Kategória:
- Assistance
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
2022.07.02-án éjjel a vihar öszeborította a fa szerkezetű mellékepületünket. Autóra, 2 motorra, vasúti terepasztalra, mobil klímára, puhafalú medencére, kerékpárra, fűnyíróra borult. A melléképület felé 30 m2 megsemmisült. Mivel nem volt megnevezve konkrétan hogy melyik melléképületet biztosítjuk, így a karszakertő minden mellekepületetet beszámolt. Emiatt 75/30m2 arányban fizetett. A kárszakertő szerint egy 30 m2 fa épület munka és anyaggal együtt 900000 Ft ennek a 40 %-át fizettek ki 353000 Ft, úgy hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. Ezt jeleztem a biztosítónak és azt is hogy nem fogadjuk el a megítélt összeget. Ugyanakkor folyamatban van az ingóság kár. A férjem vasúti terepasztala a hobbi kategóriába tartozik. A kárszakertő leszedette a terepasztalra külön kellett szedünk a síneket méret szerint, ma pedig a következő mailt küldte. Ennek értelmezeseben kérem a segítségét.Kedves P. K. Edit!
A felülvizsgálóval egyeztetve a következő kérésünk lenne:
Az ingóságok "C" kategóriájának biztosítottság vizsgálatához a következő, mellékelt táblázat adataira lenne szükségünk. Ennek ismeretében az ingósági kárösszeg pontosan meghatározható lenne.
A lista tartalmazza a hobbi eszközök felsorolását, mindent, ami a biztosított telek területén (lakóházban, melléképületben) megtalálható volt a káresemény időpontjában.
Ez a lista tartalmazza többek között a terepasztal eredeti értékét, sport, horgászeszközök, barkácseszközök, és mindent ami a hobbi kategóriába belefér. És csatolt egy Excel táblát. A hobbi kategóriában a biztosítási érték az ingóság értékének 7%-a (Posta biztosító). A vasúti terepasztal ezt az értéket meghaladta tehát a teljes összeget így sem kapjuk meg. Akkor miért kér olyan eszközöket amely nem sérült. Üdvözlettel :P. K. Edit
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítások megkötésekor minden esetben meg kell határozni, hogy konkrétan mely épületekre szól a biztosítás. A leírtak szerint ebben az esetben több melléképülettel rendelkeznek, mint ahogy a biztosításban szerepel, ezért kárrendezésnél az összeset figyelembe kell venni és a kárrendezés aránylagosan történik. Hasonlóan történik a hobbieszközök esetében is a kifizethető kár mértéke. / itt is figyelembe kell venni valamennyi hobbieszköz összegét/.
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1861 - 1880 / 2933Tisztelt Kérdező!
A bónusz-málusz fokozat az üzembentartó személyéhez kötődik, sajnos a családtagok megszerzett jogai nem ruházhatók át, az elért bónusz fokozat nem érvényesíthető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító cascos károknál is vizsgálja a felelősséget és, ha a kárbejelentésből, a kárképből egyértelműen látszik, hogy a balesetet egy idegen harmadik személy okozta, aki azonosítható, behajthatja a kifizetett kártérítést. Javaslom, kérjen írásban az okozótól egy károkozói nyilatkozatot, ami alapján a biztosítója elindíthatja kártérítési összegének behajtását, ha ez sikerül, casco bónusza marad és a díja sem emelkedik ezért. Évfordulóval, az azt megelőző 60 és 30 nap között, amikor megkapja index értesítőjét érdemes tarifáló oldalunkon tájékozódnia, ha talál optimálisabb biztosítást a meglévőnél, mindent intézünk automatikusan.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a szomszédja nem ismeri el a felelősséget a károkozásról, addig nem beszélhetünk biztosítási eseményről, mindemellett a lakásbiztosítás a szerkezeti és kivitelezési hibákra nem nyújt fedezetet. Ebben az esetben forduljon az építésügyi hatósághoz, hogy vizsgálják ki panaszát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A sztornó biztosítás fedezete kiterjed a baleset, betegség, haláleset, valamint bűncselekmény által okozott vagyoni kár vagy esetleg hirtelen elvesztett munka miatt meghiúsult utazások előzetesen befizetett költségeire. Az Ön által megnevezett indok esetén az útlemondás biztosítás nem nyújt segítséget.

A jogszabály alapján fizetnie kell a díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a CLB ügyfele, úgy konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésével vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.
Ha nem a CLB-n keresztül kötötte biztosítását, akkor a biztosítójához fordulhat. Amennyiben a biztosítójánál sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújtanak fedezetet, a szerkezeti hibákból vagy természetes elhasználódásból eredőkre nem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a szennyvízvezeték üzemeltetőjének a hibájából keletkezett a kár, akkor az Ő felelősségbiztosításukra kell bejelenteni a káreseményt. Ha a cég nem ismeri el a felelősségét, akkor, erre való hivatkozással jelentse be a lakásbiztosítására. Fontos, hogy a szuterénben keletkezett károkat csak abban az esetben téríti a biztosítás, ha az ténylegesen lakásként van használva.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A GFB törvény lehetőséget ad biztosítási időszakon (éven) belül a közös megegyezéses törlésre, amit kezdeményeznie kell biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónak jogában áll behajtania tartozását, független attól, hogy milyen jogcímen szünteti meg biztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A sztornó biztosítás fedezete kiterjed a baleset, betegség, haláleset, valamint bűncselekmény által okozott vagyoni kár vagy esetleg hirtelen elvesztett munka miatt meghiúsult utazások előzetesen befizetett költségeire. Az Ön által megnevezett indok esetén az útlemondás biztosítás nem nyújt segítséget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az adásvételi szerződésen szereplő dátummal érdekmúlással törölni fogják biztosítását, a többletdíjjal a biztosító elszámol.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Magyar Biztosítók Szövetségének 2020.03.02. napján kiadott hivatalos tájékoztatásából idézve:
„Amennyiben karanténba kerül az utas, pusztán a karanténba kerülés ténye nem jelent szolgáltatási kötelezettséget a biztosító részéről, erre tehát „nem fizet” a biztosító. Ellenben fennáll a térítési kötelezettség, ha pl. sürgősségi orvosi ellátásra szorul az utas, vagy ha egyéb, a szabályzatban nevesített esemény történik.”
Az idézett szövegrész alapján a biztosítók kötelesek biztosítási esemény bekövetkezésekor a szerződésben foglaltak szerint pl. kórházi ellátást téríteni.
A táppénz kiegészítésre azok lehetnek jogosultak, akinek van ilyen kiegészítő a biztosításukban, bár ezek már nem az utasbiztosításokban, hanem egészség, vagy baleset, élet kombinált biztosítások szolgáltatásai lehetnek. A táppénzre való jogosultsági igazolást is be kell hozzá mutatni a biztosítónak.
Bővebben a MABISZ weboldalán tájékozódhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kalkulátorunkban technikai okok miatt csak 180 napra előre tud biztosítást kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: http://www.penzugyibekeltetotestulet.hu/
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogában áll cascora rendeznie kárát, jelentenie kell az Allianznál előzetes cascora a kárt és kérnie kell a KH Biztosítót, hogy tegye át a teljes káranyagot az Allianz cascojára, egyben vissza kell utalnia a kártérítési összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, lehetséges. Keresse bizalommal vállalati biztosítás szakértőinket további információért, illetve a kötésben való teljes körű segítségért: ide kattintva a kitöltött űrlap elküldése után kollégánk rövid időn belül felveszi Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségei egyikén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben rendezi tartozását (a forgalomból való kivonás kezdeti időpontjáig) korábbi biztosítója felé, akkor nem veszíti el megszerzett bónusz fokozatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A törvény biztosította lehetőség szerint Önnek az évfordulót megelőző 30. napig lett volna lehetősége jelenlegi szerződésének felmondására. Azonban kezdeményezheti a biztosítója felé, hogy közös megegyezéssel szüntessék meg szerződését évfordulóig. Amennyiben a biztosító ezt engedélyezi, abban az esetben köthet új biztosítást egy másik biztosítótársaságnál. Ez az egyetlen módja jelenleg a váltásnak, mivel kicsúszott a hivatalos határidőből.