Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
Statikus a ház alapjának megerősítését javasolta. A szakvélemény a kár okaként a régi, nem túl erős házalapot és a csőtörés miatti jelentős víz aláfolyást jelöli meg. A saját biztosítónkhoz fordultunk, aki elutasította a kárrendezést, mondván hogy a káresemény illetékességen kívül történt és az a szomszéd biztosítása körébe tartozik. Sajnos a szomszéd nem hajlandó kitölteni azt az adatlapot, melyben vállalja a felelősséget és amelyet a biztosítója a kárrendezés feltételeként aláíratni kér.Ennek hiányában nem tudunk tovább lépni. Ez a huzavona már több hónapja folyik. Közben megkezdődött a házunk statikai megerősítése. Mit tehetünk, hogy a szomszéd biztosítása alapján elindítsuk a csőtörésből eredő károk rendezését a szomszéd ingatlan biztosítása alapján. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a szomszéd, mint biztosított és a biztosítója együttműködjön a kárrendezésben és ne csak egymásra mutogassanak? Nem szeretnénk az ügyben bírósághoz fordulni és pereskedni, tud e ennél egyszerűbb lehetőséget a probléma bonyolítja a helyzetet, ezért kérem sürgős válaszukat.
Köszönettel
A. Márta
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Sajnos, ha szép szóval nem lehet rávenni a szomszédot arra, hogy eme polgári kötelességét teljesítse, csak a jogi úton történő igény érvényesítés marad. Meg kellene értetni a szomszéddal, hogy ebből az elismerésből neki kára nem származik, ugyanakkor Önöket nagyon kellemetlen anyagi helyzetbe hozhatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 361 - 380 / 2898Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelentse be a biztosítónak minél előbb. Általánosságban 2 napon belül a kár észlelésétől be kell jelenteni a biztosító felé és elküldeni a kárról készült minden dokumentációt. Szerencsésebb még azelőtt felvenni a kapcsolatot a biztosítóval, hogy a helyreállítás megkezdődne.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Alapesetben a kazán meghibásodására csak abban az esetben terjed ki a biztosítás fedezete, ha vihar vagy villámlás okozta a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általános eljárás a biztosítóknál, hogy 2 napos kárbejelentési határidőt szabnak (lakásbiztosításoknál is). Méltányossági kérelem alapján megpróbálhatja megfizettetni a kárt. Írjon egy hivatalos panaszlevelet, amelyben részletezi a történteket. Ebben a levélben hivatkozzon arra, hogy nem volt lehetősége időben bejelenteni a kárt technikai nehézségek miatt. Ha a biztosító nem hajlandó együttműködni, panaszt tehet a Magyar Nemzeti Banknál (MNB), amely felügyeli a biztosítók tevékenységét Magyarországon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amikor egy lakás biztosítója kártérítést fizet a biztosítottnak (a beázott lakás tulajdonosának), jogosult lehet visszakövetelni a kárért felelős személytől a kifizetett összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KKNYR azonosítót a biztosító által küldött évfordulós értesítőn, vagy már felmondott biztosítás esetén a törlési értesítőn találja meg. A kalkuláció során egyébként üresen is hagyhatja a mezőt, ha nem tudja az azonosítóját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel volt biztosítása, emiatt károkozás esetén a biztosítója fog Ön helyett fizetni. Ezt nem kell kifizetnie. Kifizetés összegével kapcsolatban fellebbezhet a biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbított az ügyfélszolgálatunknak, akik hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Melléképületnek számít a nem lakhatásra kialakított helység, ami önálló bejárattal rendelkezik, így ez nem képzi a ház részét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérhet jelszóemlékeztetőt az ügyfélkapu belépési oldalán.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a kárkifizetés már lezárult, így az autó eladását nem befolyásolja a múltbéli baleset.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben beszéljen a közös képviselettel, mert ők intézik a társasház biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön biztosítója az építési engedélytől függetlenül fizetni fog Önnek esetleges tűz esetén, ha a lakása be van biztosítva.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Groupama biztosíttótól tud igazolást szerezni a kármentes évekről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosító a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de ezek beérkezésének hiányában a kártérítési igény benyújtásától számított három hónapon belül köteles a károsultnak kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni azokban az esetekben.
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ismeri el a felelősséget egyik fél sem, akkor rendőrségi jegyzőkönyv kell hogy készüljön.
Ha mindketten elismerik hogy hibásak, akkor mindketten a saját részüknél azt kell jelölni, hogy elismerik a felelősséget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük vigye el a végrehajtóhoz, ahol segítenek kivonni Önnek ideiglenesen a forgalomból, majd értesítse erről a biztosítóját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a forgalomból ki volt vonva a jármű, akkor a forgalomba helyezést kell választani az új biztosítás kötésénél.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általában 30 nap.

Az új autó biztosításnál fogja látni, hogy mekkora pótdíjat szabnak ki a biztosítók.