2014 december 08.

Kategória: 

  • Kárrendezés

Kérdés: 

Tisztelt Biztosító Szakértő!

A minap sávváltás során egy Toyota jármű sofőrjét a helyszínelő elmondása szerint megijesztettem, ezért ő félre rántva a kormányt az autó két első kerekével fékezve hajtott fel a padkára.
Az eset rövid leírása:
A kiinduló sávomban lassú gurulásból váltottam át a jobb oldali (szélső) sávba, ahol egyenesen haladhattak zöld lámpa mellett az autók. Azért váltottam sávot, mert előttem 2 vagy 3 autó állt, azonban ők balra szándékoztak kanyarodni. Emlékezetem szerint indexeltem a sávváltás során és nem láttam a másik sávból jövő Toyotát. A két autó mellett elhaladtam, amikor hallottam a fékezést és a dudálást. Természetesen egyből félreálltam a legközelebbi helyen és oda mentem a másik fél autójához. Mivel nem tudtunk megegyezni, így rendőrt hívtunk. Amikor a rendőrök kiérkeztek, megszondáztattak és felvették az adatokat, valamint helyszínelőt hívtak, ugyanis továbbra sem sikerült megegyezni. A helyszínelő kiérkezése során készített pár fotót kissé messzebb távlatból a kocsi elejéről és hátuljáról, majd 20 000 Ft-os helyszíni bírságot szabott ki rám, illetve közölte velem, hogy mivel én váltottam sávot, így ezzel megijesztve a másik sofőrt, én voltam a hibás. Hiába mondtam neki, hogy én a két autót megelőzve már a lámpáknál elöl álltam, ahol a másik autónak már látnia kellett volna, hiszen kb. 10 m-re már egyenesben kellett állnom a sávváltást követően és ő mégis ott rántotta el a kormányt. Szerény véleményem szerint ő nem figyelt és ezért már csak így tudta elkerülni, hogy belém hajtson. Helyszínelés után a másik féllel betétlapot töltöttünk ki. Ő ráírta bármiféle szemügyre vétel ellenében a betétlapra, hogy a járművön látható sérülés van, én azonban szemügyre véve ennek ellenkezőjét írtam (hiszen megvizsgáltam és csak apró horpadás, tehát esztétikai hiba történt, amennyiben az akkor történt).
A kérdéseim tehát:
- A „sértett” fél kötelezhet-e engem, a Toyota jármű szervízelésének ideje alatt bérautó fizetésére? (ugyanis ezzel fenyegetőzött)
- Nekem értesítenem e kell a saját biztosítómat az esetről, és ha igen, ezt hány napon belül kell megtennem?
- Ha a kárszakértő úgy dönt, hogy egy elemet vagy bármi meghibásodást orvosolni kell, az hogyan befolyásolja az én bónuszom?
- Én hogyan és miképpen értesülök az egész ügy fejleményeiről, ha okoztam, illetve ha nem is okoztam kárt az autóban?
- A jelenlegi biztosításom az év végén megszűnik, és januártól egy másik lép hatályba. Ha én már kitöltöttem a papírokat, hogy nem történt semmi kár és nem okoztam balesetet, akkor ez így tulajdonképpen, hogy fog végbe menni?
Válaszát előre is Köszönöm!

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A biztosítójának jelentenie kell a káreseményt, akkor is, ha nem ismeri el, mivel a károsult is ezt fogja tenni. A biztosító a kárleírás alapján vizsgálni fogja a felelősség kérdését, műszakilag azonosítani fogja a vélt, vagy valós károkozást, itt a horpadásra gondolok, ha szükséges helyszíni szemlét is tart. Vizsgálni fogja azt is, hogy ki milyen mértékben vétett a KRESZ előírásainak, annak eredménye a rendőrség álláspontjának ellenkezőjét is eredményezheti. A sértett fél, ha be is bizonyosodik az Ön felelőssége sem kötelezheti a baleset miatt kártérítésre, arra ott van a biztosítója, minden kárral kapcsolatos igényét neki kell benyújtania. Mivel még nem történt kárkifizetés, évfordulóval ez a káresemény még nem befolyásolja díjának mértékét, a kár lezárását követően változhat bónusz besorolása. Biztosítójának a kár kifizetését követően tájékoztatnia kell Önt a kár mértékéről összegéről, hogy azt, ha úgy dönt, bónusz besorolása érdekében megtéríthesse.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1701 - 1720 / 2924
250w elektromos kerékpár biztosítás
2020 augusztus 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyintéző! A mai napon vásároltam kerékpár boltban egy vadonat új elektromos kerékpárt. Az eladó azt mondta, kell rá biztosítást kötni. Valóban kell? Amennyiben válasza igen, hogyan és hol lehet ezt megtenni? Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A "Hello" márkanév alatt elérhető szolgáltatásokat a Magyar Posta Biztosító Zrt. nyújtja.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utasbiztosítás
2020 augusztus 11.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Tegnap kötöttünk feleségemnek utasbiztosítást a 08.11 - 08.22 közötti oroszországi utazásához. Allianz Útitárs Arany csomagot választottam. Bankkártyával befizettem az összeget, az összeg le is lett vonva a számlámról. Visszaigazolást/kötvényt azonban nem kaptam. Kérem a visszaigazolást és kötvényt számomra a n******@***.hu címre, mivel feleségem már elutazott. Üdvözlettel: Dr. N. András
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjük, ellenőrizze e-mail fiókjában a beérkezett üzeneteket és a spam mappát is, vagy töltse le bármikor utasbiztosítási kötvényét CLB Ügyfélkapujából..

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Balesetbiztosítás
2020 augusztus 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm.! Lakásbiztosításomon belül van balesetbiztosítás is az egész családra. Az eon felajánlot egy külön balesetbiztosítást kedvezményes áron. A feleségem eltört az ujját, és szeretném bejelenteni. Kérdésem hogy ha mindkét biztosítása érvényesíteni szeretném a kárigényem fizet e mindkettőre, úgy hogy mindkét biztosítás egy azon biztosító szolgáltatja? Előre is köszönöm a válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az élet és balesetbiztosítások esetén a több biztosítás szolgáltatásai egy biztosítási esemény kapcsán összeadódnak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás
2020 augusztus 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Van e érvényes biztosításom
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lejárt életbiztosítás kifizetése
2020 augusztus 09.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Életbiztosítási szerződésem futamideje 2020. július 31--én lejárt. Életbiztosítási szerződésem lejáratáról szóló, 2020. június 16-án kelt értesítésben foglaltak szerint az életbiztosítási díj kifizetéséhez szükséges dokumentumokat személyesen adtam át a biztosítótársaság hivatalában 2020. június 30-án. Személyi azonosításom a megfelelő azonosítási adatlapon 2020. június 30-án megtörtént. Ma 2020. augusztus 09. napja van. Életbiztosítási díjam kifizetése eddig nem történt meg. Kérdés: Mikor kell kifizetni az életbiztosítási díjat?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási szolgáltatás teljesítése legkésőbb az összes szükséges okmány beérkezését követő 30. napon esedékes.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bonus fokozat módosítása
2020 augusztus 06.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy melyik biztosító módosíthatja a Bonus fokozatom ha káreset történt. Amelyiktől eljöttem, vagy az új? Jelen eset a következő; az union biztosító az évforduló előtt 1 nappal módosította B3 ból B1-be,majd a k&h B1-ből M1-be. Véleményem és józan paraszti eszem is azt mondja, hogy kegyetlenül át vagyok verve. Tisztelettel: Cs. Attila
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mindig az a biztosító érvényesíti a bonus-malus besorolását, ahol éppen él a szerződése, így jelen esetben a K&H biztosítónál kell tisztáznia besorolását.
Ha az elmúlt biztosítási időszakban egy kára volt, kétszer nem büntethetik érte.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

koccanás után ügyintézés
2020 augusztus 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A párom által vezetett kocsiba oldalról belehajtott egy fiatalember.elismerte a vétkét,de a rendőrséget kihívták,mert nem tudták mi a teendő.A rendőrség kitöltött egy papírt,amin a fiatalember elismerte a vétkességet,csak nem írta alá a papírt.bementem a papíron feltüntetett biztosítóhoz,ahol azt mondták,menjek a rendőrséghez igazolást kérni,meg adtak papírt,hogy töltsük ki.Kérdésem,hogy miért mi szaladgáljunk ,akik vétlenek voltunk,fel sem vették ,hogy kárbejelentés történt.Tényleg ez a menete annak,hogy elinduljon a kárunk kifizetése?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kárt bejelenteni a károsult tud, mivel csak ő rendelkezik a balesettel kapcsolatos információkkal, illetve a szükséges dokumentumokkal. Ha rendelkezésre állnak a balesetet okozó adatai elég, ha kitöltik és aláírják a baleseti bejelentőt, amiben az okozó elismeri a felelősségét. A rendőrség az igazolást a balesetről csak a károsult üzembentartónak adhatja ki, a kár bejelentéséhez és a jogalap elbírálásához a biztosítónak szüksége van ezekre a dokumentumokra.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ARANYFONAL ÉLETBIZTOSÍTÁS
2020 augusztus 04.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
T Cím! Szfvári(8000 SZÉKESFEHÉRVÁR T**** utca **)-ri lakos vagyok. F********** azonosítójú ARANYFONAL(**-es jelű)életbiztosítási kötvényem biztosítása 2004.1*.0*.-el lejárt. Ln el is felejtkeztem róla,most került a kezembe megint.Most nem tudom hova ,kihez forduljak,mit kellene tennem? Tudnak segíteni? Üdv:Attila
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérésével, kérdésével kapcsolatban az Aegon ügyfélszolgálata tud segíteni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kgfb befizetese
2020 augusztus 02.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kgfb. Nem kaptam csekket nemtudom fizetni P. istvan 06 70 2*****1
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Két kötelező
2020 augusztus 01.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdv! Sajnos életem első kötelező-váltásánal bénáztam. Kötöttem egy új kgfb-t és a régit nem mondtam fel, mert én úgy tudtam (valószínűleg rosszul), hogy az oldal, ahol kötöm és a biztosítók elrendezik egymás között. Most jelenleg két biztosító számlája vár befizetésre és nem tudom mi a teendő. Sajnos a 14 napos felmondási időből bőven kicsúsztam, és most kaptam a levelet és a csekket a korábbi biztosítótól, melyre először azt hittem a szerződés megszűnését küldik. És így derült ki, hogy két élő szerződésem van. Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A korábbi szerződése marad életben, arra fizesse a díjat.
Javasoljuk, hogy jelezze az új biztosítónak, hogy korábbi biztosítását nem mondta fel és marad az előző szerződése. Ez meggyorsíthajta és leegyszerűsítheti az ügyintézési folyamatokat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

szar biztosíró
2020 július 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
egy honap biztódítás kifizetve a lakásra,erre azt írják nem áll modunkban megkötni.mi ez a szar.ilyet még nem láttam.szeretném hétfön jelenkeznének,ha nem felügyelettel beszélek.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szerződés felmondása
2020 július 30.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó napot! Érdeklődnék hogy hogyan tudnám Önöknél felmondani a szerződést? Az indok az hogy díjfizetés miatt megszűnt a kötelező biztosításom és újra kellett kötnöm. Várom válaszukat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gázkazán
2020 július 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tiszteletem. Villámcsapás másodlagos hatása miatt gazdaságilag nem javasolt az ariszton kiombi turbó kazánom javítása,de a 2016-jogszabáj szerin csak kondenzációsat lehet felszerelni, melyhez a fütési rendszer átalakítása is szükséges volt összesen 650 ezer nél tartok önök szerint várható -e ennek az összegnek a megtéritése vagy mire számíthatok?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a kár bekövetkezés előtti állapot visszaállítását biztosítja. Korszerűsítési, valamint felújítási munkálatokra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tetőtér beázása
2020 július 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy tetőtéri lakás "ferde " fala beázott ,a térdfal és a tetősík találkozásánál ömlött a víz. Saját biztosítónk fizette a belső helyreállítás: festés, tapétázás ktg-ét. A társasháznak van biztosítása. A tetőn lévő hiba ún. külső munkálatok elvégzésére a ház biztosítója fizet? (pl Velux ablak szigetelése). Köszönöm válaszát! Szilvia
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az elhasználódásból, valamilyen kivitelezési, szerkezeti hibából eredő károkra, valamint felújítási munkálatokra nem terjed ki sem a lakásbiztosítás, sem pedig a társasház biztosítása fedezete. Egyébként vagyoni károk esetében egy káreseményre csak egy kárkifizetés vehető igénybe.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kártérítés
2020 július 28.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, bicikli balesetem volt egy héttel ezelőtt. Össze kellett varrni az állapat és eltörött az állkapcsom. Van lakásbiztosításom és életbiztosításom is. Az életbiztosításom tartalmazza többek között a "közlekedési baleseti egészségkárosodást". A biztosítási ügynököm szerint erre nem fizet a biztosító. Kérdésem, hogy valóban erre nincs kártésítés? Köszönöm válaszukat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítási szerződésekben köthető baleset biztosítás, biztosítótól függően, tartalmazhat csonttörés illetve baleseti műtéti térítés fedezetet. Hogy az Ön lakásbiztosítása tartalmazza-e ezeket a kockázatokat, arról a biztosítási kötvényéből győződhet meg.

Az életbiztosításokhoz köthető "közlekedési baleseti egészségkárosodás" kiegészítő biztosításnál biztosítási esemény az a bekövetkezett közlekedési baleset, melynek következtében a biztosított maradandó egészségkárosodást szenved.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csèb 150
2020 július 22.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító! Lehetsèges egy csèb 150 -es biztosítással amit èvtizedekig fizetett Èdesapám 50000 ft kerül kifizetèsre haláleset miatt? Köszönettel : K. Tamásnè
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A CSÉB biztosítással kapcsolatos ügyintézésért forduljon az Aegon Biztosító ügyfélszolgálatához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

károkozói pótdíj
2020 július 22.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
üdvözlöm! okoztam egy kárt 1éve biztósitón keresztül lett rendezve betétlappal a biztosító küldött egy levelet melyben az áll,hogy megmenthetem a bonusom ha viszafizetem a kárt vissza is fizettem! következő évre nem szabtak ki károkozói pótdíjat az mitől lehetséges??
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nincs jogszabályba foglalva a károkozói pótdíj, azt a biztosítók külön külön a saját üzletpolitikájuk szerint alkalmazzák. Érdemes évforduló előtt az index értesítőt követően tájékozódni a biztosítók díjairól, van ahol egy kár esetén nincs károkozói pótdíj.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítási kérdés
2020 július 20.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Márciusban kereskedőtől vásároltam autot amire meg is kötöttem a biztosítást. Pár napra rá az autó elromlott, és bejelentettek a vírus miatti korlátozást, így nem tudtam átiratni az autot, illetve a kötelező biztosítást sem fizettem ki rá mivel használni sem tudtam. Szerelőnel van az autó jelenleg is a héten fog elkészülni , utána tudom csak atiratni. A kérdésem az lenne hogy a biztosítás dátumát a vásárlás napjától kell kötni , vagy kérhetem a biztosítás kezdetét a mai naptól is? Azóta sem volt használva az autó , mivel járó képtelen volt, a kieső napokra járó fedezetlenseg viszont nagyon magas összegű. Igyis köteles vagyok a vásárlás napjától megkötni a biztosítást?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A gépjármű kötelező felelősségbiztosítást a vásárlás napjától kell megkötni. A biztosítást szüneteltetni csak az adott gépjármű ideiglenes kivonásával lehet, a fedezetlenségi díjat be kell fizetnie, minél előbb rendeznie kell biztosítását.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KGB
2020 július 20.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Alkusznál szerettem volna kötelezőt váltani, de súlyos hiba történt. Törölték az új és a régi szerződésemet is. Befizettem a régit, de visszaküldték a díjat. Így 70 Ft fedezetlenségi hátralekom van Ha átiratom a lányomra az autót, akkor ezt meg kell fizernem Az alkusz mindent elhárító, az autót ki akarják vonni a forgalomból.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Üzembentartó váltástól független a biztosító behajthatja a hátralékot, beleértve a fedezetlenségi díjat is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjármű biztosítás
2020 július 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó napot! A kérdésem a következő: magyarorszagon vásárolt, de Kárpátalján használt gepjarműre a kötelező biztosítást fontos Magyarországon megkötni vagy lehet abban az országban is, ahol az autó használatban van?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha magyarországi telephelyű a gépjármű, tehát Magyar forgalmi rendszámmal rendelkezik, akkor itthon kell megkötnie a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást, ami Kárpátalján is érvényes.

Oldalak