Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
A minap sávváltás során egy Toyota jármű sofőrjét a helyszínelő elmondása szerint megijesztettem, ezért ő félre rántva a kormányt az autó két első kerekével fékezve hajtott fel a padkára.
Az eset rövid leírása:
A kiinduló sávomban lassú gurulásból váltottam át a jobb oldali (szélső) sávba, ahol egyenesen haladhattak zöld lámpa mellett az autók. Azért váltottam sávot, mert előttem 2 vagy 3 autó állt, azonban ők balra szándékoztak kanyarodni. Emlékezetem szerint indexeltem a sávváltás során és nem láttam a másik sávból jövő Toyotát. A két autó mellett elhaladtam, amikor hallottam a fékezést és a dudálást. Természetesen egyből félreálltam a legközelebbi helyen és oda mentem a másik fél autójához. Mivel nem tudtunk megegyezni, így rendőrt hívtunk. Amikor a rendőrök kiérkeztek, megszondáztattak és felvették az adatokat, valamint helyszínelőt hívtak, ugyanis továbbra sem sikerült megegyezni. A helyszínelő kiérkezése során készített pár fotót kissé messzebb távlatból a kocsi elejéről és hátuljáról, majd 20 000 Ft-os helyszíni bírságot szabott ki rám, illetve közölte velem, hogy mivel én váltottam sávot, így ezzel megijesztve a másik sofőrt, én voltam a hibás. Hiába mondtam neki, hogy én a két autót megelőzve már a lámpáknál elöl álltam, ahol a másik autónak már látnia kellett volna, hiszen kb. 10 m-re már egyenesben kellett állnom a sávváltást követően és ő mégis ott rántotta el a kormányt. Szerény véleményem szerint ő nem figyelt és ezért már csak így tudta elkerülni, hogy belém hajtson. Helyszínelés után a másik féllel betétlapot töltöttünk ki. Ő ráírta bármiféle szemügyre vétel ellenében a betétlapra, hogy a járművön látható sérülés van, én azonban szemügyre véve ennek ellenkezőjét írtam (hiszen megvizsgáltam és csak apró horpadás, tehát esztétikai hiba történt, amennyiben az akkor történt).
A kérdéseim tehát:
- A „sértett” fél kötelezhet-e engem, a Toyota jármű szervízelésének ideje alatt bérautó fizetésére? (ugyanis ezzel fenyegetőzött)
- Nekem értesítenem e kell a saját biztosítómat az esetről, és ha igen, ezt hány napon belül kell megtennem?
- Ha a kárszakértő úgy dönt, hogy egy elemet vagy bármi meghibásodást orvosolni kell, az hogyan befolyásolja az én bónuszom?
- Én hogyan és miképpen értesülök az egész ügy fejleményeiről, ha okoztam, illetve ha nem is okoztam kárt az autóban?
- A jelenlegi biztosításom az év végén megszűnik, és januártól egy másik lép hatályba. Ha én már kitöltöttem a papírokat, hogy nem történt semmi kár és nem okoztam balesetet, akkor ez így tulajdonképpen, hogy fog végbe menni?
Válaszát előre is Köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítójának jelentenie kell a káreseményt, akkor is, ha nem ismeri el, mivel a károsult is ezt fogja tenni. A biztosító a kárleírás alapján vizsgálni fogja a felelősség kérdését, műszakilag azonosítani fogja a vélt, vagy valós károkozást, itt a horpadásra gondolok, ha szükséges helyszíni szemlét is tart. Vizsgálni fogja azt is, hogy ki milyen mértékben vétett a KRESZ előírásainak, annak eredménye a rendőrség álláspontjának ellenkezőjét is eredményezheti. A sértett fél, ha be is bizonyosodik az Ön felelőssége sem kötelezheti a baleset miatt kártérítésre, arra ott van a biztosítója, minden kárral kapcsolatos igényét neki kell benyújtania. Mivel még nem történt kárkifizetés, évfordulóval ez a káresemény még nem befolyásolja díjának mértékét, a kár lezárását követően változhat bónusz besorolása. Biztosítójának a kár kifizetését követően tájékoztatnia kell Önt a kár mértékéről összegéről, hogy azt, ha úgy dönt, bónusz besorolása érdekében megtéríthesse.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 41 - 60 / 2867Tisztelt Kérdező!
A biztosító csak a költségviselést vállalja, a késedelemért a szerviz felelős. A szervíznek van egy vállalási határideje, amit előre fel kellett tüntetniük pl az árajánlaton, ha ezt a határidőt nem tartották, Ön panaszt tehet a szerviznél a késedelem miatt, kérheti a teljesítés új határidejét, illetve kártérítést követelhet (pl. ha emiatt csereautót kellett bérelnie vagy közlekedési költsége keletkezett)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A jelenlegi bónusz fokozatot az autó eladása után 2 évig van lehetőség az új autóra átvinni. Ezután automatikusan A0-ba fog kerülni. Új jármű vásárlásakor nem „tiszta lappal” indul, hanem az utolsó kártörténeti adat alapján.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A jogerős hagyatéki végzéssel kérhető végleges forgalomból kivonás, amit bármelyik örökös benyújthat. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB) is meg kell szüntetni ehhez át kell íratni az autót, majd a biztosító felé a halotti anyakönyvi kivonatot és a hagyatéki végzést kell benyújtani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Rendezvénybiztosítással nem foglalkozunk. Lakásbiztosítással kapcsolatban használja kalkulátorunkat ide kattintva >> ahol több biztosító ajánlatát is összehasonlíthatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megadott adatok alapján: a fizetendő összeg az önrész miatt 200 000 Ft, a biztosító pedig a fennmaradó 300 000 Ft-ot téríti. Azonban a végső összegek a konkrét casco szerződés feltételeitől és a kár pontos mértékétől függnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérhet kiegészítő (ellen)kárszemlét. Írásban jelezze a biztosítónak, hogy nem ért egyet az ajánlott összeggel, mert a javítás költsége vélhetően meghaladja azt. Kérje, hogy új szemlét tartsanak, a lökhárító lebontása után, amikor a rejtett sérülések is láthatóvá válnak. A szervíz által kalkulált összeget is érdemes lehet elküldeni a biztosítónak. Ha továbbra sem ért egyet a biztosító kalkulációjával, lehetősége van független igazságügyi gépjármű-kárszakértőt megbízni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön lakásbiztosítása helyesen hivatkozik arra, hogy nem téríthet olyan kárt, amelyet külső karbantartási hiányosság (elhanyagolt tető, eldugult csatorna) okozott.Ez a legtöbb lakásbiztosítás általános kizárása, vagyis a biztosító jogszerűen járt el. Az ingóságokat ért kár miatt jogi útra lehet terelni a kérdést, bár érdemes mérlegelni, hogy a kár mértéke megéri-e a hosszas pereskedést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ön a saját részéről megtette a szükséges lépéseket és bejelentette a kárt. A biztosító felé jelezni kell, hogy a másik fél elérhetetlen és ilyen esetben a rendőrségi jegyzőkönyv alapján is le tud folyni a kárügy.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító vizsgálja a felelősség kérdését az ilyen esetekben, hogy gondatlanság vagy baleset okozta-e a kárt. Ha úgy ítélik meg, hogy a kár a biztosítási fedezeten kívül eső okból keletkezett (pl. „nem balesetszerű, hanem gondatlanságból ered”), akkor elutasíthatják.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A díjszámítás az Ön által megadott adatok alapján történt. A biztosító azonban a szerződés véglegesítésekor ellenőrzi az adatokat a Központi Kártörténeti Nyilvántartásban (KKNY) és a nyilvántartott bonus-malus besorolásban. Ha például a rendszerben rosszabb bonus fokozat szerepel, mint amit Ön megadott, a díj megemelkedik. Illetve bizonyos biztosítók pótdíjat számítanak fel például fiatal vezetőkre, sok balesettel terhelt előéletre vagy üzembentartó-váltás esetén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító gyakran az ilyen típusú károknál (LCD kijelzőt érő mechanikai sérülés) azt vizsgálja, hogy a kár véletlen balesetből, vagy inkább figyelmetlenségből/elhanyagolásból történt-e. Ha úgy ítélik meg, hogy a kár a biztosítási fedezeten kívül eső okból keletkezett (pl. „nem balesetszerű, hanem gondatlanságból ered”), akkor elutasíthatják.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a hiba a biztosító adminisztrációs hibájából ered, úgy írásban tud kérni korrekciót. Nézze meg, hogy mi szerepel az ajánlaton és mi a kötvényen. Amennyiben eltérés van és az ajánlaton még helyes adatok szerepeltek, úgy könnyen bizonyítható a biztosító felelőssége.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Várja meg az írásos jegyzőkönyvet a biztosítótól. Hivatkozzon a biztosítónál a biztosítási szerződésben szereplő pontra, ahol benne van a csőtörés és vízelfolyás térítése. A rejtett csőtörés ugyanúgy káresemény és mivel rendelkezik szakember általi felméréssel, így a csőtörés ténye bizonyított. A biztosítótól lehetősége van újabb kárfelvételt kérni, illetve ha nem rendeződik a probléma akkor a Pénzügyi Békéltető Testülethez is fordulhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségbiztosítás alapja, hogy a károkozónak el kell ismernie a felelősségét. Ha a szomszéd nem működik együtt, akkor bírósági határozat kell a kármegállapításhoz, tehát peres eljárással tudják csak rendezni ügyet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, több biztosítás is fizethet egy csonttörés esetén, feltéve, hogy több, erre a kockázatra kiterjedő szerződéssel rendelkezik valaki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bónuszbesorolás 2 év után vész el, így ha időközben nem volt másik jármű üzembentartója, akkor a 1,5 évvel ezelőtti besorolásba fog esni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szemüveg, illetve kontaktlencsepótlás a sürgősségi baleseti ellátások közé tartozik, így olyan esetekre vonatkozik amikor személyi sérülés következtében megsérül a szemüveg is. Még olyan esetekre vonatkozhat, amikor poggyászlopás vagy poggyász elvesztése miatt kell pótolni a szemüveget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárt a károkozó jármű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítója fogja megtéríteni. Ehhez szükséges a rendszám, amit Ön felírt – ez a legfontosabb adat. Javasolt, hogy mielőbb tegyen rendőrségi bejelentést is, mivel a károkozó elhajtott a helyszínről, és nem töltötték ki a kék-sárga baleseti bejelentőt. A rendőrségi jegyzőkönyv segíti a kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okmányirodában el kell rendezni az átírást, majd egyből az új kötelező biztosítást is meg kell kötni már az új üzembentartó nevére. A casco biztosítás megkötéséről pedig szabadon dönthet, szeretné-e vagy sem.