Elvesztette első helyét a rendszerváltás utáni Magyarország vezető biztosítója, az Allianz (korábban Hungária), 2015-ben először ugyanis a Generali lett a legnagyobb díjbevételű biztosító hazánkban. Az adókedvezményes nyugdíjbiztosításokban az NN vezet, a teljes biztosítási szektor díjbevétele pedig a MABISZ végleges adatai szerint 2,5%-kal növekedett tavaly. 13 ábrán összegezzük a biztosítási piac tavalyi évét.
Ehhez elsősorban a díjbevétel-statisztikákat hívjuk segítségül, amelyeket a múlt héten közölt a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). 871 milliárd forintos díjbevételt ért el a szektor 2015-ben, ami még mindig elmarad a 2007-2008-as nominális szinttől, de legalább 2,5%-os növekedést jelent 2014-hez képest. A díjbevételek reálértéke alacsonyan, saját számításaink szerint a 2002-es és a 2003-as szint között tartózkodik.
Ha megbontjuk élet és nem-élet üzletágra az adatokat, akkor érdekes kettőség látható: az életbiztosítások díjbevétele 2,6%-kal visszaesett tavaly, a nem-életbiztosításoké viszont dinamikusan (bőven a nominális GDP-növekedés felett), 8,3%-kal nőtt. Bár még mindig az életbiztosításoké a nagyobb szelet a teljes piaci tortából, a két üzletág csaknem egyensúlyban van.
Ha részletesebben megvizsgálják az életbiztosítási adatokat, nem lehet okuk panaszra a biztosítóknak a 2,6%-os visszaesés ellenére sem. A tartósabb bevételt ígérő rendszeres díjas életbiztosítások díjbevétele ugyanis ezen belül szintén dimamikus mértékben, 4,1%-kal emelkedett, a visszaesés csak az egyszeri/eseti díjak 12,2%-os esésének tudható be. Az ez utóbbiakat 10%-os súllyal megjelenítő korrigált díjbevétel statisztika a biztosítók számára örvendetes, de nem kiugró, 3,0%-os növekedést mutatott 2015 egészében.
A nem-életbiztosítások 8,3%-os növekedése mögött szintén kettős folyamat húzódik meg: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) üzletágak az átlagdíjak megindult növekedése és a szerződésállomány bővülése hatására jelentős mértékben, 19,6%-kal növelték díjbevételüket. Szerencsére a többi vagyonbiztosítási szegmens is bővült, átlagosan 5,1%-kal. A nem-életbiztosítások esetében egyértelműbb fordulat látható a válság után, mint az életbiztosításoknál.
Hogy melyik biztosítási szegmens százalékos mértékben mekkorát nőtt, azt az alábbi ábra mutatja. Ami pedig az abszolút értékű díjbevétel-emelkedést illeti, csak egy érdekesség: a teljes biztosítási piac 21,4 milliárd forintos éves bővüléséből 17,6 milliárd forint a kgfb-ből származott.
Minden korábbi várakozás ellenére a piaci koncentráció folyamatosan csökken a biztosítási szektorban. Az 5 legnagyobb szereplő díjbevétele 10 évvel korábban még a teljes szektor díjbevételének a 74%-át adta, 2015-ben viszont már kevesebb, mint 58%-át. Az egy évtized alatt végbement visszaesés a korábban rendkívül gépjármű-túlsúlyos Allianz nagyobb (31%-os), és a legnagyobb életbiztosítási állománnyal rendelkező NN kisebb (6%-os) díjbevétel-csökkenésének tudható be, a többi nagy biztosító kétszámjegyű mértékben növelte 10 év alatt a díjbevételeit.
