2021.01.04

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2021-ben? Elmondták nekünk a biztosítóvezérek

A Portfolio hagyományainak megfelelően a legnagyobb hazai biztosítók első számú vezetőit arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2021-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2020-at saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2021-re?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2021 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Alexander Protsenko elnök-vezérigazgató, Allianz Hungária Biztosító

1. Év eleji terveink alapvetően arra fókuszáltak, hogy egyszerűsítsük a termékkínálatot, illetve folytassuk szolgáltatásaink és kínálatunk digitalizálását, ezzel is növelve az ügyfélélményt. A pandémia következtében életünk sokkal intenzívebb lett, és számos olyan fejlesztést vittünk véghez néhány hét alatt, amelyek azelőtt akár évekig is eltartottak volna, különösen a digitalizáció és az online szolgáltatások tekintetében. A koronavírus ideje alatt felgyorsítottuk ezeket a fejlesztéseket. Például az életbiztosítások területén a járvány első heteiben új digitális szolgáltatásokat vezettünk be, így ezek a folyamatok is teljes mértékben távolról kezelhetővé váltak, hasonlóan a nem-élet szegmenshez. A koronavírus hatása az üzletmenetünkre és az egész piacra vegyes volt: például az elmaradt események miatt a kárigények növekedése, illetve az utasbiztosítások területén teljes visszaesés volt tapasztalható. Másrészről azonban az a gépjármű- és otthonbiztosítási termékeink hamar kilábaltak a járványhelyzetből. Összeségében képesek voltunk mindezt kiegyensúlyozni, és jó eredményeket értünk el.

2. Míg az első hullámot a gazdaság egésze jól átvészelte, a kérdés 2021-ben az lesz, hogy a második hullám milyen sokáig tart és mennyire mély nyomot hagy. A biztosítási piac stabilabb, hosszabb távra fókuszál, így az alap erős. A növekedés mértéke és az új üzletek mennyisége a gazdasági helyreállás gyorsaságától függenek majd. A kihívások azonosak, és az irány ugyanaz marad, mint korábban – sőt az egész koronavírus helyzet katalizátorként hatott az Allianzra. A múltban túlságosan is bonyolultak voltunk, nem voltunk elég gyorsak, és a folyamataink pedig elég egyszerűek, ezek miatt pedig sok esetben elmaradtunk az ügyfeleink elvárásaitól. E tekintetben nagy előrelépés történt, azonban még mindig van lehetőségünk további fejlesztésekre. A kihívás az, hogyan miként váljunk még gyorsabbá.

3. Világos elképzelésünk van a termékeink és szolgáltatásaink egyszerűsítéséről, valamint a távoli ügyintézésről és a gyors ügyfélélményről. Ezeket 2021-ben további szegmensekre és termékekre, illetve folyamatokra is alkalmazni akarjuk. A moduláris Autóm és Otthonom termékek bevezetése során megszerzett tapasztalatainkat fogjuk felhasználni további szegmensek és termékek esetében is. Tovább fogunk egyszerűsíteni és fejleszteni annak érdekében, hogy más területeken, például az ajánlatkérés és a kárrendezés témakörében ugyancsak növeljük az ügyfélélményt. Célunk egy, még a jelenlegihez képest is radikálisan egyszerűsített, könnyen kezelhető rendszer kialakítása, amelyben az ügyfél valóban élményként éli meg a biztosításkötést.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali Biztosító

1. Az idei év soha nem látott nehézségek elé állította nemcsak a biztosítási piac, hanem valamennyi iparág szereplőit. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a biztosítási területen a gazdasági hatások időbeli csúszással éreztetik hatásukat, így összpiaci szinten, a nehéz gazdasági körülmények ellenére is mind az élet, mind a nem-életbiztosítási szegmensben várhatóan növekedéssel zárjuk majd az évet. Ez azt is jelzi, hogy az ügyfelek, a lakosság bizalma erős a biztosítási megoldások és a biztosítók, mint az öngondoskodást segítő partnerek iránt, amire éppen az ilyen helyzetek hívhatják fel mindenki figyelmét. A Generali Biztosító idei évéről szólva két kulcsszót szeretnék kiemelni. Az egyik természetesen a biztonság. A járványhelyzetben ügyfeleink, munkatársaink és értékesítő partnereink biztonsága az a legfontosabb szempont, ami meghatározta az idei év munkáltatói és üzleti döntéseit, fejlesztéseit. Nagyon fontos megerősítés volt számunkra, hogy a Generali 2021 stratégiánkban megfogalmazott céljainkon, megkezdett programjainkon ebben a helyzetben sem kellett módosítanunk, sőt, megerősítette a stratégiai célkitűzéseink és törekvéseink helyességét. A másik meghatározó érték a fenntarthatóság. Ez szűkebb értelemben jelenti a pillanatnyi eredményekre, piaci részesedésre koncentráló szemléleten túlmutató partnerséget minden érintettünk, ügyfeleink és munkatársaink számára, és jelenti az üzleti szempontokon túlmutató szélesebb értelemben vett felelősségvállalást is, amelyet a Generali Csoport minden piacán képvisel.

2. 2020 egyértelműen megmutatta az öngondoskodás, a kockázati védelem és az egészségügyi ellátások jelentőségét. Bár a fejlődés, ugyan kis mértékben, de idén is látható volt, az érettebb piacokkal összevetve még van tere a bővülésnek. Hiszem, hogy a lakosság, az ügyfelek edukációjában biztosítóként fontos szerepet tudunk játszani. A tudatos jövőtervezés, a váratlan helyzetekre való felkészülés megkerülhetetlen kérdések. Nekünk élethosszig tartó partnerként segítenünk kell ügyfeleinket ezen az úton. Az egyszerűség, a gyorsaság, a hatékonyság minden piaci szereplő számára, így nekünk is kiemelt cél, és ezen célok elérésében a digitalizációra kell építenünk. Egyre több önkiszolgáló tranzakciót, elektronikus megoldást, automatikus folyamatot fogunk jövőre is működésbe állítani. A járványhelyzet hatására az ügyfelek nyitottabbá váltak a digitális megoldások iránt, így ezen a téren jövőre, piaci szinten is jelentős bővülésre számítunk. A saját működésünkben már visszafordíthatatlan változás a hibrid (otthoni – irodai) munkavégzés meghatározóvá válása papírmentesen és az online felületek használatával.

3. A vagyonbiztosítások elmúlt években tapasztalt fejlődése jövőre is folytatódni fog. Már 2021-ben és hosszabb távon is ebben az üzletágban az okos megoldások térnyerése és az assistance szolgáltatások kínálatának bővülése hoz jelentős újdonságot, amikor egy biztosítás nemcsak a kárenyhítésben, de a megelőzésben is egyre nagyobb szerepet fog játszani. Az életbiztosítások, az öngondoskodás esetében még tere van az előrelépésnek. Ennek időbeli alakulását nagyban meghatározza majd a járványhelyzet hosszú távú gazdasági hatása, amit most még nem tudunk megbecsülni. Az egészségbiztosítások piacán érzékelhető az ügyfelek igényeinek növekedése, ami minden piaci szereplő számára lehetőséget jelent. A nemzetközi Generali Csoport 2021-ben ünnepli 190 éves jubileumát. Erre a hihetetlenül gazdag örökségre, a Generali válságokon átívelő stabilitására és folyamatos megújulási képességére építve jövőre is szeretnénk tovább erősíteni kapcsolatainkat ügyfeleinkkel, értékesítési partnereinkkel és munkatársainkkal.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon Biztosító

1. Idén olyan történelmi pillanatot éltünk meg, amikor az emberek kockázati érzékenysége egyik napról a másikra példátlanul megváltozott. A „velem ez úgysem fog megtörténni” érzés egycsapásra átalakult, és sajnos mindenki a saját bőrén érezhette a veszélyt. Teljesen újfajta, felfoghatatlan félelemmel szembesültek az emberek, így sokaknak eszébe jutott, hogy a biztosítóhoz forduljanak segítségért. Igyekeztünk többféle megoldással - átmeneti díjfizetés szüneteltetés, biztosítási összeg csökkentés, kötvénykölcsön - segítséget adni az ügyfeleinknek, hogy ebben az olykor egzisztenciálisan is bizonytalanabbá váló helyzetben meg tudják tartani biztosítási védelmüket. A működésünk szempontjából az azonnali digitális átállás jelentette a legnagyobb kihívást. A munkatársaink közötti példátlan összefogás és együttműködés kellett ahhoz, hogy mind az értékesítésben, mind az ügyfélkiszolgálásban és termékfejlesztésben gyorsan tudjunk reagálni a megváltozott lehetőségekre. Évek óta jelentős technológiai befektetéseket tettünk annak érdekében, hogy egyre inkább digitális vállalattá váljunk. Most bebizonyosodott, hogy ez a stratégia igencsak előrelátó volt. Ügyfeleink egy részével már eddig is digitálisan tartottuk a kapcsolatot, így jó alapokkal indultunk a veszélyhelyzet kialakulásakor. Az ügyfeleink mellett kiemelt figyelmet fordítottunk munkatársaink biztonságára. Március közepe óta kollégánk 95-98% otthonról dolgozik. Büszkék vagyunk arra, hogy az átállás zökkenőmentesen történt meg, és azóta is sikeresen menedzselünk minden folyamatunkat home office-ból. A Covid-19 második hulláma tehát már teljesen felkészülten érte a vállalatot. Ennek következtében év végére sikerült behoznunk a kezdeti elmaradást, maximálisan teljesítjük a terveinket, és közel 2019-es szinten hozunk minden mutatót.

2. A koronavírus-helyzetben felértékelődött a biztosítások szerepe. Egyre többen szeretnének felkészülni a váratlan helyzetekre, így megfigyelhető némi kereslet-növekedés, legalábbis bizonyos kockázati termékek tekintetében. Az igényeknek ugyanakkor határt szabnak a családok egyre szűkülő pénzügyi lehetőségei. A biztosítási szektor teljesítménye szorosan függ a gazdaság állapotától, így mindenképpen számítani lehet a pandémia elhúzódó gazdasági hatására. A munkanélküliség, és az alacsony hozamkörnyezet jelentheti a jövő évben a legnagyobb kihívást a szektor számára. A saját biztosítónk előtt álló legnagyobb kihívás pedig az ügylet jóváhagyása esetén a tulajdonosváltás, és az akvizíciós folyamat menedzselése.

3. A biztosítási szektorban éppúgy, mint a saját biztosítónknál a digitalizáció további lépései - AI támogatott kockázatelbírálás és az algoritmizált kárrendezés – hozhatnak előrelépést. A járványhelyzet által kikényszerített digitális világ jó része velünk marad a továbbiakban is, hiszen az ügyfeleink, üzleti partnereink számára sokkal kényelmesebb és gyorsabb megoldásokat tesz lehetővé. Úgy tapasztaltuk, hogy az idősebb ügyfeleink sem idegenkednek a technikai eszközök - pl. videós kárfelmérés, online ügyfélszolgálat - használatától. Termékfejlesztésben a pandémia által előhozott új kockázati fedezetek – pl. világjárvány, munkanélküliség - bevonása jelenthet növekedést. Illetve évek óta nagy talán: az egészségbiztosítás.

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama Biztosító

1. Ahogy mindannyiunk életére, természetesen a gazdasági élet szereplőire, így a biztosítási szektorra és társaságunk működésére is hatással volt a világméretű koronavírus-járvány. A nehézségek arra is alkalmat adtak, hogy bebizonyítsuk, a megváltozott feltételekhez gyorsan tudunk alkalmazkodni, közel tudunk maradni ügyfeleinkhez, sőt még új szolgáltatások bevezetésével is tudjuk őket segíteni. Az idei évben még jobban fókuszba került partneri kapcsolatunk ügyfeleinkkel, és ezt nagyon előre mutatónak érzem. A lakossági biztosítások területén nem meglepő, hogy ez az év a személyek védelmét érintő biztosításokról szólt. Egyik legfőbb feladatunknak azt tekintettük, hogy fedezeteinkkel, vagy azok kiterjesztésével megfelelően kezelhessék ügyfeleink a pandémiás helyzetet, ezért az új kockázatok fedezésére különböző többletszolgáltatásokat építettünk be termékeinkbe - például abban az esetben, ha valaki koronavírus miatt kórházba kerül, egy egyszeri plusz összeget fizetünk számára. Ami a vállalati ügyfeleket és a mezőgazdasági területet illeti, szoros kapcsolatban tudtunk maradni ügyfeleinkkel és partnereinkkel, így az új helyzethez igazított folyamatainkkal megfelelő megoldásokat és védelmet tudtunk kínálni számukra. Mindezeknek köszönhetően a gazdasági lassulás ellenére is egy enyhe növekedést tudtunk elérni a vagyon- és balesetbiztosítások területén.

2. Az idei év bebizonyította, hogy a biztosítási szektor válságálló. Természetesen lehetnek begyűrűző hatások, a gazdaság visszaesése a biztosítások területén is éreztetheti majd a hatását, de bízom abban, hogy az ügyfelek bizalma, ami ebben a nehéz évben mindvégig kitartott, jövőre, amikor már remélhetőleg kilábalhatunk a járványból, továbbra is megmarad. Sőt, azt látjuk, hogy a pandémia bizonyos értelemben pozitív folyamatokat is beindított, felhívta például az emberek figyelmét az öngondoskodás fontosságára. A személyes biztonság előtérbe került, kiemelkedően megnőtt például a keresletet a kockázati életbiztosításokra vagy a startégiai partnerünknél, az OTP Bankban elérhető, munkanélküliségre, keresőképtelenségre vonatkozó biztosításainkra is. Szándékunk az, hogy az új igényekre innovatív termékfejlesztéssel egyre magasabb szintű, és rugalmas megoldásokkal válaszoljunk az előttünk álló évben is.

3. Bár nehéz év áll mögöttünk, de nem állunk le a szolgáltatásaink fejlesztésével, több újdonsággal is készülünk a jövő évre. Az egyik legjelentősebb innovációnk talán az új platformra helyezett élet és nyugdíjbiztosításunk, mely egyszerűsége, rugalmassága, alacsony költségei révén várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd. A lakásbiztosítások terén a mi kínálatunkban is elérhető lesz a minősített fogyasztóbarát termék, és természetesen ezen kívül is lesznek fejlesztéseink. A termékfejlesztések mellett új alapokra helyezzük kárrendezési, szolgáltatási területünket is. Olyan folyamatok kialakításán dolgozunk, mely nemcsak érezhetően gördülékenyebbé, könnyebbé teszik az ügyintézést ügyfeleink számára, de egyúttal olyan élményt is szeretnénk nyújtani, mely meghaladja az ügyfelek várakozásait.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. A biztosítási szektor véleményem szerint kiválóan vizsgázott a koronavírus járvány kapcsán. Azt gondolom, sok területen sikerült megugrani azt a kihívást, amelyet az jelentett, hogy a biztosításokatmindenki egy nagyon szoros, személyes bizalmi kapcsolaton alapuló és ilyen módon értékesíthető terméknek tartotta. A pandémia rákényszerített bennünket arra, hogy a folyamatainkat átgondoljuk és azokon a területeken, ahol erre lehetőség van, digitálissá tegyük azokat. Azt gondolom, hogy a jövő egyik legnagyobb kihívása az, hogy megtaláljuk az ügyfelek igényeinek megfelelő egyensúlyt a digitális térben könnyen skálázható, s ilyen módon személyre szabható termékek, illetve a továbbra is komoly tanácsadói hátteret igénylő személyes vagy hibridtermékértékesítés között. Visszatérve a teljesítményre, továbbra is úgy gondolom, hogy középtávon a pandémia a biztosítói eredményekben is nyomott fog hagyni: az MNB harmadik negyedéves adatai már egyértelműen visszajelezték azt, hogy lassult a díjbevétel növekedés dinamikája. Nagy kérdés, hogy a piac hogyan tudta az általában komoly eredményeket hozó IV. negyedévet teljesíteni úgy, hogy épp a második hullám korlátozó intézkedései között kellett volna felfuttatni az értékesítést. Ez egy olyan piaci környezetben rendkívül komoly kihívás, ahol a lakossági megtakarítási potenciált egyre jobban nyomja a válság okozta negatív gazdasági hatás.

2. A vírusjárvány első időszakában még újfent igazolva láthattuk annak az axiómának az igazságát, hogy a bajban az emberekben felértékelődik a biztonság iránti vágy – ez magyarázhatta, hogy bizonyos, objektíven visszaeső területeket (utasbiztosítások) leszámítva nem éreztünk számottevő gyengülést. Ha az év első felében valóban rendelkezésre áll már a vakcina és legkésőbb a második félévtől elindul a gazdasági felemelkedés, akkor a szektornak várhatóan azzal kell majd szembesülnie, hogy a lakosság jelentős része az elmaradt fogyasztást próbálja majd pótolni. Ilyen időszakban ugyan nehezebb feladatot jelent az öngondoskodásra, az előre tervezésre való figyelemfelhívás, de a gyors fellendülés mindannyiunk érdeke. Jövőre is komoly kihívást jelent és sok erőforrást köt le a folyamatosan változó szabályozói környezetnek való megfelelés. Az immár szokásosnak mondható megfelelési feladatokon túl a 2021-es évben március 10-től az ESG (Environmental, Social, Governance) - implementáció okoz majd többletfeladatot az egész szektornak.

3. Azt már korábban jeleztem, hogy egyértelműen jól vizsgázott a szektor a digitális ügykezelés területén, ezen a téren minden szereplő komolyan előrelépett a 2020-as évben, s a végrehajtott fejlesztések a jövőben is segítenek majd az ügyfelek még színvonalasabb kiszolgálásában. Szűkebb környezetünkben úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy a piacon azon szereplő között volt a Posta Biztosító, akiknek sikerült a járvány okozta hatásokra választ adó, speciális termékeket megjelentetni: a home office biztosításunk jó eséllyel szolgálni tudja majd a vírus utáni időszakot is, hiszen jól látható az a trend, hogy az élet rendes kerékvágásba zökkenése után is – a jelenleginél persze visszafogottabb formában – fennmarad majd az otthoni munkavégzés. Ugyancsak szép jövőt jósolok a belföldi utasbiztosítási termékünknek is, mivel arra számítunk, hogy a hazai turizmust támogató intézkedések – pl. a SZÉP-kártyára történő juttatások kedvezőbbé tétele – miatt a következő években is jelentékenyen emelkedik majd a belföldi turizmus. A hello márkánk kerékpáros biztosítására pedig a pandémiás helyzet pozitív hatással volt, hiszen sokan választották a tömegközlekedés helyett a kerékpárt elsődleges, vagy másodlagos közlekedési eszközként, ami várhatóan a válság után is így marad.

Almássy Gabriella elnök-vezérigazgató, Union Biztosító

1. A biztosítási szektor minden szereplője ugyanazon a nehezített pályán mozgott 2020-ban. Minden társaság kereste a gyors válaszokat a COVID-19 okozta új helyzetre ill. ezen túlmutató, a jövőt megalapozó új megoldások is születtek, felgyorsultak a digitális fejlesztések. Az UNION kapcsán arról tudok beszámolni, hogy bebizonyítottuk, képesek vagyunk gyorsan, rugalmasan és bátran reagálni a kihívásokra. Ez fókuszált csapatmunka eredménye, amire én is, mindannyian nagyon büszkék vagyunk.

2. Tovább kell dolgoznunk a még nagyobb ügyfélélmény érdekében, ma már rég nem csak a termék milyenségéről szól a biztosítás. De ugyanilyen fontos a munkáltatói márkaépítés, munkavállalóink elkötelezettsége is. Az idei év is bebizonyította, hogy elhivatott munkatársakkal hegyeket tudunk megmozgatni.

3. Az UNION kompozit biztosító, széles palettán kínál magas színvonalú termékeket, szolgáltatást ügyfelei számára. 2021-ben az UNION Biztosító tovább erősíti piaci pozícióját mind az élet mind a nem élet szegmensben és továbbra is piacformáló szerepet kíván betölteni az egészségbiztosítások terén. Fókuszban lesz továbbá – ahogy az előbb kiemeltem – a még nagyobb ügyfélélmény és munkatársaink elégedettsége, támogatása.

Holló Bence leendő vezérigazgató, NN Biztosító

1. Egy soha nem látott válságot élünk meg, amelynek egészségügyi és gazdasági hatásai gyakorlatilag minden család életét érintik. Ilyen helyzetekben a biztosítókra kiemelt szerep hárul, hiszen a feladatunk azoknak a fokozott kockázatoknak a csökkentése, amelyekkel ilyenkor az emberek szembesülnek. Az NN Biztosítónál mind az egészségügyi, mind pedig az anyagi védelem erősítésében ott állunk ügyfeleink mellett. Először is a koronavírust már a kezdetek óta sem kezeltük kockázatkizárási tényezőként, a COVID-19 fertőzéshez kötődő káreseményeknél is változatlanul állunk ügyfeleink rendelkezésére. Sőt, május elején 6 hónapról 2 hétre rövidítettük a szerződéskötéstől számított türelmi időt koronavírusos megbetegedés miatti kórházi ápolás esetén, hogy ezzel is könnyítsük a bajba jutott családok helyzetét. Emellett fontos hangsúlyozni, hogy az elmúlt években az NN-nél nagy hangsúlyt fektetettünk saját működésünk fejlesztésére, ezek az invesztíciók pedig a járvány kapcsán is meghozták a gyümölcsüket. A pandémia teljes ideje alatt stabilan, változatlan minőségű kiszolgálással tudtuk kiszolgálni ügyfeleinket, gyakorlatilag zökkenőmentesen tudtunk átállni az online üzemmódra, bevezettük a 100 százalékban online értékesítési megoldásunkat és kiterjesztettük az online ügyintézési lehetőségeinket. Ennek köszönhetően az NN Biztosító idén is nagyon jól teljesített a fontos kulcsmutatókban, a sikeres ügyfélmegtartás mellett pedig sikerült tovább erősítenünk a pozíciónkat az életbiztosítási üzletágban.

2. Idén a szektor megmutatta, hogy rendkívüli időkben is változatlanul számíthatnak ránk az ügyfelek, és jelentős újításokat is képesek vagyunk záros időn belül megvalósítani az érdekükben. Ez annál is fontosabb, mert a pandémia – bár remélhetőleg más dinamikával, de – 2021-ben is befolyásolni fogja az életünket, így számolnunk kell ennek gazdasági hatásaival is. Úgy gondolom, jövőre megint egy újfajta működésre kell tudnunk átállni, ami nem lesz még ugyanolyan, mint a korábbi életmódunk, de már jelentősen el fog térni az idén megszokottaktól is. Az emberek vélekedése is átrendeződik: teljesen máshogy állunk a betegséghez, illetve az egészségünk és a megélhetésünk védelme érdekében megtehető lépésekhez. Ezekre az új igényekre és az újból változó környezetre kell tudnunk biztosítóként jól reagálni, és releváns támogatást nyújtani a családoknak.

3. Ezekhez az igényekhez alkalmazkodva tervezzük a további fejlesztéseinket a termékek és az értékesítési csatornáink terén. Termékoldalon máris látható, mennyire megnőtt a lakosság körében a jövedelempótló, a hitelbiztosítási, valamint az egészségügyi biztosítási termékek iránti igény. Ennek megfelelően ezeken a területeken fontos újításokra készülünk már az év elejétől. Emellett tovább erősítünk az életbiztosítási területen is, hogy segítsük az embereket felkészülni a váratlan helyzetekre. Mindezek megvalósításában tovább haladunk az ügyfelek kényelmét és biztonságát segítő digitális megoldásainkkal is, ideértve az értékesítést, ügyfélkiszolgálást és az ügyféligények pontosabb megismerését, hogy igazán igényre szabott ajánlattal állhassunk rendelkezésükre. Az NN jövőre ünnepli magyarországi történelme 30 éves évfordulóját, így ennél is nagyobb lendülettel készülünk 2021-re, hogy ezeket a céljainkat megvalósíthassuk.

Kurtisz Krisztián vezérigazgató, Uniqa Biztosító

1. 2020 egy különleges év volt. A terveinket kivétel nélkül megvalósítottuk, viszont szinte mindent kicsit máshogy, ahogy eredetileg terveztük. Tovább folytattuk az ügyfélalapú struktúrára való átállásunk, és már nem csak Magyarországon hanem az UNIQA Biztosító tapasztalatain alapulva az összes UNIQA leányvállalat is hasonló struktúrára állt át az év végével. Itthon mi olyan dolgokat vittünk véghez home officeból, amik a normál körülmények között is kiemelkedő eredménynek számítanának. Idén a CHERRISK lett Magyarország első olyan nemzetközi insurtech vállalkozása, amely tavasz óta külföldön is online értékesít lakossági biztosításokat. Ráadásul úgy, hogy ezt egy magyarországi fejlesztési központtal tesszük. Mára több mint 60 ezer user van Németországban és több mint 110 ezer Magyarországon az ecosystemában. Mindeközben az UNIQA Biztosítóban tovább növeltük az ügyfélelégedettségi mutatóinkat, köszönhetően azoknak a digitális fejlesztéseinknek amelyek lehetővé tették az ügyfélszolgálatunk számára is az otthonról való munkavégzést, értékesítésben pedig a digitálisan támogatott eladásokat. A legnagyobb eredmény vagy sokkal inkább élmény számomra az, hogy az elmúlt évek során egy olyan csapatot építettünk aki az ilyen nehezen tervezhető körülmények között is mindent megtesz azért, hogy az előzőket elérhessük. 2020-ban a pénzügyi mutatóink is az elvárások szerint alakultak, várhatóan idén érjük el az elmúlt évek lenagyobb adózás előtti eredményét is. Idén felkészültünk a következő évekre melynek vezetői oldalról egyik oszlopa a biztosító Elsőszámú vezetői feladatait 2021. januárjától átvevő Dinsdale Julianna, én pedig a biztosító felügyelőbizottság elnökeként támogatom stratégiailag a további fejlődésünket.

2. A biztosítási iparág mindig egy 10-15 hónapos lemaradással követi le a gazdaság változásait. Jellemzően ha megvizsgáljuk az elmúlt évtizedek tapasztalatit, a gazdasági válságok első éve – így a 2020 is – mindig egy jobb év a biztosítóknak általában, mint a gazdaság többi szereplőjének. Ez az üzlet alapvetően hosszútávú portfolió építési logikájából adódik. A „fekete leves” mindig a 2.-3. évben következik be. A mi esetünkben a 2. év pedig a 2021-es év lesz. Ilyenkor van az amikor a gazdaság lassulásból adódó hatások utolérik a biztosítási szakmát, és az általános költségcsökkentési törekvések miatt - mind a lakossági mind a vállalati szektorban - nyomás nehezedik a biztosítási díjakra. Ez a nyomás egy alacsonyabb új értékesítési volumen mellett egy komolyabb feladat elé állítja a társaságokat. Kalandos évek lesznek a következők, nem beszélve az elmúlt időszak akvizíciói miatt végbemenő változásokról. A szektor folyamatosan koncentrálódik, ez a menedzsment és vezető pozíciók csökkenését és koncentrálódását is jelenti mind értékesítési mind biztosítástechnikai oldalon, ez a hatás közép és hosszútávon egy különös csavart is adhat majd a következő éveknek.

3. Az előzők miatt 2021-ben a hatékonyság és díjbevétel növelő innovációk fognak előtérbe kerülni, az árakra nehezedő nyomás miatt. Az UNIQA Biztosítónál mi is ezeket célozzuk meg. Új értékesítési csatornák fejlesztése és új partnerek bevonása lesz a fókuszban, szerencsések vagyunk hiszen a CHERRISK-en keresztül mi egy jóval nagyobb piacon is ott vagyunk Németországban. A hatékonyság növelés pedig elsősorban a kötvényadminisztrációs és kárrendezési területeken lesz jellemző. Véleményem szerint a klasszikus termékek „hatékonyabb előállítására” fokuszálnak majd a fejlesztések.

A nyolc legnagyobb hazai biztosítót 2019-es díjbevételük alapján állítottuk sorrendbe.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>

Biztosítás fajta: 

  • Általános
Szereti a téli sportokat? Több millió forintjába is kerülhet egy rossz mozdulat
2019 január 08.
Kategória:
Utasbiztosítás

Szereti a téli sportokat? Több millió forintjába is kerülhet egy rossz mozdulat

Több millió forintba is kerülhet egy rossz mozdulat. A magyar amatőr síelőknek csupán fele köt biztosítást, amikor külföldre utazik sportolni. A speciális helyszín miatt pedig előfordulhat, hogy helikopteres vagy motoros-szános mentésre van szükség, emellett sokszor a legközelebbi magánkórházba szállítják a sérülteket, ami nem olcsó dolog. És, persze nem árt gondolni a felszerelés biztosítására sem.

Ausztria az egyik legnépszerűbb úti cél a magyar síelők körében. A tapasztalat szerint mintegy félmillió magyar kedveli ezt a téli sportot. A hazai síelők nagyjából 90 százaléka külföldi pályákon csúszik le.
Wesselényi Andrea, a sielok.hu főszerkesztője azt mondta: „Egyre többen síelnek Magyarországon. A magyaroknak a fele körülbelül Ausztriát választja. Közel, van nagyon jó minőségűek a sípályák. A másik ötven százalék megoszlik Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország, Olaszország és Franciaország felé. Nem mondható olcsó sportnak: jelentős költséggel jár.”

Egy esés nemcsak nagyon fájdalmas, de költséges is lehet. A külföldi síeléskor ugyanis csak a magyarok fele köt biztosítást, sokan hiszik ugyanis azt, hogy egy általános utasbiztosítás minden kiadást fedez.

A Magyar Biztosítók Szövetsége felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya is csak bizonyos ellátásokra érvényes. A speciális ellátás költségei nem tartoznak hozzá az alapellátáshoz. Emellett sokszor egy magánkórház van a legközelebb, és oda szállítják a sérülteket.

Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője az ATV Híradónak azt nyilatkozta:
„Tavalyelőtt volt egy olyan, hogy 8 millió forintba került az illetőnek, hogy biztosítás nélkül, felelősségbiztosítás nélkül. Senkit nem akarok riogatni. De Ausztriában, illetve a nyugati országokban ennek igen tetemes költségei lehetnek. Hiszen például egy helikopteres mentés költsége, akár több millió forint is lehet. De, egy egyszerű szános mentés költsége is elérheti a több száz ezer forintot.”

Egy ilyen speciális utasbiztosítás már napi 500-1500 forintért is köthető, és az interneten akár pár perc alatt szerződhetünk.

Forrás: atv.hu

CLB TIPP: Szánjon rá néhány pillanatot indulás előtt, és válassza ki az Ön által kedvezőnek ítélt utasbiztosítást! UTASBIZTOSÍTÁS KALKULÁTOR >>

Az alulbiztosítottság a fő probléma
2019 január 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Az alulbiztosítottság a fő probléma

Hiába van sok hazai lakáson biztosítás, problémát okoz, hogy elmarad a meglévő megállapodások aktualizálása.

A részletek ismerete nélkül nehéz elképzelni, milyen módon szeretné a Magyar Nemzeti Bank (MNB) erősíteni a versenyt a lakásbiztosítások piacán. A probléma egyértelműen nem azzal van, hogy nem keresett a termék, hiszen az MNB statisztikái szerint az elmúlt év harmadik negyedévének végén 3,19 millió lakossági vagyonbiztosítási szerződést tartottak nyilván, ennek döntő része lakásbiztosítás volt.

A magyarországi lakások 70 százaléka biztosítottnak számít, ami nemzetközi összehasonlításban is nagy lefedettség, ráadásul a szerződések száma töretlenül, 1 százalékot meghaladó mértékben növekszik.

A jegybank a szerződések koncentráltságával kapcsolatban emelt már többször kifogást, ami piaci szakértők szerint azzal függ össze, hogy az ügyfelek kevésbé tudatosak: általában megkötik a szerződéseiket, ám utána nem gondozzák azokat. (A helyzet ahhoz hasonlít, hogy a magyar polgárok az európai összevetésben igen rosszul állnak bankváltás területén is.)
A korábbi években felmerült már a kérdés, ám az akkori javaslat, a kötelező, általános lakásbiztosítások bevezetése, aligha jelentett volna megoldást. Egyrészt a már említett magas penetráció miatt nem volt létalapja az elképzelésnek, másrészt a piac igazi problémáját cseppet sem orvosolta volna az általános lakásbiztosítás.

A fő probléma ugyanis nem az, hogy az ügyfelek nem váltják le időről időre lakásbiztosításukat, hanem az, hogy nem aktualizálják azokat a lakás vagy a gyarapodó vagyontárgyaik értékének növekedésével arányosan.

A biztosítók ugyan évről évre a fogyasztóiár-változással arányosan indexálják a biztosítási fedezeteket (és a díjakat), ám ez nem tudja lekövetni például az ingatlanárak elmúlt években bekövetkezett növekedését vagy épp a háztartási vagyonok bővülését. Emiatt a háztartási vagyonok túlnyomó többsége alulbiztosított, azaz az ügyfél baj esetén azzal szembesül, hogy a kárának csak egy töredékét fedezi a biztosító kockázatvállalása.

Megjegyzendő, hogy Romániában, ahol bevezették a kötelező lakásbiztosítást, a helyzetet nemhogy javította, hanem drasztikusan rontotta a konstrukció, hiszen a háztartások többsége pusztán csak a díjat szem előtt tartva meglévő biztosítását olcsóbbra, kisebb fedezettel rendelkezőre cserélte.

A lakásbiztosításoknál fontos az egyedi árazás, éppen ezért a minősített fogyasztóbarát lakásbiztosításoknál aligha szabhatók meg olyan transzparens árazási feltételek, amilyeneket az MNB állított a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek esetén.
A szakértők szerint az új termékre való átszerződés akkor hozhat érdemi segítséget, ha az abban szereplő értékkövetés jobban alkalmazkodik a valós életben bekövetkezett változásokhoz.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Nézze át és aktualizálja lakásbiztosítását amennyiben szükséges, hogy értékei megfelelő védelemben legyenek! LAKÁSBIZTOSÍTÁS KALKULÁTOR >>

Jöhet a fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás
2019 január 04.
Kategória:
Általános

Jöhet a fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás

A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás létrehozását is fontolgatja, amelyről 2019 második felében születhet döntés – mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetekért felelős ügyvezető igazgatója.

Az ügyvezető igazgató arról is beszélt, hogy a biztosítási piac egyes szegmenseiben, például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) területén elég nagy a verseny, de van ahol nem, például a lakásbiztosításnál.

Ha több szereplő versenyezne, akkor olcsóbbak lehetnének e biztosítások, vagy az ügyfelek ugyanazért a pénzért magasabb minőségű szolgáltatást kaphatnának – fejtette ki Kandrács Csaba.

A 2018-as év historikusan is kiemelkedő lesz a biztosítási ágazatban – fogalmazott az ügyvezető igazgató. A díjbevétel a szektorban elérheti az 1000 milliárd forintot, ami a 2017-es 956 milliárdhoz képest jelentős emelkedés – tette hozzá.

A biztosítók tőkearányos megtérülése (ROE) Magyarországon viszonylag magas, 24 százalék – hangsúlyozta Kandrács Csaba és emlékeztetett arra, hogy a szektor jövőképéről szóló stratégiájukban 10-15 százalékos jövedelmezőséget határoztak meg.

Az MNB nem a profit ellen van – hangsúlyozta. Amikor viszont azt látja a jegybank, hogy koncentrált a piac, lehet még javítani a szolgáltatások minőségén, és emellett magas a jövedelmezőség, akkor felmerül a kérdés, hogy a piac szereplői ténylegesen mennyire versenyeznek egymással – vetette fel.

Az MNB például a kgfb-piacon tételes szerződés- és kár adatbázist épített fel – idézte fel az ügyvezető igazgató az eddigi intézkedések egyikét, amely a nagyobb versenyt és az átláthatóság növelését szolgálja.

Kandrács Csaba arra is kitért, hogy kívánatos lenne egy teljeskörű biztosítási garanciarendszer létrehozása a banki betétekhez, befektetési szolgáltatásokhoz kötődő garanciaintézmények mintájára. Ez jogalkotási kérdés, tehát kormányzati, majd parlamenti döntésre van szükség – jegyezte meg, utalva arra, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vagy a Befektető-védelmi Alap (Beva) mintájára akár 30 millió forintig terjedhetne a garancia mértéke.

CLB TIPP: A lakásbiztosítások összehasonlítása okos döntés! LAKÁSBIZTOSÍTÁS AJÁNLATOK >>

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a sofőrök: totálkárossá vált autó javítását nem fedezi a casco
2019 január 04.
Kategória:
Casco biztosítás

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a sofőrök: totálkárossá vált autó javítását nem fedezi a casco

Van, amikor a kocsi értéke alapján dől el, mit fizet a biztosító, ha ronccsá törik a jármű, a hitelre vásárlók nehéz helyzetbe kerülhetnek.

– Súlyos autóbalesetet szenvedtünk Ukrajnában, van cascónk, de a biztosító szerint totálkáros lett a jármű. Mennyi kártérítés jár ilyenkor, és hogyan számítják ki? – érdeklődött Cs. Kinga Kőbányáról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőitől.

Kérdésére Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszol az alábbiakban, aki összefoglalta az ilyen esetekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat is.

Lehet műszaki vagy gazdasági

A biztosító akkor minősít totálkárosnak egy kocsit, ha az az autószerencsétlenségben olyan súlyosan károsodott, hogy szakszerűen már nem lehet helyreállítani (műszaki totálkár), illetve ha többe kerülne a javítása, mint amennyi a baj megtörténtekor az autó értéke volt (gazdasági totálkár).

Ha tehát például egy autó értéke 1,5 millió forint, de a javítási költsége is nagyjából ugyanennyi vagy több lenne, azt totálkárossá fogják nyilvánítani. Márpedig a javítási és alkatrészköltségek jelenlegi árai miatt a helyreállítás költsége sok esetben viszonylag magas lehet, meghaladhatja az autó kárkori értékét.

Számításhoz használt adatok

Totálkárnál a biztosító értelemszerűen nem a javítás költségeit tudja megfizetni, így nem ebből indul ki. A jármű balesetkori forgalmi értékét veszi alapul a kártérítésnél, ennek összegéből azonban levonja azt, amennyiért az autó roncsát el lehet adni. Mindkét értéket piaci katalógusok és hirdetési árajánlatok, illetve számítógépes modellezés révén számítják ki. A javíthatóságról vagy totálárossá nyilvánításról a biztosítónak írásban tájékoztatnia kell az ügyfelet.

Roncseladás lehetőségei

Ha a biztosítóra bízzuk a roncs eladását, az az úgynevezett roncsbörzén (vagyis a vele kapcsolatban álló használtautó-kereskedők zártkörű internetes hirdetési felületén) hirdeti meg azt eladásra. Egyes biztosítóknál a roncs tárolása és eladása a cascóhoz kötött kiegészítő biztosítással oldható meg. Az ügyfél viszont maga is megpróbálhatja értékesíteni járműve maradványait. Ha viszont vita alakul ki a biztosítóval, hogy azok ténylegesen mennyit érnek – vagyis eladhatók-e a biztosító által kalkulált magasabb áron, vagy csak olcsóbban – akkor esetleg neki kell autókereskedők írásos vételi ajánlatával igazolnia, hogy csak kevesebbet kapna értük.

Vannak további levonások

A mindezek alapján kalkulált kártérítésből a biztosító még levonja az ügyfél által a casco szerződésben vállalt önrészt, sőt a biztosítási évfordulóig még hátralévő, be nem fizetett díjat is. A kártérítésről szóló anyagi jogvita esetén (főképp milliós tételeknél) sokat segíthet, ha biztosítási kárszakértőt, biztosításközvetítőt bízunk meg érdekeink képviseletére, ám természetesen ennek is van költsége.

Rendezni kell a teljes tartozást

A hitelre, lízingre vásárolt autóknál a casco megkötését biztonsági okokból általában kötelezően előírják a finanszírozók. Totálkáros baleset esetén az ügyfél nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen ilyenkor a fennálló hitel/lízing tartozását egy összegben meg kell fizetnie, miközben járművét sem tudja használni többé. Több biztosítónál e kockázat kivédésére – további díj fejében – a casco mellé külön gépjárművételár-biztosítás (GAP) köthető. A GAP-es biztosítottaknak a biztosító kifizeti a kocsi balesetkori értéke és az eredeti vételára közti különbözet összegét. Ha tehát a kocsit eredetileg 3 millió forintért vettük, de most már csak 1,5 milliót ér, a biztosító ilyen szerződés megléte esetén a maradék 1,5 milliót is kifizeti nekünk.

Szerződéskötés előtt tájékozódjunk

Ha casco biztosítást szeretnénk kötni, figyeljünk arra, hogy a biztosítók ajánlatai eltérhetnek, ami miatt balesetnél jelentősen módosíthatja a kifizetendő kártérítés összegét! Alaposan nézzük át a szerződéses feltételekben pl. az önrész mértékére és a casco területi hatályára vonatkozó részeket! Egyes biztosítóknál ugyanis a földrajzi értelemben vett Európa teljes területét lefedi a biztosítási védelem, másoknál viszont nincs kártérítés, ha a káresemény a volt szovjet utódállamokban (általában a balti országok kivételével) vagy Törökországban történik. Vannak emellett biztosítók vagy terméktípusok, amelyek kár esetén korlátozzák a jármű mentésének, hazaszállításának költségeit is.

Forrás: blikk.hu

CLB TIPP:  Hasonlítsa össze egy oldalon több biztosító ajánlatát! CASCO BIZTOSÍTÁS KALKULÁTOR >>

Nem csak a téli utak, a biztosítások is szárnyalnak
2018 december 20.
Kategória:
Utasbiztosítás

Nem csak a téli utak, a biztosítások is szárnyalnak

Egyre komplexebb biztosítási csomagokat választanak az utazók – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legfrissebb sajtóközleményéből. Nő a repülős utazásokra speciális szolgáltatásokat kínáló termékek népszerűsége, és egyre többen ismerik fel az autós asszisztencia hasznosságát is.

A külföldre utazó magyarok nagyjából fele köt utasbiztosítást – állítja a biztosítók szövetsége. A MABISZ szerint az ügyfelek egyre komplexebb biztosítási csomagokat választanak, különösen a repülős utazásokra speciális szolgáltatásokat kínáló termékek népszerűsége nő. Elterjedtek azok a módozatok, amelyek az elveszett vagy megrongálódott poggyász, illetve a járatkésés, -törlés miatti sürgős beszerzéseket (ruhanemű, tisztasági eszközök) térítik a szerződésben szereplő limit erejéig.

Egyes biztosítóknál az ügyfél bejelentése után a biztosítás időtartama automatikusan meghosszabbodik, ha hazautazása kitolódik, a járata késik vagy törlik. Létezik olyan kiegészítő is, amely automatikusan kifizeti a légitársaságot terhelő kártérítés összegét, ha az ügyfél repülője több mint három órát késik, a járatot törlik, vagy - például túlfoglalás miatt - annak ellenére sem tudott felszállni a repülőre, hogy érvényes beszállókártyája volt.

Az autóval utazóknak is szembe kell nézniük azzal a kockázattal, hogy a járművük meghibásodása kellemetlenséget okozhat. Külföldön szervizt találni nem egyszerű feladat, nem is beszélve a felmerülő költségekről, illetve az utazás folytatásáról. Ezekben a helyzetekben nyújthat segítséget az utasbiztosítások mellé köthető autós asszisztencia biztosítás, amely a helyszíni javítást, szervizbe szállítást, végső esetben hazaszállítást, az utasok tovább- vagy éppen hazautazási költségeit fedezi. Egy szerződésen belül több gépjárműre is köthető ilyen biztosítás, de a cascóhoz hasonlóan fontos szempont az autók kora. Jellemzően a 15 évnél fiatalabb járművek biztosíthatóak, de vannak olyan társaságok, amelyeknél elérhető gépjármű assistance akár 20 éves autóra is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint egyébként az idei év első 9 hónapjában az előző év azonos időszakához képest 26 százalékkal emelkedett, és meghaladta a 11,3 milliárd forintot a biztosítási szektor utasbiztosításokból származó díjbevétele. Ezen belül is az első negyedévben kiugróan, több mint 42 százalékkal bővült a piac az előző év első három hónapjával összevetve, ami a téli utak számának emelkedésére utal.

Forrás: azenpenzem.hu

CLP TIPP: utazása előtt akár az utolsó pillanatban is megkötheti biztosítását, melyet számos ajánlat közül választhat ki oldalunkon, az Önnek fontos paraméterek alapján: Utasbiztosítás ajánlatok >>

Erre figyeljen, ha hóban, fagyban is motorozik
2018 december 18.
Kategória:
Motor biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Erre figyeljen, ha hóban, fagyban is motorozik

A fanatikus motorosok, robogósok és kerékpárosok valószínűleg egész télen használják járművüket. A Groupama Biztosító számukra gyűjtött össze néhány hasznos tanácsot vezetéstechnikai instruktorainak segítségével, hogy baleset nélkül vészelhessék át a telet.

Az alapvető kiegészítők, mint a kesztyű, a vízhatlan cipő és a derékmelegítő mellett érdemes kézzsákot, lábtakarót és túraplexit is beszerezni. Nagyobb kiadással jár, de sok segítséget jelenthet motorokon az ülés- és a markolatfűtés, vagy akár a fűthető ruházat.

Minél jobban átfázunk, annál veszélyesebbé válik ugyanis a téli kétkerekűzés. Ennek oka, hogy éppen, amikor a szokottnál is fokozottabb figyelemre lenne szükség, kevésbé tudunk a forgalmi helyzetekre koncentrálni, mozdulataink nehézkesebbé válnak, így a reakcióidőnk értékes tizedmásodpercekkel nőhet.

Mindemellett elengedhetetlen a láthatóságot segítő élénk színű sisak és kabát, bizonyított ugyanis, hogy segítségükkel akár már 300 méterrel hamarabb észre lehet venni a közlekedőt.

Természetesen nem csak autók esetében fontos az abroncscsere: ha biciklire még nem is, motorokra már elérhetőek téli gumik. Kissé hidegebb, esős időben segíthetnek, de havas utakon való közlekedésre ezek sem teszik alkalmassá a járműveket. Ha egy autó kicsit megcsúszik, még lehet korrigálni, egy kétkerekűnél a jégen csúszás szinte kivédhetetlenül eséshez vezet.

Tapasztalataink szerint ilyen esetekben nagy a valószínűsége a lábsérülésnek, a motorosok esetében 70-75%-os ennek a valószínűsége – mondták el a Groupama Tanpálya instruktorai. A balesetek elkerüléséhez a motorok és kerékpárok esetében is kerülni kell a hirtelen pedál- és kormánymozdulatokat. A fékezést a megszokottnál hamarabb kell megkezdeni, a járművet pedig finomabban dönteni, nagyobb íven, és kisebb sebességgel kigyorsítani a kanyarokból.

Ha mégis megtörténik a baj?

A motorkerékpárok kötelező felelősség és casco biztosításával szemben kevésbé köztudott, hogy kerékpárosok számára is létezik biztosítás. Akár egy lakásbiztosítással is elérhető a biztosítási védelem, hiszen a lakásbiztosítások általában kiterjednek az egy háztartásban élők kerékpáros baleseteire is, illetve a csomagnak része lehet olyan felelősségbiztosítás is, amely fizeti a kerékpár használójaként másoknak okozott károkat.

Arról végképp kevesen tudnak, pedig télen nagyon hasznos, hogy akár olyan kiegészítő biztosítás is létezik lakásbiztosításhoz, amely közlekedési baleset esetén megtéríti a kerékpár törésének, vagy más károsodásának helyreállítási vagy pótlási költségeit is.

Forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Tájékozódjon a motorkerékpárjára elérhető biztosítási lehetőségekről a CLB GÉPJÁRMŰBIZTOSÍTÁS >> felületén, és válogasson a lakásbiztosítások között, melyek akár kerékpárja használata közben is védik Önt: LAKÁSBIZTOSÍTÁS KALKULÁTOR >>

A síelésre indulóknak erre kell figyelniük
2018 december 18.
Kategória:
Utasbiztosítás

A síelésre indulóknak erre kell figyelniük

Sokan indulnak síelni a téli hónapokban, becslések szerint évente több mint félmillió magyar tesz így. Nem csoda, hogy az utasbiztosításhoz kapcsolódó asszisztencia szolgáltatókhoz a téli bejelentések 80 százaléka síbaleset miatt történik. A Europ Assistance összeállította, mire érdemes figyelniük a téli sportra indulóknak.

A becslések szerint évente több mint félmillió magyar utazik el valamely szomszédos országba síelni. Az Europ Assistance Magyarországhoz a téli hónapokban mintegy 1300 utasbiztosításokhoz kapcsolódó segélyhívás érkezik a bajba jutottaktól, a balesetek 80 százaléka, több mint ezer eset minden évben téli sportolás, síelés, snowboardozás közben történik. Az esetek 15 százalékában valamely egzotikus utazáson résztvevő turista segítségére kell sietniük, míg 5 százalék körüli a városnézés, rokonlátogatás közben bekövetkező baleset vagy betegség.

Az évi több mint ezer síbaleset 25-30 százaléka lábtörés, térdsérülés, kulcscsonttörés, sípcsontsérülés, ritkán, súlyosabb esetekben előfordul koponyasérülés is. Az asszisztance-szolgáltatók tapasztalatai szerint a legtöbb síbaleset az iskolai síutakon történik. Gyakori káreset a síléclopás, s arra kevesen figyelnek, hogy ezekre az esetekre nem mindegyik biztosítás nyújt fedezetet.

A szolgáltató csokorba szedett néhány szempontot, amit érdemes megszívlelni. Mint leírták, az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK), az „EU taj-kártya” állami tulajdonú intézményekben sem minden esetben fedezi 100 százalékban az orvosi ellátás költségét, egyes országokban bentfekvő ellátás esetén 20 százalék az önrész. Az EEK ráadásul nem fedezi a hazaszállítás vagy éppen a helikopteres mentés (amely egyszerűbb sérülésnél 2000-3000 euró, nyílt törés, eszméletlenség esetén 6000-7000 euró is lehet) költségét. Az EEK kiváltása mellett tehát feltétlenül szükséges biztosítást is kötni.

Érdemes olyan biztosítást választani, amely sportfelszerelésre és fel nem használt síbérletre is fedezetet nyújt (például ha a kiutazó első nap balesetet szenved, s utána nem tud síelni, de még 3 napig kint tartózkodik, akkor arányosan visszakaphatja a bérlet árát).

Megszívlelendő még, hogy nagy tömegben mindenki fokozottan figyeljen értékeire, poggyászára. Gond esetén pedig nagyon fontos az asszisztencia cég – amely az utasbiztosító nevében jár el – gyors értesítése. Több biztosítási termék típus tartalmaz bejelentési kötelezettségre vonatkozó feltételt, de életveszély esetén – hangsúlyozza a Europ Assistance – a mentő hívása legyen az első!

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Hasonlítson össze egyszerre számos síbiztosítás ajánlatot, és kösse meg a saját igényeinek megfelelőt! Síbiztosítás ajánlatok >>

Lassan ébredeznek az autósok
2018 december 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Lassan ébredeznek az autósok

A téli időszak időjárási viszonyai között emelkedő balesetszám emlékeztetheti az autósokat arra, hogy gépjárművük téli felkészítésén túl a kiterjesztett biztosítást is érdemes megkötni – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Mikor a hőmérséklet tartósan 7 Celsius-fok alá süllyed, különösen megnő a gumiszerelők forgalma, hiszen az autósok jelentős részének csak ekkor jut eszébe, hogy lecserélje a nyári gumikat. Sokan úgy érzik, ezzel le is tudták a felkészülést a tél kihívásaira. Decemberben pedig sok autós kap emlékeztetőt a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos egyéb teendőire és lehetőségeire: a kampányidőszakban az előzetes becslések szerint több mint nyolcvanezren mondták fel kötelező biztosításukat, és január 1-ig kötik meg velük választott társaságaik az új szerződésüket. Jellemzően az idősebb gépjárművek tulajdonosainak illetve üzembentartóinak maradt még meg a január elsejei évfordulós szerződésük. Számukra azért is különösen fontos a műszaki állapot rendszeres ellenőrzése, mivel a gépjármű korának előrehaladtával exponenciálisan csökken az igényük a kiterjesztett vagy teljes körű biztosítás megkötésére.

Az elmúlt 6 évben folyamatosan nőtt a magyar utakon futó személyautók száma, ami az idei első félévben elérte a 3,58 millió darabot a KSH adatai szerint. (Az összes, segédmotoros kerékpárok nélkül számított gépjárműállomány már 5,2 milliónál tart.) Az idei év első hét hónapjában 28 százalékkal több új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, s az új autó eladások emelkedésének köszönhetően nőtt a casco szerződések száma is, ám a gépjárműpark növekedésétől elmaradó ütemben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2018 első félévében 906 280 darab casco szerződést tartottak nyilván. Ez több, mint 53 ezerrel haladja meg a tavalyi év ugyanezen időszaki adatát, azonban a forgalomban lévő gépjárműveknek még mindig csak az ötödét-hatodát fedi le. Hazánkban ugyanis az öreg autók tömeges importja miatt 11 éve emelkedik a személygépkocsik átlagéletkora (ez a KSH adatai szerint június végén 14,2 év volt), és ez sem kedvez a kiterjesztett vagy teljes körű védelmet nyújtó gépjármű biztosítási szerződések megfelelő ütemű gyarapodásának.
Pedig tavaly a társaságok átlagosan több mint háromszázezer forintot fizettek ki egy-egy casco-szerződés alapján bejelentett kárra. Ehhez érdemes viszonyítani az éves szinten átlag kilencvenezer forint körüli díjat.

A casco-szerződések közvetve arra is késztethetnek, hogy jobban odafigyeljünk személyes biztonságunkra, mivel a biztosító akár elő is írhatja a téli gumi használatát bizonyos időszakokban. Magyarországon egyébként jelenleg nem kötelező a téli gumi használata, ám mind a közlekedés biztonságért felelős szervek, mind a biztosítók, és az abroncsgyártók is ajánlásokat fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban. A balesetek száma ugyanis az enyhébb téli időszakokban megemelkedik, amiben a nem megfelelő gumihasználat is közrejátszik. Évtizedes tapasztalat, hogy a kemény és csapadékos téli hónapokban, amikor az átlagos haladási sebesség lassabb, inkább a koccanásos balesetek száma nő, míg enyhe időjárás esetén a következmények súlyosabbak. Általánosan igaz viszont, hogy a nyári gumik egyszerűen nem alkalmasak azokra a körülményekre, amelyek a téli időjárásra jellemzőek, 7 °C alatt ugyanis már a nyári abroncsok anyaga megkeményedik, ezáltal jelentősen veszítenek tapadásukból.

Fontos szempont az is, hogy az őszi-téli időszakban a havazás mellett gyakori a jegesedés, az ónos eső és az eső is, ilyen utakon pedig lényegesen jobban teljesítenek a tagoltabb kialakítású téli abroncsok, amelyek az eltérő tapadású csúszásgátló anyagokra is jól reagálnak. Egy új téli gumi profilmélysége 8-10 mm-közötti, ami használat során csökken. Egy 2013-as NFM rendeletben pontosították, hogy mi számít téli guminak, kimondva, hogy a bordázat mélységének meg kell haladnia a 4 mm-t. A felszerelt guminak pedig meg kell felelniük a járműhöz megadott méretnek, terhelhetőségnek és sebességhatárnak.

Nyomós érv lehet az autók téli műszaki felkészítésére, hogy a biztosító bizonyos esetekben behajthatja a kifizetett kártérítést. A minimum profilmélységet el nem érő, sérült vagy szakadt abroncsokkal összefüggésbe hozható balesetek esetén a biztosító a károsultnak kifizeti ugyan a kártérítést, de annak összegét később a károkozótól visszakövetelheti.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kösse meg kötelező és casco biztosítását együtt! Kötelező és Casco biztosítás együtt >>

A magyarok fele nem tudja, valójában mit biztosít
2018 december 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A magyarok fele nem tudja, valójában mit biztosít

Az Aegon Magyarország felmérése szerint az ügyfelek fele nem tudja például azt, hogy milyen káreseményekre terjed ki a lakásbiztosítása.

A közvélemény-kutatás szerint biztosítással a válaszadók közel kétharmada, 62 százaléka védi az otthonát, ami jelentős növekedés a korábbi 47 százalékhoz képest. A felmérésből az is kiderült, hogy sokan, a megkérdezettek 56 százaléka egészítené ki ezt a biztosítást egyéb elemekkel, így életbiztosítással és egészségügyi szolgáltatásokkal.

A legtöbben, a választ adók 41 százaléka tűzkártól félti leginkább az otthonát, ezt a betörés követi, közel egyharmados aránnyal. Már a korábbi felmérésben is a tűz és a betörés vezette a rangsort, szinte hajszálra ugyanilyen arányokkal.

Idén azonban az a kérdés is szerepelt a felmérésben, hogy konkrétan mi okozott kárt az elmúlt időszakban. A csőtörést ugyan csupán a válaszadók 12 százaléka nevezte meg veszélyforrásként, ám a már bekövetkezett, konkrét káreseményeknél ez végzett az első helyen 34 százalékkal, viharkárral pedig 32 százalékban kellett szembesülniük a megkérdezetteknek.

Forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze különböző biztosítók ajánlatait, ismerje meg termékeiket néhány pillanat alatt! Lakásbiztosítás terméktájékoztatók >>

Kötelező biztosítás: néhány napja maradt az autósoknak
2018 november 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás: néhány napja maradt az autósoknak

Bár az ügyfelek a biztosítóiktól már jó ideje megkapták a díjmódosításról szóló értesítéseket, kedvezőbb díjú szerződésre az első három hét során mindössze az érintett autósok 5-6 százaléka váltott. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége azonban a korábbi évek adatai alapján az utolsó hétre várja az év végi szerződésváltások mintegy 40 százalékát.

„Az év végi kampányok aktivitásának alapvető gátat szab, hogy évről évre egyre kevesebb gépjármű vesz részt bennük: idén már a személyautóknak mindössze 26 százaléka érintett a kampányban. Az új szerződések száma idén azért is maradhat viszonylag alacsony szinten, mert a baleseti adó biztosítási adóvá történő átalakítása az autósok számára egyáltalán nem okozott díjemelkedést" – mondja Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

A független alkuszok visszajelzései alapján az új szerződések több mint felét tavalyhoz hasonlóan három biztosító, az Allianz, a K&H és az Union köti az év végi kampány során, de mellettük versenyben van a Genertel és a Signal is. A jelentős díjkedvezmények miatt ma már tíz autósból 8-9 az egyösszegű éves díjfizetést választja, miközben a korszerű, elektronikus díjfizetési formák fokozatosan héttérbe szorítja a sárga csekket, amelyet immár csupán a szerződők 20-25 százaléka használ a díj befizetésére.

A határidő idén hétvégére esik Az év végi szerződést váltók idén is december 1-je éjfélig mondhatják fel szerződésüket meglévő biztosítójuknál. Ez szigorú határidő, amikorra a felmondásnak be is kell érkeznie a biztosítóhoz. Mivel ez a nap idén szombatra esik, a személyes vagy levélben történő felmondást csak november 30-ig rögzíti majd a legtöbb biztosító. Semmiképpen sem ajánlott tehát az utolsó napra hagyni ezt a lépést.

Forrás: mfor.hu

CLB TIPP: Amennyiben most van évfordulója, figyeljen a határidőre! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Oldalak