2021.01.04

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2021-ben? Elmondták nekünk a biztosítóvezérek

A Portfolio hagyományainak megfelelően a legnagyobb hazai biztosítók első számú vezetőit arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2021-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2020-at saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2021-re?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2021 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Alexander Protsenko elnök-vezérigazgató, Allianz Hungária Biztosító

1. Év eleji terveink alapvetően arra fókuszáltak, hogy egyszerűsítsük a termékkínálatot, illetve folytassuk szolgáltatásaink és kínálatunk digitalizálását, ezzel is növelve az ügyfélélményt. A pandémia következtében életünk sokkal intenzívebb lett, és számos olyan fejlesztést vittünk véghez néhány hét alatt, amelyek azelőtt akár évekig is eltartottak volna, különösen a digitalizáció és az online szolgáltatások tekintetében. A koronavírus ideje alatt felgyorsítottuk ezeket a fejlesztéseket. Például az életbiztosítások területén a járvány első heteiben új digitális szolgáltatásokat vezettünk be, így ezek a folyamatok is teljes mértékben távolról kezelhetővé váltak, hasonlóan a nem-élet szegmenshez. A koronavírus hatása az üzletmenetünkre és az egész piacra vegyes volt: például az elmaradt események miatt a kárigények növekedése, illetve az utasbiztosítások területén teljes visszaesés volt tapasztalható. Másrészről azonban az a gépjármű- és otthonbiztosítási termékeink hamar kilábaltak a járványhelyzetből. Összeségében képesek voltunk mindezt kiegyensúlyozni, és jó eredményeket értünk el.

2. Míg az első hullámot a gazdaság egésze jól átvészelte, a kérdés 2021-ben az lesz, hogy a második hullám milyen sokáig tart és mennyire mély nyomot hagy. A biztosítási piac stabilabb, hosszabb távra fókuszál, így az alap erős. A növekedés mértéke és az új üzletek mennyisége a gazdasági helyreállás gyorsaságától függenek majd. A kihívások azonosak, és az irány ugyanaz marad, mint korábban – sőt az egész koronavírus helyzet katalizátorként hatott az Allianzra. A múltban túlságosan is bonyolultak voltunk, nem voltunk elég gyorsak, és a folyamataink pedig elég egyszerűek, ezek miatt pedig sok esetben elmaradtunk az ügyfeleink elvárásaitól. E tekintetben nagy előrelépés történt, azonban még mindig van lehetőségünk további fejlesztésekre. A kihívás az, hogyan miként váljunk még gyorsabbá.

3. Világos elképzelésünk van a termékeink és szolgáltatásaink egyszerűsítéséről, valamint a távoli ügyintézésről és a gyors ügyfélélményről. Ezeket 2021-ben további szegmensekre és termékekre, illetve folyamatokra is alkalmazni akarjuk. A moduláris Autóm és Otthonom termékek bevezetése során megszerzett tapasztalatainkat fogjuk felhasználni további szegmensek és termékek esetében is. Tovább fogunk egyszerűsíteni és fejleszteni annak érdekében, hogy más területeken, például az ajánlatkérés és a kárrendezés témakörében ugyancsak növeljük az ügyfélélményt. Célunk egy, még a jelenlegihez képest is radikálisan egyszerűsített, könnyen kezelhető rendszer kialakítása, amelyben az ügyfél valóban élményként éli meg a biztosításkötést.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali Biztosító

1. Az idei év soha nem látott nehézségek elé állította nemcsak a biztosítási piac, hanem valamennyi iparág szereplőit. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a biztosítási területen a gazdasági hatások időbeli csúszással éreztetik hatásukat, így összpiaci szinten, a nehéz gazdasági körülmények ellenére is mind az élet, mind a nem-életbiztosítási szegmensben várhatóan növekedéssel zárjuk majd az évet. Ez azt is jelzi, hogy az ügyfelek, a lakosság bizalma erős a biztosítási megoldások és a biztosítók, mint az öngondoskodást segítő partnerek iránt, amire éppen az ilyen helyzetek hívhatják fel mindenki figyelmét. A Generali Biztosító idei évéről szólva két kulcsszót szeretnék kiemelni. Az egyik természetesen a biztonság. A járványhelyzetben ügyfeleink, munkatársaink és értékesítő partnereink biztonsága az a legfontosabb szempont, ami meghatározta az idei év munkáltatói és üzleti döntéseit, fejlesztéseit. Nagyon fontos megerősítés volt számunkra, hogy a Generali 2021 stratégiánkban megfogalmazott céljainkon, megkezdett programjainkon ebben a helyzetben sem kellett módosítanunk, sőt, megerősítette a stratégiai célkitűzéseink és törekvéseink helyességét. A másik meghatározó érték a fenntarthatóság. Ez szűkebb értelemben jelenti a pillanatnyi eredményekre, piaci részesedésre koncentráló szemléleten túlmutató partnerséget minden érintettünk, ügyfeleink és munkatársaink számára, és jelenti az üzleti szempontokon túlmutató szélesebb értelemben vett felelősségvállalást is, amelyet a Generali Csoport minden piacán képvisel.

2. 2020 egyértelműen megmutatta az öngondoskodás, a kockázati védelem és az egészségügyi ellátások jelentőségét. Bár a fejlődés, ugyan kis mértékben, de idén is látható volt, az érettebb piacokkal összevetve még van tere a bővülésnek. Hiszem, hogy a lakosság, az ügyfelek edukációjában biztosítóként fontos szerepet tudunk játszani. A tudatos jövőtervezés, a váratlan helyzetekre való felkészülés megkerülhetetlen kérdések. Nekünk élethosszig tartó partnerként segítenünk kell ügyfeleinket ezen az úton. Az egyszerűség, a gyorsaság, a hatékonyság minden piaci szereplő számára, így nekünk is kiemelt cél, és ezen célok elérésében a digitalizációra kell építenünk. Egyre több önkiszolgáló tranzakciót, elektronikus megoldást, automatikus folyamatot fogunk jövőre is működésbe állítani. A járványhelyzet hatására az ügyfelek nyitottabbá váltak a digitális megoldások iránt, így ezen a téren jövőre, piaci szinten is jelentős bővülésre számítunk. A saját működésünkben már visszafordíthatatlan változás a hibrid (otthoni – irodai) munkavégzés meghatározóvá válása papírmentesen és az online felületek használatával.

3. A vagyonbiztosítások elmúlt években tapasztalt fejlődése jövőre is folytatódni fog. Már 2021-ben és hosszabb távon is ebben az üzletágban az okos megoldások térnyerése és az assistance szolgáltatások kínálatának bővülése hoz jelentős újdonságot, amikor egy biztosítás nemcsak a kárenyhítésben, de a megelőzésben is egyre nagyobb szerepet fog játszani. Az életbiztosítások, az öngondoskodás esetében még tere van az előrelépésnek. Ennek időbeli alakulását nagyban meghatározza majd a járványhelyzet hosszú távú gazdasági hatása, amit most még nem tudunk megbecsülni. Az egészségbiztosítások piacán érzékelhető az ügyfelek igényeinek növekedése, ami minden piaci szereplő számára lehetőséget jelent. A nemzetközi Generali Csoport 2021-ben ünnepli 190 éves jubileumát. Erre a hihetetlenül gazdag örökségre, a Generali válságokon átívelő stabilitására és folyamatos megújulási képességére építve jövőre is szeretnénk tovább erősíteni kapcsolatainkat ügyfeleinkkel, értékesítési partnereinkkel és munkatársainkkal.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon Biztosító

1. Idén olyan történelmi pillanatot éltünk meg, amikor az emberek kockázati érzékenysége egyik napról a másikra példátlanul megváltozott. A „velem ez úgysem fog megtörténni” érzés egycsapásra átalakult, és sajnos mindenki a saját bőrén érezhette a veszélyt. Teljesen újfajta, felfoghatatlan félelemmel szembesültek az emberek, így sokaknak eszébe jutott, hogy a biztosítóhoz forduljanak segítségért. Igyekeztünk többféle megoldással - átmeneti díjfizetés szüneteltetés, biztosítási összeg csökkentés, kötvénykölcsön - segítséget adni az ügyfeleinknek, hogy ebben az olykor egzisztenciálisan is bizonytalanabbá váló helyzetben meg tudják tartani biztosítási védelmüket. A működésünk szempontjából az azonnali digitális átállás jelentette a legnagyobb kihívást. A munkatársaink közötti példátlan összefogás és együttműködés kellett ahhoz, hogy mind az értékesítésben, mind az ügyfélkiszolgálásban és termékfejlesztésben gyorsan tudjunk reagálni a megváltozott lehetőségekre. Évek óta jelentős technológiai befektetéseket tettünk annak érdekében, hogy egyre inkább digitális vállalattá váljunk. Most bebizonyosodott, hogy ez a stratégia igencsak előrelátó volt. Ügyfeleink egy részével már eddig is digitálisan tartottuk a kapcsolatot, így jó alapokkal indultunk a veszélyhelyzet kialakulásakor. Az ügyfeleink mellett kiemelt figyelmet fordítottunk munkatársaink biztonságára. Március közepe óta kollégánk 95-98% otthonról dolgozik. Büszkék vagyunk arra, hogy az átállás zökkenőmentesen történt meg, és azóta is sikeresen menedzselünk minden folyamatunkat home office-ból. A Covid-19 második hulláma tehát már teljesen felkészülten érte a vállalatot. Ennek következtében év végére sikerült behoznunk a kezdeti elmaradást, maximálisan teljesítjük a terveinket, és közel 2019-es szinten hozunk minden mutatót.

2. A koronavírus-helyzetben felértékelődött a biztosítások szerepe. Egyre többen szeretnének felkészülni a váratlan helyzetekre, így megfigyelhető némi kereslet-növekedés, legalábbis bizonyos kockázati termékek tekintetében. Az igényeknek ugyanakkor határt szabnak a családok egyre szűkülő pénzügyi lehetőségei. A biztosítási szektor teljesítménye szorosan függ a gazdaság állapotától, így mindenképpen számítani lehet a pandémia elhúzódó gazdasági hatására. A munkanélküliség, és az alacsony hozamkörnyezet jelentheti a jövő évben a legnagyobb kihívást a szektor számára. A saját biztosítónk előtt álló legnagyobb kihívás pedig az ügylet jóváhagyása esetén a tulajdonosváltás, és az akvizíciós folyamat menedzselése.

3. A biztosítási szektorban éppúgy, mint a saját biztosítónknál a digitalizáció további lépései - AI támogatott kockázatelbírálás és az algoritmizált kárrendezés – hozhatnak előrelépést. A járványhelyzet által kikényszerített digitális világ jó része velünk marad a továbbiakban is, hiszen az ügyfeleink, üzleti partnereink számára sokkal kényelmesebb és gyorsabb megoldásokat tesz lehetővé. Úgy tapasztaltuk, hogy az idősebb ügyfeleink sem idegenkednek a technikai eszközök - pl. videós kárfelmérés, online ügyfélszolgálat - használatától. Termékfejlesztésben a pandémia által előhozott új kockázati fedezetek – pl. világjárvány, munkanélküliség - bevonása jelenthet növekedést. Illetve évek óta nagy talán: az egészségbiztosítás.

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama Biztosító

1. Ahogy mindannyiunk életére, természetesen a gazdasági élet szereplőire, így a biztosítási szektorra és társaságunk működésére is hatással volt a világméretű koronavírus-járvány. A nehézségek arra is alkalmat adtak, hogy bebizonyítsuk, a megváltozott feltételekhez gyorsan tudunk alkalmazkodni, közel tudunk maradni ügyfeleinkhez, sőt még új szolgáltatások bevezetésével is tudjuk őket segíteni. Az idei évben még jobban fókuszba került partneri kapcsolatunk ügyfeleinkkel, és ezt nagyon előre mutatónak érzem. A lakossági biztosítások területén nem meglepő, hogy ez az év a személyek védelmét érintő biztosításokról szólt. Egyik legfőbb feladatunknak azt tekintettük, hogy fedezeteinkkel, vagy azok kiterjesztésével megfelelően kezelhessék ügyfeleink a pandémiás helyzetet, ezért az új kockázatok fedezésére különböző többletszolgáltatásokat építettünk be termékeinkbe - például abban az esetben, ha valaki koronavírus miatt kórházba kerül, egy egyszeri plusz összeget fizetünk számára. Ami a vállalati ügyfeleket és a mezőgazdasági területet illeti, szoros kapcsolatban tudtunk maradni ügyfeleinkkel és partnereinkkel, így az új helyzethez igazított folyamatainkkal megfelelő megoldásokat és védelmet tudtunk kínálni számukra. Mindezeknek köszönhetően a gazdasági lassulás ellenére is egy enyhe növekedést tudtunk elérni a vagyon- és balesetbiztosítások területén.

2. Az idei év bebizonyította, hogy a biztosítási szektor válságálló. Természetesen lehetnek begyűrűző hatások, a gazdaság visszaesése a biztosítások területén is éreztetheti majd a hatását, de bízom abban, hogy az ügyfelek bizalma, ami ebben a nehéz évben mindvégig kitartott, jövőre, amikor már remélhetőleg kilábalhatunk a járványból, továbbra is megmarad. Sőt, azt látjuk, hogy a pandémia bizonyos értelemben pozitív folyamatokat is beindított, felhívta például az emberek figyelmét az öngondoskodás fontosságára. A személyes biztonság előtérbe került, kiemelkedően megnőtt például a keresletet a kockázati életbiztosításokra vagy a startégiai partnerünknél, az OTP Bankban elérhető, munkanélküliségre, keresőképtelenségre vonatkozó biztosításainkra is. Szándékunk az, hogy az új igényekre innovatív termékfejlesztéssel egyre magasabb szintű, és rugalmas megoldásokkal válaszoljunk az előttünk álló évben is.

3. Bár nehéz év áll mögöttünk, de nem állunk le a szolgáltatásaink fejlesztésével, több újdonsággal is készülünk a jövő évre. Az egyik legjelentősebb innovációnk talán az új platformra helyezett élet és nyugdíjbiztosításunk, mely egyszerűsége, rugalmassága, alacsony költségei révén várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd. A lakásbiztosítások terén a mi kínálatunkban is elérhető lesz a minősített fogyasztóbarát termék, és természetesen ezen kívül is lesznek fejlesztéseink. A termékfejlesztések mellett új alapokra helyezzük kárrendezési, szolgáltatási területünket is. Olyan folyamatok kialakításán dolgozunk, mely nemcsak érezhetően gördülékenyebbé, könnyebbé teszik az ügyintézést ügyfeleink számára, de egyúttal olyan élményt is szeretnénk nyújtani, mely meghaladja az ügyfelek várakozásait.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. A biztosítási szektor véleményem szerint kiválóan vizsgázott a koronavírus járvány kapcsán. Azt gondolom, sok területen sikerült megugrani azt a kihívást, amelyet az jelentett, hogy a biztosításokatmindenki egy nagyon szoros, személyes bizalmi kapcsolaton alapuló és ilyen módon értékesíthető terméknek tartotta. A pandémia rákényszerített bennünket arra, hogy a folyamatainkat átgondoljuk és azokon a területeken, ahol erre lehetőség van, digitálissá tegyük azokat. Azt gondolom, hogy a jövő egyik legnagyobb kihívása az, hogy megtaláljuk az ügyfelek igényeinek megfelelő egyensúlyt a digitális térben könnyen skálázható, s ilyen módon személyre szabható termékek, illetve a továbbra is komoly tanácsadói hátteret igénylő személyes vagy hibridtermékértékesítés között. Visszatérve a teljesítményre, továbbra is úgy gondolom, hogy középtávon a pandémia a biztosítói eredményekben is nyomott fog hagyni: az MNB harmadik negyedéves adatai már egyértelműen visszajelezték azt, hogy lassult a díjbevétel növekedés dinamikája. Nagy kérdés, hogy a piac hogyan tudta az általában komoly eredményeket hozó IV. negyedévet teljesíteni úgy, hogy épp a második hullám korlátozó intézkedései között kellett volna felfuttatni az értékesítést. Ez egy olyan piaci környezetben rendkívül komoly kihívás, ahol a lakossági megtakarítási potenciált egyre jobban nyomja a válság okozta negatív gazdasági hatás.

2. A vírusjárvány első időszakában még újfent igazolva láthattuk annak az axiómának az igazságát, hogy a bajban az emberekben felértékelődik a biztonság iránti vágy – ez magyarázhatta, hogy bizonyos, objektíven visszaeső területeket (utasbiztosítások) leszámítva nem éreztünk számottevő gyengülést. Ha az év első felében valóban rendelkezésre áll már a vakcina és legkésőbb a második félévtől elindul a gazdasági felemelkedés, akkor a szektornak várhatóan azzal kell majd szembesülnie, hogy a lakosság jelentős része az elmaradt fogyasztást próbálja majd pótolni. Ilyen időszakban ugyan nehezebb feladatot jelent az öngondoskodásra, az előre tervezésre való figyelemfelhívás, de a gyors fellendülés mindannyiunk érdeke. Jövőre is komoly kihívást jelent és sok erőforrást köt le a folyamatosan változó szabályozói környezetnek való megfelelés. Az immár szokásosnak mondható megfelelési feladatokon túl a 2021-es évben március 10-től az ESG (Environmental, Social, Governance) - implementáció okoz majd többletfeladatot az egész szektornak.

3. Azt már korábban jeleztem, hogy egyértelműen jól vizsgázott a szektor a digitális ügykezelés területén, ezen a téren minden szereplő komolyan előrelépett a 2020-as évben, s a végrehajtott fejlesztések a jövőben is segítenek majd az ügyfelek még színvonalasabb kiszolgálásában. Szűkebb környezetünkben úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy a piacon azon szereplő között volt a Posta Biztosító, akiknek sikerült a járvány okozta hatásokra választ adó, speciális termékeket megjelentetni: a home office biztosításunk jó eséllyel szolgálni tudja majd a vírus utáni időszakot is, hiszen jól látható az a trend, hogy az élet rendes kerékvágásba zökkenése után is – a jelenleginél persze visszafogottabb formában – fennmarad majd az otthoni munkavégzés. Ugyancsak szép jövőt jósolok a belföldi utasbiztosítási termékünknek is, mivel arra számítunk, hogy a hazai turizmust támogató intézkedések – pl. a SZÉP-kártyára történő juttatások kedvezőbbé tétele – miatt a következő években is jelentékenyen emelkedik majd a belföldi turizmus. A hello márkánk kerékpáros biztosítására pedig a pandémiás helyzet pozitív hatással volt, hiszen sokan választották a tömegközlekedés helyett a kerékpárt elsődleges, vagy másodlagos közlekedési eszközként, ami várhatóan a válság után is így marad.

Almássy Gabriella elnök-vezérigazgató, Union Biztosító

1. A biztosítási szektor minden szereplője ugyanazon a nehezített pályán mozgott 2020-ban. Minden társaság kereste a gyors válaszokat a COVID-19 okozta új helyzetre ill. ezen túlmutató, a jövőt megalapozó új megoldások is születtek, felgyorsultak a digitális fejlesztések. Az UNION kapcsán arról tudok beszámolni, hogy bebizonyítottuk, képesek vagyunk gyorsan, rugalmasan és bátran reagálni a kihívásokra. Ez fókuszált csapatmunka eredménye, amire én is, mindannyian nagyon büszkék vagyunk.

2. Tovább kell dolgoznunk a még nagyobb ügyfélélmény érdekében, ma már rég nem csak a termék milyenségéről szól a biztosítás. De ugyanilyen fontos a munkáltatói márkaépítés, munkavállalóink elkötelezettsége is. Az idei év is bebizonyította, hogy elhivatott munkatársakkal hegyeket tudunk megmozgatni.

3. Az UNION kompozit biztosító, széles palettán kínál magas színvonalú termékeket, szolgáltatást ügyfelei számára. 2021-ben az UNION Biztosító tovább erősíti piaci pozícióját mind az élet mind a nem élet szegmensben és továbbra is piacformáló szerepet kíván betölteni az egészségbiztosítások terén. Fókuszban lesz továbbá – ahogy az előbb kiemeltem – a még nagyobb ügyfélélmény és munkatársaink elégedettsége, támogatása.

Holló Bence leendő vezérigazgató, NN Biztosító

1. Egy soha nem látott válságot élünk meg, amelynek egészségügyi és gazdasági hatásai gyakorlatilag minden család életét érintik. Ilyen helyzetekben a biztosítókra kiemelt szerep hárul, hiszen a feladatunk azoknak a fokozott kockázatoknak a csökkentése, amelyekkel ilyenkor az emberek szembesülnek. Az NN Biztosítónál mind az egészségügyi, mind pedig az anyagi védelem erősítésében ott állunk ügyfeleink mellett. Először is a koronavírust már a kezdetek óta sem kezeltük kockázatkizárási tényezőként, a COVID-19 fertőzéshez kötődő káreseményeknél is változatlanul állunk ügyfeleink rendelkezésére. Sőt, május elején 6 hónapról 2 hétre rövidítettük a szerződéskötéstől számított türelmi időt koronavírusos megbetegedés miatti kórházi ápolás esetén, hogy ezzel is könnyítsük a bajba jutott családok helyzetét. Emellett fontos hangsúlyozni, hogy az elmúlt években az NN-nél nagy hangsúlyt fektetettünk saját működésünk fejlesztésére, ezek az invesztíciók pedig a járvány kapcsán is meghozták a gyümölcsüket. A pandémia teljes ideje alatt stabilan, változatlan minőségű kiszolgálással tudtuk kiszolgálni ügyfeleinket, gyakorlatilag zökkenőmentesen tudtunk átállni az online üzemmódra, bevezettük a 100 százalékban online értékesítési megoldásunkat és kiterjesztettük az online ügyintézési lehetőségeinket. Ennek köszönhetően az NN Biztosító idén is nagyon jól teljesített a fontos kulcsmutatókban, a sikeres ügyfélmegtartás mellett pedig sikerült tovább erősítenünk a pozíciónkat az életbiztosítási üzletágban.

2. Idén a szektor megmutatta, hogy rendkívüli időkben is változatlanul számíthatnak ránk az ügyfelek, és jelentős újításokat is képesek vagyunk záros időn belül megvalósítani az érdekükben. Ez annál is fontosabb, mert a pandémia – bár remélhetőleg más dinamikával, de – 2021-ben is befolyásolni fogja az életünket, így számolnunk kell ennek gazdasági hatásaival is. Úgy gondolom, jövőre megint egy újfajta működésre kell tudnunk átállni, ami nem lesz még ugyanolyan, mint a korábbi életmódunk, de már jelentősen el fog térni az idén megszokottaktól is. Az emberek vélekedése is átrendeződik: teljesen máshogy állunk a betegséghez, illetve az egészségünk és a megélhetésünk védelme érdekében megtehető lépésekhez. Ezekre az új igényekre és az újból változó környezetre kell tudnunk biztosítóként jól reagálni, és releváns támogatást nyújtani a családoknak.

3. Ezekhez az igényekhez alkalmazkodva tervezzük a további fejlesztéseinket a termékek és az értékesítési csatornáink terén. Termékoldalon máris látható, mennyire megnőtt a lakosság körében a jövedelempótló, a hitelbiztosítási, valamint az egészségügyi biztosítási termékek iránti igény. Ennek megfelelően ezeken a területeken fontos újításokra készülünk már az év elejétől. Emellett tovább erősítünk az életbiztosítási területen is, hogy segítsük az embereket felkészülni a váratlan helyzetekre. Mindezek megvalósításában tovább haladunk az ügyfelek kényelmét és biztonságát segítő digitális megoldásainkkal is, ideértve az értékesítést, ügyfélkiszolgálást és az ügyféligények pontosabb megismerését, hogy igazán igényre szabott ajánlattal állhassunk rendelkezésükre. Az NN jövőre ünnepli magyarországi történelme 30 éves évfordulóját, így ennél is nagyobb lendülettel készülünk 2021-re, hogy ezeket a céljainkat megvalósíthassuk.

Kurtisz Krisztián vezérigazgató, Uniqa Biztosító

1. 2020 egy különleges év volt. A terveinket kivétel nélkül megvalósítottuk, viszont szinte mindent kicsit máshogy, ahogy eredetileg terveztük. Tovább folytattuk az ügyfélalapú struktúrára való átállásunk, és már nem csak Magyarországon hanem az UNIQA Biztosító tapasztalatain alapulva az összes UNIQA leányvállalat is hasonló struktúrára állt át az év végével. Itthon mi olyan dolgokat vittünk véghez home officeból, amik a normál körülmények között is kiemelkedő eredménynek számítanának. Idén a CHERRISK lett Magyarország első olyan nemzetközi insurtech vállalkozása, amely tavasz óta külföldön is online értékesít lakossági biztosításokat. Ráadásul úgy, hogy ezt egy magyarországi fejlesztési központtal tesszük. Mára több mint 60 ezer user van Németországban és több mint 110 ezer Magyarországon az ecosystemában. Mindeközben az UNIQA Biztosítóban tovább növeltük az ügyfélelégedettségi mutatóinkat, köszönhetően azoknak a digitális fejlesztéseinknek amelyek lehetővé tették az ügyfélszolgálatunk számára is az otthonról való munkavégzést, értékesítésben pedig a digitálisan támogatott eladásokat. A legnagyobb eredmény vagy sokkal inkább élmény számomra az, hogy az elmúlt évek során egy olyan csapatot építettünk aki az ilyen nehezen tervezhető körülmények között is mindent megtesz azért, hogy az előzőket elérhessük. 2020-ban a pénzügyi mutatóink is az elvárások szerint alakultak, várhatóan idén érjük el az elmúlt évek lenagyobb adózás előtti eredményét is. Idén felkészültünk a következő évekre melynek vezetői oldalról egyik oszlopa a biztosító Elsőszámú vezetői feladatait 2021. januárjától átvevő Dinsdale Julianna, én pedig a biztosító felügyelőbizottság elnökeként támogatom stratégiailag a további fejlődésünket.

2. A biztosítási iparág mindig egy 10-15 hónapos lemaradással követi le a gazdaság változásait. Jellemzően ha megvizsgáljuk az elmúlt évtizedek tapasztalatit, a gazdasági válságok első éve – így a 2020 is – mindig egy jobb év a biztosítóknak általában, mint a gazdaság többi szereplőjének. Ez az üzlet alapvetően hosszútávú portfolió építési logikájából adódik. A „fekete leves” mindig a 2.-3. évben következik be. A mi esetünkben a 2. év pedig a 2021-es év lesz. Ilyenkor van az amikor a gazdaság lassulásból adódó hatások utolérik a biztosítási szakmát, és az általános költségcsökkentési törekvések miatt - mind a lakossági mind a vállalati szektorban - nyomás nehezedik a biztosítási díjakra. Ez a nyomás egy alacsonyabb új értékesítési volumen mellett egy komolyabb feladat elé állítja a társaságokat. Kalandos évek lesznek a következők, nem beszélve az elmúlt időszak akvizíciói miatt végbemenő változásokról. A szektor folyamatosan koncentrálódik, ez a menedzsment és vezető pozíciók csökkenését és koncentrálódását is jelenti mind értékesítési mind biztosítástechnikai oldalon, ez a hatás közép és hosszútávon egy különös csavart is adhat majd a következő éveknek.

3. Az előzők miatt 2021-ben a hatékonyság és díjbevétel növelő innovációk fognak előtérbe kerülni, az árakra nehezedő nyomás miatt. Az UNIQA Biztosítónál mi is ezeket célozzuk meg. Új értékesítési csatornák fejlesztése és új partnerek bevonása lesz a fókuszban, szerencsések vagyunk hiszen a CHERRISK-en keresztül mi egy jóval nagyobb piacon is ott vagyunk Németországban. A hatékonyság növelés pedig elsősorban a kötvényadminisztrációs és kárrendezési területeken lesz jellemző. Véleményem szerint a klasszikus termékek „hatékonyabb előállítására” fokuszálnak majd a fejlesztések.

A nyolc legnagyobb hazai biztosítót 2019-es díjbevételük alapján állítottuk sorrendbe.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>

Biztosítás fajta: 

  • Általános
8 dolog, amit mindenképpen tegyünk meg, ha kár ért minket
2018 szeptember 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás

8 dolog, amit mindenképpen tegyünk meg, ha kár ért minket

A betörésektől, a tűzesetektől, a villámcsapástól és a vihar okozta károktól félve kötünk elsősorban biztosítást. Pedig vagyontárgyainkban legtöbbször csőtörés és beázás okoz kárt. És nem feledkezhetünk meg a baleseti kockázatokról sem. Ha már megtörtént a baj, nem árt tudni, mit is tegyünk.

Igencsak meglepődtek néhány éve, karácsony szentestéjén a járókelők, amikor az egyik hatodik emeleti ablakból eléjük zuhant egy égő karácsonyfa. Mint később kiderült, miután egy család csillagszórókkal és gyertyákkal díszítette fel a fáját, majd a kamerát előkészítette az ünnepi jelenet megörökítésére, a fények meggyújtását követően lángra lobbant a fa, amit aztán a pánikba esett apuka kétségbeesésében kidobott az utcára. Szerencsére ott senkinek nem esett baja, a családfő azonban másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ezen kívül kigyulladt a függöny, és a lakást korom borította be.

Hogy érzékeljük az egyes kártípusok valószínűségét, érdemes egy pillantást vetnünk a számokra. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a vezetékes vízkárok idézték elő a lakóingatlanoknál bekövetkezett biztosítási események 30-40, míg a nyaralóknál a 90 százalékát. Komoly veszélyforrásnak tekinthetők a téli fagyok, illetve a nyári viharok. Hogy ez utóbbi volumenét érzékeltessük: még a korábbi évekhez képest viharok szempontjából nyugodtabbnak mondható május 1. és augusztus 31. közötti időszakban is mintegy 57 ezer bejelentést kaptak idén a biztosítók vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén. És ennél a számnál valójában jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, hiszen az ingatlanok közel negyede nem rendelkezik biztosítással. Ehhez képest – a MABISZ adatai szerint – a köztudatban talán a legnagyobb félelemként élő betörésekből kevesebb, körülbelül 50 ezer történik egy évben Magyarországon. A tűzkárok ehhez képest az alacsonyabb valószínűségű károk közé tartoznak, a KSH felmérése szerint 2016-ban 7449 regisztrált lakástűz volt az országban.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018 első félévében több mint 7500 baleset történt, 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az autólopások száma azonban jóval kevesebb volt, 2018 első félévében mindössze 384 személygépkocsira adtak ki körözést Magyarországon – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adataiból. Ez időarányosan csökkenés az utóbbi évekhez képest, hiszen 2017 egészében az összes személygépkocsira 1125 körözést rendelt el az ORFK, míg 2014-ben 3562-t.

De mindenki tisztában van azzal, mit tegyen, ha már megtörtént a baj? Érdemes mindig a probléma előtt járni egy lépéssel, és biztosítást kötni. De hogyan tudjuk mi magunk is segíteni a minél gyorsabb és gördülékenyebb biztosítói ügyintézést? Mutatjuk a leghasznosabb tudnivalókat!

1. Fontos a megelőzés

A teljes kárösszeg kifizetésének a feltétele, hogy a biztosított minden tőle jogosan elvárható intézkedést tegyen meg annak érdekében, hogy megelőzze, vagy csökkentse a kár mértékét. Így például törekedni kell az épületek megóvásra, folyamatos karbantartására. Télen, a hosszú időre magára hagyott ingatlanoknál gondoskodni kell a megfelelő téliesítésről (többek között, ahol lehet, érdemes vízteleníteni a vezetékrendszert). A betörésék kockázatát korszerű nyílászárókkal csökkenthetjük, de arra is figyeljünk, hogyha elmegyünk otthonról, még bukó állapotban se hagyjunk nyitva könnyen megközelíthető ablakot. A közúti balesetek megelőzése érdekében elengedhetetlen, hogy mindig az évszaknak megfelelő, és jó állapotú gumival közlekedjünk.

2. Próbáljuk meg enyhíteni a kárt

Nagyon fontos, hogy a károk enyhítéséért az észlelésüket követően próbáljunk mindent megtenni. Ez az ingatlanok esetében a biztosítottnak kötelezettsége is. Csőtörésnél például azonnal el kell zárni a vizet, és vízvezeték-szerelővel kijavíttatni a hibás csőszakaszt, csak egyet nem szabad: visszafalazni a károsodott részt addig, amíg a biztosító kárszakértője azt nem szemlézte! Lehetőleg a vízre érzékeny berendezéseket, ingóságokat is ki kell menekíteni az érintett helyiségekből. De egy nagyobb katasztrófa, például árvíz idején is nehezen fogadná el a biztosító, ha a legértékesebb műszaki cikkeinket az elárasztott alagsorban tárolnánk.

3. Dokumentáljuk, amit lehet

Fotózzuk le a kárt, lehetőleg úgy, hogy a helyszín felismerhető legyen. Közúti balesetnél például magát a helyszínt és a járművek elhelyezkedését is. Emellett ki kell tölteni az ingyenesen beszerezhető európai baleseti bejelentőt, és a balesetben részt vevő feleknek aláírásukkal kell igazolniuk az adatok valódiságát. Nem szabad elfelejtkezni az esetleges tanúk nevének és lakcímének feltüntetéséről sem.

A fotók lakáskárnál is segítik a kárszakértők munkáját. Arra azonban figyeljünk, hogy a kárszemle előtt a szükséges kárelhárításon túl további javítási munkákat ne végezzünk. Hiszen ha a káresemény szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné válik, akkor a biztosító nem lesz köteles fizetni.

4. Balesetnél ne hagyjuk el a helyszínt

Autós balesetek esetén mindig álljunk meg, még a jelentéktelennek tűnő ütközéseknél is. Meg kell ugyanis állapítani, hogy indokolt-e rendőrt hívni. Ez személyi sérülés esetén nem opció, hanem kötelező, vitatott baleseti helyzetben pedig ajánlott. A nyomok megőrzéséről, a lehetőségekhez képest, gondoskodni kell, de úgy, hogy az a forgalmat ne akadályozza.
Személyi sérülésnél, ha az indokolt, azonnal ki kell hívni a mentőket. Emellett is törekedjünk a maximális segítségnyújtásra, hiszen akár szabadságvesztéssel is járhat, ha magára hagyunk valakit, akinek az élete vagy testi épsége komoly veszélybe került.

5. Értesítsük a hatóságokat

Autólopás felfedezése után azonnal értesítsük a rendőrséget, és tegyünk feljelentést, majd jelentsük be a kárt. Ilyenkor a biztosítónak le kell adni az ellopott gépkocsi kulcsait (vagy indító kártyáit), valamint be kell mutatni a jármű forgalmi engedélyét. Betöréses lopásnál a rendőrséget, tűzkárnál pedig a tűzoltóságot hívjuk, a kárrendezésnél ugyanis szükség lehet a rendőrségi, illetve a tűzoltósági jegyzőkönyvre.

6. Őrizzük meg a számlákat

Ha biztosított ingatlanunkban nagy értékű ingóságainkban keletkezett kárunk megfizetését kérjük a biztosítótól, akkor szükség lehet a vásárlást igazoló számlákra, ezért azokat mindig érdemes eltenni, illetve megőrizni a garancia lejárta után is, hiszen nagyban segíthetnek a kárrendezés lebonyolításában.

7. Menjünk orvoshoz

Ha egy közlekedési baleset után gyanús tünetet észlelünk magunkon, mindenképpen menjünk orvoshoz. Hiszen a látszólag jelentéktelen vagy egyáltalán nem látható sérülések később veszélyesnek, sőt, akár életveszélyesnek bizonyulhatnak. Ha van balesetbiztosításunk – akár kiegészítőként casco vagy lakásbiztosításhoz –, akkor például csonttörés esetén is számíthatunk fix összegű szolgáltatásra.

8. Időben jelentsük be a kárt

És végül az egyik legfontosabb tudnivaló! A kárigényt minél előbb érdemes bejelenteni: telefonon, interneten, applikáción vagy személyes ügyfélszolgálaton keresztül. Ha valakinek egy közlekedési balesetben okoz kárt egy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező személy, akkor azt 30 napon belül kell közölnie a biztosítójával.

Forrás: hvg.hu

CLB TIPP: Tájékozódjon biztosítási lehetőségeiről kalkulátorunk segítségével! Lakásbiztosítás kalkulátor>>

Letarolták az országot a viharok: fizethet a biztosító
2018 szeptember 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Letarolták az országot a viharok: fizethet a biztosító

Jelentős károk maradtak az augusztusi viharok után, ugyanakkor az idén nyáron kevesebb volt a viharkár-bejelentések száma, mint 2017 és 2016 nyarán.

Az augusztusi viharos időjárás országszerte jelentős károkat okozott. A K&H Biztosító összegzése szerint eddig 859 kárbejelentés érkezett a társasághoz.

A károk becsült értéke összesen 29 millió forint, így az egy káreseményre jutó átlagos kár értéke 58 ezer forintra rúgott.
A legtöbb kárt a villámcsapások okozták, de sok tetőbeázás, jégeső okozta eset is volt. A cég adatai szerint idén - a szeptember elejéig feldolgozott adatok alapján - a viharok miatt a lakás- és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen 5234 kárbejelentés érkezett, ezen belül a lakásbiztosításoknál átlagosan 48 ezer forint volt a tényleges károk értéke.

Kaszab Attila, a társaság vezérigazgató-helyettese, a nem-életbiztosításokért felelős vezetője elmondta, hogy az idén nyáron kevesebb volt a viharkár-bejelentések száma, mint 2017 és 2016 nyarán. A szakember a lakásbiztosítási piacról általánosságban megemlítette, hogy a lakásépítési boom eredményeként használatba vett új ingatlanok élénkülést hozhatnak a piacon. Szerinte a lakásbiztosítás díj mellett nagyon fontos a lakástulajdonosok számára, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt nekik a biztosító.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Készüljön fel a szeszélyes őszi időjárásra, hasonlítsa össze egyszerre több biztosító ajánlatát, majd válassza ki az Önnek leginkább megfelelőt! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

15 ezer gyerek tanult a baleset-megelőzésről
2018 szeptember 26.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

15 ezer gyerek tanult a baleset-megelőzésről

Több mint 15 ezer gyerek és 4 ezer felnőtt vett részt a múlt heten rendezett Biztonság Hete rendezvénysorozaton. A cél az volt, hogy a baleset-megelőzés fontosságára és lehetőségeire felhívják a figyelmet.

Idén második alkalommal, immár országos rendezvénysorozattal tartották meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság közös kezdeményezéseként a Biztonság Hetét, szeptember 17-22 között. A tavaly még csak Budapesten és Pest megyében megrendezett témahét idén már országossá nőtte ki magát. Akkor 11 helyszínen ötezer gyerek, most 25 helyszínen több mint 15 ezer 9-14 éves gyerek és 4 ezer felnőtt vett részt a programokon – adta hírül a MABISZ. A programhét távlati célja, hogy a baleset-megelőzést segítő tudatos magatartás és gondolkodásmód fokozatosan beépüljön az oktatásba, és szeptemberben egy hét a közoktatási intézményekben a biztonságtudatosság elmélyítéséről is szóljon.

A tematikus hét időzítése igazodik ahhoz, hogy szeptember harmadik hetére esik a gyermekek világnapja, a biztosítás világnapja és az EDWARD nap. Utóbbit a közúti rendőrség nemzetközi szervezete (TISPOL) kezdeményezte, s az a célja, hogy legalább ezen a napon senki ne veszítse életét Európa útjain. Ebben az évben az EDWARD nap szeptember 19-re esett, és sikerült teljesíteni a célt: ez a 24 óra halálos baleset nélkül telt el Magyarországon. Ám ez sajnos valóban kivételes napnak számít, hiszen az idei év első 8 hónapjában – az ORFK adatai alapján – 11 058 személyi sérüléssel járó baleset történt az ország útjain.

Az országos rendezvénysorozat lehetőséget biztosít arra, hogy a baleset-megelőzés fontosságára és lehetőségeire más területeken is felhívja a figyelmet. Így például nem árt tisztában lenni azzal, hogy az otthoni balesetek aránya az összes baleseten belül magasabb, mint a közútiaké. A leggyakoribbak a az esések, ezt követik az égés okozta sérülések, majd a vágások és szúrások. Előfordulnak mérgezések vagy áramütés okozta balesetek is.

A Biztonság Hetén az általános iskolás gyerekek és tanáraik a mindennapok biztonságát szolgáló-segítő és a közlekedési balesetek esetén érintett szakmai szervezetek képviselőivel találkozhattak. A rendőrség és katasztrófavédelem, illetve a vöröskeresztes szakdolgozók látványos bemutatói mellett biztosítási szakemberek hívták fel a gyerekek figyelmét a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, azok helyes kezelésére, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára. A Biztonság Hetén szó volt élelmiszer-biztonságról, biztonságos hulladékkezelésről, erdőtüzek megelőzéséről is.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Tájékozódjon a gyermekére szabható balesetbiztosítási lehetőségekről a biztosítók ajánlatainak összehasonlításával! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Jó tudni: jár a biztosítás, ha balesetet szenved gyermekünk
2018 szeptember 26.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Jó tudni: jár a biztosítás, ha balesetet szenved gyermekünk

Az ingyenes, állami biztosítás mellett magasabb szintű védelmet is választhatunk ha bekövetkezik a baleset.

„Fiam szülői értekezletén mondták, hogy az osztály kössön tanulóbiztosítást. Úgy tudom, van ilyen állami gyerekbiztosítás, akkor mire jó ez?” (F. Dánielné, Debrecen).

A kérdésre Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszol.
Itthon már másfél évtizede létezik az állam által fizetett – tehát a szülőknek ingyenes – tanulóbiztosítás minden 3-18 év közötti gyermek számára. Az állam e feladat ellátására évente szerződik egy biztosítóval (idén és jövőre ez a Generali Biztosító), amely pl. a gyermek csonttörése esetén 3 ezer, balesetből eredő maradandó egészségkárosodása esetén a károsodás mértékétől függően 3-300 ezer, baleseti halála esetén pedig 200 ezer forint térítést fizet az érintett óvodások vagy iskolások szüleinek.

E biztosítás nemcsak a tanintézményben, az oktatás ideje alatt bekövetkezett sérülések esetén nyújt fedezetet, hanem a nap 24 órájában érvényes. Baj esetén fizetnek az otthon vagy utazás közben, illetve a szünidőben elszenvedett sérülések után is.

Igényelni kell a kárkifizetést

Kár esetén a szülőnek annyi a feladata, hogy eljuttatja a biztosítónak a kárkifizetés igénylőlapját, az esetről szóló orvosi papírokat (s ha esetleg volt rendőrségi eljárás is az ügyben, a nyomozati határozatot), valamint a biztosítotti jogosultságot igazoló iratot. A biztosító ezután 15 napon belül megfizeti a biztosítási összeget.

Korábbi adatok szerint az állami tanulóbiztosítás kapcsán – az érintett közel 1,5 millió főnyi óvodás és iskolai tanuló szüleitől – napi 40-60 kárbejelentés érkezik a biztosítóhoz, leggyakrabban csonttörés vagy repedés miatt kérve kártérítést. A nyári szünidő időtartama alatt egyébként csaknem annyi gyermekbaleset történik, mint a tanév egészében, s az idősebb iskolásoknál több a kár, mint a fiatalabbaknál.

Ne hagyjuk veszni a pénzt

A kárbejelentések száma jóval magasabb is lehetne – évente ugyanis több százezer gyerek jelenik meg kórházakban vagy járóbeteg-ellátáson baleset miatt –, sok szülő azonban nem tud erről a biztosításról, ezért nem jelentkezik.

Aki magasabb szintű védelmet szeretne gyermekének, további biztosítást választhat. Ma 3 hazai piaci biztosítónál érhető el csoportos balesetbiztosítás. Ezek esetében a szerződő fél például az óvoda, az iskola, illetve többek között sportegyesület vagy közösségi szervezet lehet, és a gyermek akár 25 éves koráig, a tanév időszakára (vagyis a következő év augusztus 31-ig) köthetők.

Érdemes tájékozódni

A piaci biztosítások évi 600-12 000 forint, előre egy összegben befizetett díj fejében fedezetet nyújtanak a biztosítási események bekövetkezése esetén. A drágább biztosítások 30-50 ezer forintot is téríthetnek csonttörés, illetve 200-300 ezer forintot baleseti műtéti kezelés esetén. A biztosítási események köre és a szolgáltatási összeg a választott biztosítás típusától függ, ezért érdemes az érintett biztosítótársaságok honlapján, illetve ügyfélszolgálatán tájékozódni.

Mérlegeljünk mi éri meg

A biztosító térítése különösen jól jöhet akkor, ha a szülőnek a gyerek balesete miatt akár több napra-hétre otthon kell maradnia (pl. táppénzen), s így kiesik jövedelme egy része. A piaci alapú tanulóbiztosítások a baleset mellett általában a fertőző betegségekre is kiterjednek. Ha viszont a családban van már balesetbiztosítás – vagy olyan lakásbiztosítás, amelynek van balesetre is kifizetést nyújtó kiegészítése – lehet, hogy olcsóbb a gyermek(ek)et bevonni abba.

Forrás: blikk.hu

CLB TIPP: Igényelje gyermeke számára a legmagasabb szintű védelmet, mely a család anyagi biztonságát is őrzi! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Egyre többen rendelkeznek nyugdíj-megtakarítással
2018 szeptember 24.
Kategória:
Életbiztosítás

Egyre többen rendelkeznek nyugdíj-megtakarítással

A 24-55 év közti magyar lakosság 47 százalékának szerepel pénzügyi tervei között valamilyen nyugdíjcélú megtakarítás, azok körében pedig, akik rendelkeznek ilyen igénnyel, a többség, 61 százalék sikeresen félre is tud tenni nyugdíjcéljaira - derül ki az NN Biztosító reprezentatív felméréséből. A megtakarítási célok összetételét és az egyes célok iránti elkötelezettséget látva jelentős tudatosság figyelhető meg a lakosság részéről, ennek továbbfejlesztése ugyanakkor továbbra is elsődleges feladat a biztosítási szektorban is - emelik ki az NN Biztosító szakértői.

A megtakarítások, azon belül is nyugdíjcélú megtakarítások iránti attitűdök feltérképezése volt a célja az NN Biztosító által végzett országos reprezentatív kutatásnak, amelynek első eredményeit a biztosítás világnapja alkalmából tette közzé a vállalat. A felmérés eredményeiből kiderült, hogy a megkérdezettek több mint fele, 58 százaléka tud havi szinten félretenni valamekkora összeget: 34 százalék 20 000 forint vagy afölött értékben, 25 százalék pedig legfeljebb 20 000 forintot tud havonta megtakarítani valamilyen célra. A rendszeres megtakarításra való törekvés mellett a nyugdíjas szülőkkel rendelkezők 9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen, további 31 százaléka pedig alkalmanként támogatja anyagilag nyugdíjas szüleit.

A fenti csoport tehát hozzátartozóin keresztül közvetetten már foglalkozik a nyugdíj kérdésével, azonban még ennél is többen, az összes válaszadónak mintegy fele, 47 százaléka jelezte, hogy van önálló nyugdíjcélú megtakarítási terve. Ezen a téren a teljes mintára vetítve a nyugdíjnál csak a vésztartalékképzés (70%) és a lakásfelújítás (54%) bizonyult elterjedtebb megtakarítási célnak.

A felmérés eredményeiből az is kiderült, hogy azok körében, akik valamilyen szinten terveznek nyugdíj-megtakarítást, a többség sikeresen félre is tud tenni erre a célra. Azok között, akik jelezték, hogy a nyugdíjtakarékosság szerepel pénzügyi terveikben, 61 százalék mondta, hogy már rendelkezik is ilyen megtakarítással. Ez az arány a teljes mintára vetítve 29 százalékot tesz ki, míg 18 százalék egyelőre csak fontolgatja a nyugdíj-előtakarékoskodást. Jellemzően az 51-55 éves korosztály, a budapesti lakosság, illetve a 250 000 forint feletti jövedelemmel rendelkező háztartások teszik ki a nyugdíjcélra aktívan megtakarítók körét. Az NN Biztosító azt is megvizsgálta, a többi megtakarítási célhoz viszonyítva hogyan értékelhető a fenti adat.

„A kutatási eredményeink szerint a magyar lakosság a nyugdíjcélú megtakarításai iránt az egyik legelkötelezettebb. Ezt támasztja alá, hogy csupán a vésztartalékok képzése, a meglévő hitelek törlesztése és a gyermekek iskoláztatása terén tapasztaltunk magasabb megtakarítási aktivitást, akiknél megjelent az adott takarékossági cél. Ez alapján elmondhatjuk, hogy az öngondoskodás erőteljesen ott van a lakosság látókörében, ennek a tudatosságnak az erősítése pedig kiemelt feladata a pénzügyi szolgáltatóknak” – emelte ki Nemes-Szabó Zsuzsanna, az NN Biztosító márka- és marketingkommunikációs vezetője.

A nyugdíjcélú megtakarítások közül a nyugdíjbiztosításokra külön is kitért a felmérés. Az eredmények szerint a kutatásban résztvevők nagyjából egyenlő mértékben értékelik a nyugdíjbiztosítások kínálta előnyöket, így

  1. az elérhető adókedvezményt,
  2. a választási lehetőséget, hogy járadékként vagy egy összegben kéri-e a kifizetést a lejáratkor az ügyfél,
  3. az ezeken belül választható különböző befektetési lehetőségeket,
  4. hogy egyszeri és rendszeres díjas formában is igényelhetik az adott konstrukciót,
  5. illetve hogy nem kizárólag a nyugdíjkorhatár után férhetnek hozzá a megtakarított összeghez.

„Jól látható, hogy a lakosság számára a nyugdíjbiztosítás kapcsán az elérhető, éves szinten akár 130 000 forintos adójóváírás lehetősége jelenti az egyik legerősebb motivációt a megtakarításra; a megkérdezettek majd’ fele mondta ezt kifejezetten előnyös tényezőnek. A tudatosságukat jelzi ugyanakkor, hogy sokak igénylik az olyan konstrukciókat is, amelyeknél hogy ha nem tudják fizetni a rendszeres díjakat, a megtakarításuk nem szűnik meg, a biztosító átvállalja ezt a díjat, és az ügyfelek így tudják folytatni az előtakarékoskodást” – hangsúlyozta Nemes-Szabó Zsuzsanna.

Forrás: tozsdeforum.hu

CLB TIPP: Nézze meg személyre szabott lehetőségeit a biztosítók ajánlatait összehasonlítva! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>

Nehéz helyzetben vannak az idősek: gyerekeiknek kell támogatni őket
2018 szeptember 20.
Kategória:
Életbiztosítás

Nehéz helyzetben vannak az idősek: gyerekeiknek kell támogatni őket

A legtöbb dolgozó aggódik a jövője miatt. A legtöbben úgy gondolják, nem fognak tudni megélni a nyugdíjukból. A fiatalabb generáció épp ezért már alapvetően úgy készül, anyagilag támogatni fogja szüleit.

A KSH adatai szerint 2018 második negyedévében több mint 2,7 millió volt a gazdaságilag inaktívak száma , és bár a gazdaságilag aktív társadalom nő, az úgynevezett időskori függőségi ráta így sem mérséklődik: az aktív korúakra jutó időskorúak száma tavaly megközelítette a 28 százalékot , ami azt jelenti, hogy 1000 aktív korú felnőttre csaknem 280 65 éves és annál idősebb nyugdíjas jut - ez az arány pedig az előrejelzések alapján folyamatosan emelkedni fog.

Bár 2012 óta növekvő tendenciát mutat a magyar átlagnyugdíj összege, 2017-ben még így is csak nettó 124 ezer forint volt az ellátás átlagos havi mértéke , amely azonban még mindig jelentősen elmarad - átlagosan 37 százalékkal alacsonyabb - a tavalyi átlagkeresettől, ami a nettó 197 500 forint volt .

