Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Helyzetem a következő:
Január 25-én autóm jobb első ajtajának üvege érzékelhető külső behatás nélkül, kb. 120 km/h tempónál (autópálya) szétrobbant.
Az esetet üvegkárként jelentettem be a biztosítómnál (online). Felvettem a kapcsolatot a márkaszervízzel, majd 1,5 hetes várakozás után bevittem az autót hozzájuk. Addigra a biztosító jogalapot képzett a kárbejelentésre, elvileg minden rendben volt.
A szervízben azonban kiderült, hogy a szétrobbant ablak üvegszilánkjai felsértették a jobb oldali fényezést, mindkét ajtón és a hátsó sárvédőn. Ezért innentől kezdve töréskárként kezelték az esetet. Pótszemle, stb.
Majd meglepetésemre közölte a szervíz, hogy a biztosító szerint mivel az üvegkár bejelentés során én úgy fogalmaztam a káresemény leírásában, hogy "külső behatás nélkül" történt az üvegtörés, emiatt ez nem tekinthető biztosítási eseménynek, és az üveg cseréjét nem téríti a biztosító. (A fényezést igen.)
Kérdéseim:
- Jogosan állíthatja egy (bármelyik) biztosító, hogy a káresemény leírásában alkalmazott szóhasználat miatt utasít el kártérítést?
- Ha a biztosítási szerződés tényleges szövegezése tartalmazza azt a kitételt, hogy amennyiben külső behatás nélkül törik be egy autóüveg, nem vagyok jogosult kártérítésre, akkor jól gondolom, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva a biztosító kényének-kedvének, mivel a megsemmisült ablak miatt sem pro, sem kontra bizonyításra nincs lehetőség?
- Jogosan változtathatja meg egy biztosító az álláspontját a kártérítésre való jogosultság tekintetében, ha az eset vizsgálata során újabb kártétel keletkezik (jelen esetben a fényezés), de az nincs összefüggésben az eredeti káreset (üvegtörés) okával?
Józan paraszti ésszel azt gondolná az ember, hogy a casco biztosítás arra szolgál, hogy ha bármilyen(!!!) káresemény bekövetkezik egy gépjárművön, akkor a kár okától függetlenül (szándékosság kizárásával) kártérítésre jogosult az ügyfél, a befizetett díjak ellenében. Ha ez nincs is így, az végkép felháborító, hogy a káreset leírásában használt szavaktól teszik függővé a jogosultságot.
Nincs kétségem, hogy hivatalosan, írásban ennél stabilabb indok lesz az elutasítás mellett, de már most tanulságos a történet. :)
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Biztosítója jogszerűen járt el a szélvédő kár tekintetében, ha nem történt külső behatás, akkor az üveg berobbanásáért a gyártónak kell viselnie a felelősséget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 2759Tisztelt Kérdező!
Minden esetben kérjen részletes számítást és indoklást az ajánlott összeghez. Ha nem ért egyet, lehetősége van felebezni a biztosítónál, az érvelésben segíthetet egy saját független szakértői vélemény. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem fizette be a biztosítását és az megszűnik, csak ugyan annál a biztosítónál köthető újra. Illetve plusz díjat kell fizetni arra az időszakra is, amikor nem volt érvényes biztosítás. Ez a fedezetlenségi díj, amit naponta számolnak fel, amíg nincs érvényes új biztosítás. Ellenőrizze a biztosítási ajánlatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amikor régi autót véglegesen kivonja a forgalomból ezzel együtt megszünteti a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB). Ilyenkor a biztosító záró igazolást állít ki, amely tartalmazza a megszerzett bonus-malus fokozatot. Ezt 2 évig őrzi a rendszer, így ha 2 éven belül vásárol új autót és arra KGFB-t köt, akkor az előző fokozatot továbbviheti. Fontos kiemelni, hogy bonus-malus fokozat személyhez kötött, nem autóhoz, viszont csak akkor vihető át, ha az új biztosítás is az Ön nevére szól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás téríti a dologi károkat is, amennyiben nem a saját, vagy hozzátartozó vagyontárgyaiban történik a károkozás. Amennyiben idegen harmadik személynek okoztak kárt jelentenie kell a károsultnak és az okozónak az okozó biztosítójánál a káreseményt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>. Ők látnak rá a szerződésekre és tudnak választ adni a kérdésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem ismerjük a pontos körülményeket, így érdemben nem tudjuk megválaszolni, hogy miért nem fizetett a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az autós asszisztenciabiztosítások mindig a járműhez vagy a tulajdonoshoz/szerződőhöz kötődnek. Céljuk: műszaki mentés, csereautó, helyszíni javítás, hazaszállítás stb. Ezeket nem Ön fogja tudni igénybe venni utasként, ha az autó nem az Öné, hacsak nem az Ön nevére kötik meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KÖBE kárrendezési tájékoztatója szerint, az autó már túl idős (5 év felett,) így
valószínűleg az értékcsökkenési kártérítési igényt el fogják utasítani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CSÉB biztosítással kapcsolatos kérdésekkel és ügyintézéssel kérjük, forduljon az Alfa Biztosító ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben kockázati életbiztosításról van szó, ahol a biztosítók a haláleseti szolgáltatást általában fél év várakozási időhöz, illetve a szerződés befogadását egészségügyi nyilatkozathoz, vagy orvosi vizsgálathoz kötik. Amennyiben a haláleset a szerződés időpontját fél év után következett be és a biztosítónak tudomása volt a biztosított egészségi állapotáról és így jött létre létre a biztosítási szerződés és más egyéb kizáró ok nem merült fel, teljesítenie kell a haláleseti szolgáltatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás az ilyen jellegű káreseményt nem fedezi, az csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat téríti meg, illetve egy kárigényt amúgy sem lehet, ilyen hosszú idő után érvényesíteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Először is írásbeli felszólítást lehet küldeni a flottakezelő felé, majd hivatalos panaszt a biztosító felé. Ezután panaszt nyújthat be a MABISZ vagy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felé. Végső esetben jogi útra lehet terelni az ügyet, ügyvédi felszólító levél küldése után per indítható.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata