Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Személygépkocsimnak (hyundai i20) piros lámpánál hátulról
nekiütköztek a javítás szakszervízben megtörtént .
A javító számla megküldése után a biztosítótol kértem az értékvesztés összegének megállapításának mint vétlen söfőr
A gépkocsim ekkor 3 éves és 37000 ezer kilométert futott megkímelt állapotú garanciális és folyamatosan a gyártó álltal ajánlott szervizelések el vannak végezve .
A javító számla 1,6 millió forintot tett ki .
A gepjármű hátsó lökháítója hatsó tolató lámpa hatsó fal sérűlt és a csomagtartó lemeze gyűrődött .
Mivel 2 éve egy jégkár érte a gepjárművemet és javítani kellett (ezt fényezés és elem csere nélkül meg javították ).
De azzal az indokkal , hogy a gépjármű globális fényezése sérűlt és nem volt épp elutasították a kártéritést.
Nem fogadtam el az érvelesüket .
Kérdésem , hogy ilyen esetben jár e a kárterítés ?
Illetve érdemes e a továbbiakban biztosítóval szemben az igényemet fenntartani az általam jogosnak vélt kártérítésre .
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Korábban sérült és javított elemeknél a biztosító avultat, így a megállapított avulás mértékével (amit a kárfelvételi jegyzőkönyvben rögzítenie kell) csökkentheti a kártérítés összegét. Teljes elutasítás ilyen esetekben akkor indokolt, ha a korábban sérült elemet vagy elemeket nem javították ki, vagy szakszerűtlenül történt a javítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 681 - 700 / 2895Tisztelt Kérdező!
Ez nem biztosítási kérdés, így nem tudunk segíteni az ügyben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem vagyunk illetékesek eldönteni, hogy a ház meglévő szigetelése megfelel-e a szabványoknak.
Ha nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma,
panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást foglalni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a biztosító regresszálhatja a kárt a károkozón.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a gépjármű tulajdonosának téríti meg a kárt és az azzal összefüggő összes igazolt költséget (szállítás, tárolás, utazási hozzájárulás, egyéb dologi kár stb.), ez független a vezető személyétől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a káresemény előtti állapot visszaállításának a költségeit fedezi. Ha ehhez a falban lévő vezetékek cseréje nem indokolt, akkor annak a költségeit a biztosító nem téríti meg. Hogy pontosan milyen mértékű a kár és milyen helyreállítási munkálatokra van szükség, azt nem áll módunkban megválaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, jelentse be a biztosítójához a kárt és jelezzem hogy a további károk elkerülése miatt milyen munkálatokat csináltak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Balesetbiztosítás kalkulátorunkban >> megnézheti a biztosítók balesetbiztosítási ajánlatait, amik alapvetően baleset, maradandó egészségkárosodás esetén térítik a műtéti és kórházi költségeket, illetve anyagi hozzájárulást nyújtanak a felépüléshez. A pontos feltételekről, illetve térítési limitekről a terméktájékoztatókban és a biztosítási feltételekben olvashat bővebben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mindenek előtt a biztosítóval kellene felvenniük a kapcsolatot. Azt, hogy melyik biztosító társaságnál van a lakásbiztosítás, azt a biztosítási kötvényből tudják meg, ezt kellene előkeresni.
A kárszakértőt a biztosító küldi ki, így jobb lenne ezt megvárni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű kötelező biztosítása rendezi a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, az eladott autó bónuszát átvezetheti az új autóra. Miután az eladott autó biztosítását megszüntette, kérheti az új autó biztosítójánál a bónusz fokozat érvényesítését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fenti szabályt a kgfb-törvény (2009. évi LXII. törvény) rögzíti, a visszkereset nem érvényesíthető az elhunyt örököseivel szemben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha van a társasháznak biztosítása, bejelenthetik arra a kárt, ha nincs, akkor az érintett lakások biztosítására (a kártérítést azonban mindegyik károsult csak az egyik biztosításra veheti fel).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, hogy biztosításkötés miatt vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárbejelentést minél előbb meg kell tenni, ezért ennyi idő után már sajnos nem fogja rendezni a biztosító a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az útlemondás biztosítás térítési limite - ahogyan az utasbiztosításé is - biztosított személyenként értendő. Az önrésszel kapcsolatban, ahogy a termék biztosítási feltételeiben szerepel, "Az önrész beleértendő az Általános vagy Különös Feltételekben foglalt maximális kártérítési limit összegekbe."
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárszemlére általában kb. 3 munkanapon belül sor kerül. Ha nem érkezne megkeresés a kárszakértőtől, érdemes felvenni a kapcsolatot a biztosítóval.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben véglegesen kivonja a forgalomból, akkor a biztosítási szerződést érdekmúlással meg kell szüntetni. Ebben az esetben a befizetett éves díj fennmaradó része visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosítást a CLB-n keresztül kötötte, konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az eladás után kérvényezze az eladott autó kötelező biztosításának megszüntetését érdekmúlásra való hivatkozással. Ezután tudja az új autó biztosítójánál kérni a bónusz fokozat átvitelét.