A 12 legnagyobb biztosító sorrendjében kisebb változásokat látunk 2014-ről 2015-re: a Generali nemcsak csoportszinten, de egyedi biztosítóként is megelőzte az Allianzot, igaz csak 664 millió forinttal, így ez a meccs még nem lefutott. Még egy változás, hogy a K&H mint bankbiztosító megelőzte a korábban ipari biztosításaival nagyot ugró Uniont. Mindkét utóbbi biztosító - a Signal mellett - jól szerepelt egyébként az év végi kgfb-kampányban.
Abszolút értékben a legnagyobb díjbevétel-növekedést a K&H, a Generali, az NN és az Aegon mutatta fel tavaly, a legnagyobb mértékben pedig a Posta Biztosító, az Allianz, a Groupama és a Signal díjbevétele csökkent a 12 legnagyobb biztosító közül. A K&H-nál a növekedés jó részét a kgfb, illetve a piac egészével szemben jól szereplő egyszeri díjas életbiztosítások adták. A Generali és az Aegon elsősorban a nem kgfb típusú vagyonbiztosításokban nőtt, az NN pedig az egyszeri/eseti díjak emelkedésén nyert, miközben legnagyobb életbiztosítóként a folyamatos díjas életbiztosítási kissé tovább apadtak. A rosszul szereplő biztosítók szinte kizárólag az egyszeri díjas életbiztosításaik miatt estek vissza, ami nem tragédia.
Kiemelt figyelmet élveznek a nyugdíjbiztosítások továbbra is a piacon, hiszen 2014 eleje óta 20%-os díjarányos adójóváírással jutalmazza az ügyfeleket az állam, és az új értékesítések közel harmadát e termékek adják az életbiztosítási üzletágban. A vonatkozó törvény alapján értékesített nyugdíjbiztosítások díjbevétele 2,5-szeresére nőtt "az új rendszer" második évében, vagyis tavaly. Míg tavalyelőtt egy hajszállal még a Generali volt a piacvezető ebben a szegmensben, tavaly már egyértelműen az NN vette át a vezetést. Mivel ez utóbbi biztosító sajnos nem közölte, mekkora unit-linked, illetve egyéb életbiztosítási díjbevétele keletkezett tavaly, a teljes piacra vonatkozó unit-linkedes MABISZ-statisztikáink hiányosak.
Az viszont látható az MNB adataiból, hogy a harmadik negyedév gyászos teljesítménye után az életbiztosítások szépen teljesítettek a pénz- és tőkepiacokon 2015 végén, de nem sikerült kompenzálniuk az előző három hónapban elszenvedett ügyfélvagyon-csökkenést. Tranzakciós (nettó új értékesítek) szempontból nem volt kimagasló a tavalyi év, de legalább pozitív nettó vagyon-beáramlásnak örülhettek a biztosítók.
Így is tovább csökkent viszont az életbiztosítások szerepe a lakosság teljes pénzügyi vagyonán belül. Míg egykor 5,5% fölött volt az arányuk, mára ez 4,5% alá csökkent.
Szinte egy porszem az életbiztosítási piac a teljes megtakarítási piac nettó tranzakcióit mutató alábbi ábránkon. A tavalyi év sláger befektetése 2014-gyel szemben már nem a befektetési alap, hanem az állampapír volt, ennek nyomában rögtön a készpénz loholt, a dobogó harmadik helyén pedig a bankbetét állt.
A bankokkal ellentétben ugyanakkor a biztosítók számára eredmény szempontból jól sikerült 2015, hiszen hat éve nem látott, 44,2 milliárd forintos adózás utáni nyereséget értek el. Igaz, ennek biztosítók közötti megoszlását egyelőre nem ismerjük pontosan. A szektor teljes évi összesített biztosítástechnikai eredménye jelentősen, 89,8%-kal meghaladta az előző évit, ami a negyedik negyedévben elért 9,4 milliárd forint összegű biztosítástechnikai eredménynek köszönhető. Ez az élet ágban döntően a tartalékok felszabadítására, míg a nem élet ágban a megszolgált díjak növekedésére vezethető vissza.
Forrás: Portfolio
Biztosítás fajta:
- Általános
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre