Drasztikus díjemelés várható a biztosításoknál
Veszteségessé vált a nem életbiztosítási szektor a második negyedévre. A kárráfordítás kétszer olyan gyorsan nő, mint a díjbevétel, az infláció az egekben, a díjemelés a biztosításoknál borítékolható. Fel kell készülni a két számjegyű mértékben emelkedő tarifákra.
Drasztikus áremelkedés várható a biztosítási szektorban a következő hónapokban. Szinte borítékolható, hogy az ügyfelek fizetik meg hamarosan a kivetett különadó és a magas infláció miatt a biztosítókra háruló többletköltségeket. A borús jelek tisztán kiolvashatók a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból is. A hazai biztosítási szektor az első félévet fele akkora adózott eredménnyel zárta, mint a tavalyit. Ez még nem olyan nagy probléma, de a két ágazat közül a nem életág biztosítástechnikai eredménye alig a harmada lett a 2021-es első félévinek, a második negyedében pedig konkrétan mínuszba fordult. Erre utoljára 2013-2014 körül volt példa.
"Az MNB által szeptember elején közzétett adatok szerint a biztosítók nem-életbiztosítási díjbevétele 14 százalékkal, míg a bruttó kárráfordítások ennek duplájával, 28 százalékkal emelkedtek ez év második negyedéve végére az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva. Minél nagyobb a két mutató közötti eltérés, annál inkább égető kérdés a díjszint további alakulása, a szükséges díjkorrekció. A jövedelmezőségre hatást gyakorol a rendkívüli ágazati adó, valamint a kárinfláció" - magyarázza a számokat a K&H Biztosító.
Szemérmes hallgatás
Az világos, hogy tartósan nem maradhat veszteséges a nem életbiztosítási ág, az ágazatot eddig is terhelte már mintegy 115 milliárd forintnyi adó, ezt most mintegy 50 milliárd forinttal fejelte meg az extraprofitadó, amit ki kell gazdálkodni. Az is evidens, hogy a díjbevételnek hasonló ütemben kell növekednie, amint a kárráfordításoknak ahhoz, hogy az intézmények hosszútávon is biztonságosan tudjanak működni.
Már tavaly is viszonylag magas, 5,1 százalékos volt az infláció, az idén szinte minden ügyfél, akinek ehhez indexálták a biztosítási díját, ennyivel magasabb számlát kapott. Az idén pedig most már szinte biztosan két számjegyű inflációval kell számolni, vagyis jövőre legalább ennyivel nőnek majd a díjak a legtöbb esetben.
Arról viszont, hogy ehhez képest pontosan mekkora díjemelés várható, minden cég szemérmesen hallgat. "A biztosító árazási szempontjaira, valamint a piaci árazási várakozására vonatkozó kérdésekre, üzleti-, és versenyjogi szempontokat is figyelembe véve sajnos nem áll módunkban válaszolni" - közölte például az Uniqa. Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója ugyanakkor lapunk kérdésére válaszolva egy sajtótájékoztatón nemrég sejttette, hogy két számjegyű drágulás várható a piacon, persze a verseny és más tényezők ezt még befolyásolhatják.
Még nagyobb áremelkedést lehet sejteni a Generali válaszából. "Hasonlóan azokhoz a vállalatokhoz, ahol termelő tevékenységet végeznek, a termékeknek van egy bekerülési költségük, ez a biztosítás esetében a károk fedezete. Az általános infláció a KSH adatai alapján 15,6 százalék. A fogyasztói árindex a járműalkatrész esetén 18,2 százalékos, a járműjavítás, -karbantartás esetén 18,1 százalékos, míg az építőipari termelőiár-index 25 százalék. A piacon az általános inflációnál nagyobb mértékben növekednek a gépjármű-alkatrészek, rezsióradíjak, az építőipari anyagárak, a szakmunka ára. Ez azt jelenti, hogy a káresemények kifizetése is egyre többe kerül. Ezzel összhangban, bár változó, hogy a biztosítási piacon a szereplők mekkora díjemeléseket realizáltak, a folyamatnak, azaz a kárinfláció ellensúlyozásának még nincs vége, hiszen ahhoz, hogy olyan kártérítési összegeket tudjunk kifizetni, amelyek az ügyfelek valós kárát fedezik, a díjon is emelni szükséges. Ennek oka is alapvetően az inflációra vezethető vissza, de alakítják a díjemelés mértékét a keresleti forgalom, az energiahordozók áremelkedése, az alapanyaghiány, vagy a szakember-elvándorlás is" - közölte a biztosító a Napi.hu-val.
Az alkuszok szerint az áremelés már megkezdődött. Az idén már 15 százalékkal emelkedek a díjak, jövőre pedig még jelentősebb díjemelésre lehet számítani - mondja Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója.
Sokan már meglepődtek
Hiába nem beszélnek erről a biztosítók, az ügyfelekhez érkező ajánlatok és új díjak néha sokkolóan magasak. "Megjöttek a jövő évi autós biztosítási díjaink, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításé 95 százalékkal, a cascóé 23 százalékkal emelkedett, semmilyen kárunk nem volt" - panaszkodott egy ügyfél az egyik közösségi portálon.
Mások azzal szembesültek, hogy éltek az állami otthonfelújítási program lehetőségével, ami után arra figyelmeztette őket a biztosító szakértője, nem ártana megújítani a lakásbiztosítást is, mivel napelemeket szereltek fel, és a többi felújítás miatt is többet ér az ingatlan. Emellett az építőanyagok ára, a munkadíj is nőtt, ami az újjáépítési költséget is jócskán megnöveli. A régi biztosítás mellett erősen alulbiztosított maradt volna az ingatlan, az újnak a díja viszont a korábbi mintegy két és félszerese lett. A Pest megyei családi háznál a korábbi 80 ezerről csaknem 200 ezer forintos éves díjra akarta emelni a biztosító a tarifát.
Az MNB adatai szerint 2021 első féléve és 2022 első féléve között a fontosabb vagyonbiztosítások mindegyikében nőtt az egy szerződésre jutó díjbevétel, vagyis emelkedett az átlagdíj. A lakossági vagyonbiztosításoknál több mint 8,5 százalékos volt az emelkedés, ez meghaladja az inflációt, a vállalati vagyonbiztosításoknál ennél jóval nagyobb, 20 százalék fölötti emelkedés olvasható ki a számokból. A kkv-s vagyonbiztosítások átlagos díja 9, a kgfb-é 5,5, a cascóé több mint 11 százalékkal nőtt. A Netrisk kgfb-kalkulátora 2021. december 1. óta most szeptemberig, vagyis 10 hónap alatt 16,65 százalékos tarifaemelkedést mért, az átlagos kgfb-díj már közel jár az 50 ezer forinthoz.
forrás: napi.hu
CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait és válassza ki az Ön számára megfelelőt, legyen szó gépjármű-, lakás-, élet-, baleset- vagy utasbiztosításról:
Kössön biztosítást okosan >>
Biztosítás fajta:
- Általános
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre

