Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
A kérdésem az lenne hogy kicsit több mint egy éve vásároltam egy 168 literes fagyasztó szekrényt amire 2 év garanciát vállalt az üzlet. Egy napon azt vettük észre, hogy víz folyik a fagyasztószekrényből, és amikor kinyitottuk szinte minden ki volt már olvadva húsok, zöldségek, gyümölcsök, kész ételek stb. Ekkora mennyiséget képtelenség volt egyszerre felhasználni, és elfogyasztani így a fagyasztó tartalmának nagy részét ki kellett dobnom. Az üzletnél jeleztem a fagyasztó hibáját, aki ki is küldte a szervízt. A szervíztől kiérkezett úr megállapította hogy a fagyasztó szekrény kopresszora romlott el, aminek a garanciális javítását elvégzi. A fagyasztóban lévő megromlott termékekről nem tudott nyilatkozni, de úgy tudja hogy ezt nem téríti meg az üzlet.
Rendelkezem lakásbiztosítással ahol ezzel kapcsolatban azt mondták, hogy miután nem áramkimaradás miatt lett károm, hanem a fagyasztó meghibásodása okozta, így nem fizetnek.
Most garanciálisan megjavítják a fagyasztómat és lesz egy működőképes, de üres fagyasztóm. Az elromlott étel értéke nagyjából annyi mint a fagyasztó értéke, azt nem is számolva hogy ez mind a saját gazdaságból kikerült termék volt, és hogy mennyi munkánk volt vele mire a fagyasztóba került.
A kérdésem az, hogy az üzlet vagy a gyártó köteles-e felelősséget vállalni a garanciális időszak alatt az általa gyártott vagy eladott fagyasztóért és megtéríteni a káromat?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Hogy a gyártó mire vállal garanciát, az sajnos nem biztosítási kérdés, így nem áll módunkban válaszolni rá. A lakásbiztosítás esetében a biztosítási feltételektől függ, hogy az adott biztosító csak áramkimaradás, vagy a fagyasztó meghibásodása esetén is megtéríti-e a kiolvadt élelmiszerek költségét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 281 - 300 / 2902Tisztelt Kérdező!
Károkozás esetén mindig a biztosító elbírálja, hogy mennyivel emeli a következő évi díjat. A bónusz malus fokozat a károkozás számától függ, nem a károkozás mértékétől, így ha egy darab kárt okozott, akkor eggyel lép vissza a fokozatokban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki tárgyalás lezárultáig nincs lehetőség módosítani a biztosításon. Amennyiben nem fizetik tovább, úgy díjnemfizetéssel a biztosító törölni fogja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók részletesen szabályozzák, hogy milyen esetben vállalják a kártérítést. Egy káreseménynél nem mindegy, hogy milyen módon történt és mit lehetett volna tenni a kármegelőzés érdekében. Érdemes átolvasni a biztosítási feltételeket, mert ott szerepeltetik a biztosítók a kizárásokat is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Töredező járólap cseréjét nem fedezi a lakásbiztosítás, mivel az nem minősül hirtelen fellépő baleseti kárnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Élet és baleset biztosítások esetében, amennyiben nincs a szerződésben haláleseti kedvezményezett megnevezve, akkor a haláleseti kifizetés minden esetben az örökösök részére történik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a késedelmes bejelentést csak akkor utasíthatja el, ha bizonyítja, hogy a késlekedés miatt lényegesen sérült a kárügyintézési lehetősége. Érdemes lehet a MABISZ-nál is segítséget kérni az ügy rendezéséhez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az autó tulajdonosváltása esetén új biztosítást kell kötni, mert a biztosítás a régi tulajdonos nevére szól. A már befizetett díjat a jelenlegi biztosító időarányosan visszatérítheti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Valószínűleg az autó előző tulajdonosának tartozása maradt fenn, amit a biztosító tévesen Önhöz kapcsolt. Javasolt írásban panaszt benyújtani a biztosítóhoz, mellékelve az adásvételi szerződést és az új biztosítás kötvényét, hogy tisztázzák a helyzetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Önrésznek nevezzük a kár azon részét, amit a biztosított magára vállal. Ez az összeg a biztosítási szolgáltatás összegét csökkenti olyan mértékben és módon, ahogyan arról a szerződés rendelkezik. Az önrész alkalmazása minden esetben csökkenti a biztosító kockázatát, és ezáltal a szolgáltatás díját is. Egyben arra ösztönzi a biztosítottat, hogy – az egész veszélyközösség érdekében – lehetőleg tegyen meg mindent a káresemény megelőzésére.
Összegbiztosítások esetében az önrész a tényleges szolgáltatási kifizetés elhalasztásával függ össze. Például a kórházi napi térítés esetében csak a 3., kórházban töltött naptól nyújt szolgáltatást a biztosító, vagyis az első két nap a biztosított önrésze, melyre nem jár szolgáltatás.
Szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítások esetében az önrész megjelenhet az első szolgáltatás nyújtásánál vagy a felmerült költségek megosztásában, azaz a felmerült egészségügyi költségek egy részét (fix összeget vagy az összeg arányos részét) a biztosító nem téríti meg a szolgáltatónak, azt a biztosítottnak kell megfizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel közös megegyezéssel történt a felmondás, így emiatt nem jár munkanélküliség biztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A sztornóbiztosítások térítési köre előre meghatározott, csak a szerződési feltételekben szereplő káreseményekre nyújtanak fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a nyílt láng őrizetlenül hagyása gyakran kizáró ok lehet a kártérítésnél, mivel gondatlanságnak minősül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító joggal kér igazolást annak bizonyítására, hogy a csereautó szükségszerű. Amennyiben ezt nem tudja bizonyítani, úgy elutasíthatja az igényt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a legtöbb lakásbiztosítás érvényben marad akkor is, ha az ingatlan időnként nem lakott, például albérlők hiánya miatt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az önrész általában egyszeri, ha a karcok ugyanabból az esetből erednek. Érdemes panaszt tenni a kölcsönző cégnél, hogy tisztázzák a túlzott költségeket, és ha szükséges, a biztosítótól is kérhet tájékoztatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítónál előfordulhat, hogy a saját biztosítójával a kárt egy részét Önre terhelhetik, ha rossz állapotú autóval okozta a balesetet. A jogszabályok alapján, ha a jármű műszaki állapota hozzájárult a balesethez, a biztosító jogosult lehet arra, hogy a kárt egy részét vagy teljes mértékben Önre terhelje. Ez a 2009. évi LXII. törvény, a gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény alapján történhet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az áprilisban kötött casco, ha nem lett leszemlézve, akkor valószínűleg már nem élő a biztosítás. Ellenőrizze a biztosítójánál, hogy valóban így van-e.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárkifizetés a biztosító és a károsult közötti megegyezés alapján történik. A biztosító sem ellensége saját magának, nem jellemző az indokoltnál nagyobb kárkifizetés.