Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Az családi házunk elején az utcafronton illetve hátul, közvetlenül a háznál található vezetékes vízzel üzemelő kerti csap. Az év elején, a családi ház hátsó részén (ahol a hátsó kerti csap található) repedéseket fedeztem fel és arra lettem figyelmes, hogy a fal és az aljzat vizesedett, megsüllyedt. Bejelentettem a biztosító online felületén, az észleléstől számított 2. munkanapon belül. Nem tudtam az okát, elfolyt vezetékes vízkárt, csőrepedést, csőtörést jelentettem. Ősszel, 4-5 hónappal ezelőtt az épület elején (utcafront felől) lévő vízcsapból, már egyszer folyt el víz (60 köbméter), amelyet sikeresen rendeztünk a Biztosítóval, minden problémamentesen zajlott. Nagy valószínűséggel, ekkor már a hátsó részen is szivárgott a víz. Sajnos azt akkor nem vettük észre.
A biztosítótól felhívtak és elmondták, hogy mi a teendő. Jeleztem neki, hogy jelen pillanatban nem tudom, hogy folyt el a víz, de nagyon gyanús, hogy a jelenlegi és a múltkori is hatással lehetett arra, hogy a fal is repedni kezdett. Javasolta, hogy zárjuk el a csapot, keressük meg a hibát, a víz elfolyása okozta károkat, javításokat dokumentáljuk fényképpel, számlával, jelentsük a Vízműveknek. Nem jelezte a kárszakértők küldését, amelynek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, hiszen korábban (Ősszel) történt vízkárnál sem jöttek ki. A Biztosító szabályzatában az áll, hogy a kárbejelentés kézhezvételétől számított 5. munkanapon belül történik meg a kár megszemlézése. Ebből fakadóan, magam megnyugtatása végett, újra bejelentettem az e-mail címükre, hivatkozva a kárbejelentésemre és kértem, hogy az elfolyt víz okozta egyéb kár megállapítása céljából, szemle lehetőségét biztosítani szíveskedjenek. Az elküldött e-mail-re válasz érkezett: A Biztosító munkatársai hamarosan elektronikus levélben válaszolnak. A víz elfolyása akárcsak korábban, megint egyértelmű volt (vízóra állása), jeleztük a Vízműveknek is, hogy meghibásodás keletkezett a szolgáltatási ponton túl, a belső hálózaton, szemlét szeretnénk a vezetékes víz elfolyása miatt, amely a csatornahálózatot nem terhelte. A Vízmű szakemberei kijöttek és a szemle során megállapították a meghibásodást, a természetben elfolyt, elszivárgott vízmennyiség (30 köbméter) tényét, amelyről igazolást állítottak ki. A Biztosító kárszakértői továbbra sem érkeztek meg. Heteket vártam, nem jelentkeztek, majd az épület hátsó részét a további károsodás megóvása végett injektálni kellett. Feltárást nem javasoltak a fal további sérülése miatt. A víz elfolyásáról, károkról képeket készítettem, amelyeket a dokumentumokkal együtt beküldtem a Biztosítónak. Ezt követően telefonon újra hívtam a Biztosítót és kijöttek szemlére. A szemle során jeleztem, ha szükséges bontást végzünk és megkeressük az esetleges hibát, de lehet hogy a nyitva hagyott csapból folyt el a víz. A kárszakértő azt mondta, hogy majd statikust küldenek, aki megállapítja a talaj szerkezetéből, hogy az elfolyt víz okozhatta-e a károkat a vagyontárgyakban. Másnap jött az e-mail, hogy kártérítést nem nyújtanak, mert nem bontottuk ki a csőszakaszt.
A szabályzatban az áll:
1. Vezetékes vízkár biztosítási eseményél a Biztosító szolgáltatást nyújt azon károk esetén, ha..............egyéb ok (pl: nyitva hagyott vízcsap) miatt kiömlő víz a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz.
Kérdés:
Előírásszerűen jártam el mindenben, határidőben jelentettem, több alkalommal jeleztem, további károsodás megóvása érdekében végeztem munkálatokat. Fényképekkel, a Vízmű szakemberek dokumentumaival igazoltam illetve az vízóra állása is egyértelműen igazolta a víz elfolyását. A vízcsapot lezárták a szakemberek és azóta nincs vízfolyás és többlet fogyasztás. Bontást is felajánlottam.
A biztosított vagyontárgy körébe tartozik a ház, aljzat, járda is?
Az egyéb ok megjelölésébe nem fér bele, az elfolyt víz vagyontárgyakban (süllyedés, fal, járda) okozott kár?
Köszönöm válaszát!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük a káresemény pontos részleteit, így nem áll módunkban kérdésének érdemi megválaszolása. Amennyiben nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, illetve a kárrendezés folyamatával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt eljárást kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, (E-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 601 - 620 / 2898Tisztelt Kérdező!
Kockázati időn túl bekövetkezett károkat nem téríti a biztosító, káresemény után nem rendezhető visszamenőleges hatállyal sem a kockázat, sem a díj.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Önnek külön fel kell mondania a biztosítását, a lánya az új szerződés megkötésekor nem kérvényezheti az Ön nevére szóló biztosítás felmondását, mivel a két biztosítás szerződője különböző személy.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a biztosítást a CLB-n keresztül kötötték, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem jelentették be felé a szerződő halálát, jogosan kéri a biztosító az elmaradt díj rendezését. Javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a biztosítóval és a halotti anyakönyvi kivonat bemutatásával igazolják, hogy a szerződő elhunyt, kérjék a biztosítás megszüntetését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ahogy válaszában a biztosító is írta, az értékcsökkenés célja, hogy egy balesetmentes és egy sérült autó közötti piaci értékkülönbséget kompenzáljon (ha pl. Ön később eladná az autóját). Bár jogszabályban nincs rögzítve, hogy milyen kritériumok alapján számolnak a biztosítók értékcsökkenést, amit a biztosítója leírt, az a magyarországi bírói és kárrendezési gyakorlatnak felel meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco biztosítási kalkulátorunkban >> a gépjármű és a szerződő adatainak megadásával összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait. Ha segítséget, tanácsot igényel a biztosításkötéshez, akkor forduljon bizalommal szakértő munkatársainkhoz irodáink egyikében vagy a +36 1 999 06 20 telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Kérjük, biztosításkötéssel kapcsolatos segítségért keresse munkatársainkat irodáink egyikében vagy a +36 1 999 06 20 telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ajánlattevőnek, aki a roncsbörzén a legmagasabb árat kínálta, át kell vennie azon az áron a roncsot, amivel nyerte a licitet, neki kötelezettségei vannak. A kártérítési összeggel kapcsolatban a biztosítónál fellebbezhet, ha nem ért egyet a megállapított összeggel. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Életbiztosítási kínálatunkban jelenleg kockázati életbiztosítások közül tud választani. Amennyiben érdeklődik ilyen lehetőség iránt, keresse bátran szakértő munkatársainkat irodáink egyikében vagy a +36 1 999 06 20 telefonszámon, készséggel segítünk Önnek kiválasztani az igényeinek megfelelő biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérését továbbítottuk egy illetékes munkatársunk felé, aki rövidesen felveszi Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem áll módunkban véleményt alkotni a kár okáról. Javasoljuk, hogy jelentsék be a kárt a biztosítónak, és a kiérkező kárszakértő felméri majd a helyszínt, azonban az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CLB Ügyfélkapujában, a "Biztosításaim" fülön a biztosítást kiválasztva, a dokumentumok között érheti el az alkuszi megbízás és felmondás nyilatkozatot. Amennyiben segítségre van szüksége, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A társasház biztosítások is felmondhatók a márciusi lakásbiztosítási kampány során, azonban a tartamkedvezmény arányos részét a biztosító visszaigényelheti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel nem ismerjük a pontos részleteket, nem alkothatunk véleményt a kár okáról, azonban javasoljuk, hogy jelentse be a kárt a biztosítójának.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megszerzett bónusz fokozata nem veszik el, az független attól, hogy hogyan szűnt meg a kötelező biztosítása. Arra azonban mindenképpen javasoljuk, hogy figyeljen az új kötelező biztosítás megkötésénél, hogy lehetőleg ne legyen fedezetlen időszak a két biztosítás hatálya között.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kockázati életbiztosítás esetén, a szerződő halála után a biztosító a kedvezményezettek számára a szerződésben meghatározott, halál időpontjában érvényes biztosítási összeget fizeti ki. Ezt Ön is ellenőrizheti a biztosítási kötvényen. Azonban javasoljuk, hogy ne várjon sokáig az igény benyújtásával, ugyanis az életbiztosítások esetében a biztosítási igények általában a szerződő halálától számított 2 év után elévülnek.