Ha csak arra gondolunk, hogy a nyugdíjba vonuláskor az átlagokat tekintve is összébb kell húzni a nadrágszíjat, és azzal nem is tervezünk, hogy elöregedő társadalmunk egyre nagyobb terhet ró az aktív keresőkre, ami miatt csökkenhetnek majd a nyugdíjak, akkor is érthető, ha a fiatalok már most azzal terveznek, hogy a jövőben anyagilag támogatniuk kell majd nyugdíjas szüleiket.

A megkérdezett felnőttek több mint fele tervezi támogatni nyugdíjas szüleit, ötödük pedig már jelenleg is támogatja őket - derül ki a Generali friss kutatásának eredményeiből. A szüleiket támogatni tervező felnőttek közül is kiemelkedik a 18-29 éves fiatal felnőttek korosztálya, akiknek több mint 70 százaléka tervez anyagi hozzájárulást. Ugyanez az arány a 30-59 éves korosztályban alig 50 százalék.

A két korcsoportban nemcsak a támogatásra való hajlandóság, hanem a támogatás rendszeressége és összege tekintetében is jelentős különbség van: míg a 18-29 évesek korosztálya a havi rendszeres támogatást preferálná, és átlagosan 29 800 forintot szánna erre a célra, a 30-59 éves korosztály 19 600 forintot tartana reálisnak, csaknem 40 százalékuk pedig a havi rendszeres támogatás helyett inkább az alkalmankénti támogatás mellett döntene.

"A nyugdíjak jelenlegi összege miatt is egyre nagyobb szükség mutatkozik a nyugdíjas szülők anyagi támogatására"- mondta Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója. "Bár a kutatásunk eredményei azt bizonyítják, hogy a fiatalabb generáció nyitott a szülei megsegítésére, érdemes időben gondolni a jövőnkre. Időben megkötött nyugdíjbiztosítással jelentős megtakarítást halmozhatunk fel, ami nagyobb anyagi biztonságot jelent, mintha kizárólag a gyermekünk hozzájárulására támaszkodnánk, így nagyobb anyagi biztonságban tölthetjük a jól megérdemelt pihenésünket, és ez a nagykorú gyermek számára sem jelent anyagi terhet."

CLB TIPP: Gondoljon időben jövőjére, ne bízza másra megélhetése körülményeit idős korában sem! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>

Így faraghatunk a kötelező biztosítás díjából
2018 szeptember 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Így faraghatunk a kötelező biztosítás díjából

Évtizedek óta balesetmentesen vezetek, az autóm kötelezője mégis évről évre növekszik. Mi az oka és szabályos-e a folyamatos díjemelés? – érdeklődött F. Károly Győrből a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinél.

A kérdésre Fülöp Zsuzsanna, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszol az alábbiakban, aki azt is elárulta, mit kell tennünk, ha kevesebbet akarunk fizetni a biztosításért.

Mi alapján számítják?

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjának mértékére (vagy annak maximumára) vonatkozóan nincs kötelező jogszabályi vagy hatósági előírás, azt alapvetően a biztosítók fenntarthatósági szempontjai és a piaci verseny alakítja. A tarifákat a biztosítók jellemzően a korábbi évek kártapasztalatai alapján, statisztikai módszerekkel modellezve számolják ki, s honlapjukon, illetve az MNB hivatalos oldalán is közzéteszik.

A meghirdetett díjtarifákon belül a konkrét ügyfél biztosítási díját olyan egyéni kockázati tényezők is befolyásolhatják, mint a jármű típusa, az üzembentartó károkozói múltja (bonus-malus besorolás), lakhelye, életkora, a jármű céges vagy magán használati jellege stb. A számításnál a biztosítók különböző kedvezményeket (pl. ha van az adott biztosítónál másik biztosításunk) és pótdíjakat is figyelembe vesznek.

Miért emelkedik?

A kgfb-díjak utóbbi években tapasztalt emelkedésének egyik oka, hogy nő a forgalomban lévő gépjárművek száma, gyakoribb a károkozás. Drágább lett a károk rendezése is (a magasabb munkadíjak és anyagköltségek miatt). A 2010-es évek elején – köszönhetően többek között az online biztosítási alkuszok, az árösszehasonlító oldalak térnyerésének – ráadásul erős árverseny alakult ki a kgfb-piacon, ami nyomán egyes biztosítók bevételei már nem fedezték a károkra fizetendő összegeket. A biztosítók viszont csak akkor tudnak hosszú távon működni és a károsultak biztosítási összegeit kifizetni, ha a kgfb-díjakból (és a tartalékaik hozamából) származó bevételeik nagyobbak, mint a kárkifizetéseik.

Hogyan csökkenthető?

Évforduló előtt feltétlenül ajánlott több biztosító díjszabásairól is tájékozódni, ugyanis egy személyre szabott biztosítással – az általános díjemelkedés mellett is – akár jelentős összeg takarítható meg.

A költségek tovább csökkenthetők, ha például vállaljuk a biztosítóval a papíralapú levelezés helyett az elektronikus kapcsolattartást, esetleg nem havi, hanem éves díjfizetést választunk, vagy egyidejűleg casco-, esetleg lakásbiztosítást is kötünk. A díjak és kedvezmények összehasonlításában, a megfelelő ajánlat kiválasztásában segítséget nyújtanak a Magyar Biztosítók Szövetsége honlapján és a biztosításközvetítők online oldalain elérhető díjkalkulátorok is.

Mikor és miként válthatunk?

A következő évre vonatkozó kgfb-díjakról a biztosítónknak legkésőbb a biztosítási évfordulónk (az ügyfelek többségének immár nem a naptári év vége, hanem a kgfb-szerződésünk kötése után eltelt egy esztendő) előtt 50 nappal írásbeli tájékoztatót kell küldeniük. Ha váltani szeretnénk, a meglévő kgfb-szerződésünket évfordulóra írásban mondhatjuk fel. A felmondásának legkésőbb az évforduló előtt 30 nappal be kell érkeznie a biztosítóhoz, ellenkező esetben a korábbi szerződés marad érvényben.

Figyeljünk a minőségre is

A biztosítóválasztásnál a díjak mellett célszerű a szolgáltatás minőségét is figyelembe venni. Bár kár esetén a biztosító nem nekünk, hanem egy harmadik félnek, a károsultnak fizet, nekünk sem mindegy pl. hogy időben megkapjuk-e tőle díjfizetési csekkjeinket és (ha vannak) rendben intézi-e egyéb biztosítási ügyeinket.

Az MNB az ügyfélérdekek védelmében folyamatosan vizsgálja a biztosítók kgfb-díjhirdetéseit, valamint a közvetítők tevékenységét is, s kiemelten ellenőrzi, hogy a biztosítók jogszerűen és időben küldik-e ki éves díjértesítőiket, illetve a díjkalkulációiknál betartották-e a jogszabályi előírásokat.

CLB TIPP: A CLB kalkulátorában könnyedén összehasonlíthatja különböző biztosítók ajánlatait. Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Elindult a Biztonság Hete: a baleset-megelőzést okítják
2018 szeptember 18.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Elindult a Biztonság Hete: a baleset-megelőzést okítják

Idén második alkalommal rendezik meg a Biztonság Hete tematikus baleset megelőzési–biztosítási témahetet. Szeptember 17-22. között országos programsorozattal hívják fel a gyerekek és minden közlekedő figyelmét a biztonságra. A témahét célja, hogy a baleset-megelőzést segítő tudatos magatartás és gondolkodásmód beépüljön az oktatásba.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság közös kezdeményezéseként idén szeptember 17-21 között tartják a Biztonság Hete országos programsorozatot. A rendezvényeken a legfiatalabb generációk játékos formában sajátíthatják el a biztonságos élet alapjait.

Az időzítés apropóját az adta, hogy ebben a hónapban ünnepeljük a Gyermekek Világnapját, a Biztosítás Világnapját és az EDWARD Napot. Utóbbi célja, hogy senki ne veszítse életét Európa közútjain, legalább ezen a napon.

Idén már 432-en vesztették életüket közlekedési balesetben. Nincs rendben az, hogy az év 52 hetéből mindössze 1 hetet szánunk a biztonságnak – fogalmazott Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes.

Nem csak a közutak jelentenek potenciális veszélyt, hiszen a KSH adatai szerint 700 háztartási baleset történik naponta – hívta fel a figyelmet Pandurics Anett, a MABISZ elnöke a programsorozat első napján rendezett sajtótájékoztatón. Hozzátette: a programsorozat helyszínein idén közel 15 ezer gyereket fognak elérni, akiknek professzionálisan, mégis játékos formában szeretnék eljuttatni az üzenetet.

A Biztonság Hetében az egyes helyszíneken az általános iskolás gyerekek és tanáraik a mindennapok biztonságát szolgáló–segítő és a közlekedési balesetek esetén érintett szakmai szervezetek képviselőivel találkozhatnak. A rendőrség és a katasztrófavédelem, illetve a vöröskeresztes szakdolgozók látványos bemutatói mellett biztosítási szakemberek hívják fel a gyerekek figyelmét a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, helyes kezelésükre, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára. A biztonságot a lehető legszélesebb értelemben tekintve a Biztonság Hetén szó lesz élelmiszer-biztonságról, biztonságos hulladékkezelésről, erdőtüzek megelőzéséről is.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Tudja gyermekét biztonságban, válassza ki a családjának a legmegfelelőbb balesetbiztosítást! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Terjed a last minute utasbiztosítás
2018 szeptember 18.
Kategória:
Utasbiztosítás

Terjed a last minute utasbiztosítás

A biztosítók – igazodva a fogyasztói szokásokhoz – a korábbi merev álláspontjukat feladva immár azonnali kockázatbalépéssel is hajlandók utasbiztosítást kötni. Alapesetben a biztosítottnak még Magyarországon kell lennie a kötés idején, de persze ez csak akkor vizsgálati szempont, ha a szerződéskötés után hirtelen kár következik be.

Nemcsak az utazásoknál, az utasbiztosításoknál is hódít a last minute. Ám míg az utazást azért minimum néhány héttel a tervezett út előtt megvásároljuk-lefoglaljuk, addig az utasbiztosítás sokszor akkor jut eszünkbe, amikor a bőrönd már kézben van. Az Allianz Hungária tapasztalatai szerint, bár a kötések zöme az utazást megelőző három napban történik, sokan vannak azok is, akik az utazás napjára hagyják.

Az igényekhez a biztosítóknak is alkalmazkodniuk kellett. Míg a korábbi években a biztosítók még az online biztosításkötés esetén is a szerződés parafálásának másnapjától vállalták a kockázatokat, addig ma már nagyjából általános, hogy az utasbiztosítás attól a naptól érvényes, amikor azt megkötik.

A legtöbb biztosító ma már vállalja így is a kockázatbalépést, köszönhetően annak, hogy az online szerződéskötés ma már óra-perc-másodperc alapon tudja rögzíteni a kockázatvállalás időpontját.

Fontos látni, hogy társaságonként eltérők a szabályok. A biztosítók zöménél – Aegon, Allianz, Groupama, Union, Posta Biztosító, Mapfre – a szerződési feltételek szerint a biztosítottnak a kötés pillanatában Magyarországon kell tartózkodnia. Ez érthető, hiszen a biztosítók el akarják kerülni, hogy már bekövetkezett bajt jelentsen le az ügyeskedő ügyfél, aki korábban elmulasztott szerződést kötni. A Groupamánál arról, hogy a biztosított Magyarországon tartózkodik, a kötés során nyilatkozni kell, enélkül nem köthető meg a biztosítás. E tekintetben a Mapfre talán a legszigorúbb: esetükben a külföldről kötött biztosítások az általános szerződési feltételek értelmében érvénytelenek.

A többiek nem ilyen kemények: Bodor Máté, az Aegon utasbiztosítási üzletágának vezetője szerint "ha az ügyfél nem tartózkodik hazánkban, a kockázatviselés a következő nap nulladik órájában indul. De csak abban az esetben ellenőrzik a szerződés létrejöttének körülményeit, amennyiben ez az adott esetben fontos."

Hasonlóképp fogalmazott Vereczki András, az Uniqa lakossági biztosításokkal és kárrendezéssel foglalkozó területének vezetője: szerződési feltételeikben szabályozták, hogy egy esetleges káresemény kapcsán a biztosító jogosult vizsgálni a szerződés létrejöttének és a káresemény bekövetkezésének időpontját.

Differenciált kockázatbalépéssel védekezik a visszaélések ellen az Allianz és az Európai Utazási Biztosító (EUB). Előbbinél a kockázatviselés a közlekedési balesetek, valamint a poggyász- és baleset-biztosítás esetében azonnal, minden más esetben két óra elteltével indul a megkötést követően. Lengyel Márk, az EUB vezérigazgatója szerint náluk a díj befizetését követően kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdődik meg azonnal a kockázatviselés, más jellegű eseményekre a szerződés létrejöttét követő három órával válik élessé a biztosítás.

Érdekes kezdeményezés, amit a Vodafone indított az Unionnal: amikor az ügyfél átlépi a magyar határt, és a mobilja feljelentkezett valamelyik roamingszolgáltató hálózatára, az üdvözlő üzenet mellett a szolgáltató arra is felhívja a figyelmét, hogy adott esetben záros ideig még módja nyílik a mobilon keresztül utasbiztosítást kötni.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kösse meg biztosítását akár az utazás napján, néhány perc alatt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Nyaralóbiztosítás: most ugrik meg a kockázat
2018 szeptember 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Nyaralóbiztosítás: most ugrik meg a kockázat

Az alkuszcégek kötési adatai szerint az őszi hónapokban 25 százalékkal haladja meg az éves átlagot a nyaralóbiztosítást kötők száma. Az óvatosság nem véletlen.
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedésével párhuzamosan nő a betörések kockázata, és a kései észlelés miatt növekszik az elemi károk és a meghibásodások által okozott károk átlagos helyreállítási költsége is – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A nyaralóbiztosításról célszerű időben, hetekkel az ingatlan téliesítése előtt gondoskodni – mondta Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja. A kiválasztott biztosító ugyanis 15 nap alatt döntheti el, valóban megköti-e az ügyfél által kívánt szerződést, kockázatviselése pedig csupán e döntést követően kezdődik el.

Pótdíj a nem állandóan lakott ingatlanoknál

Az állandó lakók hiánya, illetve a lakott területtől való távolság is jelentősen növeli a nyaralókkal kapcsolatos károk kockázatát. A magasabb kockázat magasabb díjjal jár: a biztosítók döntő többsége ilyen ingatlanokra is vállal fedezetet, ám ezért 30 és 100 százalék közötti mértékű pótdíjat számol fel.

Miközben egy siófoki 100 négyzetméteres ingatlanra átlagos paraméterek mellett már évi 18 ezer forinttól is lehet lakásbiztosítást kötni, ha ugyanezt az épületet nyaralóként használják, az egyes biztosítók éves díjai 30 ezer forinttól indulnak. A nyaralókban ugyanakkor általában kisebb értékű ingóságot kell biztosítani, ami mérsékli a fizetendő díjat.

A lakottság definíciója a biztosítási feltételekben általában minimum 180 nap ott tartózkodást jelent, ezt azonban az olcsóbb biztosítás reményében nem érdemes úgy kijátszani, hogy valamelyik családtag állandó lakosnak jelentkezik be a nyaralóba. Az állandó lakottság ugyanis könnyen ellenőrizhető például a közműszámlák alapján. Ha a kárvizsgálat során bebizonyosodik, hogy a biztosított lakóház valójában nyaraló, akkor a biztosító jogszerűen visszatarthatja akár a teljes kártérítés összegét is.

Speciális kockázatok

Nyaralók esetében a biztosítók általában kizárják kiemelt értékek (műtárgyak, ékszerek) fedezetét, és külterületen fekvő ingatlanok esetében jelentősen korlátozhatják az általános ingóságok biztosítását is.

Az állandó lakók hiánya, valamint a lakott területektől való távolság számos kár kockázatát jelentősen megnöveli. Egy természeti csapásról, egy betörésről, egy csőtörésről, de akár egy tűzesetről is a tulajdonosok gyakran csak hetekkel később értesülnek, ami jelentősen emeli a kárösszeget. Csőtörés esetén például az elfolyt víz díja is komoly tétel lehet, de például a vihar által megbontott tetőn keresztül történő további ázás is jelentősen súlyosbíthatja a károkat. Egy betörő pedig télen gyakran eleve nem is értékeket, hanem átmeneti szálláshelyet kereshet az ingatlanban, ami a nem rendeltetésszerű használat eredményeként akár teljes felújítást is szükségessé tehet.

Mindezek miatt a biztosítók a kárfelmérés során a nyaralóépületek esetében is szigorúan megvizsgálják, hogy a tulajdonosok minden elvárhatót megtettek-e a kármegelőzés érdekében: megfelelő vagyonvédelmi eszközöket alkalmaztak-e, fűtetlen épületekben megtörtént-e a téli víztelenítés. stb.

Magyarországon a lakásbiztosításoknak mintegy 10 százalékát kötik nem állandóan lakott ingatlanra. A nyaralók egy része eleve nem biztosítható, az ártéren található épületekre például a biztosítók eleve nem vállalnak fedezetet.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Ne hagyja védelem nélkül nyaralóját, amíg üresen áll! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak