüléket. Illetve a kárrendezéshez szükség lesz majd az új készülék számlájára is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás szerződője az a személy, aki a biztosítási szerződést megköti és a biztosítási díj fizetésére kötelezettséget vállal.
A lakásbiztosítást az kötheti, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt, ez lehet tulajdonos, bérlő, haszonélvező, stb. Ő az a személy, aki az esedékes szolgáltatások kedvezményezettje /biztosított/
Ha a szerződő és a biztosított eltérő személy, akkor a biztosítási esemény bekövetkeztekor, a kárkifizetéshez szükséges a tulajdonos hozzájárulása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kértünk ajánlatot több biztosítótól is ilyen esetre, de sajnos egyik sem kínál erre az esetre biztosítást. Egy biztosítónál elérhető a garázsban tárolt gépjárműre biztosítás, de a térítési limit itt 2 millió forint és csak olyan káreseményekre vonatkozik, amik a garázsban történnek pl.: tűz üt ki a garázsban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Próbálja meg bejelenteni a saját biztosítójánál a kárt. A kirendelt kárszakértő vizsgálni fogja, hogy mi okozta a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco feltételek biztosítónként eltérnek, ezért érdemes elolvasni a biztosítási feltételeket. A konkrét biztosítás ismerete nélkül nem tudjuk megválaszolni a kérdést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A rendőrségi határozat nem bír kötelező erővel a biztosító számára. A biztosító által kirendelt kárszakártő rekonstruálni fogja a balesetet, így jelentsék be a kárt nyugodtan.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ennél többet nem tud jelenleg tenni, meg kell várni, hogy méltányossági alapon töröljék az egyiket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az évszaknak megfelelő gumi használata a kedvezmények tekintetében bír csak relevanciával és a négy évszakos gumi is megfelel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco biztosítások bónuszát egyénileg határozhatják meg a biztosítók, azt is, hogy alkalmaznak-e visszaminősítést és hogy mennyi ideig.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az utazás előtt keletkezett sérülésekre és az azzal kapcsolatos ellátásokra nem terjed ki az utasbiztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérdése nem biztosításhoz kapcsolódik, forduljon a társasházhoz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a társasház nem rendelkezik biztosítással, a társasház kezelővel pedig nem értenek egyet, így polgári peres úton tudná érvényesíteni a kártérítési igényét.
Ha a saját biztosítására történik kárrendezés, akkor a biztosítási díj valószínűleg emelkedni fog a következő időszakra.