2021 január 11.

Kategória: 

  • Casco biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő,

Groupama biztosítónál rendelkezünk casco biztosítással. Hátizsákomat ellopták, melyben benne volt az autónk kulcsa is.Rendőrségi feljelentés, intézkedés megtörtént, az autó zárjai kicserélésre kerültek. A biztosító ügyintézője helyszíni szemle alkalmával azt mondta, hogy a zárcsere költségének 50%-át fizeti a biztosító, a dokumentumok benyújtásra is kerültek. Ugyanakkor a biztosító későbbi levelében arról tájékoztatott, hogy nem fizet semmit, mivel a kulcsok nem jól elzárt helyen voltak a lopás idején.Kérem szíves véleményét, köteles-e kifizetni a biztosító ilyen esetben a zárcsere 50-%-nak költségét? Válaszát előre is köszönöm.

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A Groupama casco biztosítási feltételei 10. Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség pontja szerint "A kármegelőzés érdekében a szerződő és a biztosított köteles különösen a jármű kulcsait oly módon tárolni, hogy ahhoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá." Kérdés, hogy a hátizsákot, melyben az autó kulcsai voltak honnan és milyen körülmények között lopták el. A feltételek nem említenek lezárt helységet, csak a hozzáférésről rendelkeznek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel általános biztosítással, vagy egyéni biztosítási szerződésével kapcsolatos kérdését és szakértőnk megválaszolja

Amennyiben oldalunkon kérdésére nem találja meg a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amelyre nem tudja, kihez forduljon, kérdezze biztosítási-szakértőnket online! Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk. Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 141 - 160 / 1424
Műtét
2020 október 05.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Epekő műtétem volt, kórházi kezelés alatt álltam. AEGON Biztosítónál CSÉB150-es biztosításom van, fizet-e a Biztosító részemre? Válaszát előre is köszönöm szépen!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A CSÉB biztosítással kapcsolatos ügyintézésért forduljon az Aegon Biztosító ügyfélszolgálatához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

vihar kár
2020 október 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözletem! Szeretnék.érdeklődni hogy egy ilyen mértékü kárt érdemes e bejelenteni a biztosítónál, családi házrol van szó aminek az egyik felében élek a másik fele évek óta nem lakott, a viharban tönkrement a hűtöm és beázás is keletkezett viszont ami a legnagyobb baj az hogy megsérült a tető szerkezete oly mertékben talán villámcsapás is lehetett (villámháríró nincs az épület tetején) ami általa ház oldala nagy mértékben megrepedt az aljátol a tetejéig , ezt milyen modon lehet bejelenteni a biztosító felé? Segítségét nagyon köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, jelentse be mielőbb a biztosítóba a káreseményt.
A kárbejelentésben minden esetben a valós adatokat, tényeket kell közölni a biztosítóval, a kárszakértő megállapítja mi okozta az épület sérülését, a beázást, a falak repedését.
A lakásbiztosítás viszont a szerkezeti hibákból, elhasználódásból, valamint a karbantartás elmaradásából eredő károkra nem nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Madarak okozta kár
2020 október 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözletem! Szeretnék érdeklődni egy olyan kárral kapcsolatban, amiről nem hallottam még, mint biztosítási esemény. Családi házban lakok, ami könnyű szerkezetű és dryvit rendszerrel van szigetelve. 2005-ben épült a házunk és ezidáig semmi ilyen jellegű dologgal nem találkoztunk. Egy pár hete figyeltem fel arra, h mintha harkály kopogtatna, olyan hangja volt, aztán egy kis idő múlva rájöttünk, h ez a hang az északi tűzfal felöl jön. A következő ilyen eseményt kifigyeltük és azt észleltük, h több madár van a házfalon és konkrétan már lyukat csinlátak a hungarocelen. Azt teljesen szédszették, tönkre tették a rajta lévő stukkókat is. Ezt milyen módon lehet bejelenteni a biztosító felé. Ill. ha csak vmi külön kiegészítő biztosítás, mi lenne az pontosan és melyik biztosítónál lehet kérni!? Segítségét nagyon köszönöm! üdv: U. Szilvia
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Van olyan lakásbiztosítás, melynek a fedezete kiterjed a lakás-, vagy épület hőszigetelésében, az épület gépészetében madarak, vagy rágcsálók által okozott kárra. Jelentse be a káreseményt a biztosítójánál és ott tájékoztatják, hogy pontosan az Ön biztosítása fedezi-e az ilyen jellegű károk fedezetét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ingóság,adminisztrációs költség
2020 október 04.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Tudni szeretném,hogy autó balesetben károsodott személyes tárgyaim térítését kérhetem-e a biztosítótól?Illetve totálkáros autó esetén,ha vásárolok másik autót,az adminisztrációs költségeket téríttethetem-e a biztosítóval? / Allianz Casco/ 2008.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Dologi károkat a kötelező felelősségbiztosítás téríti, a casco csak abban esetben, ha kötöttek kiegészítő poggyászbiztosítást is. Kötelezőnél totálkár esetén általában téríti a biztosító az új gépjármű forgalomba helyezési költségeit a károsult gépjármű kategóriájáig. A casco erre nem térít.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Garázsban tárolt jármű tűz- és elemi kárai
2020 szeptember 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Családi házunk alsó szintjén lévő garázsában tűz keletkezett. Biztosításunk kiterjed a garázsban tárolt gépjárműre is. Ott tároltunk több olyan ingóságot, ami a használatban lévő gépkocsink tartalék alkatrészei, motorolaj, szervóolaj, váltóolaj, dísztárcsa és egyéb beépítésre váró alkatrész. Volt még a garázsban egy hobbi versenyzésre épülő félben lévő autó és a hozzá megvásárolt alkatrészek. Mellette volt egy gurulós szerszámos kocsi, rajta egy légkulcs. A garázs beton padlózatát műanyag rács borította. Ezek közül semmit nem fizetett ki a biztosító arra hivatkozva, hogy ezek nem általános háztartási ingóságok. Szabályosan járt-e el a biztosító és milyen biztosítást kellett volna kötni, hogy a garázsban tárolt gépjármű mellett a hozzá tartozó ingóságok is biztosítva legyenek? Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Véleményünk szerint a garázsban tárolt hobbi versenyzésre épülőfélben lévő autó és a hozzá megvásárolt alkatrészek, valamint a gurulós szerszámos kocsi, a légkulcs, a beépítésre váró autóalkatrészek semmiképp nem tartoznak az általános háztartási ingóságok csoportjába.
A melléképületben (garázs) csak háztartási ingóságok biztosítására van lehetőség.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2020 szeptember 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó napot, Olyan kérdésem lenne, higy 10 emeletes panelházban élek, a felettünk lévő szomszédtól az egyik falunk beazott. Van lakás biztosításunk is illetve a háznak is van mindkettőnél lejelentettük a kárt de csak a ház bíztoítoja fizet. A saját biztosítonknál azt mondták hogy csak egy helyről lehet felvenni a kártérítést. Ez valóban így van? Előre is köszönöm szépen a segítséget. Üdv P. Ádám
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, csak az egyik biztosításra vehető igénybe a kárrendezés.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Sűllyedő ház
2020 szeptember 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tiszteletem. A szomszédomnak beszakadt 2 hete a pincéje, azóta elkezdett sűllyedni a mi házunk is. A konyhában vettük észre és a garázsfal nyílik szét. Statikussal nézessem meg, vagy jelezzem már most a biztosító felé a problémát? A szomszéd háza lakhatatlan lett, beszakadt a ház a pincébe.Kb 4 m van a két ház között. Tanácsát várom, köszönettel: Sz. Edit
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, jelentse be mielőbb a biztosítóba a káreseményt. A kárszakértő megállapítja, mi okozta az épület süllyedését, illetve az Ön falánál a repedést.
Amennyiben egy ismeretlen üreg (az építési engedélyben nem szereplő, vagy a hatóságok által fel nem tárt üreg) beomlása okozta a kárt, a lakásbiztosítás fedezetben van, viszont a lakásbiztosítás a szerkezeti hibákból, elhasználódásból, valamint a karbantartás elmaradásából eredő károkra nem nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szennyvízcső törés
2020 szeptember 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Földszinti társasházi lakásomban eltörött a szennyvízvezeték. A lakás alatt nincs pince és a szennyvízvezeték az aljzat alatt kb. 1 méter mélyen a földben fut. A kérdésem az lenne, hogy ezt a kárt a társasház vagy a saját biztosításom fedezi-e, és milyen mértékben. Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A csőtörés kockázatot a saját, illetve a társasház biztosítás is tartalmazza, de természetesen csak az egyik biztosításra vehető igénybe a kárrendezés.
A biztosítás az eredeti állapot visszaállítását fedezi, a mértékét a kárszemle után állapítják meg.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tetőszerkezet károsodása
2020 szeptember 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
2020. augusztus 29-én városunkban szupercella söpört végig. Fák dőltek ki, nagyon sok kár keletkezett. Az általunk 2014-ben itt vásárolt ingatlanon lévő lakás tetőt szerkezetében is kár keletkezett. A vásárolt ingatlanon lévő lakás tetőszerkezetét szakemberrel cseréltettük le. A cserép alatti részt is szakszerűen lefóliázta. A vihar következtében ez a fólia teljesen szétszakadozott, a megkérdezett szakember szerint csak a tetőszerkezet visszabontásával lehet kijavítani. A biztosító álláspontja, mivel a belső szigetelés még nem készült el, ez nem biztosítási káresemény, hanem kivitelezési hiba. Kérdésem, kötelező-e a belső szigetelés /pl. üveggyapot/, ha még nincs tervben a tetőtér beépítése.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a kárszemle megállapítása nem egyezik az Ön által elvártakkal, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni és ismételt kárfelmérést kérni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2020 szeptember 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító! Kérdésem dióhéjban próbálom feltenni.Fiamék Önkormányzati lakásba költöztek,amiben kb. fél évvel előtte meghalt az idős tulaj.Amíg üresen állt,a felső szomszéd véletlenül leáztatta a bérleményt.Az Ő kárát rendezte is a Biztosító,de az alsó lakás kárával sem a közös képviselő,sem a Biztosító nem foglalkozott.Ahogy Ők átvették a kulcsot,jelezték a Biztosító felé a káreseményt,de azóta sem történt semmi.Úgyhogy beköltözéskor a felmerülő költségek mellett,ezt az elhanyagolt,penészes,százezres kárt kellett SAJÁT KÖLTSÉGBŐL rendezniük.Amellett,hogy ez ABSZOLÚT ETIKÁTLAN,főleg,hogy a ház saját biztosítása élő,nem megszüntetett biztosításáról beszélünk,Ők teljesen jóhiszeműen jelezték is az észleléskor a Biztosító felé. Kérdésem,mi a teendő ilyen esetben,kit terhel a felelősség,a plusz kiadások miatt,amik amúgy is nagyon megterhelték már a pénztárcájukat. Tisztelettel és köszönettel M.né Sz. Andrea
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A pontos körülmények ismerete nélkül nem tudunk válasz adni arról, hogy kit terhel a felelősség amiatt, hogy a kár bekövetkeztekor nem lett rendezve a bekövetkezett kár.

Ha nem ért egyet a biztosító jelenlegi hozzáállásával, lehetősége van a biztosítónál írásban panaszt tenni és ismételten szemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu, honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ház, de nem ház
2020 szeptember 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Megvásároltunk egy ingatlant, amely a tulajdoni lapon kivett, beépítetlen területként szerepel. A valóságban eg 2007ben épült családi ház áll a telken, csak egy filagória hiányzik még, akkor készülne el. Van házszáma is az épületnek. Van-e lehetőség így lakásbiztosítást kötni? Van-e értelme egyáltalán, fizete-e így a biztosító baj esetén?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lakásbiztosítás kizárólag olyan, az ingatlan nyilvántartásban feltüntetett vagy építés alatt álló épületre köthető, amely a biztosítás szempontjából megfelelő állapotú.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utólagos díjemelés
2020 szeptember 21.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Önökön keresztül a fordulónappal 2020.08.28-ával (fordulónao) biztosítót váltottam. Az Allianz 36.600 Ft-os ajánlata volt a leg kedvezőbb. Ezt választva a szerződés létre is jőtt. Át is utaltam egy összegben az éves díjat, amit vissza is igazoltak. Látszólag minden rendben történt. Majd 2020.09.16-án érkezett egy email, amiben közölték, hogy a 680 Ft fedezetlenségi díjat tartalmazó (nem tudom miből ered?) 14.720 Ft hátralékot tartanak nyilván. 2020.07.24-én elküldőtt kötvényüket elfogadtam (B4 bónusz) 2020.09.02-án megküldték az igazolást. 2020.09.15-én újabb kötvényt küldtek amin viszont már nem az eredetileg választott 36.600 Ft szerepel, hanem 50.640 Ft és B3. Ez az eredeti ajánlaton jócskán túlmutat, és egyáltalán nem kedvező váltás lenne. A bonus-malus besorolás a kártörténeti napló alapján kerül megállapításra. Balesetem nem volt, hiszen az autó csak pár kilómétert tett meg egy év alatt (javítás és egyéb ok) Akkor miből ered az eltérés? Jogos a letrejött szerződés utólagos módosítása a Allianz részéről? Ki hibázott és hol? Van elállási jogom ebben az estben? Előre is köszönöm válaszát! G. István
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

vízkár mely nem érinti a nem biztosított épületrészt
2020 szeptember 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! 70 m2 ingatlanunkhoz hozzáépítettünk kb 60 m2 alpaterülettel garázst és előteret + emeletet. A bővített rész külön alappal és tetőszerkezettel rendelkezik. Mivel ez a rész még kb 70%-os készültségnél(nincs benne se víz se villany) tart, nem biztosítottuk. A lakott részben csőtörés történt a kárnak a 38%-át hajlandó a biztosító fizetni. Helyesen jár el, ha az új részt még nem lakjuk?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel a kockázatviselési helyen csak egy 70 m2-s épület van biztosítva, ezzel szemben egy további, 2*60 m2 épülő épület is van, ezért a biztosító alulbiztosítottságot állapított meg és aránylagos kártérítést alkalmazott.
A helyes megoldás az lett volna, hogy az építkezés megkezdése előtt a meglévő biztosítást egy épszer (építési- és szerelésbiztosítás) fedezettel kiegészítik, és akkor az építkezés során a teljes (régi és új) épületre is fedezetben áll a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tulajdonos halála, jogerős végzés kiküldésének dátuma, fedezetlenségi díj
2020 szeptember 18.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Édesanyám halálát bejelentettem a Groupama biztósítónak a nevén lévő autó miatt. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy a jogerős végzéssel tudok csak új szerződést kötni. 2020.09.02. keltezésű levélben szerepelt, hogy a végzés 2020.08.12-én jogerőre emelkedett. A borítékon 09.07-i postai pecsét van, én 09.15-én kaptam kézhez. A Groupamánál 09.17-én kaptam árajánlatot az új szerződés megkötéséhez, melyben köteleznek 09.02-tól 09.17-ig fedezetlenségi díj megfizetésére. Úgy gondolom, hogy jogtalan, hiszen csak a végzés íródott 09.02-án, de már aznaptól fizetésre köteleznek. Másnap (mai nap) viszont egy biztosítós ügyintézőtől megtudtam, hogy a jogerőre emelkedéstől számítva 30 napon lenne az új szerződés megkötésére fedezetlenségi díj nélkül, így ha nem számítom a postai út hosszát 09.02-tól (ha igaz a 30 nap) 10.02-ig meg tudnám kötni a szerződést fedezetlenségi díj nélkül. Azért kérdezem Önöket, mert az ügyintéző bizonytalan és nem tudja 100%-ig, hogy mi az eljárás ilyenkor. Köszönettel: K.né P. Mariann Tel: 06........4
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A hagyatéki végzés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül kell az örökösnek új biztosítást kötnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

