Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Helyzetem a következő:
Január 25-én autóm jobb első ajtajának üvege érzékelhető külső behatás nélkül, kb. 120 km/h tempónál (autópálya) szétrobbant.
Az esetet üvegkárként jelentettem be a biztosítómnál (online). Felvettem a kapcsolatot a márkaszervízzel, majd 1,5 hetes várakozás után bevittem az autót hozzájuk. Addigra a biztosító jogalapot képzett a kárbejelentésre, elvileg minden rendben volt.
A szervízben azonban kiderült, hogy a szétrobbant ablak üvegszilánkjai felsértették a jobb oldali fényezést, mindkét ajtón és a hátsó sárvédőn. Ezért innentől kezdve töréskárként kezelték az esetet. Pótszemle, stb.
Majd meglepetésemre közölte a szervíz, hogy a biztosító szerint mivel az üvegkár bejelentés során én úgy fogalmaztam a káresemény leírásában, hogy "külső behatás nélkül" történt az üvegtörés, emiatt ez nem tekinthető biztosítási eseménynek, és az üveg cseréjét nem téríti a biztosító. (A fényezést igen.)
Kérdéseim:
- Jogosan állíthatja egy (bármelyik) biztosító, hogy a káresemény leírásában alkalmazott szóhasználat miatt utasít el kártérítést?
- Ha a biztosítási szerződés tényleges szövegezése tartalmazza azt a kitételt, hogy amennyiben külső behatás nélkül törik be egy autóüveg, nem vagyok jogosult kártérítésre, akkor jól gondolom, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva a biztosító kényének-kedvének, mivel a megsemmisült ablak miatt sem pro, sem kontra bizonyításra nincs lehetőség?
- Jogosan változtathatja meg egy biztosító az álláspontját a kártérítésre való jogosultság tekintetében, ha az eset vizsgálata során újabb kártétel keletkezik (jelen esetben a fényezés), de az nincs összefüggésben az eredeti káreset (üvegtörés) okával?
Józan paraszti ésszel azt gondolná az ember, hogy a casco biztosítás arra szolgál, hogy ha bármilyen(!!!) káresemény bekövetkezik egy gépjárművön, akkor a kár okától függetlenül (szándékosság kizárásával) kártérítésre jogosult az ügyfél, a befizetett díjak ellenében. Ha ez nincs is így, az végkép felháborító, hogy a káreset leírásában használt szavaktól teszik függővé a jogosultságot.
Nincs kétségem, hogy hivatalosan, írásban ennél stabilabb indok lesz az elutasítás mellett, de már most tanulságos a történet. :)
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Biztosítója jogszerűen járt el a szélvédő kár tekintetében, ha nem történt külső behatás, akkor az üveg berobbanásáért a gyártónak kell viselnie a felelősséget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2541 - 2560 / 2916Tisztelt Kérdező!
A gépjárművet vezető személye irreleváns, a kárt okozó gépjármű üzembentartóját tartják nyilván a Központi Nyilvántartó Rendszerben. Ha az üzembentartó személye más, mint a leírtak szerinti károkozó, akkor nincs miről nyilatkozni, a biztosító tiszta lappal indít az új autó vásárlásánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A tűz biztosítási esemény kapcsán a biztosítók nem térítik meg az alábbi károkat: a rendeltetésüknél fogva tűznek, lángnak, hőhatásnak kitett vagyontárgyakban (pl.: kéményszerkezet, kazán), továbbá az elektromos vezetékekben, berendezésekben, készülékekben, gépekben keletkező tűzkárokat, ha a tűz más tárgyakra nem terjedt tovább.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező biztosításokat a "2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról" szabályozza. Ettől egyik biztosító sem térhet el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a hatályos jogszabály szerint járt el, mivel a gépjárművet nem vonták ki a forgalomból, így érvényes kötelező felelősségbiztosítással kellett, hogy rendelkezzen. Kérnie kell a Rendőrségtől, hogy az adásvétel időpontjával vonják ki a gépjárművet a forgalomból, ha ez megtörténik, akkor tudja érvényteleníteni kötelező felelősségbiztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CSÉB 150 biztosítással kapcsolatban csak az Aegon Biztosító ügyfélszolgálata tud pontos felvilágosítást adni.
A lakásbiztosítása esetében nem ismert előttünk, mikor kötötte, mi a biztosításának a pontos neve vagy kódja, milyen fedezeteket tartalmaz a csomag, illetve a biztosításhoz kötődtek esetleg kiegészítők.
Véleményünk szerint az Aegon ügyfélszolgálatánál erről is tudnak felvilágosítást adni a kötvényszám bediktálásával.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A baleseti adó mértékét a biztosító által adott ajánlatból derítheti ki, amit szintén ad a programunk, ugyanis ezen szerepel többek között az adóval növelt díj is. Viszont a baleseti adóra sajnálatos módon nem jár adókedvezmény. Ami pedig az új szerződéskötést illeti, abban az esetben tudjuk vállalni régi biztosításának felmondását, ha nyilatkozata aláírva az évforduló előtt legalább 35 nappal beérkezik hozzánk.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Forgalmi rendszám nélküli segédmotoros kerékpárra nincs fedezetlenségi díj, azonban javaslom, hogy mielőbb kössön gépjármű kötelező felelősségbiztosítást, mert egy esetleges károkozás esetén, biztosítás híján az okozott kárt Önnek kell megtérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem tudjuk értelmezni a kérdését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ön konkrét kérdéseket tett fel, cégünk viszont nem ismeri a pontos körülményeket. A biztosítók a biztosítási feltételekben részletesen leírják a különböző műtétek besorolását. Javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot biztosítójával, amennyiben több tájékoztatásra van szüksége a kártérítéssel kapcsolatban, vagy nem ért egyet a kártérítés összegével.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ahány autója van. A megszerzett jogot, bónuszt az érdekmúlás időpontjától számított két éven belül viheti át új gépjárműve biztosítására, ha az azonos kategóriájú, tehát személygépjárművet személygépjárműre, tehergépjárművet pedig tehergépjárműre stb. Egy gépjárműre megszerzett jogot csak egy gépjárműre vihet át és a párhuzamos üzemeltetésnél választhat, hogy melyik gépjárművén érvényesíti bónuszát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben Ön nem fogadja el a biztosító válaszát, akkor a Magyar Nemzeti Bankhoz tehet bejelentést, mivel ők felügyelik a biztosítók tevékenységét.
Tapasztalatunk szerint azonban a megoldás keresésének érdekében a Magyar Nemzeti Bank keretei között működő Pénzügyi Békéltető Testülethez www.mnb.hu/bekeltetes érdemesebb először fordulni ehhez hasonló esetekben.

A káreseményét annál a biztosítónál kell bejelentenie, melynél az érvényes szerződése van.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások esetében a tetőszerkezetet és a falazatot a biztosítók elsősorban a kockázati okok miatt kérik be.
Tetőzet anyaga:
A cserép csoportba tartozik a cserép valamennyi változata pl.: a betoncserép is. A tetőzet esetében a nád és a fazsindely számít magasabb kockázatúnak, ezek esetében szemléznek és pótdíjaznak a biztosítók.
Falazat anyaga:
A tégla csoportba sorolhatók azok a falazatok, melyek anyaga:tégla, kő, beton. A téglák esetében külön elbírálás alá esik a vályog-, vegyes-, illetve fa falazat. Ezeket szemlézi a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Korábbi biztosítójának a Központi Nyilvántartó rendszerben kell rögzítenie a káreseményt, melyről az új biztosítója értesítést kap. Amint kárügye lezárul, új biztosítója tájékoztatni fogja a változásokról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot megadott elérhetőségeinek egyikén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. nem illetékes mobiltelefon készülék-biztosításokban, ilyen biztosítási termékekkel külön nem foglalkozik. Kérdésével a mobiltelefon szolgáltatójához tud fordulni, vagy közvetlen a mobiltelefon készülékbiztosítást nyújtó Biztosító társasághoz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben az utazási iroda becsődölne, úgy az utazási iroda felelősségbiztosítása rendezi az iroda kintlevőségeit.
Ha Ön az elutazás előtt lebetegedne és nem tudna részt venni az utazáson, akkor a stornóbiztosítás állna helyt. Amennyiben a stornó rendezi az Ön befizetéseit, abban az esetben Önnek már az iroda felé nem lehet követelése a befizetésével kapcsolatban, mivel a kárrendezéssel az irodával szemben további követelése nem lehet.
Ha az utazási iroda kerülne csődbe, akkor viszont az iroda felelősségbiztosítása kártalanítaná.
Lényeg, hogy Önnek az esetleges kár mindenképpen megtérülne, viszont a törvények szerint mindenképpen csak egy helyről vehető igénybe a kárrendezés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy személyesen keresse fel régi biztosítójának központi ügyfélszolgálatát, csak ott tudja tisztázni, javíttatni az esetleges téves rögzítéseket. Új biztosítója csak a Központi Nyilvántartó Rendszerben található adatok alapján kötvényesíthet és állapíthatja meg biztosításának díját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.