Kategória:
- Gépjármű biztosítás
- Általános
Kérdés:
A kérdéseim:
1) Milyen lépések sorozatát kell meglépnem, ha az eladás mellett döntök, és ennek milyen költségei lehetnek?
2) Eladás helyett kivonatni a forgalomból és eladni papírnehezéknek, milyen lépésekkel járna?
Köszönöm elörre is a választ. V. Tamás
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki eljárás lezárultával mindenképpen át kell íratnia az autót a saját nevére, csak ezután rendelkezhet annak további sorsáról. Az átírás egyenesági öröklés esetén illetékmentes. Amennyiben úgy dönt, hogy véglegesen kivonatja a forgalomból az autót, ezt az okmányirodában teheti meg az eljárás költségének befizetésével együtt. Ha eladná az autót, azt is az átírás után teheti meg adásvételi szerződés kitöltésével és aláírásával, ezután pedig 8 napon belül be kell jelenteni az okmányirodában az autó eladását.
Fontos tudni, hogy az édesapja nevén lévő kötelező biztosítás a hagyatéki eljárás lezárultáig érvényes, a hagyatéki végzés kiállításának napjától Önnek kell rendelkeznie kötelező biztosítással az autóra. Amennyiben ezt nem köti meg, az előző biztosítás megszűnésének napjától az eladás vagy forgalomból való kivonás napjáig minden napra fedezetlenségi díj lesz felszámolva.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1301 - 1320 / 2919Tisztelt Kérdező!
A kopásból, elhasználódásból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Sajnos ha ismeretlen az okozó, a kárt csak casco biztosításra vagy saját költségre lehet rendezni. Ha úgy ítéli meg, hogy nem éri meg cascora rendezni, elállhat a kárigényétől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosítási évfordulóig a díj rendezve van és a felmondás az évfordulót megelőző harminc napon túl beérkezett a biztosítóba, akkor a casco feltételek szerint, kármentesség esetén jár a bónusz visszatérítés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, él a cascoja. A beépített casco díjfizetője a finanszírozó, a díj fizetése független a törlesztő részletek rendezésétől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a fogadó ország határzárat rendel el az indulás megkezdése előtt, úgy az utasbiztosítások nem térítenek. Ebben az esetben a légitársasággal tud egyeztetni az esetleges kártérítésről.
Az utasbiztosítás akkor térít, ha az utazás megkezdése után zárják le a határokat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító kárügyintézésével, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Több biztosító nyújt (általános és koronavírussal kapcsolatos) fedezetet a kizárólag a COVID miatt I. kategóriás országokban is, ezt a kalkulátorunkban az egyes biztosítások mellett információs ikonra vagy a biztosítások összehasonlítására kattintva is meg tudja nézni. A biztosítók térítési területeit az alábbi oldalunkon >> is összegyűjtöttük.
Ha a megfelelő területi hatályú biztosítások közül olyat választ, amelyik útlemondás kiegészítést is tartalmaz (ehhez a kalkulátorban pipálja be az útlemondás biztosítást), az fedezetet nyújt a pozitív PCR teszt miatt meghiúsult útra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az évfordulós váltás nem befolyásolja a korábbi kár rendezését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben rajtunk keresztül kötötte biztosítását, úgy az ügyfélkapujába belépve tudja kezdeményezni a megszüntetést.
Ha más helyen kötötte, akkor az ottani ügyfélszolgálat tud a segítségére lenni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A visszavásárláshoz szükséges dokumentumok hiánytalan beérkezését követően, a kifizetés általában 15 napon belül megtörténik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A koronavírus miatti egészségügyi veszélyhelyzet lehetőséget biztosít arra, hogy a lejárt műszaki érvényességű jármű részt vehessen a közúti forgalomban. A vonatkozó kormányrendelet értelmében a mostani veszélyhelyzet ideje alatt lejáró okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak. Azonban egy okozott, vagy szenvedett balesetnél a biztosító vizsgálni fogja a műszaki vizsga meglétét, a gépjármű állapotát, ami kötelező felelősségbiztosításnál visszkeresetet, casco biztosításnál a kártérítés elutasítását is eredményezheti. Érdemes figyelembe venni még azt is, hogy a veszélyhelyzet lejártával mekkora sorok alakulhatnak ki a vizsgáztató helyeken. A vizsga állomások működnek, indokolatlanul a saját és mások biztonsága érdekében nem javasolt a halasztás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben van casco biztosítás, akkor annak terhére tudja elindítani a kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy kössenek útlemondás biztosítást, az ilyen biztosítási csomagok pozitív teszt miatt meghiúsult utazás esetén megtérítik a költségeket. Utasbiztosítás kalkulátorunkban az útlemondás biztosítást kiválasztva a termékösszehasonlító oldalon egyszerűen megnézhetik, melyik biztosítás térít koronavírus esetén, illetve milyen limitig.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A forgalomból ideiglenesen kivont gépjármű bonus fokozata nem vihető át az új autóra, egészen addig amíg eladásra nem kerül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Gépjármű Kötelező Felelősségbiztosítás a gépjárművek üzemeltetése során okozott károkat téríti. Az úthibából eredő károkért az utat fenntartó társaságok felelnek, kártérítést vagy a tevékenységükre kötött felelősség biztosítás útján, vagy peres, peren kívüli egyezséggel lehet igényelni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gazdasági totálkár esetén dönthet úgy, hogy a biztosító által ajánlott kártérítési összegéből, ami a roncsérték és a kárkori érték különbözete (ami egyben lehet a javítási határ is), megjavíttatja sérült gépjárművét, nem kell eladnia azt. Azonban ha a költségek ezt az összeget meghaladják, azt Önnek kell fizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Parkoló autó kárt nem igazán tud okozni, ha megfelelően rögzítve volt, nehezen képzelhető el, hogy a biztosító okozóként a balesetért felelőssé tegye az üzembentartót. Forgalmi szituációban, ha egyik fél sem ismeri el a felelősséget, a biztosítói kárrendezési gyakorlat szerint mindenki a saját kárát kell, hogy rendezze, senkinek sem fizet a biztosító. Cascora történt kárrendezés során a biztosítónak vizsgálnia kell, hogy a balesetért felelőssé tehető-e egy harmadik személy, ha igen, felé visszkereseti joggal élhet.