Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
De hol kezdjük a feltárást? Mivel? Ajánlottak az ultrahangos bemérész, amj lokalozálja a baj helyét. Kerestük a szakértőt többször,de soha nem vette fel a telefont, nem hívott vissza, más elérhetőséget nem adott. Az ügyfélszolgálat azt mondta, hogy csináltassuk meg a bemérést, fizetik. Kiderült, hogy a vízszivárgás a házon kívül van. Az elfolyt víz egy részét térítették is. Ezt az ügyet lezártak,de a falak ázása egy másik ügy lett. Nem vízszivárgás. A bemérést végző szakember szerint a szennyvízcsőben van a hiba. Kerestük a kárszakértőt, ismét hiába. Az ügyfélszolgálathoz fordultunk, ahol javasolták a csőrendszer kamerás átvizsgálását, hogy szűkítsük a hiba helyét. Állította, hogy kifizetik a a vizsgálat díját. A feltárás során nem találtak hibát,de azért természetesen a díjat ki kellett fizetnünk.
De hol a hiba?
Kerestük újra a kárszakértőt,hiába....
A wc- csészét kicseréltük,mert az folyton eldugult. A korábbi bemérés a zuhanykabin környékén is mutatott vizet. Azt is kibontották, vizes volt alatta, és el volt repedve.
Mindent elküldtünk a biztosítónak, azt mondták,persze nem a kárszakértő, hogy nincs más teendőnk. Vártunk. Már november volt. Szerettük volna megtudni,hogy mit csináljunk még, illetve szerettük volna, ha legalább kifizetik már a feltárások költségét. Semmi sem történt. Telefon. Várnak még valami dokumentumot. Kiderült, rég fel lett már töltve. Akkor türelmet kérnek....újabb majd 20 nap múlva újra kerestük őket. Mondták, hogy sürgetik a kárszakértőt. Újabb napok, a türelem rég elfogyott. Majd a héten, kedden, telefonos megkeresésemre, közölte a kármenedzser, hogy a mai nap folyamán lezárul az ügy. 300 ezer feletti kifizetés lesz, már a tulajdonlapot is lekérte.
Ma, csütörtökön rákérdeztem, hogy sikerült -e lezárni. Közölték, hogy el lett utasítva, azzal az indokkal, hogy ezek a 2019- Ben benyújtott kár képei. Azóta sem hárítottuk el a hibát,ki se festettünk.
Nem értem az egészet. Kétségbe vagyok esve.
4 éve a kád lefolyója volt elmozdulva, mellé folyt a leengedett víz. A szerelőnyílást nem csempéztük vissza, hogy ha újra ez történne, lássuk. Szóval abszurd az egész.
A fiam asztmás. 4 évig a vizes, penészes, salétromos falak között hagynám?!
És a becsület! Akkor most engem hazugsággal, családsal vádolnak?
És itt volt a kárszakértő szeptember 17- én! ( Azóty se kommunikált velünk többet.) Miért nem mondta akkor, hogy mire gyanakszik? De sem akkor, sem most nincs igaza.
Nagyon köszönöm a válaszát!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárrendezés folyamatával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést. A fellebbezéshez mellékelje a hozzánk küldött panaszlevelét és arra a biztosítónak írásban kell válaszolnia. Amennyiben a kapott válaszlevélben leírtakkal nem ért egyet, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes). A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást foglalni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 841 - 860 / 2919Tisztelt Kérdező!
A megkötött biztosítások biztosítóba történő leadása folyamatosan történik, türelmét kérjük. A CLB Ügyfélkapujába belépve tudja követni a szerződése státuszát és ott láthatja, ha bármilyen pótolandó hiányosság merült volna fel a biztosítási ajánlatával kapcsolatban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Magyarországon gépjármű biztosítás csak Magyarországon forgalomba helyezett gépjárműre köthető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Több ország meglátogatása esetén jelölje be az utasbiztosítás kalkulátorban az összes országot, amelyet érinteni fog az utazás során.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Károkozás után (hacsak az üzembentartó nem dönt úgy, hogy kifizeti a kártérítés összegét) a bonus-malus besorolás két fokozattal visszaesik, ez pedig hatással van a biztosítási díjra. Ettől függetlenül a biztosítók alkalmazhatnak károkozói pótdíjat is, aminek mértékére és gyakorlatára azonban nincs egységes szabályozás, az biztosítónként változik, így az is, hogy mennyi ideig szabják ki az üzembentartóra.
Ha eladja az autóját, a biztosító nem hajt be sem kártérítést, sem biztosítási díjat (a szerződés megszűnésének napjától), azonban amikor legközelebb új biztosítást köt, a kártörténetben fel kell tüntetnie az okozott kárt. Ezenkívül arra érdemes figyelnie, hogy ha 2 éven keresztül nem köt új autóra biztosítást üzembentartóként, akkor a meglévő bonus-malus fokozata elveszik és az új autó besorolása A0-val kezd majd. Ha inkább mégis megtartaná az autót, érdemes az évfordulós váltási időszakban a kártörténet megadásával újraszámolni a biztosítók díjait, mert előfordulhat, hogy egy másik biztosító kedvezőbb díjat ajánl.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben érdekmúlás miatt szűnt meg a szerződése, mindenképpen új biztosítást kell kötnie, különben az érvényes biztosítás által nem fedezett napokra fedezetlenségi díj lesz felszámítva.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Regisztráljon a MABISZ oldalán és mint szerződő üzembentartó vagy tulajdonos lekérheti, hogy korábban, a kár időpontjában hol volt biztosítása. Amennyiben ismerté válik biztosítójának neve, ott kérhet tájékoztatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Központi Állomány Nyilvántartó rendszerhez a biztosítóknak van hozzáférése, így ha téves adatok kerültek rögzítésre, a korrekció az ő feladatuk.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítás felmondására az biztosítási évforduló előtti 60. és 30. nap között van lehetősége.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ajánlattevő a roncsbörzén a biztosító által a roncs állapotáról megadott teljes információ alapján a legmagasabb árat kínálta, át kell vennie azon az áron a roncsot, amivel nyerte a licitet, neki kötelezettségei vannak. Ellenkező esetben jelentenie kell biztosítójánál, hogy az ajánlattevő nem fizeti ki a teljes összeget, illetve kifogással élt és erről tájékoztatnia kell magát az ajánlattevőt is, aki vélhetően tisztában van vele, hogy a továbbiakban, ha licitálni akar, őrá milyen szankciók várnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A díjfizetési kötelezettség elévülési ideje 5 év. Ha az új autónak is Ön lesz az üzembentartója, akkor a fedezetlenséget ráterheli az új szerződésre a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárt az ottani biztosító fogja rendezni. Érdemes megnézni, hogy a külföldi biztosítónál nincs-e kizárás arra vonatkozóan, ha más vezeti az autót.
Itthon nincs arra szabály, hogy más nem vezetheti az autót, az üzembentartó felelőssége, ha baleset történik az autóval.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozott kárt az üzembentartó biztosítójának kell rendeznie. A kár kifizetéséhez tiszta jogalap kell, a kárigényt a károsultnak mindig az okozó biztosítójának kell benyújtania, annak mértékét, jogosságát csak a biztosító tudja megállapítani. Ha a károsult nem nyújt be kárigényt és nem történik kár kifizetés az a bónusz-málusz rendszert nem érinti, de mint károkozó, évfordulót követően egyes biztosítóknál ez pótdíjat eredményezhet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ez attól függ, mennyi idő telt el (ha volt ilyen időszak) az ideiglenes kivonás miatti kgfb szünetelés lejárta és az új kgfb szerződés megkötése között. Forgalomból való ideiglenes kivonás miatt ugyanis a kötelező biztosítást legfeljebb egy évig lehet szüneteltetni, ennek lejártával a biztosító megszünteti a szerződést. A Mabisz minden évben közzéteszi az adott évre vonatkozó napi fedezetlenségi díjakat, ez alapján megnézheti, nagyságrendileg milyen összegre számíthat. Amennyiben fedezetlenségi díj megfizetésére kötelezett, arra a biztosító fogja felszólítani a pontos befizetendő összeg megküldésével.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a biztosítókat is szabályok kötik a károk rendezésénél. A lakásbiztosítások esetében a kárrendezés a biztosítás szerződője, az Ön által leírt sajnálatos esetben pedig majd az örökösök felé történik. Az örökösök személye viszont hivatalosan csak a hagyatéki tárgyaláson kerül megnevezésre. A szabályok kötelezik a biztosítót, hogy csak ezután rendezheti a kifizetést a tárgyaláson megnevezett örökösök részére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Vegye fel a kapcsolatot a biztosítójával és érdekmúlásra való hivatkozással kezdeményezze a biztosítás megszüntetését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérdésével kérjük, forduljon a Biztosítás.hu ügyfélszolgálatához. (Egyébként a biztosítók minden esetben ellenőrzik az ajánlaton szereplő adatokat, pl. kártörténet, bonus-malus besorolás, és a helyes adatok alapján korrigálják a biztosítási díjat.)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A korábbi autójáról csak akkor viheti át a bonus-malus fokozatot, ha eladta vagy véglegesen kivonta a forgalomból.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CLB gépjármű biztosítás kalkulátorában KGFB szerződéskötés okának a "Gépjármű tulajdonjogának megszerzése miatt" választ kell bejelölni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A már kifizetett kártérítést nem kell visszafizetniük, ha üzembentartót vagy biztosítót váltanak.