Kategória:
- Assistance
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
2022.07.02-án éjjel a vihar öszeborította a fa szerkezetű mellékepületünket. Autóra, 2 motorra, vasúti terepasztalra, mobil klímára, puhafalú medencére, kerékpárra, fűnyíróra borult. A melléképület felé 30 m2 megsemmisült. Mivel nem volt megnevezve konkrétan hogy melyik melléképületet biztosítjuk, így a karszakertő minden mellekepületetet beszámolt. Emiatt 75/30m2 arányban fizetett. A kárszakertő szerint egy 30 m2 fa épület munka és anyaggal együtt 900000 Ft ennek a 40 %-át fizettek ki 353000 Ft, úgy hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. Ezt jeleztem a biztosítónak és azt is hogy nem fogadjuk el a megítélt összeget. Ugyanakkor folyamatban van az ingóság kár. A férjem vasúti terepasztala a hobbi kategóriába tartozik. A kárszakertő leszedette a terepasztalra külön kellett szedünk a síneket méret szerint, ma pedig a következő mailt küldte. Ennek értelmezeseben kérem a segítségét.Kedves P. K. Edit!
A felülvizsgálóval egyeztetve a következő kérésünk lenne:
Az ingóságok "C" kategóriájának biztosítottság vizsgálatához a következő, mellékelt táblázat adataira lenne szükségünk. Ennek ismeretében az ingósági kárösszeg pontosan meghatározható lenne.
A lista tartalmazza a hobbi eszközök felsorolását, mindent, ami a biztosított telek területén (lakóházban, melléképületben) megtalálható volt a káresemény időpontjában.
Ez a lista tartalmazza többek között a terepasztal eredeti értékét, sport, horgászeszközök, barkácseszközök, és mindent ami a hobbi kategóriába belefér. És csatolt egy Excel táblát. A hobbi kategóriában a biztosítási érték az ingóság értékének 7%-a (Posta biztosító). A vasúti terepasztal ezt az értéket meghaladta tehát a teljes összeget így sem kapjuk meg. Akkor miért kér olyan eszközöket amely nem sérült. Üdvözlettel :P. K. Edit
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítások megkötésekor minden esetben meg kell határozni, hogy konkrétan mely épületekre szól a biztosítás. A leírtak szerint ebben az esetben több melléképülettel rendelkeznek, mint ahogy a biztosításban szerepel, ezért kárrendezésnél az összeset figyelembe kell venni és a kárrendezés aránylagosan történik. Hasonlóan történik a hobbieszközök esetében is a kifizethető kár mértéke. / itt is figyelembe kell venni valamennyi hobbieszköz összegét/.
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2241 - 2260 / 2895Tisztelt Kérdező!
Az ingóságbiztosítás tűz, robbanás, villámcsapás, vihar, vízkár, árvíz, földrengés, valamint a betörés-, lopás-, rabláskárokra terjed ki. Ha a kár ezen veszélynemek bármelyikével áll okozati összefüggésben, a biztosítás kockázatban van. A konyhaszekrény leszakadása, (mivel földrengés nem volt az utóbbi időben), nem tartozik a lakásbiztosítás fedezete alá.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem egységes a biztosítók gyakorlata az átírási költségek térítését illetően. Van olyan biztosító, aki a kártérítésen felül minden egyéb járulékos költséget kifizeti, viszont az átírást nem. Ha jogtalannak tartja ezt az eljárást, javaslom forduljon a Pénzügyi Békéltető Testülethez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjen más szervizektől is árajánlatot, lehet köztük megbízható márkafüggetlen is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Problémáját másik kérdésnél megválaszoltuk.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Választ csak a konkrét adatok ismeretében adhatunk, bónuszbesorolásra vonatkozó hiteles adatokat a biztosítók is csak a központi nyilvántartó rendszerből tudnak kinyerni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Külföldön a zöldkártya igazolja a biztosítás érvényességét, belföldön a biztosítás adatait a rendőr közvetlenül a kötvény-nyilvántartótól kérdezi le számítógépen keresztül. Ezt már a kötelező biztosításról szóló törvény írja elő: „a közúti forgalomban részt vevő jármű ellenőrzésekor a biztosítási fedezet fennállását az ellenőrzésre jogosult hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel, a kötvénynyilvántartó szervvel számítógépes kommunikációs kapcsolat segítségével ellenőrzi.” (2009. évi LXII. tv. 45.§.1.bek.) A sofőrnek tehát nincs olyan kötelezettsége, hogy a szerződést vagy a befizetést igazoló csekket be kellene mutatnia.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Célszerű kifizetnie, mert új gépjármű vásárlása esetén a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetni, csak úgy köthet új biztosítást és a megszerzett bónuszát is elveszítheti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelenleg nem tud KGFB-t kötni e-bikera, felelősségbiztosítást kerékpárra sporteszköz használóként lakásbiztosításban lehet kötni, de ott is kizárás a motoros meghajtású jármű.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel nem ügyfelünk, sajnos nem tudunk segíteni kárügyében; az Union Biztosító honlapján van lehetősége a kárbejelentésre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Független attól, hogy egy balesetből eredően, annak hány résztvevője van, az egy káreseménynek számít, a biztosító egy kárszámon peresítve tartja nyilván a károsultakat. A bónusz ilyen esetekben csak két osztállyal csökkenhet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjárművében keletkezett kárt cascora tudja rendezni, a kapuban és a tartószerkezetben okozott kárra leírása alapján nincs biztosítási fedezet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, új biztosítást kell kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minél előbb kötnie kell egy új biztosítást A0 besorolással és a korábbi biztosítójától kérnie kell bónuszának helyreállítását a Központi Nyilvántartó Rendszerben. Amennyiben rendezték a bónuszát, új szerződésén biztosítója azt érvényesíteni fogja és a díjat is e szerint számolja majd el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben speciális utasbiztosítás kötése szükséges, melyhez kérjük, keresse kollégánkat a következő e-mail címen: lajos.kurucz@clb.hu
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Természetesen igen, lakásbiztosítás kalkulátorunkon keresztül, ide >> kattintva. Amennyiben kérdése merülne fel a folyamat közben, kattintson a kalkulátor jobb felső sarkában látható „VISSZAHÍVJUK” gombra , ügyfélszolgálatunk pedig fel fogja Önnel venni a kapcsolatot telefonon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kalkulátorunkban szereplő utasbiztosítások között megjelöljük mely biztosítók termékei köthetők az USA-ba történő utazáshoz és csak azoknál adunk díjat. Ezek a biztosítók a feltételekben szereplő teljes körű szolgáltatást nyújtják az Egyesült Államokban is. A biztosító kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy az USA-ban magasak az orvosi ellátási költségek!
Azon biztosítóknál, melyek az amerikai utazásokhoz nem nyújtanak fedezetet, kalkulátorunkban nem szerepeltetünk árat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amint eladta korábbi gépjárművét az ott elért bónusza átvihető az új gépjárművére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A balesetbiztosítások jellemzője, hogy egy biztosítási eseményre csak egy esetben szolgáltat a biztosító. Amennyiben több műtéti beavatkozásra van szükség, akkor a biztosító a magasabb műtéti besorolásnak megfelelő magasabb biztosítási összeget fizeti ki. A műtét során behelyezett idegen anyagok (pl.: lemez, szeg) utólagos eltávolítása, így a szolgáltatás szempontjából kizárt műtétnek számít.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A nyílt lánggal járó tűzkárokat, azok felfedezésével egyidejűleg az első fokú tűzrendészeti hatóságnak kell bejelenteni. Az általuk kiadott jegyzőkönyvvel kell a biztosítónál a kárbejelentést elvégezni. A füst, hő vagy korom okozta károk fedezetét az újabban kötött lakásbiztosítások általában már tartalmazzák, viszont a néhány évvel ezelőttiek még nem. Amennyiben az Ön korábban kötött (1995) lakásbiztosításának a feltétele már tartalmazza a füst, hő vagy korom okozta károk fedezetét, akkor lehet kérni az elutasítás felülvizsgálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Új autó vásárlásánál gépjármű kötelező felelősségbiztosítása megkötésekor az akkor éppen aktuális bónuszát kell megadnia, ha már eladta korábbi gépjárművét. A biztosító minden új szerződéskötés esetén a központi nyilvántartó rendszerből lekéri az üzembentartó előéletét és új szerződésénél a megszerzett (bónusz, málusz) jogokat évfordulóval érvényesíti.