Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy másfél hete biciklizés közben elütötte. Egy kereszteződésben a szemből jövő autós balra fordult le, nekem volt elsőbbségem és elütött. Én úgy észleltem,hogy lelassít és megadja az elsőbbséget (egyébként ő is ezt mondta). A következő amire emlékszem az,hogy a földön vagyok és nagyon fáj mindenem. Kihívták a mentőket és a rendőröket is. Agyrázkódásom, mellkas zúzódásom lett és az ujjamat kellett összevarrni. A biciklimben is jelentős kár keletkezett az első villa, az első kerék, a fék-váltókar, hajtómű totálkáros lett. Engem elvittek a mentők és emiatt kárbejelentőt nem töltöttünk ki. A rendőrség még nem küldött határozatot. Felhívtuk a vétkes sofőrt, de addig míg a rendőrségi határozat nem jön meg nem akarja a biztosítónak bejelenteni. Pedig én úgy gondolom,hogy a rendőrségi határozat és a biztosító intézkedése független egymástól, attól ha a rendőrség őt megbünteti nekem a biciklim még nem lesz megjavítva. Mit tudok most tenni? Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Varga Szabina
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A jogszabályok szerint az autósnak 5, önnek 30 napon belül kell bejelentenie a kárt a károkozó biztosító társaságánál. Ha van információja arról, hogy melyik ez a társaság, simán fáradjon be és tegye meg a kárbejelentést az ezzel foglalkozó osztályon. ha esetleg nem tudja melyik biztosítóhoz kell fordulnia, és az autós nem együttműködő, a rendőrség hivatalból ki fogja adni Önnek a károkozó biztosító társaságának nevét. Javaslom mielőbb tegye meg ezeket a lépéseket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 341 - 360 / 2946Tisztelt Kérdező!
Az önrész általában egyszeri, ha a karcok ugyanabból az esetből erednek. Érdemes panaszt tenni a kölcsönző cégnél, hogy tisztázzák a túlzott költségeket, és ha szükséges, a biztosítótól is kérhet tájékoztatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítónál előfordulhat, hogy a saját biztosítójával a kárt egy részét Önre terhelhetik, ha rossz állapotú autóval okozta a balesetet. A jogszabályok alapján, ha a jármű műszaki állapota hozzájárult a balesethez, a biztosító jogosult lehet arra, hogy a kárt egy részét vagy teljes mértékben Önre terhelje. Ez a 2009. évi LXII. törvény, a gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény alapján történhet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az áprilisban kötött casco, ha nem lett leszemlézve, akkor valószínűleg már nem élő a biztosítás. Ellenőrizze a biztosítójánál, hogy valóban így van-e.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárkifizetés a biztosító és a károsult közötti megegyezés alapján történik. A biztosító sem ellensége saját magának, nem jellemző az indokoltnál nagyobb kárkifizetés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az új üzembentartó nem felelős az előző üzembentartó által keletkezett díjhátralékért.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a kötelező biztosítás (KGFB) esetén időarányosan visszakapja a befizetett díjat, amennyiben a biztosítási szerződés megszűnik az autó eladása miatt. Ehhez be kell nyújtania a biztosítónak az adásvételi szerződés másolatát, amely igazolja az autó eladását. A biztosító ezt követően a fennmaradó időszakra járó díjat visszatéríti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy forduljon az MNB-hez az ügyben. A MABISZ rendszám alapján is meg tudná találni a károkozó biztosítóját és intézkedni az ügyben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön esetében a biztosító valószínűleg azért utasította el a kárigényt, mert az eseményt nem külső tényező okozta, hanem az Ön háztartásában található eszközök között történt a kár. Érdemes részletesen átnézni a biztosítási szerződés feltételeit, különösen a káresemények és kizárások pontos leírását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kalkulátor által megjelenített díjak általában az összes utasra együtt értendők. Az útlemondásra vagy más fedezetre vonatkozó maximális térítési összegek jellemzően fejenként értendők, tehát az 500.000 forintos térítés az Önök esetében összesen akár 2.500.000 forintot is jelenthet az egész családra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ebtartói felelősségbiztosítás a gépjárműben okozott károkra nem terjed ki. A biztosítása terméktájékoztatójában megtalálja ezt a kitételt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a biztosító általában kifizeti az új autó átírási költségeit gazdasági totálkár (GTK) esetén, függetlenül attól, hogy a roncsot eladás vagy ajándékozás keretében adja tovább. Fontos, hogy a roncs tulajdonjoga hivatalosan átkerüljön az új tulajdonoshoz, és ezt megfelelő dokumentációval igazolja (ajándékozási szerződés vagy adásvételi szerződés).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a CASCO-ügyintézés lebonyolítható a rendőrségi eljárás lezárása előtt is, mivel a CASCO biztosítás nem a felelősség jogi megállapításától függ. Mielőbb jelentse a kárt a biztosítónál, és nyújtsa be a szükséges dokumentumokat, például a rendőrségi jegyzőkönyvet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozó az üzembentartó, tehát ebben az esetben a vállalkozás. Az üzembentartó biztosítással fedezett felelőssége csak arra a részre terjed ki, amely jogilag nem érinti közös vagyonként a károsulti járművet. Ezért az egyéni kárrész (50%) térítése indokolt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Külföldi állampolgárként nem lehet Magyarországon biztosítást kötni. Kanadában tud érdeklődni az ottani biztosítóknál, hogy van-e esetleg hosszabb távra is utasbiztosítási csomagjuk.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a kárkori érték kiszámításánál több korrekciós tényezőt vesznek figyelembe melyek a következők:
- átlagos futásteljesítménytől eltérő adatok
- műszaki vizsga érvényességének ideje, lejárata
- korábbi káresemények
- tulajdonosok száma
- szervizkönyv, kötelező karbantartások megléte
- gépjármű állapota, megkímélt, átlagos, elhanyagolt
- gépjármű első forgalomba helyezésének helye, ideje
- helyi keresettségi tényező
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos válasz attól függ, hogy az Ön biztosítási szerződése mit tartalmaz, az ilyen jellegű károk fedezésére ugyanis sokszor kiegészítő biztosítás szükséges.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a szomszéd ház rendelkezni fog önálló lakcímmel, helyrajzi számmal, úgy nincs akadálya a biztosítás megkötésének. Célszerű írásos megállapodást kötni a belső telek tulajdonosával, amely rögzíti az átjárási joggal kapcsolatos felelősségi szabályokat, és tartalmazza, hogy bármilyen, a pincében keletkezett kárt köteles megtéríteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító által javasolt összeg egy becslés, a szerződő módosíthatja ezt. A számolásnál azt érdemes figyelembe venni, hogy mennyibe kerülne helyrehozni vagy pótolni valamit.
A biztosító nem rendelkezik minden olyan adattal, amik növelhetik az ingatlan értékét: ilyen lehet például egy felújítás vagy nagyértékű ingóságok.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos válasz az adott biztosítási szerződés feltételeitől függ, ugyanis az ilyen típusú kárra sokszor kiegészítő biztosítással kell rendelkezni. A biztosítás terméktájékoztatójában szerepel, hogy mire terjed ki a biztosítás fedezete, de a biztosítója ügyfélszolgálatán is tudnak segíteni.