szomszéd kidőlt nyárfája.
2020 szeptember 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB. 2020 08.29 Göd, Dunakeszi térségben meglehetősen nagy vihar volt. A szomszédomnak volt 2 db kb, 45-50m magas nyárfája ami a kertünkbe -a ház és a kapu között- kidőltek. Az autóm totálkáros lett, a kertben található faház gyakorlatilag, benne levő dolgokkal együtt eltünt, a kerítésem összerogyott, az elektromos hálózatot ki, leszakította a házból, gázórámat le kellett szereltetni mert a gázcsővel együtt megsérült A fa nagyságát jelzi hogy a tőlünk kettővel távolabbi ház udvarán levő autó is totálkáros lett. A fákon kidőlésük előtt látható volt gombásodás. Kidőlés után látni lehetett hogy az egyik fa tartógyökerei el vannak korhadva. A szomszéd biztosítójának (Aegon) kárszakértője közölte velem hogy vis maior s nem rendezik felém a káromat. A szomszéd a lakásbiztosításon felül rendelkezik felelőségbiztosítással is. Szerintük a viharkár nem tartozik a felelőség biztosítás alá. Ami az én biztosítómat illeti (Signal) ma derült ki hogy a kertesház biztosításába nem tartozik bele a kerítés!!??? Ezért azt nem fizetik. Szeretném megkérdezni Önöket, hogy mit tegyek? A szomszéd a vis mior hallatán örömtáncba kezdett. Az én károm kb.2.5-2.6 millió forint. Ezt most én elbuktam, vagy van valamire esélyem?? Eredetileg 3 db nyárfa volt de az egyiket még időben kivágatták mert az beteg volt. Az autómnak, a koránál fogva cascobiztosítás nem volt. Előre is köszönettel S Ferenc
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók a keletkezett károkat a biztosítási feltételben leírtak alapján rendezik. A biztosítások feltétele tartalmazza, mire terjed ki a biztosítás fedezete, illetve tartalmazza a kizárásokat is.

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: pbt@mnb.hu, honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tudnának nekem a jelenlegi Cascom helyett kedvezőbbet ajánlani?
2020 szeptember 17.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Szép napot! Tudnának nekem a jelenlegi Cascom helyett kedvezőbbet ajánlani? Jelenleg 34600Ft negyed évre az M..-6.. forgalmi rendszamos automra. Üdv. R. Sándor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bonus-malus átvitel
2020 szeptember 17.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jelenleg magánszemélyként a tulajdonomban van egy gépjármű. Ennek eladását követően az ezzel a gépjárművel elért bonus besorolást át tudom-e vinni egy olyan gépjárműre, melynek a tulajdonosa egy általam 100%-ban birtokolt gazdasági társaság? Válaszukat köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nem, mivel a bonus-malus rendszerrel járó előnyök és hátrányok a szerződő üzembentartó személyéhez fűződnek, ezért az elért bónusz fokozat más üzembentartó személyre (természetes személyről jogi személyre) nem vihető át.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás igazolása átíratáshoz
2020 szeptember 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Ha nincs nyomtatóm, de az új gépjármű biztosításra megkötöm önöknél a biztosítást, hogyan tudom igazolni azt okmányiroda felé, hogy megkötöttem a biztosítást átíratáshoz ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mobiltelefonon bemutatva a biztosító által megküldött PDF formátumú dokumentummal igazolható a biztosítás megléte. Ha ezt az okmányiroda így nem fogadja el, akkor általában a helyszínen továbbítható az okmányiroda nyomtatójára az igazolás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakasbiztositas - biztosító nem akar fizetni
2020 szeptember 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kedves Hölgyem/Uram. Társasházban lakom, a felettem levo lakó eláztatta a lakásomat. A biztosító kérte, h írassam alá vele, hogy ő okozta a kárt. Ő nem hajlandó aláírni, mert egy konyhai flexibilis cső repedt szét, nem az ő hibája, illetve az ő lakasbiztositasaban, nincs felelősség biztositas és fél hogy ráterhelik. Az uj konyha szekrenyt kell helyre állítatnom (200.000Ft) Tudok valamivel érvelni a biztosítónál? Ha közjegyzőhöz fordulok és kérek egy fizetési felszólítást a felettem lakohoz és esetleg Polgári Perré alakul akkor ezek az információ alapján elképzelhető, hogy nem nyernének meg a pert? Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által leírt kár egyértelműen felelősségi kár. A biztosítók csak abba az esetben rendezik a felelősségi károkat, ha a károkozó elismeri a felelősségét.
Mivel az Ön felett lakónak nincs felelősségi fedezet a lakásbiztosításában, továbbá a felelősségét sem ismeri el, sajnos nincs más lehetőség, mint a pereskedés.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

padló
2020 szeptember 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Kárszakértő! Az egyik szobánkban tönkrement a szalagparketta jó része kiömlött vegyi anyag miatt. Jár erre kártérítés a biztosítótól? Üdvözlettel M. Zsuzsanna
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ilyen jellegű kárra nem terjed ki a biztosítás fedezete.

Oldalak