Kegyetlen viharokkal támad január: átlagosan ekkora értékű kárt okoznak a házakban a gigaszelek
2022 január 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kegyetlen viharokkal támad január: átlagosan ekkora értékű kárt okoznak a házakban a gigaszelek

Átlagosan 50 ezer forintos kárt okozott a január közepén Magyarországon végigvonuló szélvihar. A heves szél ablakokat tört be és tetőket rongált meg főként Győr-Moson-Sopron, Pest és Komárom-Esztergom megyében.

Már jóval a nyári viharszezon előtt, január közepén komoly gondokat okozott az időjárás Magyarországon. Január harmadik hétvégéjén nagyon erős szélvihar söpört végig az országon. A K&H-hoz a viharos napokat követő hétfőn a szokásosnál 20 százalékkal több kárbejelentés érkezett. Elsősorban a heves szél miatt betört ablakok és megrongálódott tetők miatt fordultak a lakóingatlan-tulajdonosok a biztosítóhoz - írja közleményében a biztosító.

Főként Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyében okozott komolyabb károkat a vihar. Bár a károk összesítése még folyamatban van, az előzetes adatok szerint átlagosan 50 ezer forint kártérítést kaphatnak az érintettek: ez megfelel az eső nélküli viharokhoz köthető összegnek. A biztosító szakértői kiemelték, hogy minden időjáráshoz köthető káreseménynél nagyon fontos a pontos dokumentáció a gyors ügyintézés érdekében.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP:Lakásbiztosítás kalkulátorunkban megnézheti az egyes ajánlatok tartalmát és összehasonlíthatja azokat:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>

Utasbiztosítás (2. rész): mire ügyeljünk, ha síelni indulunk?
2022 január 18.
Kategória:
Utasbiztosítás

Utasbiztosítás (2. rész): mire ügyeljünk, ha síelni indulunk?

A síelés szórakoztató, ám csöppet sem veszélytelen téli sport. Célszerű ugyanakkor körültekintően áttekinteni a síelés időtartamára kötött utasbiztosítás feltételeit, s meggyőződni arról, hogy a számunkra leginkább megfelelő biztosítást kötöttük meg. A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásának második részét olvashatja, az első itt érhető el.

Január-február környékén a téli sportok szerelmesei egyre gyakrabban fordulnak meg a hazai és a külföldi sípályák környékén. Indulás előtt szerencsére egyre többen gondolnak arra is, hogy megfelelő utasbiztosítással rendelkezzenek, ha síelni indulnak – mondta el dr. Bálint Boglárka.

A szerződés megkötésekor feltétlenül jelezzük, hogy utazásunk célja a sípályák felkeresése, ugyanis nem minden utasbiztosítás terjed ki a téli sportok kapcsán felmerülő kártérítési igények rendezésére. A legtöbb biztosítótársaság ma már többféle terméket kínál ügyfeleinek, így érdemes pontosan átbeszélni, hogy mire, milyen esetekre szeretnénk biztosítást kötni.

Az utasbiztosítások általában kettős funkcióval bírnak: egyrészt védenek minket, mint balesetbiztosítás, másrészt felelősségbiztosításként segítséget nyújtanak akkor is, hogyha mi okozunk balesetet.

Az utasbiztosítások balesetre vonatkozó részével kapcsolatban jó tudni, hogy egyes biztosítások csak az állami egészségügyi intézményekben történő kezelés költségeit térítik meg. Vagyis ebben az esetben a magánkórházakban, magánrendelőkben elvégzett gyógykezelések költségeit nem lehet áthárítani a biztosítóra.

Amennyiben biztosításunk ilyen kitételt tartalmaz, úgy feltétlenül szükséges tisztázni, hogy milyen jellegű intézményben kapunk gyógykezelést. A biztosítási termékek piacán igen nagy eltérés mutatkozik abban is, hogy baleset esetén milyen szolgáltatásokat térít meg a biztosító és milyen összegben.

Tipikusnak nevezhető szolgáltatások a gyógykezelés költségeinek, a gyógyszerköltségeknek, a mentési költségeknek, a családtagok utazási költségeinek, a hazaszállításnak, legrosszabb esetben pedig a holttest hazaszállításának költségeinek átvállalása. A biztosítók azonban szinte minden esetben meghatározzák azt a felső összeghatárt, ameddig átvállalják ezen költségeket.

Az utasbiztosítások felelősségbiztosítási részénél kiemelt jelentőséggel bírnak a biztosítási összeghatárok.

Amennyiben ugyanis felelősségünk a balesetért megállapítható, úgy a károsult velünk szemben kártérítési igénnyel léphet fel, sőt, a külföldi társadalombiztosítási szerv még a sérült személy gyógykezelésének költségeit is követelheti tőlünk.

Ezen túlmenően akár büntetőjogi vagy szabálysértési eljárást is indíthatnak velünk szemben, így külföldi jogi képviselő megbízása is szükségessé válhat. Érdemes tehát még az utasbiztosítás megkötése előtt alaposan áttekinteni, hogy az általunk választott biztosítás ezen költségeket fedezi-e és ha igen, akkor milyen összeghatárig.

Adott esetben érdemes lehet megfontolni azt is, hogy több biztosítást kötünk, s ezzel megtöbbszörözzük a rendelkezésünkre álló biztosítási összegeket.

Fontos megjegyezni, hogy a téli sportokra köthető biztosítás esetén a biztosító mentesülését okozhatja azt, hogyha a baleset idején alkoholt fogyasztottunk. Saját testi épségünk, a balesetek bekövetkezésének kockázatának csökkentése és a biztosítóval szembeni vitás helyzetek elkerülése érdekében célszerű kerülni a síelés közbeni alkoholfogyasztást.

A síelés szórakoztató, ám csöppet sem veszélytelen téli sport. Célszerű ugyanakkor körültekintően áttekinteni a síelés időtartamára kötött utasbiztosítás feltételeit, s meggyőződni arról, hogy a számunkra leginkább megfelelő biztosítást kötöttük meg.

Az önfeledt sportolás közben pedig mindig tartsuk magunknál az utasbiztosítás kötvényét, illetve a biztosító elérhetőségét annak érdekében, hogy baj esetén a lehető leghamarabb segítséget kapjunk.

forrár: origo.hu

CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
Utasbiztosítás ajánlatok>>

Utasbiztosítás (1. rész): tippek a télen útra kelőknek
2022 január 17.
Kategória:
Utasbiztosítás

Utasbiztosítás (1. rész): tippek a télen útra kelőknek

A téli sportok szerelmeseinek számtalan előkészületre van szükségük utazás előtt: a sportfelszerelés átvizsgálása, a gépjármű felkészítése és az utasbiztosítás megkötése is ide tartozik. Ez utóbbival kapcsolatosan szerencsére sokan már rendkívül tudatosan keresik a megfelelő biztosítást. A D.A.S. JogSzerviz szakértője azoknak próbál néhány szemponttal segíteni, akik a biztosítások világában kevésbé rutinosan mozognak. Most a kétrészes írás első részét olvashatja.

Dr. Bálint Boglárka szerint fontos már az elején leszögezni, hogy minden biztosítás (utasbiztosítás is) más és más, éppen ezért az egyes biztosítási termékeket sokszor nagyon nehéz összehasonlítani egymással.

Lehet, hogy az egyik biztosítás tartalmaz valamit, amit a másik nem, avagy éppen fordítva. Szerencsére ma már az interneten böngészve könnyen áttekinthetjük az egyes biztosítótársaságok kínálatát és kiválaszthatjuk a számunkra leginkább megfelelőt.

Érdemes a tervezéssel kezdeni

Amolyan „nulladik" lépésként célszerű átgondolni, hogy pontosan mi utazásunk célja, milyen tevékenységeket fogunk végezni. Nem feltétlenül célszerű például extrém sportokra is kiterjedő utasbiztosítást kötni arra a családtagunkra, aki úgy tervezi, hogy amíg mi síelünk, addig a hotel wellness részlegében piheni ki magát.

Fordítva is igaz ez az állítás, egy alapszintű utasbiztosítás több mint valószínű, hogy nem lesz elegendő egy síbaleset esetén. Semmi nem tiltja ugyanis, hogy a család egyes tagjainak különböző utasbiztosítást kössünk.

Szintén érdemes átgondolni, hogy milyen vagyontárgyakat viszünk magunkkal nyaralás során. Egyes biztosítások kiterjednek például a sífelszerelésünkben esett károkra is, míg mások nem. Fontos továbbá úti célunk is, hiszen ez is jelentőséggel bírhatnak abban a tekintetben, hogy melyik biztosítótársaságnál tudunk biztosítást kötni.

Az utasbiztosítások kettős funkciója

Az utasbiztosítások általában kettős funkcióval bírnak: egyrészt védenek minket, mint balesetbiztosítás, másrészt felelősségbiztosításként segítséget nyújtanak akkor is, hogyha mi okozunk balesetet.

Az utasbiztosítás balesetbiztosítási része

Az utasbiztosítások ezen részével kapcsolatban jó tudni, hogy egyes biztosítások csak az állami egészségügyi intézményekben történő kezelés költségeit térítik meg. Az ilyen kitételt tartalmazó szerződések esetén a magánkórházakban, magánrendelőkben végzett gyógykezelések költségeit nem lehet áthárítani a biztosítótársaságra.

Kisebb baleset esetén lehet ez fontos, amikor saját magunk térünk be egy rendelőbe. Nagyobb baleset esetén ugyanis a kiérkező mentő ugyanis állami intézménybe fogja beszállítani a beteget.

A bevezetőben is említettük, hogy a biztosítási termékek igen nagymértékben eltérhetnek egymástól. Eltérés lehet abban is, hogy egy konkrét baleset esetén mit és milyen összegben térít a biztosító.

Általában a biztosítótársaságok a gyógykezelés költségeinek, a gyógyszerköltségeknek, a mentési költségeknek, a családtagok utazási költségeinek, a hazaszállításnak, legrosszabb esetben pedig a holttest hazaszállításának költségeinek megtérítését vállalják. A legtöbb esetben ugyanakkor a biztosítók meghatározzák azt a felső összeghatárt, ameddig átvállalják ezen költségeket.

Fontos megemlíteni továbbá, hogy amennyiben úti célunk Európán belül található, akkor az utasbiztosítás megkötése mellett érdemes kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát is. Ezen kártya birtokában ugyanis egy másik tagállamban a magyar egészségbiztosítás terhére vehetünk igénybe – orvosilag szükséges – egészségügyi szolgáltatásokat.

Ugyan ezen kártyával is csak az államilag finanszírozott szolgáltatóknál vehetünk igénybe számunkra ingyenesen ellátást, ám az utasbiztosítással szemben előnye, hogy már a helyszínen sem kell az ellátásért fizetnünk.

Az utasbiztosítás felelősségbiztosítási része

Az utasbiztosítások ezen részénél kiemelt jelentőséggel bírnak a korábban már említett biztosítási összeghatárok. Ezen része a biztosításoknak arra szolgál, hogyha mi okozunk balesetet, kárt, a biztosítótársaság megtéríti ezt helyettünk.

Ezen részre azért érdemes kiemelt figyelmet fordítani, mert nem csak a károsult kártérítési igényét rendezheti helyettünk a biztosító, hanem akár a külföldi társadalombiztosítási szerv által támasztott, a sérült személy gyógykezelésének költségein alapuló követelését is.

Amennyiben balesetet okozunk, úgy akár büntetőjogi vagy szabálysértési eljárást is indíthatnak velünk szemben, ami miatt szükséges külföldi jogi képviselőt megbíznunk. Ez is jelentős költséggel járhat, így érdemes még az utasbiztosítás megkötése előtt alaposan áttekinteni, hogy az általunk választott biztosítás ezen költségeket fedezi-e.

Mindig figyeljünk a kizárásokra, mentesülési esetekre is

Az „apróbetűs" részek áttanulmányozása ugyan a legtöbb ember számára nem kellemes feladat, de mindenképpen érdemes azt tisztáznunk, hogy milyen esetekben nem köteles a biztosítótársaság téríteni. Igen gyakori, hogy a szerződési feltételek szerint a biztosító mentesülését okozhatja azt, hogyha a baleset idején alkoholt fogyasztottunk.

Saját testi épségünk, a balesetek bekövetkezésének kockázatának csökkentése és a biztosítóval szembeni vitás helyzetek elkerülése érdekében éppen ezért célszerű kerülni a síelés közbeni alkoholfogyasztást. A további kizárások már nagyobb változatosságot mutatnak, éppen ezért javasoljuk azok alapos áttekintését.

Egy utolsó tanács

Miután megtaláltuk és megkötöttük a számunkra leginkább megfelelő utasbiztosítást, meg kell kapnunk az utasbiztosítási kötvényt. Ezt a dokumentumot és a biztosítótársaság elérhetőségét mindig érdemes magunknál tartani, még síelés közben is. Így biztosítható ugyanis, hogy baj esetén a leghamarabb tudunk érdemben is egyeztetni a biztosítótársasággal.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
Utasbiztosítás ajánlatok>>

Ezek voltak tavaly a legdrágább természeti katasztrófák a világon
2022 január 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ezek voltak tavaly a legdrágább természeti katasztrófák a világon

A legnagyobb német viszontbiztosító összegezte, hogy a világon mekkora károkat okoztak 2021-ben a természeti csapások. A végső összeg eléri a 280 milliárd dollárt.

A Munich Re szerint a biztosítók által kifizetett kárérték döntő többségéért a természeti katasztrófák tehetők felelőssé. A tavaly júliusi áradások Nyugat-Európában globálisan a második legdrágább csapásnak számítottak. A német viszontbiztosító közzétette azt a jelentését, amelyben összegzik a katasztrófák után a világon kifizetett biztosítások összegét. Ez mintegy 280 milliárd dollárt tesz ki, és pontosan illeszkedik abba az emelkedő trendbe, amely évről évre egyre nagyobb összeg kifizetését teszi szükségessé a klímaváltozásnak betudható természeti csapások nyomán.

A klímaváltozás eredményeként egyre gyakrabban fogunk szembesülni extrém, pusztító időjárási körülményekkel - mondta a biztosítótársaság tudományos munkatársa.

A legdrágább természeti csapások 2021-ben

A jelentésből kiderül, hogy a biztosítási összeg egy jelentős része az Egyesült Államokban keletkezett hurrikánok, tornádók és áradások eredményeként.

TAVALY EGYÉBKÉNT AZ IDA NEVŰ HURRIKÁN OKOZTA A LEGNAGYOBB PUSZTÍTÁST, A NYOMÁBAN A KÁROK ELÉRTÉK A 65 MILLIÁRD DOLLÁRT.

Úgy becsülik, hogy összességében mintegy 145 milliárdos kár érte az USA-t mind az összkárokat, mind pedig a biztosított károkat tekintve. Ez arányaiban jóval több, mint az azt megelőző éveké volt. 2019-ben például az összes kár értéke 52 milliárd dollárt tett ki.

Nem szabad megfeledkeznünk arról a ritka hideghullámról sem, amely februárban csapott le az Egyesült Államokra, és beterítette még a déli Texas államot is, ahol Houstonban mínusz 8 fokot mértek. Bár hasonló fagy évtizedenként egyszer jellemző Texasra, az állam energiahálózata, infrastruktúrája és épületei nincsenek felkészülve ilyen extrém terhelésre. Milliók maradtak napokig áram nélkül. A károk értéke harmincmilliárd dollárt tett ki, amelynek azonban csak a fele volt biztosítva.

Európa nyugati felét júliusban érte el kiterjedt esőzés, aminek hatására nagyon sokfelé alakultak ki villámáradások – ez az Ahr folyó esetében volt kritikus –, aminek nyomán számtalan épületet mosott el az ár, és nagy károk keletkeztek az infrastruktúrában; hidak és autóutak semmisültek meg. 220 ember vesztette életét.

Szeptemberben a Kanári-szigeteken tört ki a Cumbre Vieja-vulkán. A lávaömlés csak három hónappal később, december 25-én szűnt meg. A lávafolyam háromezer ingatlant pusztított el, a károk értéke eléri az egymilliárd dollárt, ám ennek csak töredéke volt biztosítva.

Ázsia még viszonylag jól megúszta a tavalyi évet. A természeti károkat ötvenmilliárd dollárra becsülik, ebből kilencmilliárdnyi volt biztosítva. Nyáron Kína középső részén a heves esőzések nyomán megáradt folyók átléptek a gátakon, és főleg Henan tartományban okoztak jelentős károkat, mintegy 16 milliárd dollár értékben, azonban ennek talán a tíz százalékára kötöttek biztosítást. Februárban Japán keleti partjainál regisztráltak egy, a Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengést, amely 7,7 milliárd dolláros kárt hagyott maga után, ennek hetven százaléka nem volt biztosított.

forrás: index.hu

CLB TIPP: Lakásbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>

A károkozói pótdíjjal kapcsolatos jogviták - MNB Pénzügyi sarok
2022 január 10.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A károkozói pótdíjjal kapcsolatos jogviták - MNB Pénzügyi sarok

A biztosítók a kgfb szerződéseikre meghirdetett díjtarifájukban a károkozásokat pótdíjjal is „büntethetik" a bonus-malus besorolás alkalmazása mellett. Bár ez a magyar fogyasztók széles körét érinti, részleteit mégis sokan nem ismerik. A pótdíjként alkalmazott díjkorrekció ugyanis a bonus-malus besorolás során alkalmazott feltételektől eltérő kártörténeti adatokat, időszakokat is figyelembe vehet, így olyankor is befolyásolhatja a biztosítás díját, amikor a bonus-malus besorolás nem változik. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fellépésére a biztosítók megkezdték a károkozói pótdíj mértékének csökkentését. Dr. Nagy Olga, az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület tagjának cikke.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) keretein belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) előtt is előfordulnak károkozói pótdíj alkalmazásával kapcsolatos pénzügyi fogyasztói jogviták.

Ezekben a fogyasztók a pótdíj mértékét, a figyelembe vett időszak hosszát, vagy azt kifogásolják, hogy a biztosítónak a kárt megtérítették, így a bonus-malus besorolásuk nem változik, a károkozói pótdíj miatt a biztosítási díjuk mégis jelentősen növekszik.

A PBT előtti egyik lezajlott eljárásban a kérelmező például kifogásolta, hogy az alkusz által kalkulált kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjhoz képest a biztosító egy öt évvel ezelőtt kifizetett kárra hivatkozva többszörösére emelte felelőségbiztosítása díját. A kérelmező az előző biztosítási időszakban nem okozott kárt. Ezt beírta az ajánlati dokumentációba is, a biztosító azonban az előzményi káradatok lekérdezése után a kockázatviselés kezdetére visszamenőleges hatállyal mégis megemelte a kgfb díjat.

A meghirdetett díjtarifában foglalt károkozói pótdíjra vonatkozó rendelkezései alapján a biztosító ezt megtehette. Szerinte a kérelmező tévesen adta meg az előzménykárokra vonatkozó adatokat, az ajánlaton ez alapján számolták az alacsonyabb biztosítási díjat, majd a biztosító - az előző öt évben kifizetett károkat figyelembe véve - azt jogszerűen módosította.

A PBT eljárásban a biztosító és az ügyfél végül egyezséget kötött, közös megegyezéssel megszüntették a kérelemmel érintett szerződést.

A megszüntetés időpontját követő időszakra befizetett biztosítási díjat a biztosító visszafizette a kérelmező részére. A fogyasztó így azután a piacon kedvezőbb díjú ajánlatot tudott keresni.

Egy másik békéltetési ügyben a kérelmező azt kifogásolta, hogy kgfb szerződése terhére a biztosító kártérítést fizetett, amit az ügyfél a biztosító felhívására 45 napon belül visszafizetett azért, hogy bonusbesorolása ne változzon hátrányosan. Ennek ellenére a következő biztosítási időszakra a biztosító jelentősen megemelte a „kötelező" díját. Ezt panaszban kifogásolta az ügyfél, mire a biztosító tájékoztatta, hogy bonusfokozatát visszaállította, azonban a káreseményre tekintettel - függetlenül a kárösszeg megtérítésétől – pótdíjat alkalmazott.

Ezt ebben az esetben is megtehette saját díjtarifa rendelkezéseinek megfelelően a díj következő biztosítási időszakra történő kiszámításánál. A PBT eljárásában a felek – az első ügyhöz hasonlóan – viszont egyezséget kötöttek: az érintett szerződést közös megegyezéssel megszüntették, a kérelmező ez esetben is kedvezőbb díjú biztosítást kereshetett.

A példaként hozott ügyekben tehát a biztosítók a kérelmezők szerződésének díját a meghirdetett, a biztosítási időszak, illetve tartam kezdő napján alkalmazandó díjtarifájuk alapján alakították ki, amelynek szabályaitól – jogszabályi tilalom miatt -utólag nem térhettek el. Fontos tehát, hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kötésekor a fogyasztók a biztosítójuk díjtarifájának a károkozói pótdíjra vonatkozó rendelkezéseivel is tisztában legyenek.

A károkozó pótdíjak mértékében az elmúlt években jelentős eltérés volt az egyes biztosítóknál:

Az alapdíjra vetítve 10 százaléktól akár 400 százalékig is terjedtek, a kárkifizetés szempontjából figyelembe vett időszak hossza pedig akár a 7 évet is elérheti.

Az MNB 2020-ban a biztosítóknak szóló vezetői körlevelében rögzítette, hogy nem tartja jó gyakorlatnak a károkozói pótdíj túlzott, akár az alapdíj többszörösét (két-háromszorosát) is kitevő, ezért nagy valószínűséggel a kárstatisztikától elszakadó mértékű alkalmazását. Ez ugyanis a teljes kockázatalapú díjkalkulációt felülírhatja, illetve végső soron a bonus-malus rendszer kiüresedéséhez vezethet. A károkozói pótdíj alkalmazásának jogszabályi lehetősége ugyan 2021-ben is megmaradt, a biztosítók éltek is vele, azonban a piac a károkozói pótdíjak szabályozását tekintve kiegyensúlyozottabb lett.

A kgfb szerződés megkötése előtt, illetve biztosítóváltásnál a fogyasztóknak tehát érdemes tüzetesen tanulmányozni a biztosítók kínálatát. Ezeket nemcsak a biztosítók által megállapított alapdíjak, hanem a díj meghatározásánál alkalmazható valamennyi korrekciós tényező, így a károkozói pótdíjra vonatkozó rendelkezések alapján is célszerű összehasonlítani, és így kiválasztani a legkedvezőbb ajánlatot.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók kötelező biztosítási ajánlatait gépjárművére, és kösse meg biztosítását egyszerűen, online:
kötelező biztosítás ajánlatok>>

Figyelmeztetés az autósoknak a biztosítóktól: lejárt a műszaki? Az csak egy dolog
2021 december 17.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Figyelmeztetés az autósoknak a biztosítóktól: lejárt a műszaki? Az csak egy dolog

Az nem gond, ha lejárt az igazolás, de ha az autó műszaki állapota nem megfelelő, saját zsebből fizetheti a kártérítést a károkozó - figyelmeztetnek a biztosítók.

A Mabisz már a 2020-ban hatályba lépett kormányrendelet megjelenését követően közleményben tudatta, hogy a biztosító társaságok veszélyhelyzet idején akkor is elfogadják a kárrendezéshez szükséges okmányokat, ha azok időközben lejártak.

Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet alatt lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség igazolását, - a veszélyhelyzet alatt és annak megszűnését követő 60 napig érvényesek. A veszélyhelyzetet nemrég hosszabbították meg 2022. június 1-ig, vagyis 2022. július 31-ig nem kötelező megújítani a lejárt műszaki vizsgát az autókon. Emiatt lehetnek olyan autók, amelyek akár már több mint két éve lejárt műszakival közlekednek majd a veszélyhelyzet végefelé.

Hiába érvényes a műszaki, ha elhanyagolt az autó

Az utóbbi időszakban a szövetséghez és az egyes társaságokhoz mégis számos olyan megkeresés érkezett, amely szerint a lejárt műszakival közlekedő autós okozta balesetet nem térítette volna meg a gépjármű kötelező felelősségbiztosítását (kgfb) kezelő biztosító. A Mabisz és a biztosítók is leszögezték: ennek nem az okmányok lejárta volt az oka.

Miután azonban a biztosító kifizette a kártérítést, úgynevezett regressz eljárást indíthat a károkozó autóssal szemben a kártérítési díj visszafizetésére, ha a balesetet okozó gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota miatt történt a karambol. Ez független attól, hogy az okozó gépjármű rendelkezett-e érvényes műszaki vizsgával, vagy sem a baleset időpontjában, érvényes műszaki mellett is indulhat ilyen eljárás, ha a vizsga óta az autó állapota leromlott. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény rendelkezései alapján erre van lehetőségük a biztosítóknak, és a törvény alkalmazása független a veszélyhelyzettől és az okmányok érvényességétől.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók kötelező biztosítási ajánlatait gépjárművére, és kösse meg biztosítását egyszerűen, online:
kötelező biztosítás ajánlatok>>

Mit fizet a biztosító a személyi sérüléses balesetek károsultjainak? Útmutatást adott ki az MNB
2021 december 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Mit fizet a biztosító a személyi sérüléses balesetek károsultjainak? Útmutatást adott ki az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevélben adott útmutatást a biztosítóknak, hogy a nem-életbiztosításoknál felmerülő – leggyakrabban a kötelező gépjármű-biztosítási balesetekhez (kgfb) kötődő – személyi sérüléses károknál miképp járjanak el a kárrendezésnél, ha például a sérültté, rokkanttá váló károsultaknak (vagy az elhunyt károsultak hátramaradt özvegyeinek, árváinak) nem járadékszolgáltatást kínálnak, hanem annak egy összegű megváltását kezdeményezik.

A biztosítási törvény idén június 26-án hatályba lépett módosítása az eddiginél részletesebben szabályozza a nem-életbiztosítási termékek kárrendezését. A törvény szerint a biztosítónak tájékoztatnia kell a járadékmegváltást kérő károsultat a megváltási tőkeösszeg jelenértékéről, amelynél kisebb összegért nem válthatja meg a járadékot.

Az MNB vezetői körlevelének értelmezése szerint e jelenérték a járadék tőkeösszegével azonos. A jegybank ez alapján elvárja, hogy a folyamatos - sokszor hosszú távra szóló - járadékszolgáltatás helyett megajánlott - tőkésítési összeg megfelelően tükrözze a járadék értékét. A tőkésítéskor alkalmazott diszkontfaktornak igazodni kell egy kockázatmentes befektetés várható hozamához. Követendő gyakorlat, hogy a tőkésítési összeg kiszámításakor a diszkontfaktorok meghatározásához használt hozamgörbe ne haladja meg (a járadékszolgáltatás pénznemére vonatkozó) az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) által legutoljára közzétett kockázatmentes hozamgörbét.

Az (olykor élethosszig tartó) járadék kiszámításához a biztosítóknak halandósági adatokat, a nők és férfiak közti egyenlő bánásmódra, illetve az esélyegyenlőségre vonatkozó uniós szabályozásokat is figyelembe kell venniük.

Az MNB szorgalmazza, hogy az ügyfelek döntésük előtt gondosan mérlegeljék az egyösszegű járadékmegváltás előnyeit és hátrányait.

Ehhez a biztosítónak minden szükséges információt meg kell adnia. Fel kell hívnia az érintett ügyfelek figyelmét arra, hogy ha az egyösszegű megváltást választják, annak összege után a továbbiakban nem teljesít részükre kifizetést. A jegybank azt is elvárja, hogy a biztosítók is körültekintően járjanak el az egyösszegű megváltás kezdeményezésekor, s a rendelkezésre álló információk alapján mérlegeljék, hogy a megváltás nem veszélyezteti-e a járadékos további életvitelét.

A piaci szereplőkkel való konzultáció nyomán kiadott vezetői körlevél a jegybanknak az utóbbi időszakban a kgfb-szabályozása kapcsán tett szabályozó intézkedéseinek újabb eleme (az MNB 2020 szeptemberi díjkalkulációs vezetői körlevele, illetve ez évtől indult KGFB indexe után). A jegybanki lépések célja a kgfb-piac pénzügyi stabilitásának szavatolása mellett az ügyfélérdekek figyelembevétele is - közölték.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Ilyen helyzetben érintett ügyfeleinknek azt javasoljuk, hogy döntésük előtt kérjenek tanácsot szakembertől a kérdésben!
kötelező biztosítás ajánlatok>>

MNB: 11 százalékot esett Budapesten a kötelező biztosítás díja
2021 november 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás

MNB: 11 százalékot esett Budapesten a kötelező biztosítás díja

11 százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei harmadik negyedévben 2020 azonos időszakához képest. Az országos átlagos állománydíj 44 ezer forint, ami megegyezik az előző negyedéves értékkel, az előző évi adathoz képest viszont 3 százalékkal alacsonyabb. Az országos szinten mérsékeltebb csökkenés hátterében a Budapesten kívüli átlagdíj változatlansága áll, de ott korábban nem is történt a budapestihez hasonló emelkedés. Emellett a taxik átlagdíja is csökkent 22 százalékkal – olvasható az MNB friss negyedéves KGFB-indexében.

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (KGFB) átlagos állománydíja 2021. III. negyedévének végén az előző negyedévben mért 44 ezer forint maradt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves KGFB-indexéből. Az előző év azonos időszakához képest

országos szinten 3 százalékkal mérséklődtek a díjak, ami a budapesti személyautók átlagdíjának 11 százalékos esésével és a fővároson kívüli díjszint stagnálásával magyarázható.

A budapesti átlagdíjak mozgásában megjelenhetett a korábbi negyedévek emelkedésének korrekciós hatása is.

Az egyéb járműkategóriákban átlagdíjai esetében továbbra is csökkenés tapasztalható. A mérséklődésben az MNB tavaly szeptemberi körlevelében foglaltokon túl szerepet játszhat az is, hogy a biztosítók az árazás során egyre inkább figyelembe veszik a megváltozott közlekedési szokásokat. A segédmotorok és a nagyobb buszok kivételével az egyedi szerződések esetében 3-10 százalékkal mérséklődtek a díjak. A legnagyobb elmozdulás a teherautók, vontatók és nehézpótkocsik piacán történt. A taxik esetében az átlagdíjak az előző negyedév visszaesését követően ismét jelentősen, 22 százalékkal csökkentek. Ezt részben a taxisok számának csökkenése okozhatja (a tavalyi első negyedévhez képest több, mint 1000 darab szerződéssel hétezres nagyságrendre csökkent).

A személyautóknál folytatódott az előző negyedévben indult folyamat, azaz

a kárráfordítások növekedése. Ennek hátterében valószínűleg az autóhasználat növekedése, valamint a nyári utazásokból fakadó fokozott forgalom áll.

Ennek és a stagnáló átlagdíjaknak köszönhetően tovább csökkent az MNB által számított Korrigált díjindex a 2021 I. negyedéves csúcsról.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a KGFB díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) adatainak segítségével. A KGFB-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő.

A most közzétett friss adatok (is) az átlagos változást mutatják, az egyedi KGFB-szerződéseknél ettől eltérhetnek a díjváltozások. Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve esetleg nincs megelégedve KGFB díjával vagy/és a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók kötelező biztosítási ajánlatait gépjárművére, és kösse meg biztosítását egyszerűen, online:
kötelező biztosítás ajánlatok>>

Lakásbiztosítási kisokos: ezekre érdemes figyelni szerződéskötéskor
2021 november 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Lakásbiztosítási kisokos: ezekre érdemes figyelni szerződéskötéskor

Nincs lakásbiztosításod vagy épp van, de nem vagy vele megelégedve? Albérletben élsz, és nem tudod, mitévő legyél? Lakásbiztosítási kisokosunkban minden lényeges kérdésre megtaláljátok a választ.

Egy lakás vagy egy családi ház akkor válik igazán otthonná, amikor a személyes tárgyainkkal, emlékeinkkel csordultig töltjük. Olykor azonban előfordulhat, hogy hőn szeretett lakásunknak baja esik, amit a pénztárcánk és mi magunk is nehezen heverünk ki. Egyesek számára már egy beázás is nagy lelki és anyagi terhet jelenthet, a betörésről vagy tűzkárról nem is beszélve. Éppen ezért különösen fontos, hogy felkészüljünk a lehetséges káreseményekre!

Új lakást vásároltál és még nincs biztosításod, vagy van már saját otthonod, de elvesztél a lakásbiztosítás útvesztőjében és még nem kötöttél szerződést? Segítünk, mire figyelj:

  • A biztosítás megkötésekor tartsd szem előtt, hogy a megfelelő mértékben, és minden eshetőségre felkészülve legyél biztosítva.
  • Egy lakásbiztosítással nemcsak az otthonodat biztosíthatod be, hanem a benne lévő értékeket is, sőt akár családtagjaidról is gondoskodhatsz.
  • A lakásbiztosítási piacon számos különböző lakásbiztosítási termék érhető el, melyek fedezeti körükben eltérnek. Általában azonban a termékekben megtalálható fedezet a tűz vagy a robbanás, az olyan meteorológiai események, mint a vihar, a jégverés vagy a villámcsapás. A lakásbiztosítások védelmet nyújthatnak még beázás, árvíz vagy egyéb külső vízkár ellen is. Ezenkívül rendszerint kiterjednek a rablás és betöréses lopás esetén keletkezett károkra, valamint tartalmaznak felelősségbiztosítást is.
  • Fontos, hogy a lakásbiztosítás az ingatlanunk és ingóságaink értékének megfelelő védelmet nyújtson, kár esetén fedezze a helyreállítás, az újraépítés költségeit. Ehhez szerződéskötéskor pontosan meg kell határoznunk a biztosítani kívánt vagyontárgyak értékét, a biztosítási összeget, amely a kártérítés felső határa. A szerződéskötés követően évente érdemes vagyonleltárt készíteni az otthonodban található holmikról, vagyontárgyakról és ha szükséges, érdemes módosítani a lakásbiztosítási szerződést vagyontárgyaink aktuális értékének megfelelően. Az ingatlanod és a benne lévő vagyontárgyak más értékkel bírhatnak akár egy év elteltével is, mint amikor a lakásbiztosítást megkötötted.
  • Egy lakásfelújítás/hozzáépítés esetén is indokolt az aktuális lakásbiztosítás felülvizsgálata, hiszen az ingatlan értékesebbé vált, és ha káresemény történik, minden bizonnyal a keletkezett kárt is más összegből lehet fedezni, mint a szerződéskötés pillanatában.

Albérletben élsz? Köss biztosítást, és aludj nyugodtan!

Az emberek rendszerint csak akkor kezdenek el foglalkozni a lakásbiztosítás fontosságával, mikor saját ingatlanra tesznek szert. Azonban ha albérletben élsz bérlőként, akkor is lehetőséged van arra, hogy az ingóságaidra biztosítást köss, így a különböző károkra, amelyek érhetnek, akár lopás vagy rablás esetére is biztosíthatod okos eszközeidet, egyéb vagyontárgyaidat. Betöréskor nem a falakat, hanem a könnyen mozdítható értékeket fogják elvinni, ez pedig többnyire a bérlő, azaz a te tulajdonod.

Summa summárum: Ne légy saját magad ellensége, tájékozódj az aktualitásokról, és a kedvező lakásbiztosítási ajánlatokról. Ne ijedj meg, ma már gyorsan, sorban állás nélkül, otthonodban is köthetsz lakásbiztosítást vagy épp válthatsz biztosítót egy számodra kedvezőbb ajánlat miatt.

forrás: nlc.hu

CLB TIPP: Lakásbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt megnézheti és összehasonlíthatja az egyes biztosítók ajánlatait:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>

Jövőre még többet kockáztatnak a biztosítás nélkül autózók
2021 november 25.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Jövőre még többet kockáztatnak a biztosítás nélkül autózók

Jövőre átlagosan hét százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban.

Bő egy hét áll azok rendelkezésére, akiknek január 1-jén jár le a kgfb-szerződésük, és szeretnének biztosítót váltani. Nekik legkésőbb december 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az aktuális szerződésük felmondását a jelenlegi társaságukhoz, majd mielőbb, legkésőbb december 31-ig kell megkötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója.

2010 után a szerződési évforduló napja már a gépkocsi megvásárlásának időpontjához kötődik, de még mindig sokan „ragadtak benne” a korábbi kampányidőszakban, amikor mindenkinek csak novemberben lehetett biztosítót váltani. A mintegy 5,7 millió kgfb-szerződésből még mindig több mint 1 millió számít érintettnek, köztük 580 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsi üzemben tartója. Nekik a 12 piaci szereplő közül 10 biztosító hirdetett új tarifát a jövő év elejétől.

A mostani kampányban érintettek díjszintje lényegesen alatta marad a teljes állomány díjszintjének, mivel döntő részben tizenegy évnél is idősebb gépjárművekről van szó, a magántulajdonban lévő személygépkocsik üzemben tartóinak 88 százaléka B10 kategóriában van. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából minden tizedik vált biztosítót ezekben a napokban.

Azoknak, akik valamilyen ok miatt nem rendelkeznek kötelező felelősségbiztosítási fedezettel, érdemes tanulmányozni a 2022-re érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot. Tavalyhoz képest a díjak átlagosan hét százalékkal emelkedtek, így személygépjárművek esetében – gépjármű-kategóriától függően – az üzemben tartónak 600–1290 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj – a busz férőhelyszámától függően – 900–5570 forintot tesz ki, tehergépkocsik esetében pedig akár a 4560 forintot is elérheti naponta.

A Belügyminisztérium friss adatai szerint a magyarországi gépjárművek közül több mint 84 ezer nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Az ilyen balesetek vétlen károsultjainak kártalanítását a MABISZ kezelésében lévő, elkülönített Kártalanítási Számláról intézik, a szövetség pedig a törvényi előírás alapján az úgynevezett regressz eljárás keretében hajtja be a kérdéses összeget a károkozón. Ezáltal évente mintegy egymilliárd forint folyik be a Kártalanítási Számlára, amely összeget a MABISZ teljes egészében a biztosítatlan és ismeretlen járművek által okozott károk megtérítésére fordítja. Tavaly a MABISZ ügyfélszolgálatához 428, idén október végéig pedig 517 megkeresés érkezett a biztosítással nem rendelkező gépjárművek károkozása miatt.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Kötelező kalkulátorunkban pár perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
kötelező biztosítás ajánlatok>>

Oldalak