Jó hír: földrengési károkra érvényes a lakásbiztosítás
2020 december 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Jó hír: földrengési károkra érvényes a lakásbiztosítás

Rossz hír: sok a régi biztosítás, csalódás lehet a kártérítés

Jó hír a tegnapi földrengés esetleges hazai károsultjainak, hogy erre a természeti csapásra a legegyszerűbb lakásbiztosítás alapján is jár kártérítés. Az igényt azonban öt munkanapon belül be kell jelenteni a biztosítónál. Rossz hír viszont: a magyarok 70 százalékának annyira elavult a biztosítása, hogy ha esetleg leégne a háza, újjáépítésre a mai árak alapján szükséges összegnek legfeljebb a felét kaphatná meg kártérítésként – figyelmeztet a tegnapi, Magyarországon is érződött horvátországi természeti csapás kapcsán a CLB biztosítási alkusz.

Sorra érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz a tegnapi – december 29-ei – földrengés során keletkezett hazai károkról, szerencsére azonban nem tömegével és főleg nem nagy eseteket jeleztek a károsultak. A legtöbben betört ablakokról, lepottyant és megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb, nagyobb repedésekről számoltak be – mondta Németh Péter. Annak ellenére, hogy szerencsére nem hallani óriási hazai veszteségekről, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint nem árt sietni a kártérítési igény bejelentésével, hiszen a biztosítók elvárják az ügyfelektől, hogy ezt öt munkanapon belül jelezzék náluk. A szakértő szerint érdemes az ingatlanban keletkezett kárt fényképpel dokumentálni, ugyanis a biztosítók ezt is kérhetik az ügyintézéshez. Természetesen a megrongálódott ingóságokra is fizet a biztosító, az összeg nagysága azonban az ügyféltől függ – jegyzi meg Németh. Pontosabban attól, hogy kinek, mennyire aktuális a biztosítása, vagyis a szerződése időnkénti megújításával követte-e a tulajdonos az értéknövekedést. Egy egyszerű faljavítást, vagy csőrepedést természetesen be fog tudni árazni és annak megfelelő kártérítést fizetni a biztosító, ám ha valakinek most a félmillió forintos tévéje „szállt” el a rengés következtében, de a biztosításában még egy jóval régebbi és lényegesen olcsóbb készülék szerepel, akkor csak az annak megfelelő kisebb összeget fogja kapni kártérítésként – magyarázza Németh.

földrengési károkra érvényes a lakásbiztosítás

A ketyegő bomba

A biztosításban való értékkövetésnek azonban a megrongálódott műszaki berendezések pótlásánál jóval fontosabb szerepe is van, hiszen ez határozza meg azt is például, hogy mekkora újjáépítési kártérítést lehet kapni egy nagyobb katasztrófában, tűzben, viharban megrongálódott, netán elpusztult ingatlanra – magyarázza a CLB szakértője. Németh szerint egy ilyen helyzetben a magyarok 70 százaléka nagy bajban lenne, ugyanis, a pár évvel ezelőtti hazai "ingatlanboom" óta szinte senki nem követte a biztosításával az akkor hirtelen megugrott árakat vagyis, nem „aktualizálta” a biztosítási értéket. Ennek következtében például egy régen biztosított, s most leégett ház újraépítésére a jelenlegi árak alapján szükséges összegnek legfeljebb a felét adhatja a biztosító. Csak azért, mert a tulajdonos elfelejtette az új értékhez igazítani a szerződését – magyarázza Németh. Ilyenkor a károsultak a biztosítókat szidják, pedig egyszerűbb lenne 2-3 évente átnézni a szerződésében meghatározott értéket. A CLB kommunikációs igazgatója szerint a megújítás elmulasztása olyan ketyegő bomba, amely egy tragédiát követő kártérítési összeg meghatározásakor robban.

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével könnyen összehasonlíthatja az ajánlatokat és megkötheti lakásbiztosítását:
Lakásbiztosítás ajánlatok >>

Fontos határidő jön az autósoknak, ezt még idén el kell intéznie mindenkinek
2020 december 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Fontos határidő jön az autósoknak, ezt még idén el kell intéznie mindenkinek

Az év utolsó napja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél fontos határnap - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni.

Becslések szerint mintegy 120 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december 1-jéig az év végén lejáró kötelező biztosítását.

AKI AZ ÚJ SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉT ELMULASZTJA, MÁR JANUÁR 1-JÉTŐL FEDEZET NÉLKÜL MARAD,

és amellett, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint - figyelmeztetett a FBAMSZ.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke szerint azoknak is célszerű utánajárniuk szerződésük sorsának, akik időben intézkedtek ugyan az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március 1-jéig van lehetőségük, a biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>

Nem biztosítással megy ez, öcsém! – Így lesz a nagy arcból pár tízezres kiadás helyett milliós bukta – Minden autóst érint
2020 december 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Nem biztosítással megy ez, öcsém! – Így lesz a nagy arcból pár tízezres kiadás helyett milliós bukta – Minden autóst érint

Talán nem is létezik olyan autós, aki jó szájízzel fizeti be a kötelező biztosítást, míg mások egyenesen legyintenek rá, pedig óriási kiadásoktól menthetjük meg magunkat, ha figyelünk a befizetési határidőkre.

A KGFB, vagyis a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, mint ahogy a nevében is benne van, elengedhetetlen feltétele annak, hogy járművel részt vegyünk a forgalomban. Nem elég egyszer megkötni, érvényben is kell tartani a díjak befizetésével. Olyan fontos, mint a fékrendszer vagy a volán maga, azaz nélküle egy métert sem érdemes kimerészkedni autós társaink közé, mert hamar megüthetjük a bokánkat. Mutatjuk hogyan!

Nem biztosítással megy az autó, akkor miért is kéne nekem ezt mindenképpen befizetnem?

Egyértelműen nem csak azért, mert kötelező, bár ebből adódóan igen komoly szankciókra számíthat, aki nem törődik a biztosítása életben tartásával. Először is ott van a tény, hogy bár ma már nem szükséges a biztosítást igazoló papírokat magunkkal hordani a kocsiban, de a rendőrség egy egyszerű közúti ellenőrzésen is szúrópróbaszerűen lekérdezheti a központi rendszerből, hogy rendelkezünk-e azzal. Ha nem, mert mondjuk nem fizettük a díjakat és 60 nap elteltével a biztosító megszüntette a szerződésünket, akkor vagy figyelmeztetésben részesülünk, vagy jön a helyszíni bírság, melynek tétele 50 ezer forint is lehet, rosszabb esetben pedig szabálysértési eljárást indít az igazoltató rendőr ellenünk, aminek a következményeként akár 300 ezer forintig terjedő bírságra, illetve a jármű forgalomból való kivonására is számíthatunk.

Visszamenőleg is fizetni kell, ha megszűnt a biztosításunk!

Bizony, érvényes kötelező biztosítás nélkül nem csak a rendőr nyúlhat bele mélyen a zsebünkbe, hanem a biztosító is. Ha nemfizetés miatt szűnt meg az előző biztosításunk, akkor KGFB-t újra kötni csak annál a biztosítónál tudunk, ahol előzőleg is volt kötvényünk. Ilyenkor csak úgy lehet újra érvényes biztosításunk, ha egyben kifizetjük a szerződés megszűnését eredményező tartozást és mellette a megszűnéstől egészen az újrakötésig fennálló időszakra a fedezetlenségi díjat. Ez utóbbi igencsak súlyos összeg is lehet, hiszen napi díjat kell számolni, az autónk teljesítményétől függően 560-1210 forintot (fedezetlenségi díjak itt) . Két hónapja nincs már érvényes biztosításod? Sebaj, egy mai átlagos, 150 lóerős (115 kW) autó esetében ez potom napi 1110 forint, azaz nagyjából 66 ezer forintos kiadásod lesz még a KGFB-díjon felül!

Én nem hibázok, a biztosítás én magam vagyok!

Szép lenne, ha ez így lenne, de mint tudjuk, senki sem tökéletes. És ezzel el is érkeztünk arra a részre, hogy miért is kell folyamatosan fizetnünk, pedig már jó ideje nem okoztunk semmi galibát. A lényeg, hogy emberek vagyunk, nem látjuk a jövőt, hibázhatunk, a játékszereink, amivel az utakon közlekedünk, pedig nem 200 forintos dolgok. Érthető, hogy ez egy társasjáték, így nem csak a saját tulajdonunkért, hanem a többi ember becsben tartott közlekedő eszközeiért is felelősséggel tartozunk. Képzeljük csak el, ha nem létezne a KGFB a világon, hogyan is nézne ki egy baleset! Megtörténik a baj, majd mindenki megy szépen újjáépíteni a saját zsebből az autóját. És persze, vitatkoznánk a tételek nagyságán. Na, de én miért fizessek, ha tényleg vigyáztam az autómra és vétlen félként kerültem abba a kínos és költséges helyzetbe? Ugye? Ilyenkor jön jól, ha a balesetet okozó sofőrtársam biztosításával ki tudom kerülni a saját költségeimet. Az általam fizetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tehát nem az én káromat, hanem az általam okozottat téríti meg. Persze, az egy másik kérdés, hogy végül tényleg az utolsó fillérig kártalanítva lesz-e mindenki – például egy helytelenül kitöltött baleseti bejelentő miatt –, de ez már egy teljesen másik sztori, amivel majd egy későbbi cikkben foglalkozunk.

A pár tízezer forintos csekkből így lesz pillanatok alatt többmilliós kiadás!

Azért vizsgáljuk meg a dolgot a másik oldalról is, abból a nézőpontból ugyanis még jobban fájhat a biztosítás hiánya. Tegyük fel, figyelmetlenek voltunk, nem fizettünk a biztosítónak, aki nemes egyszerűséggel levette rólunk emiatt a kezét. Megyünk a dolgunkra éppen kocsival, szól a zene, szép idő van, a gondolataink messze tájon járnak, vagy éppen csak azért bambulunk el, mert hosszú volt az esti műszak. Egy pislantás és máris kimaradt egy elsőbbségadás tábla, csattanás, a kocsi törik, nem csak a miénk, hanem azé is, akit sikerült felküldenünk ezzel a mozdulattal a járdára. A rendőrség megérkezik, majd elkezdi felvenni az adatokat, a sérültekkel közben a mentősök foglalkoznak. Ezen a ponton még lehet, hogy nem törődünk a biztosítási sztorival, de mire felépülnénk, már jön is a levél, hogy lezárult az eljárás, kiderült, hogy mi voltunk a hunyók. Na, igen, csak közben az előző biztosítónk is feltette a kezét, hogy neki már hivatalosan semmi köze hozzánk, így átadta az ügyet a Magyar Biztosítók Szövetségének, a MABISZ-nak. Ez az a szervezet, ami ilyenkor kártalanítja a vétlen felet, a kifizetett összeget és a hozzá kapcsolódó járulékokat pedig egyben követeli, akár behajtásos alapon is a balesetet okozótól. Most képzeljük el, hogy mondjuk egy méregdrága Mercedest ütünk ki, menteni is kell bőséggel, a számjegyek pedig csak pörögnek azon a bizonyos számlán. 7 millió forintos kár az autóban és 2 millió forintos mentési költség? Nagyon könnyen összejöhet hasonló tétel, személyi sérülés vagy haláleset bekövetkeztével pedig még komolyabb összegekkel kell számolnunk. Nincs mit tenni, fizetni kell. Ugye, jobb lett volna valahogy kiszurkolni azt a pár tízezer forintos összeget?

Nem tanul az ember, amíg a saját bőrén nem tapasztalja meg!

Sajnos, úgy tűnik, hogy a hasonló sztoriknak maximum csak pillanatnyi elrettentő ereje van, a MABISZ felmérése szerint ugyanis még a mai napig is több tízezer jármű közlekedik az utakon érvényes kötelező biztosítás nélkül. Pedig, a rizikó nagy, ez egy olyan szerencsejáték, amiben sosem nyerhetünk. A baj pillanatok alatt megtörténhet bárkivel és bárhol. Ilyenkor jó tudni, hogy van mögöttünk valaki, aki segít a költségek rendezésében, nem pedig a család és a fél utca megtakarított pénzét kell egyben kifizetni az általunk okozott baleset elszenvedőjének. Figyeljünk oda, hiszen kötelező, de tényleg jó, ha van!

forrás: blikk.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>

Ezek a legjobb biztosítók 2020-ban
2020 december 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Vállalkozói biztosítás

Ezek a legjobb biztosítók 2020-ban

Idén is átadták a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó díjakat. Négy kategóriában a Generalit, egy kategóriában pedig az Európai Utazási Biztosítót (EUB) tartották a legjobbnak az alkuszok.

Idén immár 17. alkalommal ítélte oda a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat. A szavazáson résztvevő független alkuszok a különféle értékelő kérdésekre összesen közel húszezer választ adtak, amelyek alapján 2020-ban az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:

  1. a lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítások, a személybiztosítások, illetve a gépjármű-biztosítás kategóriában a Generali,
  2. az utasbiztosítás kategóriában az EUB kapta meg az alkuszszövetség első díját.
  3. A biztosítói összteljesítményt értékelő Biztosításszakmai Nívódíjat ugyancsak a Generali vehette át.
  4. A díjazottak között kiemelkedő teljesítményt nyújtott az Aegon is: két kategóriában a második, két további kategóriában pedig a harmadik díjat hozta el.

A Biztosítási Nagydíj átadására hagyományos módon, a FBAMSZ által évente megszervezett siófoki Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás keretében kerül sor minden év szeptemberének végén. A koronavírus-járvány miatt a konferencia idén elmaradt, a díjazottaknak ezúttal online ceremónia keretében gratulált a szövetség.

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 88 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>

Kevés az új autó, ez betett a casco felfutásának is
2020 december 11.
Kategória:
Casco biztosítás

Kevés az új autó, ez betett a casco felfutásának is

A koronavírus-járvány betett az új autók piacának, ami a casco biztosításokra is rányomta bélyegét. Az elmúlt években 5-6 százalékkal nőtt a szerződések száma, idén azonban összesen alig több mint egy százalékkal – adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Drámai mértékben zsugorodott idén az újautópiac, emiatt megtörni látszik a cascopiac öt éve tartó felívelése. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint szeptember végén 996588 darab casco szerződést tartottak nyilván, ami mindössze egy százalékkal több, mint tavaly év végén volt. Hazánkban a casco állománya alig több mint egyhatoda a kgfb állományának, míg díjbevétele meghaladja a kgfb-díjbevétel 40 százalékát. (A gépjárművek - beleértve a buszokat, motorkerékpárokat, tehergépkocsikat és a vontatókat is - 21,3 százalékára kötöttek casco biztosítást a KSH tavaly év végi adatai szerint.) Ebben az alacsony arányban persze szerepet játszik az is, hogy a személygépkocsi-állomány átlagos kora igen magas, 14,4 év, ráadásul évről évre emelkedik. Casco biztosításokat pedig jellemzően új, illetve fiatalabb autókra kötnek.

A statisztikákban szereplő cascoszám ráadásul nem is jelent ugyanennyi teljes körű biztosítást, sok ugyanis az úgynevezett részcasco, amely csak bizonyos típusú biztosítási események, például csak totálkár vagy lopás esetén térít. Emellett léteznek olyan casco biztosítások is, amelyek csak limitált díjért limitált összegig térítik meg a gépjárművekben keletkezett károkat.

Ami a károkkal kapcsolatos kifizetéseket illeti, a csökkent lakossági autóhasználat nyomán az idei második negyedévben ugyan alacsonyabb volt a bruttó kárráfordítás a tavalyinál, azonban az első és a harmadik negyedévben magasabb. Így összességében nem várható, hogy egész évben a tavalyinál jelentősen alacsonyabb lesz a kárkifizetés. A gépjárműalkatrész-árak, a szervizek növekvő munkaerőköltségei önmagukban is növelik az autós biztosítások kárráfordításait.

A casco díjakban természetesen meglehetősen nagy szórás figyelhető meg, több tényező is befolyásolja, legfőképp a fedezet terjedelme (teljes körű vagy részleges), de függ az ügyfél által választott önrész mértékétől, a díjfizetés gyakoriságától és módjától is. Emellett több biztosító díjkedvezményben részesíti a kgfb-t és a cascót együtt kötő ügyfeleket. Egyre többen kötnek a casco biztosítások mellé kiegészítő biztosításokat, például asszisztencia szolgáltatást, vagy önrészbiztosítást. Több biztosítónál aktív kárrendezésre is lehetőség nyílik, amikor önrész levonása és a casco bónusz elvesztése nélkül, a casco terhére történik a kárrendezés, a biztosító pedig utólag elszámol a károkozó fél kgfb biztosítójával. Ez különösen a bonyolultabb, például rendőrségi eljárással/perrel együtt járó esetekben előnyös, hiszen az ügyfél sokkal gyorsabban juthat kártérítéshez.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Számítsa ki a biztosítók casco ajánlatait gépjárművére online, néhány perc alatt:
Casco kalkulátor >>

Itt vannak a számok: ezekben a megyékben óriási pusztítást végzett idén az időjárás
2020 december 01.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Itt vannak a számok: ezekben a megyékben óriási pusztítást végzett idén az időjárás

A koronavírus-járvány ellenére a gazdák egész évben keményen dolgoztak, a szélsőséges időjárási jelenségek azonban idén is komoly kihívások elé állították őket. A Groupama Biztosító adatai szerint 2020-ban a legnagyobb károkat a mezőgazdaságban a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták. Jó hír, hogy a magyar gazdák egyre tudatosabbak, a vagyoni jellegű károk biztosítása is egyre elterjedtebb körükben. Idén a 7 milliárd forintra emelt állami mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás keretből az utóbbi évekhez képest kiemelkedő mértékű, 64%-os díjvisszatérítést kapnak a gazdák a legelterjedtebb „A” típusú növénybiztosítások esetében.

2020-ban a súlyos gazdasági hatásokkal is járó pandémia még inkább felhívta a figyelmet az agrárium stratégiai szerepére - írja közleményében a Groupama Biztosító. A gazdák tavasszal, a kijárási korlátozások idején sem álltak le, mindent megtettek, hogy az ország belső ellátását biztosítsák. A szélsőséges időjárás azonban idén sem kímélte a termőterületeket.

A Groupama Biztosító éves összesítése szerint továbbra is a növényállományokat érintik leginkább a károk: kárbejelentéseinek 87%-a ehhez kapcsolódott 2020-ban is. Az idei évben a jégeső mellett a tavaszi fagy okozott nagy gondot, az április eleji mínuszok elvitték szinte az egész kajszi- és az őszibarack termést és sok helyen a szilvát is az országban. A több mint egymilliárdos növénybiztosítási károkon belül így a legtöbb kifizetést is a jégesőhöz (60%) és a tavaszi fagykárokhoz (27%) kapcsolódóan teljesítette a biztosítótársaság.

A mezőgazdasági károk 40%-a két megyére koncentrálódott

Különösen két megye volt kitéve a hektikus, kiszámíthatatlan időjárás következményeinek. A Groupama Biztosító szolgáltatásainak jelentős része, a mezőgazdasági kárkifizetések 40%-a Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdák kárait enyhítette. A biztosítótársaság legnagyobb összegű kárkifizetései is ezekhez a megyékhez kapcsolódnak: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 68 millió forintos fagykárra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 30 milliós jégkárra is teljesített kifizetést ügyfelei számára.

A mezőgazdaság az egyik legkiszolgáltatottabb területe a gazdaságnak, ezért kiemelten fontos a gazdák számára a megfelelő biztosítás kötése - emelte ki Baranyi Szabolcs a Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója. Az évről-évre egyre jelentősebb nagyságú állami díjtámogatás ehhez komoly segítséget jelent számukra. Jó hír a gazdáknak, hogy az idei díjtámogatás mértéke az Agrárminisztérium legfrissebb bejelentése alapján a korábbi években megszokotthoz képest jóval magasabb. A legszélesebb körben köthető „A” típusú növénybiztosítások esetében 64%-os díjvisszatérítést kapnak 2020-ban a gazdák, de a kertészeti, illetve a szántőföldi növényekre köthető „B” és „C” típusú növénybiztosítások esetében is 40-40%-os visszatérítésre számíthatnak.

A biztosítótársaság tapasztalata szerint a gazdák egyre tudatosabbak, folyamatosan nő a díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokat kötők aránya. Emellett egyre többen ismerik fel a mezőgazdasági vagyontárgyak biztosításának fontosságát is. A termelőkre specializált vagyonbiztosításokkal az általános vagyontárgyak mellett a mezőgazdasági ingatlanokat (tárolók, szárítók, istállók stb.), mezőgazdasági gépeket és berendezéseket, növényi termékeket is biztosítási védelem alá lehet helyezni. A Groupama Biztosítónál 2020-ban 12%-kal nőtt a mezőgazdasági vagyonbiztosítási állomány.

forrás: agrarszektor.hu

Antal és a villámlás esete
2020 december 01.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Antal és a villámlás esete

Az idei év megmutatta, hogy mennyire kiszámíthatatlan gazdasági és társadalmi környezetben kell működnie, túlélnie egy vállalkozásnak. Amikor ennyire kiélezett a helyzet, más se hiányzik egy cég számára, mint hogy tönkre menjen a présgép, a külföldi partnernek szánt árut szállító kamion felboruljon, vagy hogy valami baleset érje munkavégzés közben az egyik dolgozót, és a sort lehetne folytatni még hosszan. Ilyenkor még fontosabbá válik, hogy amennyire lehet, védve legyenek az ehhez hasonló károktól, balesetektől, bajoktól. A vállalkozások számára számos biztosítás létezik, amelyek a napi működésben bekövetkező váratlan helyzeteket segítenek kiküszöbölni. A vállalkozások számára számos biztosítás létezik, amelyek ezt a kockázatot segítenek kiküszöbölni - ezeket mutatjuk be különböző példákon keresztül.

Eszterék és az üzemszünet-biztosítás

Eszterék pékséget üzemeltetnek. Az egyik keverőgép és az egyik sütő is egyszerre mondja fel a szolgálatot, mert a közeli trafóállomás meghibásodása folytán az áram ingadozás géptörést okozott. Jó pár napba beletelhet, mire kijön a szerelő, ha egyáltalán meg lehet azokat javítani, egy újra kicserélni pedig azon túl, hogy nem két fillér, ugyancsak elmegy néhány nap. Ennél nagyobb gond, hogy a kieső idő alatt, ha nem is áll le a pékség, jóval kevesebb pékáru készül, ezáltal tetemes forgalomkiesést szenvedhetnek el. Eszterék a vállalkozás működtetéséhez hitelt vettek fel, így akár sül a kenyér, akár nem, a törlesztést fizetniük kell, ahogyan a bérelt helyiség díját és a rezsit is. Hogy mérsékeljék a forgalom visszaesését, amíg nem üzemelik be az új keverőt és az új sütőt, megkérik a dolgozókat, hogy maradjanak bent a pékségben a szokásosnál hosszabb ideig, de ekkor már a túlórát is fizetniük kell számukra. Létezik géptöréshez kapcsolódó üzemszünet-biztosítás, amellyel a vállalkozás nemcsak az elmaradt hasznához jut hozzá, de minden, az üzemszünettel kapcsolatban felmerült indokolt többlet költségét is megtéríti a biztosító.

Antal és villámlás

Antal könyvelő, két másik kollégájával összeállva visznek egy könyvelő irodát. Irodájukban a vihar és azt az követő felhőszakadás miatt megsérült a tető és a plafonról leszakadt darab miatt pedig eltört a légkondicionáló vezeték. Szerencsére a könyveléshez szükséges dokumentumok nem mentek tönkre, de a helyiségben így is tekintélyes a kár: a plafon megjavítása mellett a laminált parkettát is ki kell cserélni, vízvezetékszerelőt is hívniuk kell, és tönkrement mindhárom laptop és a nyomtató is. Szerencsére Antalék előrelátók voltak, tűzre és elemi károkra rég biztosították a vállalkozásukat, illetve az annak helyt adó irodát.

Bérlői – és bérbeadói felelősségbiztosítás

Egy KKV-nak minősülő vállalat bérli a raktárát, azonban neki felróható okból tüzet okoznak a munkásai, a raktár leég. Tetemes a kár, és a bérlőnek meg kell térítenie a bérbeadónak okozott kárt. Ilyen esetben segíthet egy bérlői felelősségbiztosítás. A bérlő megmenekül ettől a nagy kiadástól, mert a biztosítója állja a cechet.

Ellenkező előjellel is jól jön a biztosítás. Egy sok irodát és csarnokot kezelő, bérbeadó cég úgy ad bérbe egy raktárat, hogy nem cserélték ki az elhasználódott vízcsöveket, az egyik nagy nyomócső eltörik, és a bérlő árukészletének nagy része elázik, használhatatlanná válik. Ha a bérbeadó kötött bérbeadói felelősségbiztosítást, akkor a kárt helyette a biztosítója téríti meg.

Törött lábujjak és a munkáltatói felelősségbiztosítás

Egy munkavállaló oszlopállítás során kiesik a darukosárból. Nagy a baj, mert mindkét lába és a medencéje is eltörik, maradandó egészségkárosodást szenved. Hosszan tart a rehabilitáció, addig fizetést nem tud szerezni, és a későbbiekben nem lesz már képes hasonló munkát végezni. Van két kiskorú gyereke, akiről gondoskodnia kell. Több milliós, vagy akár tízmilliós nagyságrendű vagyoni kártérítést és sérelemdíjat is megítélhet a balesetet szenvedett munkavállalónak a bíróság, sőt, havi járadék fizetésére is kötelezheti a munkáltatót. Ezen felelül a társadalombiztosítás is benyújtja a számlát, mert megállapítást nyert hogy a munkavédelmi szabályok megsértése okozta a munka balesetet. Egy másik esetben nem ekkora baj történik, épp csak elcsúszik az egyik alkalmazott a felmosott padlón, eltörik két lábujja, és a bokája úgy sérül, hogy nem ússza meg műtét nélkül. A munkavállaló egészségügyi ellátásának költségét a munkáltatóval fizettetik ki. Egy harmadik esetben egy biztonsági őr észreveszi, hogy betörők vannak a raktárban, rájuk ijeszt, de azok rátámadnak, az őr súlyos fejsérülést szenved. Kárigényt támaszt a munkáltatójával szemben, a bíróság jogosnak ítéli. Mindhárom esetben jó, ha van munkáltatói felelősségbiztosítás, mert nem a vállalkozást terheli a nagy kiadás.

Balul sikerült vitorlázás

Péterék családi cége szintet készül ugrani. Közel van a megállapodás egy nagy vevővel. Üzletfelét Péter egy hajóúton szeretné meggyőzni arról, hogy érdemes cégétől rendelni az árut. Péteréknek van egy vitorlás hajójuk, azt használnák. Az út során azonban valami gikszer történik, a vitorlás viharba kerül, meg is sérül, sőt, az üzleti partner felesége elesik a fedélzeten, és eltöri a kezét. Csőstül jön tehát a baj, Péteréket mégis kihúzza a csávából, hogy van a vízi járműre biztosításuk, amely nemcsak vagyonbiztosítást, hanem balesetbiztosítást is magába foglal, így a vitorlás javítási költsége mellett a személyi sérülés miatti kártérítés sem a vállalkozás kasszáját terheli.

Vezetői felelősségbiztosítás

Ha egy középvállalat kárt okoz egyik üzleti partnerének, vagy például környezetszennyezési kárt okoz a telephelyének otthont adó településnek, esetleg egyik alkalmazottja munkahelyi balesetet szenved munkáltatói gondatlanság miatt, akkor a károsult személy, cég, település a károkozó cégtől várhatja a kár megtérítését. De előfordulhat az is, hogy a kártérítésre kötelezett cég a saját tisztségviselőjével szemben próbál meg fellépni, megpróbálhatja elérni, hogy a kártérítésből vegye ki a részét – akár szándékosan okozta a bajt, akár nem. A vezető tisztségviselői felelősségbiztosítás – amelyet köthet a cég a tisztségviselője részére– akkor tesz szolgálatot, amikor kárt okoz a cég, és a vezető tisztségviselő is felelősségre vonható. Ha a tisztségviselő pert kap a nyakába, és a bíróság meg is állapítja a felelősségét, akkor helyette a biztosító állja a cechet, azaz a tisztségviselő nyakába varrt kártérítést, a jogi eljárás díjat és így tovább.

Kiborult az áru az útra

Egy gépipari szerelvényekkel kereskedő cég termékeit az ország több pontjára szállíttatja, exportál is, alapanyagainak egy részét pedig importálja. Ha a szállítás során a kamion felborul, és az útra ömlik az áru, amelynek egy része használhatatlanná válik, akár a fel- és lepakolás során néhány raklapot leejt a targoncás, súlyos veszteség keletkezik. De ha kötött belföldi, illetve nemzetközi szállítmánybiztosítást a cég, akkor a kárát megtérítik.

Mérnöki tevékenység felelősségbiztosítása

Egy tervezőiroda üzemcsarnokokat és irodaházakat is tervez, tele vannak munkával. Nagy a hajtás, nem ritka, hogy a tervezők és a mérnökök túlóráznak. Megesik, hogy téved az ember, mulasztást követ el, szakmai hibát vét, vagyis akaratán kívüli kárt okoz. A kárt okozó hibákért kártérítési felelősséggel tartozik a mérnök vagy tervező, mégis, ha van a mérnöki tevékenységre felelősségbiztosítása, akkor mentesül a tervezőiroda a kártérítési kötelezettség alól, pontosabban a biztosítás védelmet nyújt ilyen esetekre. Ez igaz egy sor egyéb szakmára is, amelyekre létezik szakmai felelősségbiztosítás.

Látható, mennyi élethelyzetet képesek kezelni specifikus és általános vállalkozási biztosítások – a felsorolt példák azonban csak egy kis részét teszik ki mindazoknak a vállalkozást esetleg sújtó, a cég életét nehezítő bajoknak, problémáknak, amelyeknél jó szolgálatot tesz a biztosítás.

forrás: 24.hu

CLB TIPP: Oldalunkon vállalkozói biztosítás ajánlatokat is kérhet:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Jön az advent, kétszeresére nő a lakástüzek száma
2020 november 30.
Kategória:

Jön az advent, kétszeresére nő a lakástüzek száma

A vasárnap kezdődő adventi időszakban és karácsony közeledtével megnő a tűzesetek száma. A lakástüzek leggyakrabban a konyhában keletkeznek. Idén, amikor a veszélyhelyzet miatt a szokásosnál is többet tartózkodunk otthon, különösen fontos betartani néhány alapszabályt – figyelmeztetnek a biztosítók. A korábbi évek tapasztalatai szerint a november végétől az év utolsó napjáig tartó időszakban jegyzik fel az otthonokban keletkező tűzeseteknek mintegy hatodát, vagyis az éves átlag kétszeresét. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint ősszel és télen átlagosan negyvenöt percenként gyullad ki egy lakás, naponta két-három válik lakhatatlanná a tűz miatt, és kétnaponta meghal valaki lakástűzben. Idén már 5950 volt, 482 ember szenvedett füstmérgezést, 86-an pedig életüket vesztették.

Az évtized első nyolc évében több mint ötvenezer tűzeset után közel negyvenmilliárd forintot fizettek ki a biztosítók. Azóta sem javult a helyzet – tavaly januárban például több mint hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, vagyis átlagosan óránként – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A tűzoltók statisztikái némileg eltérnek a biztosítókétól, mivel nem minden károsodott otthon tulajdonosa számíthat a társaságok segítségére. A magyarországi lakóingatlanoknak ugyanis csak a 72-73 százaléka van biztosítva.

A konyha a fő veszélyforrás

Ezeknek a tüzeknek csak az elenyésző részét (úgy minden harmincadikat) okozzák gondatlanul elhelyezett karácsonyfák vagy gyúlékony adventi koszorúk. A legtöbb lakástűz a konyhában keletkezik. Második legveszélyesebb terület a lépcsőház, de előkelő helyen szerepelnek az erkélyen keletkezett tüzek, amelyek egyértelműen a dohányzással vannak összefüggésben. Az esetek legnagyobb része emberi mulasztásra, gondatlanságra volt visszavezethető.
Számos esetben fordult elő, hogy a tűzhelyen felejtett serpenyőben, edényben lévő olaj meggyulladt, és a bajt az okozta, hogy nem megfelelő módon kezdték oltani a tüzet. Ilyen esetben soha ne oltsunk vízzel, a legcélszerűbb, ha az edényre egy fedőt helyezünk!

Gyakori volt az is, hogy a fűtőberendezésekhez túlságosan közel helyeztek el bútorokat, amelyek emiatt meggyulladtak. A legtöbb esetben azonban a konyhából indul ki a lakástűz. Tüzet okozhat elektromos készülékeink hibás működése, de akár az általuk termelt hő nem megfelelő elvezetése is. Más esetekben a nem megfelelően karbantartott hálózat okozhat komoly károkat. Karácsonyi időszakban nem árt arra is gondolni, hogy egy-egy fali csatlakozóra ne kössünk 2000-2500 W összteljesítménynél nagyobb terhelést hosszabbítók és elosztók segítségével, mert így könnyen túlterhelhetjük mind az elosztót, mind a falba épített vezetéket.

A füst gyilkol

A lakástüzek többségénél nem közvetlenül a tűz okoz sérülést, hanem a felszabaduló füst vezet füstmérgezéshez, rosszabb esetben halálhoz. Mindez megelőzhető, ha füstérzékelőt helyezünk el a lakásban. Az eszköz 85 decibeles hangerővel kezdeti stádiumában jelzi a tüzet , amikor még könnyen meg lehet fékezni.

A legfontosabb tudnivalókat aprólékosan és pontosan összeszedte a MABISZ-szal közösen a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A három szervezet már több ajánlást adott ki ebben a témakörben. A jó tanácsok és a villamos árammal kapcsolatos alapismeretek mellett az ajánlások részletesen kitérnek arra is, hogy ha a baj már bekövetkezett, milyen esetekben és hogyan segíthet a balesetbiztosítás.

A biztosítás segít a károk enyhítésében

Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy a tűz-, valamint az elemi károkra valamennyi hazai lakásbiztosítás fedezetet nyújt. A szerződéses támasz kiterjedhet a baleset miatti anyagi kiadások fedezésére, pótolhatja a jövedelemkiesést, de az asszisztencia szolgáltatást választva a pénzügyi szolgáltatáson túli, kézzelfogható segítséget is kaphatunk a biztosítótól. Az asszisztencia keretében a biztosító arra vállalkozik, hogy megszervezi a szerződésben felsorolt szolgáltatásokat, az ellátások költsége azonban jellemzően a biztosítottat terheli, (feltéve, hogy nem lehet valamely biztosítási összeg terhére elszámolni).

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Oldalunkon lakásbiztosítás ajánlatokat is kérhet:
Lakásbiztosítás ajánlatkérés >>

Vállalkozása van? Nézze át a biztosítását!
2020 november 19.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Vállalkozása van? Nézze át a biztosítását!

Vállalkozások tízezreinek érdemes felülvizsgálni a biztosítását ezekben a hetekben, és ha kell, december 1-éig felmondani azt, és újat kötni. Ha a járvány miatt szünetelteti a cég a tevékenységét, vagy megváltoztatja azt, akkor szükség lehet a biztosítás módosítására – figyelmeztetnek az alkuszok.

Az MNB adatai szerint az első félév végére 185 ezer vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, négy százalékkal többet, mint 12 hónappal korábban. E biztosítások közül 131 ezret kötöttek kis- és középvállalkozások. Hagyományosan ezen biztosítások közül sokat még mindig naptári évfordulóval kötöttek, ezeket legkésőbb az évfordulót megelőző 30. napon, tehát december 1-jéig lehet felmondani. A következő két hét tehát kiemelt időszak lesz a biztosítási alkuszoknak, akiknek nélkülözhetetlen szerep jut a vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások egyedi, nehezen standardizálható, sokféle kockázat fedezetét érintő összeállításában, valamint az ezekre vonatkozó biztosítói ajánlatok versenyeztetésében – írja közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A vállalati biztosítások darabszáma az elmúlt években a gazdaság bővülését követve folyamatosan nőtt. Az egy szerződésre eső díjak azonban három év alatt jelentősen, több mint harminc százalékkal estek. Ennek oka egyrészt a digitalizáció miatt csökkenő adminisztratív költségek visszaesése, másrészt az erősödő piaci verseny. Ugyanis egyre több biztosító kínál folyamatosan szélesedő szolgáltatásokat. Bár a vállalati biztosításokat mindig célszerű az egyedi kockázatokat mérlegelve megkötni, egyes biztosítók standardizált, kedvezményes árazású csomagbiztosításokat is kidolgoztak kkv-k számára. Ilyen érintett vállalkozások például a borászatok, pékségek, trafikok, fodrászatok és kozmetikák is.

A koronavírus változást hozott

Számos vállalkozás kényszerült a koronavírus első és második hullámában szüneteltetni vagy megváltoztatni a tevékenységét. Fontos, hogy erről a változtatásról biztosítójukat is mielőbb tájékoztassák.

Különösen a megváltozott tevékenység okozhat problémát kár esetén – mondta Molnár László, a FBAMSZ elnökségi tagja. Hozzátette: ha például egy szálláshely-szolgáltatással foglalkozó vállalkozás házhoz szállított ételek készítésével kezd el foglalkozni, és a megváltozott tevékenységgel kapcsolatba hozható tűzeset történik, annak térítését a biztosító megtagadhatja. A kockázatok aránya eltolódik akkor is, ha egy üzem átmenetileg szünetelteti tevékenységét. A működéssel kapcsolatos károk kockázata csökken, ezzel párhuzamosan azonban elhúzódhat a telephelyen történt kár észlelése, és megnő például a vandalizmus és a betörés kockázata is. Szükségszerű tehát, hogy a változásnak megfelelően a biztosítási fedezetek is megfelelően módosuljanak – tette hozzá a szakértő.

Évente kell a felülvizsgálat

Akár biztosítóváltás lesz az eredménye, akár nem, a vállalati vagyon- és felelősségbiztosításokat célszerű minden évforduló előtt felülvizsgálni.

  1. A tapasztalatok szerint a legtöbb vállalkozásnak lehetősége nyílik csökkenteni biztosítási költségeit akár úgy is, hogy a megspórolt összeg egy részét arra fordítja, hogy a korábban nem fedezett kockázatokra kötött biztosításokkal optimalizálja eddigi biztosítási csomagját.
  2. A vállalkozások többsége dinamikusan változik akár egy év alatt is: növekszik a dolgozói létszám, új eszközök beszerzése történik. Ilyenkor aktualizálni kell az ingó értékek körét, és ellenőrizni a tényleges tevékenységgel összefüggő felelősségbiztosítási kört is – a vállalkozói felelősségbiztosítások egy részét bizonyos tevékenységeknél ma már kötelező megkötni.
  3. Ezzel egyidejűleg az ingatlanok újraépítési értékét is aktualizálni kell, egy egyszerű indexálás jelenleg nem feltétlenül követi az építési költségek jelentős emelkedését.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Oldalunkon vállalkozói biztosítás ajánlatokat is kérhet:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Kgfb nélkül: megjelentek a jövő évben érvényes fedezetlenségi díjak
2020 november 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kgfb nélkül: megjelentek a jövő évben érvényes fedezetlenségi díjak

Nagyon drága mulatság lesz, ha valaki nem fizeti be a kötelező biztosítást, vagy ha az összeg valamilyen hiba miatt nem érkezik meg a biztosítóhoz.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) honlapján már megjelent a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, ezeket a tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük - hívta fel a figyelmet a szervezet szombaton.

A személygépjárművek esetében, gépjármű-kategóriától függően 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken az autó nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel.

Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj a busz férőhelyszámától függően 840-5210 forint, tehergépkocsik esetében pedig a 4260 forintot is elérheti naponta.

Mintegy 90 ezer jármű volt biztosítás nélkül

A tavaly őszi adatok szerint az akkor 5,2 millió magyarországi gépjármű közül több mint 89,5 ezer, mintegy 1,7 százalék nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel. Ezek a tulajdonosok, illetve üzembentartók nem csak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ha ugyanis balesetért felelősek, akkor az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének.

A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére, így jelentős anyagi kockázatot vállalnak a kgfb-szerződéssel nem rendelkezők.

A szövetség ezért arra figyelmeztet: ha valakinek nem érkezik meg a befizetésre szolgáló csekk, vagy valamilyen okból nem történik meg a banki átutalás, illetve nem teljesül a csoportos beszedés, időben vegye fel a kapcsolatot biztosítójával és jelezze a problémát.

Nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól, ha a jármű hosszabb ideig nincs használatban. Akik hosszabb ideig nem használják járművüket és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő ideiglenes kivonás lehetőségével élhetnek - jelezte a Mabisz.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Ne feledkezzen meg a kötelező biztosításáról! A CLB kalkulátorával könnyedén kiszámolhatja a biztosítók ajánlatait a jövő évi kötelezőjére: Kötelező biztosítás ajánlatok >>

Oldalak